Új Szó, 1969. április (22. évfolyam, 77-101. szám)

1969-04-16 / 89 . szám, szerda

A N A T o L E F R A N C E : Angyalok lázadása A ma 125 éve született Nobel-díjas kiváló francia író munkásságát a szépség kultusza és a szabadgondolkodás szelleme hatotta át. Életszeretete és igazságérzete eredményeképpen szembeszállt a vallási dogmákkal, és mint a francia humanista hagyományok folytatója, a szabad emberhez méltó élet eszményét hirdette. Bátor szatíráival bírálta a Harmadik Köztársaság polgárt társadalmát, a militarista, soviniszta, korrupt szellemet. A kapitalizmus elleni harc jegyében lelkesen üdvözölte a Nagy Októberi Szocialista Forradalmat, annak győzelme végkép eloszlatta világnézeti kételyeit, s teljesen a kommunista táborhoz kapcsolta. Műveit a szellem csillogása, aforizmák, paradoxonok, ötletes fordulatok kedvelése, klasszikusan tiszta, egyszerű stílus jellemzi. Alább az Angyalok lázadása című regényének egyik fejezetét közöljük. Amíg csak tisztességes nők voltak Maurice szeretői, viselkedését senki sem kifogásolta. Változás akkor következett be ebben, amikor Bouchotte-hoz kezdett eljárogatni. Anyja, aki szemet húnyt kétségtelenül bűnös, de elegáns és diszkrét viszonyai felett, fel volt háborodva, mikor megtudta, hogy fia egy énekesnővel szűri össze a levet. Berthe, a húga, hittanórán értes,ült bátyjának kalandjairól és különösebb megütközés nélkül mesélte el őket ifjú barátnőinek. A kis Léon, aki éppen hetedik évét töltötte be, több hölgy jelenlétében közölte az anyjával, hogy ha megnő, ő is annyi szeretőt tart majd, mind Maurice. Mindez mély sebet ütött René d'Esparvieu-né anyai szívén. Ugyanez idő tájt súlyos családi kellemetlenség riasztotta meg René d'Esparvieu urat. Aláírásával ellátott, de fia kezéből származó váltókat mutattak be neki; kézírása nem volt utánzott, de a szándék nyilvánvaló volt: a fiú aláírását az apáé helyett akarta elfogadtatni, ami komoly erkölcsi botlás volt. Ez a tény azt bizonyította, hogy Maurice rendezetlen viszonyok között él, adóságokat csinál és könnyen piszkos dolgokba keveredhet. A családfő megbeszélte az ügyet nejével. Megegyeztek abban, hogy megfeddi fiát, szigorúbb rendszabályokkal is megfenyegeti, de a beszélgetés néhány bevezető sza va után megjelenik majd váratlanul a bánatos és gyengéd anya, aki kérlelő szavával elnézésre bírja a joggal felháborodott apát. Miután így mindenben megegyeztek, René d'Esparvieu úr másnap reggel dolgozószobájába idézte fiát. Hogy ünnepélyesebb látszata legyen az egésznek; császárkabátjába öltözött. Ez a körülmény figyelmeztette Maurice-t arra, hogy komoly dolgokról lesz szó. A családfő sápadtan, elfogult hangon (ugyanis kissé gyáva volt) kijelentette, hogy nem hajlandó tovább tűrni azt a züllött állapotot, amelyben fia él, és hogy gyökeres, azonnali változtatást követel. Legyen már vége a féktelen életnek, az adóságcsinálásnak, a züllött cimboraságnak, s térjen át a munka, a beosztás, a jó társaság útjaira. Maurice-nak az volt a szándéka, hogy tiszteletteljesen válaszol majd apjának, mert hiszen alapjában véve a szemrehányások jogosak voltak. Csakhogy, sajnos, Maurice is félénk természetű volt, és a csaszárkabát, amelyet azért vett iel d'Esparvieu úr, hogy hatékonyabban gyakorolhassa a házi fegyelmet, lehetetlenné tett minden bizalmasságot. Maurice ügyetlenségből hallgatott, de hallgatása szemtelenségnek látszott. Hallgatása arra késztette d'Esparvieu urat, hogy megismételje, mégpedig szigorúbb formában ismételje feddő szavait. Kihúzta ama történelmi nevezetességű íróasztalának egyik rekeszét famelyen Alexander d'Esparvieu A népek va)lásos és világi intézményei-ről szóló tanulmányát