Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-02 / 78 szám, szerda

y Három KK-mérkőzés Ma három niéruózésre kerül sor a labdarúgó Közép európai Kupában. A Bánik Ostrava együt­tese Szarajevóba utazik, ahol megpróbálja kiharcolni a tovább­jutást a Zseleznyicsar együttese ellen. Az ostravaiak az első talál­kozón csak 1:1 arányú döntetlen eredményt értek el, s kevés a re­ményük arra, hogy tovább jussa­nak. A másik csehszlovák együttes, a Teplice Bécsben jártszik a Sport­club Wien ellen. Az osztrák csa­pat — úgylátszik — Jó formában van, hiszen a legutóbbi forduló­ban 5:0 arányban győzte le a Wacker Innsbruck csapatát, s ez­zel a győzelmével a tabella má­sodik helyére került. A tepllcetek tisztes eredményben reményked­nek, hogy a visszavágón kiharcol­hassák a továbbjutást.* Budapesten a Vasas—Crvena Zvezda visszavágó mérkőzésre ke­rül sor. Mint ismeretes, az első találkozót Belgrádban a Vasas nyerte 2:l-re. Annak ellenére, hogy a Vasas mellett a hazai pá­lya előnye szól, nagy küzdelemre van kilátás, hiszen a kupavédő jugoszláv bajnokcsapat sok válo­gatott játékossal érkezik Buda­pestre. F<Sleg a csatársorában játszanak kiváló futballisták. (tv) HÚSVÉTI SZÜNET A stockholmi légkorongvilág­bajnoksággal befejeződött a téli sportidény. A figyelem középpont­jában most ismét a labdarúgás ke­rült. A csehszlovák labdarúgó­ligában azonban búsvéti szünet következik. Ezen a héten csak egy elhalasztott mérkőzésre, még­pedig a VSS— Sparta összecsapás­ra kerül sor csütörtökön Kassán. A liga legközelebbi fordulóját Ez lesz az ü ľ ten A magyar labdarúgó NB I es csapatok képviselői egyeztették a batodik forduló műsorát, amelyet a hétvégi ünnepek miatt — vala­mint figyelembe véve a válogatott tengerentúli útját — két részlet­ben bonyolítanak le. Pénteken hét mérkőzés lesz, ezek közül kettő délelőtt, egy koradélután és négy délután, míg a forduló nyolcadik találkozóját, a Vasas— MTK rangadót vasárnap játsszák. A hatodik forduló műsora — április 4, péntek: Egyetértés— Csepel, Pécs—Rába ETO, Eger­Dunaújváros, Honvéd —Komló, Diósgyőr—Ferencváros, Szombat­hely—Ojpesti Dózsa, Salgótarján —Tatabánya. Április 6, vasárnap: Vasas—MTK. A hatodik forduló után kéthe­tes szünet következik, s legköze­lebb április 20-án a hetedik for­dulóval folytatódik a pontvadá­szat. Válogatott labdarúgók Prágában A csehszlovák fővárosban talál­koztak először a csehszlovák labda­rúgó-válogatott keret tagjai, aki­ket informáltak az elkövetkezen­dő feladatokról, bemutatták ne­kik a válogatott csapat új veze­tőit. A csapat technikai vezető­je Anton Forgács, az első edző Jozel Marko, a második |án Huc­ko. A válogatott együttes orvosa dr. Čestmír Nápravuik. Az összejövetelen szó volt a játékosok premizálásáról is. Ezek szerint minden egyes labdarúgó a válogatott mérkőzések után 500 korona rajtpénzt kap. Győzelem esetén 1000 korona, döntetlen esetén 500 korona prémiumot kap­hatnak. A tágabb keret tagja lett a bátvéd )án Zlonha és a beszter­cebányai PetráS. Cruyfí formáte Az A)ax Amsterdam, a Spartak Trnava BEK-bell ellenfele a har­madik helyen áll a holland baj­nokság 25. fordulója után. Vasár­nap a holland bajnok 2:0 arány­ban győzött Idegenben a 15. he­lyen álló Vollendam együttese el­len. Ügy látszik, hogy kitűnő for­mában van az AJax legjobb játé­kosa, a válogatott középcsatár Crnyff, akinek két góljával győ­zött az AJax. Ezen a találkozón megsérült a csapat Jugoszláv vé­dőjátékosa Vaszovics, de a klub orvosa reméli, hogy a Trnava el­len pályára léphet a kiváló