Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-26 / 98 . szám, szombat

Pályaválasztáskor Egyetlen fiatal se kallódjon el # Magyarok a szlovák és cseh főiskolákon 0 Több magyar nyelvű szakiskola kellene # Lányoknak csak íróasztal? A szociális biztosítás minden korra és rétegre ki­terjed • A 161-es paragrafus: Minden nyugdijat emelni kell • Irányított családipolitika • Az élet­színvonal emelése gazdasági helyzetünktol függ • Nagyobb gondot a gyermeknevelésre • Meg­hosszabbítják a szülési szabadságot • Családról való gondoskodás tudományos alapon umónos szociálpolitika A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium alig egy évvel ez­előtt alakult meg. Egyes osztályai már a múltban is léteztek, mégis az új koncepció kidolgozása, a tevékenység koordiná­lása óriási feladatokat ró az új minisztériumra annál is in­kább, mivel Szlovákiában az idetartozó problematikának a múltban nem tulajdonítottak kellő fontosságot. Az eddigi fel­mérések nemcsak a hiányosságokra mutatnak rá, hanem előre sejtetik azt is, hogy a kézzel fogható eredményekhez vezető út hosszadalmas és bonyolult. Annál is inkább, mivel pilla­natnyi gazdasági helyzetünk nem mondható rózsásnak, és a minisztérium tevékenysége elsősorban a termeléstől függ. A minisztérium teljes tevékenységét egyetlen cikk kereté­ben felölelni képtelenség, ezért ez alkalommal annak a két osztálynak a vezetőjét kerestük fel, amely jelenleg a lakosság érdeklődésének előterében áll és ahová a legtöbb fél, vala­mint levél érkezik. A szociális biztosítási osztály vezetőjétől, Cechvala elvtárstól megtudtuk: Az osztálynak az a feladata, hogy minden emberről születé­sétől kezdve aktív tevékenysége során egészen a haláláig gon­doskodjék. Ebből kitűnik, hogy a minisztérium minden egyes osztályával szorosan együttmű­ködik. A fő probléma termé­szetesen a pénz. Ma már vilá­gos, hogy az eddigi — többsé­gükben alacsony — nyugdíjak­ból nem lehet megélni. Az utób­bi időben nem egy törvény és rendelet foglalkozott a nyugdíj­módosítással. A közelmúltban emelték az alacsony nyugdíja­kat. Ugyanakkor arra törek­szünk, hogy a nyugdíjak és a segélyek a jövőben is emelked­jenek, mivel nem elégedhetünk meg csupán a létminimummal, annál is inkább, mert a köz­szükségleti cikkek árai emel­kednek. Távlatilag 1970-ig, de legkésőbb 1971-lg a nyugdíja­kat minimum 500 koronára, a házastársak nyugdíját pedig 900 koronára akarjuk emelni. Meg­ítélésünk szerint és a rendel­kezésünkre álló felmérések, va­lamint a statisztikai adatok sze­rint ez az összeg fedezi majd a szükséges kiadásokat. Az ala­csony nyugdíjak emeléséhez feltétlenül szükséges a gazda­sági helyzet javulása, az ár­emelkedések megakadályozása. Ha elképzeléseink valóra vál­nak, akkor 1971-ben 960 millió koronával többet fizetünk a nyugdíjasoknak, mint ebben az évben. Rendezni kell az 1957 előtt megállapított nyugdíjakat is. Terveink szerint 1971-ben az ebbe a csoportba tartozók nyug­díját egymilliárd koronával emeljük. Minisztériumunk létrejötte óta a 161/1968-as törvény szerint módosítjuk az ellenállásban résztvevők nyugdíját. Pillanat­nyilag a gyakorlati tevékeny­ségünk erre összpontosul. A je­lentkezők száma túl magas, minden kérelmező iratait külön kell felülvizsgálni, megállapíta­ni a jogosságot és kiszámítani az új nyugdíj felső határát. Munkánk előrehaladását erősen fékezi, hogy nincs megfelelő munkahelyünk, de ami még en­nél