Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-20 / 16 . szám, Vasárnapi Új Szó

KONKRÉT gazdaságfejlesztési PROGRAMOT Gazdaságunk súlyos nehézségekkel küszködik. Az illetékes ve­zető tényezők nem sok jóval biztató diagnózisai mind sűrűbben és burkolatlanabbul kapnak nyomdafestéket. A vásárlási láz ennek megfelelően felfelé ívelő görbéje is jelzi: mindenki tisztában van a készülő népszerűtlen intézkedésekkel. Áremeléssel számolunk, mégpedig az eddigieknél lényegesen nagyobbal, a pénztárca tar­talmát hatásosabban apasztóval. Persze, az értelmes, gondolkodó ember tisztában van azzal, hogy valóban tenni kell valamit. Tudja, hogy hosszú éveken át extenzíven, tartalékainkat a végsőkig kimerítve, magyarán mond­va: rosszul gazdálkodtunk. Az sem titok, hogy 1968 jjjnuárja óta egyes gazdasági intézkedések, amelyeknek célja a múlt legkirí­vóbb igazságtalanságainak jóvátétele és az anyagi érdekeltség ösztönzése volt — célját tévesztette. Célját tévesztette, mert in­kább volt ösztönös, mintsem a lehetőségekkel számoló és előre­látóan tervszerű. A következmény az lett, hogy a jelentősen felduzzadó vásárlóerőt a rendelkezésre álló árualapok távolról sem fedezik. Bár gyakran helytelenül hallgatunk arról, hogy nem egy foglalkozási ágazatban nem lett nagyobb a jövedelem, sőt akadnak kategóriák, amelyek megsínylik a fokozatos, „lappangó árrendezéseket" - országos, globális viszonylatban ez így igaz. Ilyenkor - ha el akarjuk kerülni a fenyegető inflációt — áreme­léshez kell folyamodnunk, mint olyan intézkedéshez, amely ideig­lenesen csökkenti a feszültséget a kereslet és a kínálat között. Ez fájdalmas ugyan, mert sok embert, családot érzékenyen érint, de könyörtelenül logikus és jelenlegi helyzetünkben elkerülhetetlen­nek tűnő lépés. (Talán csak egy kiadós külföldi kölcsönnel tud­nánk ezt megelőzni). Eddig nagyjából rendben is lenne a dolog, ha . .. Ha az egyszerű ember érezné és tudná, hogy gazdasági és politikai életünk kormányosai tisztában vannak nemcsak ökonó­miánk rákfenéinek látleletével, hanem a valóban tartós felépülést biztosító kezelési móddal is, és hatékony gyógyírral rendelkeznek. Az áremelés ugyanis olyasvalami, mint mondjuk egy magas vér­nyomású embernél piócák alkalmazása. Elszívják ugyan a fölös vért, de ha az orvos nem gyógyítja ki a magas vérnyomás szer­vi okát, újra megismétlődik a baj. Népgazdaságunk beteg szervezete talán nem is annyira ra­dikális gyógymódot követel, mintsem köntörfalazás nélküli igaz­mondást, és természetesen jó „orvost". Az emberek az évek hosz­szú során át már valahogy megelégelték, hogy hasonló nehéz­ségek idején a bűnbakot mindig „csak lent" keresték. A mun­kafegyelem meglazulásában, az alacsony fokú munkatermelékeny­ségben, az öntudatos kezdeményezés hiányában stb. Tévedés ne essék — senki sem tagadja, hogy a gazdasági helyzet lényeges javulása és ezáltal az életszínvonal emelkedése végső soron ezek­nek a tényezőknek függvénye. Az sem vitás, hogy ezen a téren bőven akadt és akad változtatni valónk . . . Csakhogy a munka iránti lagymatagság szintén csak okozat, amelynek van oka és vannak okozói. A hanyagság, a nemtörő­dömség, mindennemű lazaság nem kizárólag ugyan, de elsősor­ban a vezetés számláját terheli. A vezetését, amely elhibázott, szakszerűtlen irányító, szabályozó tevékenységével lehetővé tette, sőt éveken át ösztönözte az ilyen és a hasonló gaz elburján­zását. Ez részben ma is érvényes s ezért kell az igaz szó, nemcsak a bírálat, hanem minden szinten az önbírálat is! Mert valóban furcsa, sőt felháborító dolog, ha mondjuk egy miniszter élesen ostorozza azokat a hibákat, amelyekért tulajdonképpen reszortja, tehát ő maga felel. Végre-valahára nyílt szót várnak az emberek abban a tekintetben is, hogy nemcsak nekik mit kell tenniük a helyzet jobbra fordulása érdekében, hanem mit tesznek ma és holnap ugyanezért azok, akik a kormányrúdnál állnak. Itt kerül előtérbe az a követelmény, hogy a kormányrúdnál — fentről egészen le — azok álljanak, akik nemcsak akarnak, ha­nem tudnak is valamit tenni gazdasági életünk felpezsdítésére. Még ma érvényes ugyanis, hogy az emberek hajlandóak áldoza­tot vállalni, persze, ha tudják mit és meddig. Bosszankodva, ta­lán zúgolódva is beletörődnek két vagy akár három áremelésbe is, ha tisztán látják, hogy ez csak részletintézkedése a nehézsé­gekkel birkózó, de előrelátó, tudományosan megalapozott gazda­sági programnak, amely hozzávetőleg eddig és eddig, így és így eredményre vezet majd. Az alapvető baj ott kezdődik, hogy egyelőre hiányát érezzük a közeljövőre szóló és a távlati konkrét gazdaságfejlesztési 1 kon­cepciónak, a biztos kezű, következetes és modern gazdaságirányí­tásnak, amely legalább reményeinket megalapozná. Márpedig legalább ennyi kell ahhoz, hogy a vezetés az eddiginél többet kérhessen és akár követelhessen a dolgozó emberek tömegétől. Ennek híján azonban szekerünket nem mozdítjuk ki a kátyúból, aligha számolhatunk áldozatkész megértéssel, nem is beszélve a vezetés tekintélyét megalapozó bizalomról. GAIY IVAN A Spišská Nová Ves-i új üzem mintegy 1S00 dolgozót foglalkoztat. A 200 millió korona beruházással épített Tatrasvit májusban kezdi meg — teljes kapaci­tással — a termelést. A külföldi szövőgépek hatszorosára növelik az egy munkásra eső termelékenységet. I Bodnár ČSTK — felv.) MAI SZÁMUNKBAN Öj törvények előkészítéséről nyilatkozik dr. Viktor Knapp akadémikus • Riport egy is­koláról, ahol a nemzeti bizott­ságok szakkádereit nevelik • Fogamzásgátlószerek galam­bok számára és egyéb érdekes­Für Elise —elbeszélés • Ver­sek « o T3 i-­O •c a c E o> >9) Cl • C •3 E í A bukaresti Grigore Alexandrescu gyermekkórházban dr. Andrei Avachin sebész főorvos szembetűnő sikereket ért el a rákbeteg gyermekek kezelé­sében. Módszereit már Franciaországban, az Egyesült Államokban, a Szov­i jetunióban és Angliában is alkalmazzák. A képen a neves sebész. (Agerpress feiv.)

Next

/
Thumbnails
Contents