írta), és kivette onnan a Maurice aláírta váltókat: — Tudod-e, fiam — kérdezte — hogy hamisítást követtél el ezzel? Ilyen súlyos bűn jóvátételére ... E pillanatban, megbeszélésük szerint, belépett a szobába d'Esparvieu-né utcai ruhában. Neki kellett volna a megbocsátás angyalának lennie. De sem megjelenése, sem természete nem tette őt alkalmassá erre a szerepre; komor és hideg szívű nő volt. Maurice szívéből nem hiányoztak a közönséges és nélkülözhetetlen erények csírái. Szerette és tisztelte anyját. Szeretetében nagyobb része volt ugyan a kötelességnek, mint a vonzalomnak, s tiszteletében a megszokásnak, mint az érzelemnek. René d'Esparvieu úr nejének arca egyébként pörsenéses volt, de mivel csinosabban akart megjelenni a házitörvényszék ülésén, rizsporral hintette be, úgyhogy arcszíne a cukrozott szamócák színére emlékeztette az embert. Maurice, akinek jó ízlése volt, kénytelen volt rútnak találnia az anyját, mégpedig meglehetősen visszataszítóan rútnak. Ügyhogy semmi íze sem húzta az anyjához, és amikor anyja újból felhánytorgatta és még súlyosabbnak tüntette fel azokat a sérelmeket, amelyeket az apa már egynéhányszor a fiú fejéhez vágott a tékozló gyermek elfordult, mert nem akarta ingerült arcával megbántani anyját. A nő azonban tovább szónokolt: — De Saint-Fain nagynénéd oly rossz társaságban látott az utcán, hogy boldog volt, mert nem köszöntél neki. E szavakra Maurice-ból kitört az indulat. — Saint-Fain nagynéném? No valami nagy jussa a megbotránkozásra neki éppen nincsen. Mindenki tudja, hogy ő is kikóstolt mindent rogyásig, és most ez az öreg képmutató akarna másokat... Elharapta a szót, mert tekintete apja arcára tévedt, amelyen még a felháborodásnál is nagyobb szomorúság tükröződött. Maurice érezte, hogy e szavaival vétkezett, és alig tudta felfogni, hogy szaladtak ki a száján. Kis híja volt, hogy el nem sírta magát, hogy térdre nem borult, hogy bocsánatot nem kért, de e pillanatban anyja a mennyezetre emelte szemét és ezt jajgatta: — Mit vétettem Isten ellen, hogy ilyen gonosz fiúval vert meg? Egy kéz taszítása nem lökhette volna úgy vissza Maurice-t, mint ezek az érzése szerint nevetséges és erőltetett szavak, úgyhogy a keserű megbánás helyett a bűn gyönyörtadó kevélysége kerekedett benne felül. A szemtelenség és lázadás érzése borította el elméjét, és oly szavakat mondott, amelyeket sohasem szabadna egy anyának hallania. — Hát ha már éppen erről van szó, anyám, hogy engem próbál eltiltani e tehetséges és önzetlen művésznő társaságától, jobban tenné ehelyett, ha inkább azt akadályozná meg, hogy nővérem, de Margyné minden este annak a hitvány és undorító fickónak a társaságában jelenjék meg a nagyvilági helyeken vagy színházban, akiről mindenki tudja, hogy a szeretője. Az sem ártana, ha jobban ügyelne Berthe-re, a kishúgomra, aki elferdített írással illetlen leveleket ír önmagának, és úgy tesz, mintha az imakönyvében találná őket, és álcázott ártatlansággal adja át önnek csak azért, hogy nyugtalanítsa és megzavarja önt. Az sem ártana, ha kissé jobban ügyelnének az öcsémre, Léonra; noha csak hétéves, és mégis alig tud már ellene védekezni Caporal kisasszony, és talán azt is megmondhatná a szobalányának, hogy ... — Takarodjék, uram, semmi keresnivalója nincs többé e házban — kiáltotta haragtól sápadtan René d'Esparvieu úr és reszkető ujjal mutatott ajtót a fiának. Fordította: KUNF1 ZSIGMOND Chaplin 80 éves Charles Chaplin, az angol származású amerikai színész, rendező és forgatókönyvíró, a világ egyik legnagyobb nevettetője ma ünnepli születésének 80. évfordulóját. Londonban született és hat és fél éves korában lépett először színpadra. Énekelt, táncolt, és