Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-24 / 96 . szám, csütörtök

Csehszlovák siker Oberhausenben Két nagydíj és néhány első díj A NYUGATNÉMET Ifjúság jószomszédságra törekedve tizenöt évvel ezelőtt — tehát a hidegháború „legvirágzóbb" éveiben — rendezte meg első Ízben a rövidfilmek saját fesztiválját. Azóta sok vlz folyt le a Rajnán és a Dunán is, sok minden történt, csak a nyugatnémet hivatalos körök bizalmatlansága maradt változatlan mind a mai napig, jóllehet mostanában nem olyan szembetűnő. A fesztivál népszerűségének azonban a másik oldal, a szocialista dogmatikusok — akik mindenfajta közeledésben, ha nem exportált ellenforradalmat, legalábbis revizionizmust szimatolnak — bizalmatlansága sem ártott. Sajnálatos, hogy ebben az évben a Német Demokratikus Köztársaság kinematográfiája diszkrimináció címén viszszautasitotta a meghívást. Miután a szocialista országokban rendszerint összehasonlíthatatlanul jobbak a rövidfilmtermelés szervezési és gazdasági előfeltételei, mint nyugaton, ez megmutatkozik itt, Oberhausenben is, ahol már néhány éve Csehszlovákia és Jugoszlávia a favorit. Az utóbbi négy év alatt mérföldes léptekkel tör az élre a magyar rövidfilm, amely kezdetben eredeti rajzfilmekkel keltett érdeklődést, de fokozatosan áttér a rövid játékfilmekre. Ebben az évben kizárólag Ilyenekkel szerepelt Magyarország ezen a fesztiválon, ami azt bizonyltja, hogy ezen a téren nagyon tehetséges és ígéretes az utánpótlás. Ezek a fiatalok a nem kívánatos összefüggések előidézte helyzetre elsősorban finom gunyorossággal reagálnak, itt-ott szatírával — miközben a fényszórót nem egyszer a mindennapi élet megszokott jelenségeire irányítják. A jugoszláv művészek ezt az érzés-komplexumot nem ismerik — az ő munkájukban inkább a szabad eszmecsere dominál, amely kritikusan szemléli a sajátos jugoszláv valóságot. Ebben az évben ls egész sor nyers és mondhatnók faragatlan alkotással keltek kl, aránylag hevesen, Jugoszlávia életének egy-egy sötét foltja ellen, főleg ami az ország elmaradott vidékeit illeti. A jugoszláv rajzfilmek bölcselkedő tömörségükkel még mindig erősen tartják magukat, habár ez a zsáner a televízió korában a filmvásznon feltűnően háttérbe szorult csaknem mindenütt, tehát Csehszlovákiában ls. A bíráló bizottság — helytelenül — nem értékelte kellőképpen a jugoszlávok műsorának vitathatatlan erősségét, s ezzel valóban nagy hibát követett el, talán az egyetlent. A MAGYAROK és a jugoszlávok mellett a harmadik favorit Csehszlovákia, a többieket messze maga mögött hagyva, az élre került. Csehszlovákia rendkívüli sikerét a hivatalos bíráló bizottság öt nagydíja közül kettő és további első díjak és llllllllüllllülllllilllllHlllilHIII! Kulturális hírek • Egy angol-amerikai könyvkiadó publikálta Philip Kolbés Larkln B. Prlce szöveggyűjteményét, amely Marcel Proust egykori cikkeinek, esszéinek, recenzióinak, nyilatkozatainak, glosszálnak eddig kötetbe nem szerkesztett teljes sorát tartalmazza. Ugyanez a kötet közli Proust életrajzi adatainak eddigi legteljesebb összeállítását is. • Rómában mutatják be olaszul először Alberto Moravla új drámáját, amelynek címe Kurt, az úristen. A dráma cselekménye 1944-ben játszódik le, egy lengyelországi koncentrációs táborban. A dráma ősbemutatója különben Londonban volt, néhány héttel ezelőtt. • Kéziratok kerülnek elő: egy montpellieri antikváriumnál megtalálták Alfréd de Mussetnek egy negyven oldalas, eddig kiadatlan írását. Musset