Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)
1969-04-17 / 90 . szám, csütörtök
A z egész délvidéken bonyodalmas volt a háborút követő Időszak. Tombolt a nemzetiségi elnyomás, a végletekig kiéleződtek az ellentétek. Lakosságcsere, kitelepítés fenyegette a magyarokat. Gömörpanyitból is negyvenhat családot telepítettek át Magyarországra. Legtöbbjük gazdálkodó volt. Talán csak két magyar parasztcsalád maradt a faluban. Helyükre hatvanöt szlovák család települt be, többnyire Magyarországról, néhányan pedig a hazai szlovák vidékekről. — Nehéz körülmények közé kerültünk — emlékezik vissza arra az időre Jozef Völgyi elvtárs, az áttelepültek egyike, jelenleg a helyi nemzeti bizottság elnöke. — Rendkívül feszült volt a viszony a magyarok és a szlovákok között. Napirenden voltak a véres verekedések. Egyre csak azt hallottuk: „Minek jöttetek ide?" — Nem a nép volt a hibás ebben, az akkori vezetők Ingerelték egymás ellen az embereket — szól közbe Barci Béla elvtárs, régi kommunista ^^^^ harcos, most már nyugdíjas, de még mindig aktív közéleti munkát végez, jelenleg ls a nemzeti bizottság titkári tisztségét tölti be. Negyvenkilencben kezdett tisztulni a helyzet. Akkoriban alakultak ki a viszonyok rendezésének feltételei. Abban az időben fogadta el a parlament a mezőgazdaság szövetkezetesítéséről szóló törvényt. Egynéhány ember, a csekély létszámú falusi pártszervezet akkori tagjai voltak a közös gazdálkodás úttörői Gömörpanyiton. Nem művelte senki a Kovács-féle nagybirtok háromszáz holdját, sem a harminc holdat meghaladó egyházi birtokot. A határ többi részén is nagyrészt csak tessék-lássék gazdálkodtak. Az új gazdák közül, aki értette is a földművelést, megfelelő szerszámok és gazdasági állatok nélkül nem igen boldogult. Leginkább a párttagokat bántotta az áldatlan helyzet. Látták, nem jól van ez így. Egy napon taggyűlésen felvetődött a gondolat: Alakítsuk meg a szövetkezetet, ne hagyjuk parlagon a határt. Merész elhatározás volt, de a harcedzett kommunistákban megvolt a tett véghezviteléhez • bátorság és a kitartás. Így alakult meg a legelső szövetkezetek egyike a járásban. Az úttörők többnyire iparosok voltak. Egyetlen Igazi paraszt sem akadt közöttük. Egy tucatnyi kőműves, asztalos és más mesterember fogott össze, hogy vállalja az útkeresés nehéz feladatát, megkísérelje betölteni a példaadó szerepét. Szinte puszta kézzel kezdték meg a közös gazdálkodást. Megvolt azonban a kommunista meggyőződésük, áldozatkészségük és szívós kitartásuk a nehézségek leküzdésében. Barcl Béla elvtárs így beszéli el az indulás történetét: — Nem volt nekünk se szarvasmarhánk, se sertésünk. Tyúkokat tudtunk csak összeszedni magunk között. Mindenki adott kettőt. A felvásárló vállalattól hitelbe kaptunk hatvanöt szarvasmarhát, hogy megalapozhassuk a közös állattenyésztést. Csakhogy ezek olyan dögledező, csupa csontbőr állatok voltak, hogy egy héten belül tizenegy elpusztult belőlük. Az igaz, hogy takarmányunk sem nagyon akadt, úgy szedegettük össze apránként. Nekem ls volt egy szekérke szalmám, Perjésl Jóska meg Csathó bácsi is adott egy-egy szekérkével. Derék csendőreink is segítettek a takarmány megszerzésében. Rimaszécsről szekérkaravánokkal szállították a takarmányt az északra fekvő falvakba. Otjuk