Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1969-04-17 / 90 . szám, csütörtök
Proletárdiktatúra és demokrácia, bal- és jobboldal Beszélgetés SZÁNTÓ LÁSZLÓ akadémikussal iSt>9 IV. 17. Politikai, társadalmi életünkben sok a tisztázatlan kérdés, ami számos embernél eszmei zűrzavart idéz elő. Éppen ezért megkértük Szántó László akadémikust, hogy válaszoljon néhány időszerű ideológiai kérdésre. OSZTÁLY ÉS DEMOKRACIA • Az utóbbi hónapok egyik legtöbbet vitatott kérdése a proletárdiktatúra és a demokrácia viszonya. Olyan vélemények ls elhangzanak, melyek szerint e két fogalom a gyakorlatban kizárfa egymást, s az alternatívát is így állítfák föl: vagy proletárdiktatúra, vagy demokrácia. Mi a véleménye a proletárdiktatúra és a demokrácia viszonyáról? — A demokrácia és a diktatúra ilyen abszolút ellentétbe állítása olyan öreg, mint amilyen régi a munkásosztály megosztottsága, vagyis az első világháború idejétől. Kautsky, a II. internacionálé szellemi vezére, a munkásmozgalom szétszakadását szociáldemokrata és bolsevik irányzatra, ezen irányzatok vezetőinek szemléleti és cselekvési módjában látta. A demokratikus módszer a szociáldemokraták szemléletét és cselekvését irányította és határozta meg. A bolsevikekét ezzel szemben a diktatórikus módszerek. Lenin Kautsky ezen nézetét kimondottan a marxizmus revidiálásának, s ennélfogva a burzsoázia szolgálatának tartotta. Lenin szerint a demokrácia és a diktatúra kérdése valójában a burzsoá állam és a proletár állam, a burzsoá demokrácia és a proletár demokrácia viszonyának a kérdése. A demokrácia nem egy osztályok feletti, általánosan emberi, tiszta demokrácia, mely minden korban egyformán érvényes, amint az Kautsky és társai hirdették, hanem kifejezetten osztályjelleft Ha a népet nem akarjuk félrevezetni, mint ahogyan azt a szocdem vezetők tették, akkor a demokrácia szót ilyen osztálytartalommal kell értelmezni. Csak burzsoá vagy szocialista demokrácia létezik a XX. században. A mi januárban kezdődött megújhodási folyamatunknak egyik legnagyobb elméleti hibája volt, hogy teret engedett az olyan nézeteknek, melyek a demokráciát nem a valóságnak megfelelően, tehát nem marxista módon értelmezték, nem osztályjellegűnek hirdették, hanem tiszta demokráciának, demokráciának általában, kivétel nélkül az egész lakosságra érvényesnek tartották. • Miben mutatkozott ez meg a gyakorlatban? — Abban, hogy eltérve a párt vonalától, írásban és beszédekben (de nem cselekvésben), a demokráciát nem jelölték meg, hogy milyen, kinek, mely osztály demokráciájáról van szó, mit és kit szolgál. Ez az egyik. A másik: Hasonlóan általános, emberi érvényűnek tekintették és hirdették a burzsoá demokrácia princípiumai közül a sajtószabadságot, az egyenlőséget, a gyülekezési szabadságot stb. A demokrácia lényegében akár burzsoá, akár szocialista demokrácia, mindig államot, tehát hatalmi, elnyomó eszközt jelent az uralkodó osztály számára, s ezenkívül az emberek egymásközti viszonyának meghatározója és szabályozója. Mint ilyen, a burzsoá demokrácia objektíve dialektikus lényegű, ami azt jelenti, hogy két ellentétes uralkodó módszernek, a demokratikusnak és a diktatórikusnak ellentmondásos egysége. Ez is mutatja, hogy a burzsoá demokrácia nem tiszta demokrácia, nem egyoldalúan és abszolút értelemben békés uralkodási módszer, de ugyanakkor tartalmazza az