játé­kos. 1969. IV. 1. a jövő héten bonyolítják le. Szer­dán Prágában kerül sor a Sparta — Slávia nagy érdeklődéssel várt rangadóra, amelynek eredménye mindkét csapat számára nagy fontossággal bfr. A Trnava, amely a jövő hét végén Amszterdamban játszik az Ajax ellen, szintén szerdán játszik, mégpedig a Duk­la Banská Bystrica együttesével. A jövő hét csütörtökén a követ­kező találkozókra kerül sor: Ostrava—VSS. Inter— Teplice, Trenčín —Dukla. A Žilina—Pardu­bice mérkőzést április 12-én bo­nyolítják le. A legutóbbi értesülé­sek szerint a Lokomotíva— Slovan találkozót már szombaton, azaz április 5-én lejátsszák Kassán, mi­vel a Slovan április 9 én Skóciá­ban játszik KEK-mérkőzést. Lelkes szurkolók fogadták a Stockholmból hazatérő csehszlovák jég­korongozókat. Amint felvételünk is hűen visszatükrözi mindnyájukat szeretettel ünnepelték. Csehszlovákia—Jugoszlávia 78:62 (32:31) A csehszlovák női kosárlabda­válogatott nemzetközi mérkőzés­sorozatát Pezinokban kezdte a ju­goszláv együttes ellen. A cseh­szlovák válogatott az 1968-as Eu­rópa-bajnokságon a 9. helyen végzett, mlg Jugoszláv ellenfele az ezüstérmet szerezte meg. tgy érthetően érdeklődéssel várták a találkozó kimenetelét, melyre mintegy 500 néző előtt került sor. A hazai együttes a következő A külföld labdarúgása JUGOSZLÁVIA: Rangadó színhe­lye volt a jugoszláv főváros. A Crvena Zvezda együttese a bajnok­ság élén álló Dinamó Zágráb csa­patát látta vendégül. A Vasas mai KK beli ellenfele, a Crvena Zvezda 3:1 arányú vereséget szenvedett s így a zágrábiak 5 pontra növelték előnyüket. A 21. forduló érdeke­sebb-eredményei: Spllt—Zseleznl­csar Szarajevó 2:1, FC Zágráb— Vojvodina 0:1, OFK Beográd—Par­tizán Beograd 0:5. Az élcsoport ál­lása: Dinamó Zágráb 31, Crvena Zvezda 2B, Vojvodina 26. Partizán 25 pont. HOLLANDIA: A bajnokságban vezető Feljenoord előnye két pont, mivel a második helyen álló FC Twente csak döntetlen eredményt ért el saját pályáján. A bajnokság állása: Feljenoord 43. FC Twente 41, Ajax 37 pont. AUSZTRIA: „Kiütéses" győzelmet aratott a Wiener Sportclub a cseh­szlovák Slastný csapata, a Wacker Rifíabdázók előkészületei Érték :s gyiítzelmot aratott a cseh­szlovák női kosárlabda válogatott a jugoszlávok felett. Felvételünkön Jarošova dob kosárra. A hét elején Olomoucban Jött össze a csehszlovák röplabda-válo­gatott tágabb kerete, hogy az áp­rilis 15—27-e közt Dél Amerikában sorra kerülő nemzetközi röplabda­tornára elvégezzék utolsó közös edzésüket. Láznička és Malý edzők irányításával a következő játéko­sok vesznek részt az edzőtáboro­záson: Griissl, Koudnlka, Labnda, Lehký, Mftzr, Némec, Pavllk, Pet­lák, Prochádzka, Schenk, Stanca, Simek, Vápenka, Zajlček, Kalina és Zika. A röplabda válogatott április 8­lg marad Olomoucban, közben ott egy előkészületi mérkőzést ls Ját­szik. Innen Prágába utazik, ahol -szerdán, április 9-én további mér­kőzésen vesz részt. Válogatottunk a Santlagó-1 tor­nán az „A" csoportban szerepei, amelyben a szovjet a kubai és chilei válogatott lesz. ellenfele. FOCI - mm VÍZZEL A cukros víz a }6 lutball tit­ka? Dr. Gorán Agnevik svéd sportorvos: ..Amíg sajnálják a folyadékot a labdarúgóktól, ad­dig ne várjanak tőlük jobb já­tékot. A futballisták a mérkő­zéseken legalább 2 kilót veszí­tenek testsúlyukból. íqy képte­lenek teljes erőkifejtésre. A szünetben, majd pedig a máso­dik félidő kritikus időszakaiban kell adagolni az édes folyadé­kot. Ha nekem csapatom lenne, minden játékosomnak a szünet­től a mérkőzés végéig 2 liter cukrosvizet