is rosszabb: nincs elegendő szakképzett dolgozónk. Bár ez belső szervezési ügynek tűnik, mégis meg kell említeni, mi­vel a kérdés megoldása felőrli energiánk nagy részét. Az Ok­tatásügyi Minisztériummal együtt keressük a megoldást. Azt javasoljuk, hogy a jogi fa­kultáson minél előbb képezze­nek ki szociálisügyi dolgozó­kat is, mivel nélkülük miniszté­riumunk, és különösen kiren­deltségeink képtelenek eredmé­nyes munkát végezni. Ugyan­ezt meg kellene tenni középfo­kon is. Persze a „kész" embe­rekre még egy kicsit várnunk kell, hiszen még az intézkedés sem született meg. A másik fonos intézkedés a családpolitikával kapcsolatos. Azt szeretnénk elérni, hogy — főképp a városokban — meg­szűnjék az egyke. Egyes intéz­kedéseink, illetve anyagi vonat­kozású határozataink révén pe­dig befolyásolni akarjuk egyes családok túlszaporodását; vo­natkozik ez elsősorban a cigá­nyokra. Emelkednie kell a gyer­mekpótlék reális értékének, ez­zel hozzájárulnánk a tervezett családalapításhoz. A legideáli­sabb az volna, ha egy család­ban három-négy gyermek szü­letne. A koncepción most dol­gozunk. Ogy tervezik, hogy az első gyermekre nem fizetnek majd pótlékot, csak abban az esetben, ha négy éven belül megszületik a második gyer­mek is. Viszont akkor az első gyermekre fizetett összeg jóval magasabb lenne az eddigi 90 koronánál. A negyedik gyer­mektől felfelé az állam által nyújtott támogatás csökkenne, s valószínűleg a hatodik, illet­ve a hetedik gyermekre a szülő már nem kapna semmit. Újdonság, s úgy vélem, na­gyon hasznos és Igazságos in­tézkedés, hogy a hivatalos szü­lési szabadság letelte után, a gyermek kétéves karáig minden anyának, tekintet nélkül arra, hogy állásban volt-e vagy sem, 500 korona „nevelési pénzt" adunk. Ezzel meg akarjuk ol­dani a gyermek családban való nevelésének problémáját, amit az orvosok, a pedagógusok és a pszichológusok egyre inkább sürgetnek. Ha két év leforgása alatt megszületik második, il­letve a harmadik gyermek, az ötszáz koronát mindaddig fizet­jük, amíg a legkisebb nem lesz két éves. így lehetővé tesszük, hogy az anya legnagyobb gyer­meke hatéves koráig otthon ma­radhasson. Számításaink szerint erre a célra 1970-ben Csehszlo­vákiában 850 milliót fordítunk. Ugyanebben az évben e módosí­tás alapján családi pótlékként másfél milliárd koronát fize­tünk ki. A felvetett problémák, az is­mertetett számok világosan bi­zonyítják, hogy a jövőben szo­ciális juttatásunk sokkal inten­zívebb lesz, mint a múltban. Persze, ehhez nem ©lengendő szubjektív akarásunk. Szüksé­ges gazdasági helyzetünk sta­bilitása, és hogy többet termel­jünk, szüntessük be a nyílt és burkolt áremelkedéseket. Csak a szemléltetés kedvéért: 1970-ben a sokgyermekes csalá­doknak és a nyugdíjasoknak ki­fizetett összeg csaknem hat­milliárddal lesz több, mint 1968-ban, 1975-ben pedig már húszmilliárddal. Ez azt jelenti, hogy 1975-ben az emelkedés valamivel magasabb lesz, mint az idei bármiféle szociális tá­mogatás címén kifizetett ösz­szeg. A családvédelem osztályveze­tőjétől, dr. Schwarcovától a következőket tudtuk meg: Eddig nálunk ezzel a proble­matikával egyetlenegy hivatal sem foglalkozott. Tevékenysé­günk három részre oszlik: a családról való gondoskodás, a nőről és a gyermekekről való gondoskodás, a család a gyer­mek és az ifjúság szociáljogi védelme. Lényegében mind a három problematika eddig fe­hér foltként szerepelt társadal­mi térképünkön. A munka te­hát annál nehezebb. Rendelke­zésünkre áll néhány kutatás eredménye, de többnyire felte­vésekből kell kiindulnunk. A jövőben is szorosan együttmű­ködünk majd az egyes kutató­intézetekkel, Az csak természe­tes, hogy osztályunk munkája elképzelhetetlen a tökéletes tényismeret nélkül. Feladatunk elsősorban társa­dalmi úton támogatni a család megszilárdítását, a gyermekek harmonikus fejlődését. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy elsősorban az anyát, a dolgozó asszonyt kell felszabadítanunk eddigi túlságos megterhelése alól. Kezdjük mindjárt a csa­ládalapításnál. A szülési sza­badság meghosszabbítása, illet­ve a pénzbeli támogatás is ezt a célt követi. El kell érnünk, hogy ne csak papíron — ha­bár a törvény ezt már leszö­gezte —, hanem a valóságban is mentesítsék a nőket a nehéz fizikai munkától, ne osszák be őket egészségre ártalmas mun­kakörbe, ne végeztessenek ve­lük éjszakai műszakot stb. Ol­csóbb, jobb legyen a közszol­gáltatás, hogy könnyebb legyen a „második műszak". A gyermek­nevelésen a jövőben sokkal in­kább a szellemi javak juttatá­sát, nem pedig a fizikai lét­fenntartást érjük majd. Tudato­sítanunk kell, hogy a mostani családpolitikánktól, a gyermek­neveléstől függ a jövő nemze­dék sorsa, alkotóképessége, életszínvonala és államunk he­lye a fejlett országok ranglis­táján. Konkrét eredményekkel még nem Igen dicsekedhetünk, hi­szen minisztériumunk és főként osztályunk a közelmúltban ala­kult. Eddig lényegében csak szerveztünk és alkalmas szak­embereket kerestünk. Sajnos, ezt a problémát sem sikerült még megoldanunk. Vonatkozik ez főképp kirendeltségeinkre, a járásokra, az üzemekre, a nemzeti bizottságokra, a szö­vetkezetekre stb. Tevékenysé­günket az ís fékezi, hogy egyes munkakörök még mindig nem tartoznak jogilag a mi hatáskö­rünkbe, sőt még hovatartozá­suk sorsa sem dőlt el. Vonat­kozik ez például a gyermekott­honokra, a nemzeti bizottságok mellett működő gyermekvédő bizottságokra stb. A Népjóléti és Munkaügyi Minisztérium életszínvona­lunk emelkedését hivatott elősegíteni. A tervek és el­képzelések gyönyörűek, a hozzájuk vezető út hossza­dalmas és nehéz, nem győz­zük azonban eléggé hangsú­lyozni, hogy az eredmények felmutatásához a gazdasági megalapozottság valameny­nyiünk becsületes, tudatos alkotó munkája szükséges. OZORAI KATALIN A galántai magyar 12-éves is­kola folyosóján nagy a sürgés­forgás. Kipirult arcú tizennyolc­évesek írásbeli érettségire ké­szülnek. Néhány hét múlva va­lamennyien kilépnek az életbe. Az érettségire készülő 83 Ga­lánta környéki magyar fiatal számára vajon mit jelent az életbe való kilépés? Erről tájé­koztatott bennünket Zelinka István, az iskola igazgatója. Országos jelenség, hogy az általános műveltséget nyújtó iskolák iránt általában a lá­nyok érdeklődnek A galántai is­kola növendékeinek is mintegy nyolcvan százaléka lány. Ez a körülmény — már a pályavá­lasztásnál is — sajátságos problémákat teremt. Olyan problémákat, melyek megoldása nem könnyű. Az éretségizettek mintegy 30 százaléka főiskolára készül. Kö­rülbelül ugyanennyien felépít­ményi iskolákon folytatnák ta­nulmányaikat. A fennmaradó 40 százaléknyi fiatal pedig munka­helyet keres. — Vajon talál-e munkahe­lyet? — A munkát keresők zöme — körülbelül kilenctized része — azonnal el tud helyezkedni. Néhányan közülük azonban csak hónapokkal, illetve egy­inásfél évvel az érettségi