ellentétjét, a parancsolás!, a kényszerítés!, az elnyomó funkciót. Ezt a dialektikus természetét azonnal kimutatja, amint érdekei veszélyeztetve vannak az elnyomott osztályoktól. A proletariátus nyíltan bevallja, hogy állama, mélynek segítségével átalakítja a kapitalista társadalmat szocialista társadalommá, diktatórikus lényegű. A burzsoázia ezt nem vallhatja be saját államáról, mert egy elenyésző kisebbségnek az elnyomó eszköze. A proletariátus fordítva: a lakosság nagy többségének az uralkodó eszköze, és ezért nincs mit titkolnia. Természetesen a proletárdiktatúra sem tiszta demokrácia, hanem a diktatúra és a demokrácia dialektikus egysége. A proletárdiktatúra parancsuralom, elsősorban és főképp a megdöntött burzsoáziával és kiszolgálóival szemben. A munkásság felé pedig demokratikus oldala érvényesül. Lenin szerint a proletár demokrácia, vagyis a proletárdiktatúra „milliószor demokratikusabb minden burzsoá demokráciánál. Ezt nem látni csak olyan ember nem képes, aki nem az elnyomott és kizsákmányolt osztályok (elsősorban a munkásosztály) álláspontjáról teszi fel a kérdést és felel rá, hanem a burzsoázia vagy valamelyik kispolgári osztály álláspontjáról." S éppen ezt csinálták a mi jobboldali, „demokratikus szocializmust" propagálóink is. A burzsoá demokrácia funkcióit különféle intézmények segítségével látja el. Ilyenek: a parlament, mint törvényhozó testület, a kormány és hivatalai, mint végrehajtó intézmények, a bíróság, a tömegkommunikációs eszközök stb. Hasonló intézményekkel valósítja meg feladatát a proletárdiktatúra állama is. A lényeges külőt választ. Ily módon a nép a képviselőit nemcsak választja, hanem ellenőrzi, kritizálja, felelősségre vonja, s ha szükséges, visszahívja és új képviselőt választ. Ily módon a nép ténylegesen gyakorolja a hatalmat, s nem úgy mint a burzsoá demokráciában,, ahol ez csak formális, de nem is úgy, mint mondjuk Novotný rezsimjében, ahol a nép hatalma üres frázissá vált. A DEFORMÁCIÓK KÖVETKEZMÉNYEI — Mint tudjuk, a Novotnýrezsimbetv az erre vonatkozó marxista—leninista tanítás a gyakorlatban oda torzult, hogy például a képviselőket nem a nép választotta. Ezeket a párt vezetőinek kis csoportja a saját érdekei szerint válogatta kl és prezentálta a népnek, mint az ő jelöltjeit, s a választás ledegradálódott a választók részéről való fejbóllntásra. A nép valamikor nevetett a fejbólintó Jánosokon, és a Novotný-féle demokráciában mint választó, az uralkodás egy fontos aktusát gyakorló polgár szintén fejbólintó Jánossá lett. Nem csoda tehát, hogy a szocialista demokráciának ilyen és ehhez hasonló eltorzítása igen sok jóhiszemű és becsületes emberben kiábrándulást váltott ki a szocializmus gyakorlatával szemben. Ebben van egyik oka aztán annak, hogy a jobboldal propagandája magával ragadott sok olyan embert is, akik jóhiszeműen fogadták ezek kritikáját. A január utáni fejlődés fő feladata abban volt, hogy a szocialista demokrácia ezen torzulásait javítsa ki, hozza összhangba a gyakorlatot a marxista-leninista elmélettel, s nem abban, hogy ezen torzulást azonosítva a marxizmusleninizmus lényegével, szőröstül-bőröstül elvesse. • Az eddig elmondottak alapján egy mondatban miben határozná meg a proletárdiktatúra és a demokrácia viszonyát? — A feladat abban van, hogy a helyes, a tudományos, tehát a marxista—leninista elmélet a gyakorlatban