adnék." Bergmark, a svéd válogatott szakvezetője: „Hiszek az orvos­nak, de nem követem tanácsa­it. Képtelenség 45 perc alatt 2 liter vizet a játékosba „pum­pálni". Számoljuk csak. Tizen­egy játékosnak 22 liter víz len­ne szükséges. Ügy vonulnának ki a csapatok a pályára mint a szaharai expedíciósok..." Innsbruck együttese ellen. A Bé­csiek 5:0-ra lépték le ellenfelüket. A 20. forduló érdekesebb eredmé­nyei: Sturm Graz—Austrla Wien 1:1, Donawltz—Salzburg 0:4. Az él­csoport állása: Austria 29, Sport­clnb 26, Rapid 26 pont. SPANYOLORSZÁG: A spanyol Baj­nokság legutóbbi fordulójában a Real Madrid 2:0-ra legyőzte a Za­ragozát s függetlenül a még hát­ralevő mérkőzésektől már meg­nyerte a bajnokságot, miután 9 pont az előnye a Barcelonával' szemben. ROMÁNIA: Továbbra is az UTA Arad áll a tabella élén 28 ponttal. A Dinamó Bukarestnek, a Bacau­nak és az Universitatea együttesé­nek egyaránt 23—23 pontja van. SPORTHÍRADÓ • Az NSZK írjúsági labdarúgó­válogatottja bekerült az UEFA tor­na 16 os döntőjébe, miután 2:1 arányban legyőzte Svédországot. • Ausztrália atlétikai bajnoksá­gán a 10 000 méteres síkfutást Clarké 28:43,6 perccel nyerte. • A kenyai Keina 9500 méteres távon 29:50 percet futott Legnanő­b'an, a nemzetközi mezei verse­nyen. • Az idei lengyei ökölvívó Baj­nokok: Rojeh, Wichman, Kardas, Prochon, Szczepanski, Kulej, Ka­czynskí, Rudowskí, Hebel, Fafilch, Denderys. • Az angol labdarúgó-bajnok­ság elhalasztott két mérkőzése: Liverpool—Arsenal 1:1, Nottlngham Forest—Manchester United 0:1. • A Tbilisziben folyó nemzet­közi férfi kézilabda-torna eredmé­nyei: NDK—Franciaország 21:15, Szovjetunió juniorválogatott—Grú­zia 25:21. 41 Az angol labdarúgó bajnokság góllövő listája: Hurst (24 gól), Greaves (22), Proyle (21), Curran (20) és Peters (17). • Rcikjavikban a nyugatnémet kézilabda bajnokcsapat, a VFL Gummersbaclr 18:15 arányú győ­zelmet aratott Izland válogatottja ellen. • Mexikó labdarúgó-válogatott­ja elutazott Európába, ahol 7 nem­zetközi mérkőzést bonyolít le. A mexikói labdarúgók első mérkőzé­süket vasárnap Játsszák Lissza­bonban Portugália válogatottja el­len. • Románia (égkorong-bajnoksá­gát a Steaua Bukarest együttese nyerte. A Csehszlovák TV- ma 15.30 órai kezdettel helyszí­ni közvetítést ad a Cseh­szlovákia—Svédország nem­zetek közötti kézilabda-mér­kozésről. A budapesti televízió mű­során 16.00 órától a Vasas— Crvena Zvezda labdarúgó KK mérkőzés szerepel. ötössel kezdett: Rumlerovfi, Jož­kova, Hacmacová, Petrovičová, Jarosová. A Jugoszláv együttes összetétele a következő volt: Ka­lenyics. Csnrics, Zorics, Veger, Turanszká. Az első percekben a hazai csa­pat irányftotta a Játékot, fokoza­tosan néhány pontos előnyt szer­zett és a 15. percben már 24:22 volt a találkozó állása. Az első félidő végén a Jugoszlávok szépí­tettek az e'redményen, de szünet után Ismét a csehszlovák csapat volt a kezdeményezőbb. Nemcsak elhúzott a jugoszlávoktől, hanem végül 16 pont különbségű győzel­met aratott. A legtöbb pontot a következők szerezték: (osková 19, Petrovičo­vá 1B, Rumlerová 15, Hacmacová 11, jarošová 10, Illetve Zorics 28, Veger 21, Kalenics 8, Bodgano­vics 4. A francia Wí«r és a magyar csapat vezet Párizsban a lovaglással megkez­dődtek Franciaország nemzetközi öttusabajnokságának küzdelmei. Az első számot a francia Wiesner nyerte a magyar Varga előtt. A csehszlovák Kurhajec a hatodik helyen végzett. A csapatverseny­ben Magyarország vezet 3196 ponttal az NSZK „A" csapata (2945), Lengyelország (2815) és Nagy-Britannia (2775) előtt. A