Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-20 / 16 . szám, Vasárnapi Új Szó

trnavai járás: hektárhozama búzából (mironovszklj fajta J 83,7 mázsa, a Voderadyl Állami Gazdaság, trnavai járás, hektárhozama búzából (ugyanaz a fajta) 68 mázsa. A legnagyobb átlagos hektárhozamot a dunaszerdahelyl járásban érték el, mégpedig 40,2 mázsát. További három járás, Kassa, Nagymihály, sőt ínég Igló is búzából túllépték a 30 mázsás hektárhozamot. A búza hektárhozama ebben az évben érte el első ízben tetőfokát Szlovákiában. A hegyvidéki és a hegyaljai területeken terül el Szlovákia járásai közül 20, több mint 1500 községgel. A hegyvidéki és a hegyaljai területek szocializálása eddig 60,6 százalékot ért el, az állami gazdaságok százalékaránya ezeken a területeken mindössze 13,1. A magánszektor terjedelmességének az okát elsősorban a kedvezőtlen természeti körülmények között kell keresnünk. A 120 000 hektár mezőgazdasági földön egyénileg gazdálkodó 30 000 paraszt Szlovákia kevésbé lakott területein él. Már csak ezért is — no meg a turistaforgalom miatt is — az eddiginél sokkal nagyobb gondot kellene fordítani a hegyvidéki és a hegyaljai területek fejlesztésére, legalább annyit, amennyit a szomszédos országokban fordítanak. Pl. Szlovákiában ezeken a vidékeken a vasúti összeköttetés is nagyon hiányos. A vasút- és az úthálózat többnyire fejletlen, olyannyira, hogy Szlovákiában sok helyütt a dülőutak, mellékutak a nagyobbméretű mezőgazdasági gépek számára úgyszólván járhatatlanok. Ez pedig nagymértékben akadályozza a gépesítést. 1968 júniusában a falvainkban végzett véleménykutatás is bizonyítja, hogy vidéken a jövőben lényegesen nagyobb figyelmet kell szentelni a sportnak és a kultúrának, javítani kell a falusi lakosság áruellátását, bővíteni a szolgáltatásokat, gondoskodni kell arról, hogy a vezető béosztásokba szakképzett emberek kerüljenek, javítani kell a közlekedésen, meg kell oldani legalább részben a cigánykérdést stb. A mezőgazdasági termelést érintő kutatások rámutattak arra, hogy a mezőgazdasági termelésben jobb munkaszervezést kell bevezetni, javítani kell a díjazás rendszerén, nagyobb mértékben kellene gondoskodni a gépesítésről, villamosításról és a kemizációról, s a múlt hibáit orvoslandó, társadalmilag jobban kellene értékelni, megbecsülni a mezőgazdasági dolgozók munkáját. A fejlődés fontos követelménye a szakképzett, lehetőleg diplomás dolgozók számának a növelése, következésképpen hozzá kellene látni a mezőgazdasági termelés szakosításához. Maguk a parasztok kérik, hogy mielőbb több, olcsóbb, és jobb minőségű géphez, vegyszerhez juthassanak hozzá. Ez viszont szorosan összefügg a mezőgazdasági árpolitika rendezésével is. Befejezésül még szeretném leszögezni, hogy a Szlovák Szocialista Köztársaságban minden feltétel adva van a tudományos-műszaki forradalom elindításához. Hiszen csak az ismert történelmi és gazdasági tények alapján már ma is sok mindent megtehetnénk Szlovákia fejlesztésének'érdekében, tehát az egész Csehszlovák Szocialista Köztársaság érdekében. Dr. JAN MARGÓĎ A tudományos műszaki forradalom és halasa a szlovákiai falvak életére Szlovákia területén kétszer söpört végig a világháború. Mind a kétszer nagy emberáldozatot követelt és a gazdasági életben óriási károkat okozott. A szlovák parasztházakban országszerte kimondhatatlan nyomorúság uralkodott, s nem múlt el nap a kétségbeesés keserű könnyei nélkül. Ezernyi paraszt abban látta az egyetlen menekvést, hogy elhagyja hazáját és idegenben keresse meg a maga és családja mindennapi kenyerét. 1918-tól 1938-ig körülbelül 180 000 férfi hagyta oda családját és szülőföldjét. A kapitalista kizsákmányolás rabigáját nyögő Szlovákia még a létminimumot sem tudta megadni fiainak. A kapitalizmus erősen gátolta Szlovákiában a mezőgazdasági termelés fejlődését, a mindennemű haladást ezen a téren, és így nem volt képes arra sem, hogy emelje a kisparasztok életszínvonalát. Az úgynevezett Szlovák Állam sem hozott a kis- és középparasztok sorsában lényeges javulást, sőt helyzetük egyre inkább rosszabbodott. A szlovák paraszt a ludákok burzsoá kormánya alatt még nagyobb nyomorban tengődött, mint az első köztársaságban. A Szlovák Állam a birtokosok, illetve a nagybirtokosok jellegzetes állama volt. Hiszen a mezőgazdasági területnek több mint a fele a maréknyi földbirtokos tulajdonában volt. A szlovákiai kis-, és középparasztok zömének még a legelemibb munkaeszközei sem voltak meg. Műtrágyából csak negyedrésznyit kaptak ahhoz a mennyiséghez viszonyítva, amelyre feltétlenül szükségük lett volna. És a Szlovák Állam a kisujját. sem mozdította meg, hogy könnyítsen parasztjai életén. A fasiszta epiződ Szlovákiában a szlovák falunak tulajdonképpen csak litániákból és miatyánkokból juttatott többet, amelyekkel a „nagykutyák" úgy vélték, hogy elkendőzhetik a parasztság nyomorát és a saját