adekvát módon érvényesüljön. BAL- ÉS JOBBOLDAL • A pártban és a társadalomban erős differenciálódás megy végbe. A párt egészséges erői az akcióprogram és a Központi Bizottság novemberi határozata alapján harcolnak a különféle áramlatok, elsősorban is a revizionizmus és a dogmatizmus ellen. Tapasztalataink szerint a párt alapszervezeteiben ennek a harcnak a hatékonyságát erősen csökkenti az a körülmény, hogy sokan nincsenek tisztában a revizionizmus, illetve a dogmatizmus fogalmával, s így ezeket a fogalmakat inkább megbélyegző jelzőként használják. Hogyan határozná meg a revizionizmus, illetve a dogmatizmus ismérveit? — A dogmatikus szó értelme az, hogy ha valaki bizonyos állítást, bizonyos nézetet kritikátlanul, vakon, megvalósításának feltételeire való tekintet nélkül fogadja el és akarja megvalósítani. Igaz és helyes ismeret is, ha nem dialektikus, hanem metafizikus gondolkodási és cselekvési módszerrel a változó környezet tekintetbe vétele nélkül akarják megvalósítani, — dogmatikussá válhat, így vált dogmává a marxizmus —leninizmus tanításának számos igazsága Sztálin életének utolsó éveiben. így vált a II. internacionálé korában a szocdem vezetők nem dialektikus, és elkispolgáriasodott szociális helyzetük következtében a marxizmus egész tanítása dogmatikussá. Hasonlóképpen nálunk is Novotný vezetésével a Szovjetunió Kommunista Pártjától és a szovjet államtól vakon átvett gyakorlat, és annak elméleti megindoklása merev dogmává tette a marxizmus—leninizmust. Hangoztatták ugyan a marxizmus—leninizmus teremtően fejlődő lényegét, de mert azt, ami ilyenné teszi, tudniillik a dialektikus materializmus módszerét, egyáltalán nem ismerték, metafizikus gondolkodásukkal mind mélyebben dogmatikussá, a gyakorlatot pedig elviselhetetlenné tették. A sok esztendőn keresztül folytatott, dogmatikus gondolkodással megindokolt gyakorlat úgy bele ette magát sok ember tudatába, hogy máig nem tudnak megszabadulni tőle, ezzel igyekeznek megindokolni mai cselekedeteiket, és egyenesen ellenséges magatartást tanúsítanak mindazzal szemben, ami nem dogmatikus, még akkor is, ha az lenini lényegű. Az idők folyamán a munkásmozgalomban olyan rétegek keletkeztek (munkásarisztokrácia, kispolgári elemek), amelyek a tudományos szocializmus, vagyis a marxizmus-leninizmus tanításának döntő jelentőségű tételeit kétségbe vonták, sőt, tagadták. Főképpen az osztályharc elkerülhetetlenségét és a proletárdiktatúra államának az átmeneti korszakban való szükségességét tagadták. Az osztályharc helyett az osztály együttműködését, az osztályharmóniát hirdették. A proletárdiktatúra helyett pedig a tiszta demokráciát. Hogy a marxizmus—leninizmus alapvető tételeit megdöntsék, kénytelenek voltak újra értékelni, vagyis revidlálnl a marxizmus —leninizmus tanítását, s annak filozófia-elméleti alapjait is. A marxista—leninista tanítás filozófia-elméleti revíziója oda vezetett, hogy a dialektikus és történelmi materializmus filozófiáját, amely Marx, Engels és Lenin szerint „az élő lelke" tanításuknak, kidobták belőle mint elavult hegeli maradványt, melyet a munkások nem értenek meg, és helyette öszszepárosították az éppen legdivatosabb burzsoá filozófiákkal: kantizmussal, machizmussal stb. Nálunk már jóval a januárt események előtt erősödő filozófiai áramlat létezett, amely a A szép szó ünnepe Aranyoson Jól sikerült