után. Ugyanis ezek többsége is lány. Mert a húsz-huszonöt százalékot kitévő fiúk szinte ki­vétel nélkül főiskolára jelent­keznek. Ebből következik, hogy az érettségi után „kallódó" fia­talok szinte valamennyien lá­nyok. Elhelyezkedési problémái­kat — akárcsak Dél-Szlovákia többi részén — ipartelepítéssel lehetne megoldani. Ezzel egye­lőre — tekintettel gadasági ne­hézségeinkre — várni kell. Vi­szont már a közelmúltban is enyhültek az elhelyezkedési ne­hézségek. Hogy csak egy példát említsünk: sok érettségizett fia­tal a számítóközpontban kapott munkát. Ezek számára — a szaktanfolyamokon túl — a munkahelyeken továbbképzési lehetőségek vannak. A műszaki főiskolákon a ga­lántai középiskola érettségizett növendékei általában megállják a helyüket. Ugyanez mondható el az egyetemek természettudo­mányi szakjaira jelentkezettek­ről is. Tucatjával dolgoznak már a környéken olyan mérnökök ta­nárok, akik egykor a galántai iskola növendékei voltak. Az egyetemek filológiai és filozófiai karaira jelentkezettek­nek sokkal nehezebb a helyze­tük. Ez egyrészt a felvételi viszgáknál, másrészt — és talán nagyobb mértékben is — a ta­nulmányok folyamán mutatko­zik meg. Mindebből arra lehet következteni, hogy az iskola ta­nulóinak nyelvi nehézségeik vannak. Ogy látszik, hogy ott, ahol az egzakt tudományok — a matematika, a fizika, vagy a kémia stb. — „nemzetközi" nyelvén lehet felelni megmutat­kozik, hogy képességeiket te­kintve a magyar nemzetiségűek sem alábbvalók az ország többi állampolgáránál. Hogy az iskola tanári kara jó oktató munkát végez az is bizonyítja, hogy nemcsak a szlovákiai mű­szaki főiskolákon hanem a nagy hagyományokkal — és bi­zonyos mértékben magasabb színvonallal is — rendelkező csehországi (prágai, brnói, pl­zefii) műszaki egyetemeken is sikeresen folytatják tanulmá­nyaikat az iskola egykori tanu­lói. Hogy a nyelvi nehézségeket mindeddig miért nem sikerült leküzdeni? A pedagógusok erről idestova már két évtizede vi­tatkoznak. Annyi bizonyos, hogy a szlovák nyelv oktatása neon kielégítő. Erről azonban nem mindig a nyelvtanárok tehet­nek. A hibák gyökerét aligha­nem a tankönyvek szerkezeté­ben és a szlovák nyelv tanításá­nak értelmezésében kellene ke­resni. Annyi biztos, hogy a csehszlovákiai magyar fiatalok érvényesülése érdekében e té­ren is érdemes lenne körülte­kinteni. A harmadik csoportba a szak­iskolát kereső érettségizettek tartoznak. Sajnos, az a helyzet, hogy magyar nyelvű szakiskolát Dél-Szlovákiában a szó szoros értelmében keresni kell. Akár­csak — a tizenötévesek szám4> ra — a magyar nyelvű iparita­nuló iskolát. Nagy az érdeklődés a felépít­ményi iskolák iránt. És fordít­va: a társadalomnak nagy szüS­sége van fiatal egészségügyi ká­derekre, új korszerű műveltséig­gel rendelkező közgazdászokra. Pillanatnyilag azonban hiába a nagy érdeklődés az egészség­ügyi felépítményi iskola iránt, és a kórházak hiába panasz­kodnak ápolónő hiányra. Ez az iskolatípus és a közgazdasági felépítményi iskola ma még — hogy divatos kifejezéssel él­jünk — „hiánycikk". Néhány dél-szlovákiai járás iskolaügyl dolgozói és szülői munkaközös­ségei erősen szorgalmazzák a felépítményi iskolák létesítését. Mindeddig — úgy tűnik — hiá­ba. Csak remélhetjük, hogy a jö­vő tanév kezdetéig megváltozik a helyzet. Kár lenne kallódni hagyni az érettségizettek tudá­sát TÓTH MIHÁLY MOTOROSOK (Tóthpál Gyula felv.j

Next

/
Thumbnails
Contents