George Sand-dal tartózkodott akkoriban Montpellier-ben. A wroclawl központi könyvtárból egy háromszáz évvel korábbi kéziirat került elő: Giordano Brúnónak egy 1572-ős eddig isttteretlan szüvBge. kisebb elismerések bizonyítják, annak ellenére, hogy műsorunk összeállítása nem mondható éppen tetszetősen látványosnak, sőt a filmek egy részét a türelmetlen és az elkényeztetett közönség el is utasította. Sőt mi több, még a műsor legnagyonb filmje, Vachek egyórás dokumentációja arról a „15 napról, amely alapjaiban megrengette Csehszlovákiát", ez a lenyűgöző tanúságtétel sem váltott ki különösebb lelkesedést a közönségből. Értékét inkább csak a bíráló bizottság és a kritika méltatta. Szlovákia filmterméséből a rendezők szinte rekordnak számító mennyiséget válogattak kl. A bemutató előtt azonban törölték a műsorból a Gyászünnep című figyelemre méltó dokumentumfilmet. További, sajnos, már megszokott handicape jelentett a pontatlan nyelvi feldolgozás, amely a különben érdekes „A ház lakóinak fényképezése" című filmnek vált kárára. így aztán csupán egyetlen szlovák sikerről számolhatunk be. Ez a „Buzgólkodni" című tv-játékfilm volt, amely két díszoklevelet ls nyert. AMI A NYUGATI filmgyártást illeti, a rendezők ez idén talán mértéken felül a hazai, tehát a nyugatnémet filmeket részesítették előnyben. A szuperdemokratikus bíráló bizottság 27 nyugatnémet rövidfilmet választott ki bemutatásra. Ezen a kivételesen terjedelmes skálán a diákzavargásokról forgatott izgalmas riportfilmektől kezdve a különböző paródiákon és persziflázsokon egész a szexuális életet szemléltető feldolgozásokig minden megtalálható. Egyébként ez a témabőség Jellemző a többi nyugati versenyműsorra is, de erre részletesebben helyszűke miatt nem térhetünk ki. Néhányukról azonban mégis szólnunk kell. Az amerikai, ugyancsak nagy mennyiségű rövidfilm közül különösen azok keltettek nagy érdeklődést, amelyek — többnyire az absztrakt festészet filmre alkalmazott kifejező eszközeivel élve — pszichodelikus (különböző kábítószerekkel vagy más halucigén anyagokkal mesterségesen előidézett lelki élmények) és más rendkívüli lelkiállapotokat, tudat alatti történéseket ábrázolnak. A franciáknak egyik erősségük a paródia, az intellektuális gúnyolódás, Olaszország viszont még mindig ragaszkodik az inkább tv-re alkalmas, harcos, szociális ripor tok hagyományához. A nyugati rövidfilmtermésben több közös vonás is fellelhető. Valameny nyl nyugati művészre jellemző a túlzott szorongás. Ezenkívül érdekes jelenség, hogy a szo clalista és a magánfilmgyártók rövidfilmesei általában közös tematikai területen mozognak: rettegés az ellenőrzést nem tű rő hatalommal való visszaélés tői, rettegés az ésszerűen indo kolhatatlan terror kényszerű el fogadásától, rettegés az elzár kózástól, a mások által kijelölt korlátok közötti fogságtól. És éppen ezeken a párhuzamos sí kokon találkoznak a szomszédok. DANIEL TISOVECKÝ SZÜLÖK, NEVELŐK FÓRUMA A tanuló önálló munkája AZ OKTATÁS korszerűsítésével kapcsolatban napjainkban sok szó esik a tanulás módszerelnek, az oktatás megszervezésének és tartalmának kérdéseiről. E kérdéseken belül egyre gyakrabban találkozunk a tanulók önálló munkájának Jelentőségét méltató gondolatokkal is. A tanulók önálló tevékenységének vizsgálata nem újkeletű. Századunkban már korábban is foglalkoztak a kérdéssel, és sokszor szélsőséges formában (pl. munkaiskola) a gyakorlatban ki is próbálták reform-javaslataikat. Az