csehszlovák válogatott 2445 pont­tal a nyolcadik. Teniszpályákról jelentik A San Juan-i nemzetközi te­nisztorna legutóbbi eredményei: Franulovics (Jugoszláv)— Holeček (csehszlovák) 9:7, 9:7, Ayala (chilei)— Richardson (amerikai) 6:3, 4:6, 6:3, Holmberg (amerikai) —Cnrtis (angol) 6:0, 6:3, Ashe (amerikai)—Stern (amerikai) 6:2, 6:0. A római nemzetközi teniszver­seny döntőjének eredményei férfi egyes: Mulligan (olasz)— Tiriac (román) 6:4, 6:4, 6:2, női egyes: Gnzman (equador)—Vran­covie (argentin) 2:6, 6:3, 6:3. A Davis Kupa európai zónája „B" csoportjának selejtezőjében az EAK 5:0-ra győzött Libanon ellen. A Norfolkban (USA) megrende­zett nemzetközi tenisztorna férfi egyesének döntőjében a csehszlo­vák Kukal 6:4, 9:7 arányú vere­séget szenvedett a nyugatnémet Plötztől. • Az idei Rappan Kupa küzdel­mére a következő országok jelez­ték klubcsapataik részvételét: 'Csehszlovákia, Dánia, Hollandia, NSZK, Lengyelország, Ausztria, Svédország, Svájc, BeTglum és Franciaország. t A Kolozsvárott lebonyolított nemzetközi vízilabda tornát a ha­zai együttes nyerte. A VSZ Košice együttese a harmadik helyen vég­zett. 0 A Lyonban lebonyolított nem­zetközi egyéni párbajtőrverseny első helyét a magyar Kulcsár sze­rezte meg. Belgrádban véget értek a nem­zetközi sakktorna küzdelmei. Ezea 18 játékos vett részt és az első helyen a szovjet Alekszandria végzett a jugoszláv Jovanovics és a csehszlovák Malypetrová előtt. A magyar Bílekné a hetedik be­lyet szerezte meg. • • • A szarajevói sakktornán a ki­lencedik forduló után a szovjet Korcsnoj vezet 7:5 ponttal, a ma­gyar Bárczai és a jugoszláv Ma­tnlovics előtt MAGYAR GIMNAZISTA a vívo-világliajnskságra utazó csehszlovák csapatban Április negyedikén kezdődik, és április hetedikén fejeződik be az olaszországi Genovában az 1969 évi junior vívóvtlágbaj­nokság, amelyen csehszlovák versenyzők is rajthoz állnak. A küldöttség egyik tagja R á c z Katalin, a kassai Loko­motíva vívónője, akire — ered­ményei alapján — felfigyel­tek már a szakemberek. Rácz Katalin egyébként gimnazista még, ebben az esztendőben érettségizik a kassai magyar tannyelvű tizenkét éves közép­iskolában. A világbajnokság — amely élete első nemzetközt versenye lesz — nem ad izgalomra okot. A kassai vívó nő ugyanis nem ismeri ellenjeleit, s jelkészülé­sébe is hibák csúsztak. Szinte a betegágyból megy vívni. Már­már hagyománnyá lép elő nála, hogy minden nagyobb verseny előtt megbetegszik. így hát nyugodtan utazhat, s ha neta­lán mégis sikerülne komolyabb eredményt elérnie, . annál na­gyobb és váratlanabb lenne a siker. Köztudott, hogy a kassai ví­vóiskola Pacsenovskf) mester tudására és szorgalmára van alapozva, és éppen e lap ha­sábjain írtunk arról is, hogy a mester utódot keres tanítványai körében, mert az évek nyomait azért az ö kisportolt teste is megérzi. Rácz Katalin mondja, hogy Chilo Imre segít az edzé­seken a leggyakrabban. Mit írhatunk még egy ifjúsá­gi korban levő csehszlovák ví­vóválogatottról, első nemzetkö­zi versenye kapcsán? Talán annyit, hogy az érett­ségi sikeres abszolválása után a pozsonyi gyógyszerészetire szeretne menni továbbtanulni, „mert szereti a kémiát és szí­vesen pepecselget." Befejezőül kívánunk kellemet légiutat Prága és Genova kö­zött, sok sikert a világbajnok­ságon és néhány héttel később az érettségin I bt) Rácz Katalin, a sportolás mellett a tanulásról sem feledkezik meg, ami érthető is, hiszen néhány hét múlva érettségizik a kassal magyar gimnáziumban. (Kolár Péter felvj

Next

/
Thumbnails
Contents