községünkön keresztül vezetett. Korbela meg Csapó csendőrök egy napon odaálltak az út mellé, és igazoltatni kezdték a fogatosokat, miképpen jutottak a takarmányhoz. Az akció során sok szénát elkoboztak a számunkra. — Koldusszövetkezetnek gúnyoltak bennünket a környéken — merengett el a múlton Barcl elvtárs. — Igen nagy örömömre szolgál, hogy ma már az elsők közé tartozunk a járásban. A z újságíróval együtt heten vagyunk a szövetkezet Irodájában. Völgyi és Barci elvtársakon kívül Csathó Sándor szövetkezeti elnök, Szabó János zootechnlkus, meg Rencsok István közgazdász. Szavaik nyomán tovább vázolódlk fel a közös gazdaság viszontagságos története. — Kőműves meg asztalos ült az első évben a vetőgépre. Mégis olyan jól sikerült a termés, hogy az egyénileg gazdálkodók helyett ls mi szolgáltattuk be az államnak a kötelező gabonabeadást. — A brigádosok nélkül képtelenek lettünk volna ellátni a rengeteg tennivalót. Szinte mindennapra akadt brigádmuntelbői" fedezték, vagyis a jövőbeni termés fejében folyósított kölcsönből. Az új vezetőségnek a többi gond mellett még ennek a több százezer koronás tehernek a törlesztéséről is gondoskodnia kellett. Első teendőjük a közös vagyon szétlopkodásának megszüntetése volt. Mert bizony akkoriban sokan mindent elvittek, amit megfoghattak. Nagyon nehéz feladat volt a fegyelem megszilárdítása, előbb meg kellett változtatni a tagság gondolkodásmódját, a közösséghez való viszonyát. — Rajtakaptam egy asszonyt, amikor a közös kannája helyett suttyomban egy vízmelegítésre szolgáló tömlőbe szűrte a tejet. Szóvá tettem neki ezt, mire mérgesen a fejemhez vágta a tömlöt, és azt mondta: „Nesze, lakjál jól, az anyád...1" — idéz fel emlékeiből egy esetet a zootechnlkus. Fokozatosan változott meg a VIHAROS EVEK ka. Az akkori fiatalságról csak a legnagyobb dicséret hangján szólhatunk, mert szinte minden szabad idejüket a szövetkezet megsegítésére fordították. — A szövetkezet tagjai úgyszólván teljesen ingyen dolgoztak a kezdeti években. Az öreg Csathó bácsi, a pénztáros gyakran üres tarsollyal Jött meg a bankból, és csak annyit mondott: „Megint kijelentették, hogy nincs pénz a számlánkon." Az emberek azonban dolgoztak fizetés nélkül is. Ma már szinte csodálatos dolognak tűnik, mi hajtotta, serkentette őket. 1952-ben, ahogy mondani szokták, „megtört a jég" a faluban is, és az egyénileg gazdálkodó parasztok nagy része aláírta a belépési nyilatkozatot a közösbe. Nem annyira meggyőződésből tették ezt, hanem inkább a körülmények kényszerítő hatására. Nem bírták ugyanis teljesíteni a magas beszolgáltatási kötelezettséget, ami akkoriban igen komoly következményekkel fenyegetett. Beléptek ugyan az egyénileg gazdálkodók, de előtte levágták, eladogatták háziállataikat. Nemsokára a magyarországi események hatása ingatta meg a szövetkezetet. Sokan kiléptek. Már-már ügy látszott, végleg kátyúba kerül a közös szekere. Az összetartó erő azonban erősebbnek bizonyult a széthúzó erőknél. A föld egy részét ugyan át kellett adni az állami gazdaságnak, de a szövetkezet megmaradt. Sőt, ettől az időtől fogva, ha icipicit is, de minden esztendőben előbbre haladt valamit. A megszilárdulás folyamata sem ment végbe válságok, robbanások nélkül. Mi sem igazolja ezt jobban, mint az a