vétkeiket, gyilkosságaikat és árulásaikat. Az ún. földreform 1940-ben az újdonsült birtokosokat 21 328 hektárnyi földdel és több milliós értékű ingó és ingatlannal ajándékozta meg. A parasztságnak mindössze 10180 hektárt hozott, no meg a papok áldását azoknak, akiket Hitler gyáraiba és bányáiba küldtek. Az illegalitásban működő párt felhívására a kis- és középparasztok a munkások oldalán tömegestől vettek részt a Szlovák Nemzeti Felkelésben. A fasiszták és a hazai árulók elleni harcot a parasz tok jövőjük zálogának tekintették. Végre a felszaba dúlás után, 1945-ben sor kerülhetett a parasztság ősi vágyának beteljesülésére — az igazi földreformra. Noha a parasztság e vágyát törvénnyel szentesítette a kassai kormányprogram, megvalósítása mégsem ment egyik napról a másikra, mint ahogy azt a parasztok elképzelték. A Februári Győzelem lehetőséget nyújtott, — sőt ez akkor a gazdasági és politikai élet korparancsa volt —, a mezőgazdaság szocialista átépítésére. Az egységes földművesszövetkezetekről hozott törvény (1949) a kis- és középparasztok malmára hajtva a vizet, megteremtette a falvakban a szövetkezeti tevékenység egységesítésének s ezzel együtt a szövetkezeti élet fejlődésének bázisát is. A szövetkezés elve a szlovák parasztnak nem jelentett újdonságot, gondolkodásmódjától sem volt idegen. Sőt, már bizonyos hagyományokra is visszatekinthetett. Európában az első szövetkezetet Szlovákiában létesítették, mégpedig Sámuel JurkoviC, Sobotišteben, 1845. február 25-nek napján. Az egységes földművesszövetkezetek összpontosították és összpontosítják ma ls a mezőgazdasági élet minden mozzanatát. A szövetkezetek kebelében saját problémájukként oldják meg az olyan kérdéseket, mint a munkatermelékenység növelése, az új termelőmődok bevezetése, a tudomány legújabb vívmányainak felhasználása stb. A szövetkezet lehetővé teszi, hogy a paraszt többet, jobbat és olcsóbban termeljen. A szocializmusba való átmenet korszakában fontos küldetésük van az állami gazdaságoknak is. Különösen a lakosság élelmiszerellátásában, de nagy segítséget nyújtanak mind a földművesszövetkezeteknsk, mind az egyénileg gazdálkodó parasztoknak, elsősorban a nemesített vetőmagok, palánták, tenyészállatok szállításával. Az állami gazdaságok egyik fontos feladata, hogy a kis- és középparasztok előtt példázzák a mezőgazdasági nagyüzemi termelés előnyeit. Szlovákiában az ipar fejlődésével párhuzamosan növekszik a kereslet a mezőgazdasági nyersanyagok iránt. Ezt a keresletet a mezőgazdaság csak a termelés mennyiségének növelésével és a munkatermelékenység emelésével képes kielégíteni. Logikus tehát, hogy az ipar és a mezőgazdaság kölcsönös összefüggésben van egymással. Következésképpen: az ipar és a mezőgazdaság viszonya, a munkásság és a parasztság viszonya a szocialista gazdálkodás kulcsproblémája. Ezért ajánlatos a mezőgazdasági kistermelésről áttérni a szocialista nagyüzemi termelésre. Szlovákia és a cseh országrészek különbségének fokozatos kiegyenlítését a CSKP akcióprogramja is leszögezte, illetve elemezte. Noha mezőgazdaságunkban túlsúlyban van a szocialista szektor, Szlovákiában még mindig 667 községben folyik kizárólag egyéni gazdálkodás. (1965. január elsején Szlovákiában 3161 községet tartottak nyilván. 1967. január elsejével 2043 EFSZ volt, amelyek 1581031 hektár mezőgazdasági földet műveltek meg. A mezőgazdaságban ugyanakkor 461 000 ember dolgozott, 1394 koronás átlagos keresettel.) Nem vitás, hogy a mezőgazdasági dolgozók munkahelye és munkája sokkal változatosabb, mint a gyári munkásé. Továbbá az is tény, hogy míg a gyári raünkás, vagy más alkalmazott a munka befejeztével elhagyja munkahelyét, addig a paraszt munkanapja időben és helyben fölöttébb tagolt, lényegében el van osztva a mezőgazdasági üzem, a munkahely és az otthon, a háztáji gazdálkodás között. Az is igaz, hogy a mezőgazdasági dolgozónak aránylag sok mindenhez kell értenie. A szakképzetlen parasztnak is pl. sokkal nagyobb a tájékozottsága a mezőgazdasági munkák technikáját és technológiáját illetően, mint pl. a gyári munkásnak a saját szakmájában. Az is elképzelhetetlen, hogy a gyárban egyetlen munkavezető olyan sokféle munkafolyamatot irányítson, mint egy hasonló beosztású személy a mezőgazdaságban. Sajnos, a mezőgazdaságban még mindig túlsúlyban vannak a kézzel végzett munkálatok, — hozzávetőlegesen a munkafolyamatok 65 százalékát jelentik. A gépesítés általánosságban véve hézagos, tehát a megerőltető manuális munka mindenütt megvan. A tudományos alapqkon végzett növénytermesztéssel, a helyes öntözéssel, trágyázással, gyomirtással, a kártevők irtásával stb. a mai termést a tízszeresére lehetne növelni. A szlovákiai növénytermesztők 1968-ban annyi bú zát és árpát termesztettek, amennyire csak 1980-ban számítottak a tervek szerint. A búza 1968-as hektárhozamai az egyes szövetkezetekben: ostrovi EFSZ,