oktatás hatékonyságának növelése azonban újból felvetette e problémát. A tanulók önálló munkálnak vizsgálatában elért eredmények azonban felülvizsgálásra szorulnak. Köztudott, hogy nőtt a mai gyermekek tájékozottsága, gazdagabbak társadalmi kapcsolataik, jelentősen bővült látókörük, önállóságuk észrevehetően fokozódott. A korábbi eredmények felülvizsgálását szükségessé teszi annak tudatosítása ls, hogy a jövő nemzedék korszerű oktatásának egyik fokmérője a tanulók önállósága az ismeretek, jártasságok és készségek megszerzésében, továbbfejlesztésében és felhasználásában. A tanulók önálló munkája felvet néhány szervezési kérdést is. Az a feladatunk, hogy kialakítsuk és elterjesszük azokat a szervezési formákat, amelyek lehetővé teszik, sőt feltételezik a tanulók önálló, egyéni tevékenységét az ismeretek megszerzésében. Ilyen lehet a teszt-szerű feladatlapok alkalmazása, egyéni gyűjtő és rendszerező munkák, programokkal és oktatógépekkel végzett munkák alkalmazása a tanítási órákon vagy az otthoni felkészülés során. A tanulók önálló munkájával különösen az 1—5. évfolyamokban kell behatóan foglalkozni. Ha ugyanis az önállóság kérdését elhanyagoljuk az alsó fokon, nem valószínű, hogy a felsőbb fokozaton pótolni tudjuk mulasztásunkat. Az oktatás intenzitásának növeléséhez egyébként is az alsó tagozaton vannak a legnagyobb tartalékok, melyek kihasználása hatással lehet a felsőbb tagozatokon folyó munkára ls. Ezért úgy véljük, az lesz a leghelyesebb, ha a tanulók önálló munkájáról az 1—5. évfolyamokkal kapcsolatban vetünk fel néhány gondolatot. HAGYOMÁNYOS felfogás szerint a kisiskolás tanulók nem olyan önállóak, mint a felső tagozatos vagy középiskolás tanulók. Ez valóban így van, ha azonos szintű tevékenységet véve alapul hasonlítjuk össze a tanulók önállóságát. Ha azonban a fejlettségnek, az életkornak megfelelő tevékenység lesz az összehasonlítási alap, a helyzet megváltozik. „Kiderül, hogy bármely életkorban, bármely Iskolafokon az adekvát tevékenységi formákat önállóan is képesek elvégezni a gyermekek" (Fábián). Természetesen nagyon fontos szerepet játszik Itt az önállóságra nevelés. Tagadhatatlan, hogy az alsó osztályokban nagy szükség van az önállóságra nevelésben a külső (direkt) irányítású tevékenységformákra is. Ugyanakkor azonban tudnunk kell azt ls, hogy ezek Jellegét, értelmét, és szerepét alapvetően az határozza meg, hogy közben menynyire van módja a tanulóknak önálló tevékenységekre. A tapasztalatok azt mutatják, hogy az önálló munkára nevelés eredményessége érdekében a közvetlen irányítású tevékenységformákat párhuzamosan — nem feltétlenül egymás után — kell alkalmazni az önálló tanulói tevékenységformákkai. Ezt támasztják alá azok az ismert tételek is, melyek szerint önállótlan munka gyakorlásával nem lehet önálló embereket nevelni; vagy a magasabb szintű önállósághoz nem az önállótlan, hanem csak az egyszerűbb önálló tevékenységek végzésén át lehet eljutni. Az iskolai gyakorlatban a két tevékenységi forma közötti viszony teljes feltárásakor meggyőződhetünk arról is, hogy sok nevelési eredmény közvetlenül, akadály nélkül átvihető az önállótlan tevékenységről az önállóra, továbbá, hogy nevelési eredményeket először könnyebb elérni önállótlan tevékenységekben (pl. munkaszokások és bizonyos készségek kialakítása). EGYES tevékenységi formáknak az önállóságra nevelésben betöltött szerepét illetően nem egységesek a vélemények. Sokan úgy vélik, hogy a