tény, hogy húsz év alatt tizenhárom elnök állt a szövetkezet élén; volt olyan esztendő is, amikor hárman váltakoztak az elnöki funkcióban. A tizenháromból tizenkettő az 1962-es évig ténykedett. Azóta Csathó Sándor vezeti a szövetkezetet, mégpedig — amint az eredmények mutatják — igen sikeresen. A mikor az új vezetőség a határozott természetű, fiatal Csathó elvtárssal az élén hivatalba lépett, a szövetkezet éppen súlyos krízisben volt, szinte a széthullás küszöbén állt. A tagok csekélyke fizetését ls úgynevezett „zöld hlUTÁN helyzet. Amikor a tagság látta, hogy az új vezetőség komolyan veszi a dolgát, mind többen szót emeltek a közös vagyon védelmében. Nemegyszer éjjel álmukból verték fel a vezetőket azzal, hogy: „Gyertek gyorsan, fogjátok a puskát, lopják a kukoricátl" Nagyon szűkében voltunk a takarmánynak is — mondja a zootechnikus. — Amikor a tehén ellett, nyolc embert ls segítségül kellett hívni, hogy napvilágra segítsék a borjút a legyengült állatból. Nem kell bővebben magyarázni, hogy ilyen körülmények között nagyon gyéren csörgedezett a bevétel a szövetkezet pénztárába. — 1962-től kezdve az addiginál megfelelőbb gazdálkodási formát kezdtünk bevezetni, tájékoztatott a további fejlődésről Csathó elnök. Megvizsgáltuk, hogy mely termények termesztése előnyösebb számunkra, s ezek termesztését szorgalmaztuk elsősorban. A talajjavítással ls törődtünk, nyolcvan hektár vizenyős területet alagcsöveztünk. A hektárhozamok növekedni kezdtek. Kibővítettük a takarmánytermesztést is. Tavaly már rekordhozamokat értünk el. Búzából 35,5 mázsa volt az átlag, de a Mironovszkája-fajta egyes parcellákon az ötven mázsát ls megadta. Az árpa harminckét mázsás átlagtermést fizetett hektáronként, a cukorrépa pedig négyszáz mázsát. Néhány éve még ezerötszáz litert sem fejtünk ki évi átlagban egy tehéntől, ma már 2468 liter az átlagos eredmény, az idén pedig a 2500—2600 literes átlag elérése a cél. Nem régen még öt-hat malacot választottunk el egy-egy anyasertéstől, az Idén meg már tizenöt malac elválasztása a reális terv. A sertéshús és a tejtermelés a legjövedelmezőbb termelési ágak közé tartozik. R ohamos fejlődést, alapvető változást hozott a közösség életébe az utóbbi néhány év. Az egykori koldusszövetkezet vagyona ma több millió korona. A négyszáz hektár mezőgazdasági területtel, ebből 270 hektár szántóval rendelkező szövetkezet bevétele tavaly csaknem két és háromnegyed millió korona volt. 1963-mal szemben a bevétel majdnem egymillió koronával növekedett. Mindez a szövetkezeti tagok jövedelmén is meglátszik. Míg 1962-ben nyolc koronát fizettek ki munkaegységenként, tavaly már huszonöt korona volt a pénzbeli juttatás, ezenkívül minden megkeresett ezer korona után hatvan kiló terményt kaptak a tagok. A szövetkezeti gazdálkodás Gömörpanyiton is szilárdan megalapozta a tagság jólétét. GAL LASZLO S Z U L ŐK, N E V ELŐ K F Ó R U M A A gyermek és a televízió AZT HISZEM, közel járunk a valósághoz, ha azt állítjuk, hogy az emberiség fejlődésének történetében egyetlen technikai vívmány sem örvendett még olyan népszerűségnek, mint a tévé. Ez a viszonylag fiatal kommunikációs eszköz néhány év alatt milliós tömegeket hódított meg. Ez érthető is, hiszen a televízió magán viseli a sajtó, a rádió, a színház, a