az ifjúsági irodalmi színpadok vetélkedője Melyik csoport lesz az első? Az egyes műsorszámok közötti szünetben ez a kérdés foglalkoztatta legélénkebben a zsűritagokat és a szép számú közönséget a múlt hét szombatján a csallóközaranyosi kultúrház folyosóin és az épület előtti térségen, ugyanis az ifjúsági klubok irodalmi színpadjainak immár másodszor megrendezett járási vetélkedőjén a szereplők oly derekasan kitettek magukért, hogy valóban komoly problémát jelentett a rangsorolás. Nem irigyeltem Gyurcsó István költőt, a zsürl elnökét. Igen „nehéz kenyérnek" bizonyult a zsűrizés, mert a szép magyar szó tolmácsolásának, az ötletes színpadi kulissza- és világítástechnikai megoldásoknak olyan magasiskoláját mutatta be a közreműködő hat csoport, ami felülmúlta a várakozást. A műkedvelő fiatalok irodalmi színpadjainak komáromi járási fesztiválján a lányok és fiúk bebizonyították, hogy nemcsak a big-beat zenéhez értenek, hanem átéléssel adják elő Radnóti Miklós lírai és gondolati ötvözetű csodálatos verseit, amelyeket — a mű témájával összhangban — Beethoven Holdfény szonátájával, V. szimfóniájával, Dvofák Oj világ szimfóniájával festett alá az ötletes rendezés. Ezen a találkozón a búcsi Lant, az aranyosi Radnóti Miklós Ifjúsági Klub, a komáromi Petőfi Sándor Ifjúsági Klub, valamint a keszegfalusi Kölcsey Ferenc Ifjúsági Klub, az izsai Jókai Irodalmi Színpad és a Csallóközaranyosi Kilencéves Alapiskola irodalmi színpadjának fiataljai vettek részt, öszszesen mintegy 130-an. Az idén az első három helyezett pénzjutalmat kapott (első díj 1500, második díj 1000, harmadik díj 700 korona), amelyet a csoportok a tagok ismereteinek további bővítésére használhatnak fel. A műsor végén a jelenlevő szakemberek örömmel állapították meg, hogy ehhez a műfajhoz is értenek fiataljaink. Az újoncoknak számító keszegfalusiak pl. Várnai Zseni műveiből állították össze műsorukat, amelynek témáját mindannyiunk szemefénye, a gyermekek védelme képezte. Elgondolásukat dicséret illeti. Amikor véget ért a csallóközaranyosi Radnóti Miklós Ifjúsági Klub „Oly korban éltem én e földön" című előadása, elragadtatással gondoltam Hernádi Ferenc Radnóti költészetének nagy ismeretét feltételező igényes versösszeválogatására, a zenei szerkesztő ízlésére és nem utolsósorban a szereplők remek felkészülésére. És utánuk jöttek a búcsiak, akik bebizonyították, hogy a rendezésben, a versmondás kultúráltságában magasan felette állnak az irodalmi színpadok átlagos járási szintjének. Az 1965-ben alakult és azóta nyolc bemutató előadással közönség elé lépő komáromiak Zengő Dunatáj címen Kiss Mihály igen jó rendezésében Győri Dezső verseiből állították öszsze műsorukat. Ha a zenei rendezés is mindig követni tudta volna a prózai rész szárnyalását, az előadás még magasabb színvonalú lehetett volna. Nagyon nehéz és hálátlan feladat lenne a csoportok valamelyikét külön megdicsérni vagy elmarasztalni. Az előadásokból kiérződött a lelkiismeretes felkészülés, a komoly hozzáállás. Ez vonatkozik az izsai és aranyosi iskolai irodalmiszínpadok tagjaira is. Csak most már nem szabad megállni a megkezdett úton! Ezekkel a műsorszámokkal más — főleg az irodalmi színpadi tevékenység terén lemaradó — járásokban is el kell látogatni, és már most szükséges készülni a jövőre megrendezésre kerülő harmadik járási fesztiválra. A Komáromi Járási