kísérletek, csoportmunkák, programozott vagy feladatlapos munkák minden tekintetben elősegítik az önállóságra nevelést. Mások viszont nagyon helyesen rámutatnak arra, hogy ezek a munkaformák, ha tökéletesen „preparált" formájukban kerülnek megvalósításra, nem feltétlenül szolgálják az önállóságra nevelést. E munkaformák végzése során a tanulóknak gyakran semmiféle választásra, döntésre nincs módjuk. A tanulói kísérletek sokszor csak a már korábban megállapított igazságok illusztrálására szolgálnak, csak utánzások, s nincs döntési értékük. Hasonló a helyzet sok programozott munkánál is, amikor a tanuló tevékenysége a program kidolgozásakor jól átgondolt és felállított keretek között folyhat le; más szóval a külső Irányítás — bár közvetett módon — következetesen biztosítva van. Az önálló „tevékenységforma" Jelentése nagyon viszonylagos. Vannak tevékenységformák, amelyek önálló munkát kívánnak, például a jó tanulói kísérlet, de amelyeket különböző iskolafokon eltérő módon lehet megvalósítani. Önállóan kísérletezni csak a 4. osztály után lehet. Az alsóbb osztályokban éppen e munka végzésekor van szükség pedagógiai irányításra mindaddig, amíg a tanulók el nem Jutnak a logikai szükségszerűség felismeréséhez. Leghelyesebb tehát az egyes munkaformák önállóságra nevelésben betöltött szerepének, illetve döntési és választási értékének megállapításakor a gyermekek életkorának, fejlettségének figyelembevételével eljárni. Ezenkívül szem előtt kell tartani azt is, hogy az adott munkaforma végzésekor milyen a pedagógiai vezetés. A pedagógiai vezetés eltérő az egyes iskolafokokon. „Ha a vezetést célirányos döntések sorazatának tekintjük — mondja Fábián Zoltán —, az önálló munkavégzést (vagyis magavezette tevékenységet) is aszerint ítélhetjük meg, hogy mennyire veszi ki részét a tanuló a döntésekből, s mennyiben van módja saját döntései, választásai alapján végrehajtani a tevékenységet." A NAPJAINKBAN alkalmazott legtöbb iskolai munkaforma alkalmas arra, hogy segítségével önállóságra neveljünk. A hiba rendszerint ott van, hogy pedagógusaink bátortalanul használják ki a kínálkozó lehetőségeket. A csoportfoglalkozások keretében például tényanyaggyűjtést végezhetünk. A gyűjtést a tanulók egyenként végzik, s az eredményről a közösség előtt számolnak be. Az 1—5. évfolyamokban feladatul adhatjuk egy-egy olvasmány részének vagy teljes szövegének egyéni feldolgozását. Az ilyen foglalkozásnak részfeladata lehet például egy rajz elkészítése a szöveg mondanivalójához, az iskolai vázlathoz az olvasmány gondolategységét kell megkeresni; bizonyos szempont szerint szógyűjtést is végezhetünk; az olvasmány valamelyik szereplőjét kell kiemelni és röviden elmondani róla, hogy miért rokonszenves stb. De más tárgyakból is számtalan lehetőség kínálkozik az önálló munkára minden tagozaton, akár az iskolában, akár otthon valósítják meg ezeket a tanulók. Röviden még szeretnénk vázolni azokat a pszichológiai tényezőket (motívumokat, irányulásokat, érzelmeket), amelyek önálló tevékenységre serkentik a tanulókat. Tapasztalatból tudjuk, ha a gyermeknek módja van több tevékenységforma közül választani, azokat a munkákat részesíti előnyben, amelyek több lehetőséget adnak a cselekvésre és a mozgásra. Kisiskolás korban különösen azok a formák kedveltebbek, amelyek a cél (eredmény) gyorsabb elérését biztosítják. A gyermekek különösen azokhoz a tevékenységi formákhoz vonzódnak, amelyek többféle anyag, eszköz, tárgy használatát igénylik. A