film és még sok más egyéb, a tájékoztatás és a művelődós céljait szolgáló Intézmény csaknem minden lényeges vonását. Egyetlen gombnyomásra házhoz szállítja a kultúrát, közelbe hozza a távolit, láthatóvá és hallhatóvá teszi az eddig megközelíthetetlennek vélt jelenségeket, oktat, nevel és viszonylag magas szinten szórakoztat. A mai gyermekek már úgy eszmélnek a világra, hogy időről időre egy bűvös, szinte a mesékbe illő varázsablak tárul kl előttük, hogy nyiladozó értelmüket és érzelmeiket újabb ismeretekkel és emóciókkal gazdagítsa. A szülőnek csupán az a feladata, hogy segítséget nyújtson gyermekének a látottak és hallottak helyes felismerésében és megértésében. Ez a feladat azonban nem éppen könnyű. Komoly felelősséggel is jár. Az a szülő, aki aggódó figyelemmel kíséri gyermeke értelmi és érzelmi fejlődését, igyekszik a tévénézés tarén is kialakítani bizonyos, a gyermek számára előnyös rendszert. Mindenekelőtt fontolóra veszi, mi az, ami gyermeke számára megfelelő és hasznos lehet. Itt figyelembe kell vennünk a gyermek korát, értelmi fejlettségének fokát, természetes érdeklődési körét, felfogó képességét, idegrendszerét, egészségi állapotát stb. Más érdekli a fiúkat és más a lányokat. Ami tetszik egy óvodás korban levő gyermeknek, nem biztos, hogy leköti a kisiskolást is. Néha viszont egy jól kommentált mese nagyobb hatással van a serdülőre, mint ugyanaz egy óvodásra vagy kisiskolásra. Mit, mikor és hogyan nézzen tehát a gyermek? ÁLTALÁNOS ÉRVÉNYŰ recept nincs, de akad talán néhány olyan tapasztalat ezen a téren ls, mely kisebb-nagyobb megszorításokkal sikeresen alkalmazható. Lássuk ezeket kissé közelebbről! A tévénézés művészetére már akkor nevelni kell gyermekünket, amikor még tulajdonképpen csak az anya vagy a nevelő kedvéért kapcsoljuk be a készüléket. Ebben a korban még természetesen csak egyegy képre, vagy nagyon rövid Jelenetre hívjuk fel a gyermek figyelmét. Például valamilyen ismert állatra, tárgyra, kedvenc gyümölcsre, csecsemőre stb. A komolyabb és rendszeresebb munkát csak aztán kezdjük el, ha már a gyermek viszonylag elég ismeretelemmel rendelkezik saját környezetéből, túljutott az első rövidke meséken, eligazodik a formák és az arányok világában, tehát rendelkezik már bizonyos tapasztalásokkal, érzelmi élményekkel. Különbséget tud tenni a legalapvetőbb emberi megnyilvánulások (harag, kedvesség, öröm, bánat, jóság, rosszaság stb.) között. Hiszen elsősorban ezekkel fog majd találkozni a képernyőn megelevenedő mesékben, rövid történetekben. Mert a tévénézést ls — akárcsak bármely más, érdeklődést igénylő gyermeki tevékenységet — a mesével kell kezdeni. A mese sajátosságainál fogva tömör, a lényegre szorítkozó műfaj, ezért a gyermek feltétlenül igényli a felnőttek magyarázatát, amely csak a Jelzett gondolatok megértésével segíti át a gyermeket az érthetetlenségből az érthetőségbe, s ezáltal biztosítja számára az élményszerű, szinte hiánytalan tartalmi egységet, összképet. A gyakorlottabb tévénéző gyermek egy-egy sikeres közös munka után igyekszik a látottakat saját szavaival is újrafogalmazni. Ez a megértés és átélés legbiztosabb jele. Erre is nevelni kell azonban a gyermeket. Eleinte csak kérdésekre kérünk választ, később összefüggően hagyjuk beszélni a kis