Népművelési Intézet a CSEMADOK járási bizottságával karöltve nem véletlenül rendezte meg ezt a találkozót április első felében, ugyanis a legjobbak szerepelnek majd az idei és immár közelgő Jókai-napokon. Elsők és utolsók szükségszerűen minden tevékenységben vannak. A zsűri az irodalmi színpadok működésével kapcsolatos valamennyi követelmény és szakszempont figyelembevételével ebben a rendkívül szoros és kiegyensúlyozott „küzdelemben" végül is a következő rangsorolást hirdette ki: Első díjat nyertek a komáromiak, a második helyre a búcsiak, a harmadik helyre pedig a keszegfalusiak kerültek. Ez a rangsorolás a számok, az adott és levont pontszámok alapján alakult ki, és nem kisebbíti azoknak a csoportoknak a tudását, bemutatott műsorszámuk értékét sem, amelyek nem kerültek az első három helyre. Rájuk is éppen olyan szeretettel és elismeréssel gondol a közönség, mint a győztesekre. I komlós i j marxizmust—leninizmust Husserl, Freud és más, divatos filozófiával akarták kiegészíteni, sőt, a lenini filozófiától teljesen elválasztani. Ez a revízió kimondottan jobboldali elhajlást jelent. Persze, a marxizmus-leninizmus elemi és legelső tétele az, hogy fejlődő filozófia, de fejleszteni tudni kell. Nem úgy, mint sok jobboldali nálunk is tette és ma is teszi, hogy a lényegét elsorvasztják, és helyébe idegen osztály filozófiájának lényegét csempészik be. MIND A BAL-, MIND A JOBBOLDAL VISSZAHÚZ • Számos elmélet született és látott napvilágot a bal-, és a jobboldal fogalmának értelmezéséről. Míg a közvélemény általában a baloldal alatt a szektás dogmatikus Irányzatokat érti és a jobboldal alatt a revizionizmust, az említett nézetek a két fogalom értelmezését felcserélik, s a baloldal alatt a progressziót, a jobboldal alatt pedig a visszahúzó erőket értik. Mi a véleménye erről? — A marxista—leninista politikában a jobb- és a baloldal fogalmát a valóság szerint Ítélik meg. A történelmi valóság azt mutatja, hogy a kommunista párt baloldalán valóban szektás emberek állta'K, olyanok, akiknek radikalizmusa kispolgári, akik azt vallották, hogy ha a párt akarja, akkor a tömegeket mindenkor magával ragadhatja. Szóval akik, ahogy nevezik őket, hurrá forradalmárok. Az ilyen szektás, a tömegek felkészültségét bizonyos akcióra figyelembe nem vevő, a vezetők jelentőségét felnagyító emberek nagy károkat okozhatnak a pártnak és a mozgalomnak. Lényegét tekintve tehát nem haladók, hanem visszahúzók. A pártba részben más pártokból, vagy párton kívüliekből, szóval a jövevények között, ha a párt nehézségek elé kerül, könnyen keletkezik egy olyan nézet és törekvés, mely szerint a mozgalom célt tévesztett, s ezért vissza kell fordulni, hogy a helyes útra jusson. A mi pártunkban a Gottwald előtti vezetőség, melynek élén bizonyos Jílek állt, aki a húszas évek elején dühös baloldali volt, akinek semmi sem volt elég forradalmi, a kapitalizmus ideiglenes stabilizálódása idején pedig kiadta a jelszót, hogy a kommunista párt kiválása a szocdem pártból tévedés volt, és hogy vissza kell menni. Ez egy kimondottan jobboldali nézet. Ebből látni a jobboldali elhajlás lényegét, s bármilyen jelszavakkal leplezi is, a jobboldal a mozgalmat visszahúzza a már meghaladott álláspont felé. Az az álláspont, hogy a baloldal vissza-, a jobboldal pedig előre húz, megindokolhatatlan és teljességgel elfogadhatatlan. BATKY LASZLO