társakkal végzett munkák — különösen 8 éves kor után — szintén nagyon kedveltek. A kisiskolások szeretik azokat a munkaformákat is, amelyekben valamilyen formában a pedagógus is részt vesz. Többnyire puszta jelenléte, figyelő, érdeklődő magatartása a fontos. Nagy lelkesedéssel dolgozik a gyermek, ha módja van az önálló, szabad kifejezésre (szerepjátszás, rajz, írás, elbeszélés stb. j. A TANULOK önálló munkáinak feltárása és a gyakorlatban való alkalmazása még sok problémát rejt magában. Oj, bátor kezdeményezésre volna szükség, különösen a gyakorló pedagógusok részéről, hogy a feladatokat megoldhassuk, és eredményes munkával formáljuk a jövő társadalmának önállóan gondolkodó és tevékenykedő embertípusát. KULACS DEZSŐ López Valdizón: — Kit hívnak itt Baudilio Bautistának? A paraszt, aki ezt a kérdést föltette, úgy termett előttünk, hogy nem is láttuk, amikor jött. Komor gyászban jelent meg, talpig feketében, s ez arra engedett következtetni, hogy papnövedék, vagy özvegy, vagy halott, vagy legalábbis frissen érkezett vidékről: ámbár az igazat megvallva, senki sem fejtette volna meg első pillantásra a talányt. Am rejtelmes külseje - tagadhatatlan - oly végletesen különösnek hatott, hogy megremegtünk, mikor fölsejlett bennünk a borzongató kétség: hátha bolygó lélek? Sárgás arcszíne, ritkás szakálla, hegyes orra és tűzben égő szeme arról árulkodott, hogy valami szörnyű síri nyugtalanságot hordoz. — Egyikük se Baudilio maguk közt? - tette fel újra a sürgető kérdést, ezúttal szinte parancsolóan várva a választ. — Senki. Egyikünk se. Nincs ilyen nevű köztünk — feleltük. — Nos, ha megengedik az urak - világosított fel oktatólag az ismeretlen -, akkor én vagyok az, akit így hívnak. Baudilio Bautista vagyok, szolgálatjukra. Innen kerültem el Zacapába. Engedelmet, én azért kérdezősködök magam után, hadd lám, ismernek-e itt . . . Bolygó lélek Ugyancsak elképedve néztünk össze. S egyikünk — úgy vélvén, hogy Baudilio csak kötődik — igaztalanul szemrehányást tett neki: - Mit mókázik itt? önmaga után tudakozódik? - Mindjárt meg tetszenek érteni. Hát szóval... van, jobban mondva, volt egy ikertestvérem ... Nem sok ideje, hogy elpatkolt. Azt úgy hívták, hogy Reginaldo Bautista. Egy pillanat! Eihihetik, amit mondok. Bizonyisten szakasztott egyformák voltunk ... - No már most - folytatta —, nekem éppen meggyűlt a bajom egy szoknyaügy miatt. Beleszerettem egy asszonyba, úgy hívják, hogy Susana Dominguez. Az ura egy bizonyos Teodoros Teos, öreg estenzueliai autófuvarozó meg malomtulajdonos ... Persze, faluhelyen mindjárt tudnak óm mindent. Vajon ki mondta meg Teodórának, hogy az aszszonya az én asszonyom. A fene tudja. Annyi szent, hogy Teodoro Teos, aki páratlanul ravasz ember, kilesett a choyoyói szorosban, a Motagua mellett, Chimecate felé, ahol egy összeeszkábált csillepálya van. S akkor, egy este, az árnyak sötétjéből felröppent, egy allattomos fekete holló, kit én költöttem ki itt, tulajdon kebelemen. Bosszút állt a gazember. Csak hát kit is ölt meg? Az én cselekedetemért ikertestvéremet, Reginaidót küldte másvilágra, vagy csakugyan nem Reginaidót ölte meg, hanem engem ölt meg?... Ezt nem tudom. Ezért kérdem én a nevemet. Hej, átkozott balsorsomi Sose fogom megtudni, végül is ki halt meg, amíg egy ismerőssel nem találkozom. Igy szólt, engedelmet kért, majd búcsúzóul megemelve nemezkalapját, Baudilio Bautista kísértete lassanként beleveszett a messzeségbe. Fordította: SÁNDOR ANDRAS