nézőt. Esetleges tévedéseit minden esetben következetesen korrigáljuk. Ez fontos nevelési követelmény. AMIKOR A GYERMEK már a felnőttek kommentálása nélkül is viszonylag könnyen és helyesen értelmezi a látottakat, nehezebb, cselekményben szegényebb, tudatosabb figyelmet igényló műfajok megtekintésével is próbálkozhatunk. Ilyen pl. a tánc, a zene, a szövegmondás, a különböző montázsok stb. A legigényesebb műgonddal készült tévéalkotások ls lényegében ezekből az elemekből tevődnek össze. Az egész megértésére viszont csak az olyan ember képes, aki a részeket a maguk helyére tudja tenni. A tévénézésre is teljes mértékben érvényes az a megállapítás, hogy csak arra tudunk önfeledten odafigyelni, ami akaratunktól függetlenül is érdekel. Ezért tegyük lehetővé a gyermek számára minden, alkalmas időben közvetítésre korülő műsor megtekintését, mely őt egyéni adottságainál fogva — kora, neme, érdeklődési köre, szociális helyzete stb. — eleve érdekelheti. Az óvodás gyermek okvetlenül nézze meg az óvodások műsorát. A korcsolyázni tanuló feledkezzen bele néhány percre egy-egy kiváló jégtáncos vagy műkorcsolyázó produkciójába, a barkácsolgató fiú a felnőttek alkotó tevékenységéről szóló tudósításokba vagy szakfilmekbe, a zenei tehetséggel megáldott gyermek egy-egy nagy művész hangversenyébe és így tovább. A lehetőségek úgyszólván kimeríthetetlenek. Említést érdemel a televíziónak az a rendkívül fontos szerepe is, amit a nyelvi kultúra terjesztésében és ápolásában tölt be. Azok a gyermekek, akik megfelelő irányítással élvezik a tévét, szókincsükben is rohamosan gyarapodnak, kifejező készségükben is nagy jártasságra tesznek szert. A mi esetünkben — csehszlovákiai magyarokról lévén szó — nagy jelentőséggel blr az a tény is, hogy a tévé segítségével aránylag könnyen és gyorsan sajátíthatjuk el a velünk egy hazában élő nemzetek nyelvét. Sok szülő tisztában van gyermekének a tévé Iránt tanúsított érzelmeivel. Ezért gyakran fegyelmezési célokra is felhasználja ezeket. Büntetésből nem engedélyezi a tévénézést gyermekének, vagy akkor szólítja őt el a készüléktől, amikor az számára a legérdekesebb. Ez az eljárása a szülőnek — enyhén szólva — téves elgondolásokból ered. A gyermek valószínűleg nem a tévénézés miatt szolgált rá a büntetésre. Miért kell tehát ezáltal bűnhődnie? A TAPASZTALATOK azt bizonyítják, hogy a tévé nézésére okosan ránevelt gyermekek jótneveltebbek, értelmesebbek és gazdagabb lelkületűek az átlagnál. Éljünk hát a technika nyújtotta lehetőségekkel. Szinte kimeríthetetlen források állnak rendelkezésünkre. Az pedig, hogy mit nézhet meg és mit nem a tévében a gyermek, végső soron nem is annyira a gyermek és a televízió, hanem inkább a gyermek és a felnőtt viszonyának kérdése. SZENK SÁNDOR. Diószeg Kulturális hírek • Raymond Aron, a világhírű szociológus most regényes történetek szerzőjeként lép fel a francia könyvpiacon. Megírta például 1815. június 18-nak a történetét A Waterlooi győzelem címmel, amelyben történelmi tények keverednek egy fantázia-szülte regényes história elemeivel. • A weimari (NDK) Nemzeti Színházban Sorana Carama rendezi Ecaterina Oproiu Nem vagyok Eiffel torony című színmüvét. A hatvanas években ez a román dráma futotta be a legnagyobb pályát az európai színpadokon.