bűvészmutatványokkal szórakoztatta a közönséget. Fellépései tették lehetővé, hogy közben két esztendeig iskolába is járhasson. Mintegy 35 rövid filmburleszkben játszott M. Sennett produkcióiban. Ezek közül hozzávetőleg 20at már maga rendezett. A jelleg zetes chaplini figura 1914-ben jelent meg a mozivásznon, hogy at tói kezdve hosszú évtizedeken át valóságos fogalommá váljék. Elekor viselte első ízben a csónak nyi cipőket, a harmonikaszerű nadrágot, a szűk zsakettet, a viharvert keménykalapot és hajdani előkelő figurájának megmaradt kellékét: a bambusz sétapálcát. Ezzel egyidejűleg felcserélte a a lógó bajuszt a közismertté vált kis painaccsal. A hajdani pantomimiskola nyomait viselte utánozhatatlanul groteszk járásmódja is. Stílusa mind egyénibbé vált, és a Sennett-féle groteszkből a tragikomédia felé hajlott. CHARLES CHAPLIN Szemléletmódja mélységesen humanista. háborúellenes. Látásmódja szatirikus. Szemlélete a húszas évek óta egyre kesernyésebb. Hőse a boldogságot hiába áhítozó kisember. A? a erikai jobboldal pályafutása során újra meg újra támadást intézett ellene. Támadták lialadő politikai nézetei, szovjetbarátsága, liarcos antifasizmusa és néha viharos magánélete miatt. Filmjei, különösen az 1930-as években, nagy szere pett játszottak az amerikai gazda sági válság következményeinek felszámolásában és a fasiszta törekvések elleni harcban. A politikai zaklatás és a háborús propaganda elleni tiltakozásul 1952 ben elhagyta Amerikát, és Svájcban telepedett le. Művészi munkásságát — amelyet egyedülálló szati rikus képességgel párosult drá mai ábrázoló erő jellemez — a haladás és a világbéke szolgála tába állította. 1954-ben Nemzetkö zi Lenin békedíjjal tüntették ki. Nagy sikert aratott filmjei az Aranyláz, a Cirkusz, a poétikus Nagyvárosi fények, a kapitalizmus maró szatírája: a Modern idők és a fasizmust pellengére állító, Hitlert és Mussolinit nevetségessé te vő, az emberi méltóságról kiált ványszerűen nyilatkozó A diktátor a huszadik század filművészetének klasszikus értékei. Társadalombírálata, amely már eddig is meg botránkoztatta a szélsőséges és konzervaMv köröket, a második világháború után tovább mélyült. Chaplin egyedülálló tehetség, akrobatikus ügyességű, kifejező mimikájú, sokoldalú művész. A legtöbbször nemcsak nevettet, hanam el is gondolkoztat. A feles leges érzelgősséget mindig kerüli. Ö'Iefel sziporkáznak, filmjei gazdag mondanivalóját a bensőséges líra avatja igaz élménnyé. (-•-) WI?KMiMiliWii>(Uirliftiiii...ťm,t4iBliliWI SZÁNTÓ AKADÉMIKUS VALASZA Két héttel ezelőtt ebben a rovatunkban hírt adtunk Szántó László akadémikusnak a NOVE SLOVO-ban, illetve a PRAľDA-ban megjelent cikkéről, amely néhány fogalom marxista tisztázását tűzte ki céljául. Egyben röviden ismertettük fán Uhernek e cikkel kapcsolatban Szántó akadémikusnak feltett kérdéseit, amelyeknek kétségtelenül polemikus éle volt. Szántó László a NOVE SLOVO 14. számában azonnal reagált ezekre a kérdésekre. Elöljáróban leszögezi, csak olyasmit állított, amit egyben bizonyított is. Ezen felül ő is csak kérdéseket tett fel és itt természetesen fölöslegesnek tartotta az érvelést. Hangsúlyozza (arról van sző, hogy a közelmúltban nyilvánosságot kaptak olyan nézetek, amelyek kétségbe vonták a marxizmus— leninizmus időtálló általános érvénvét), konkrét tényekkel bizonyítani tudja például az-olyfajta állítást, hogy Lenin tanai csupán az oroszok számára érvényesek. Példaképpen megemlíti a több mint három évvel ezelőtt Liblicén megrendezett országos filozófiai konferenciát, ahol egy „ismert marxista" a politikai közgazdaságtannal foglalkozó előadásában lekezelő hangmodorban beszélt a marxizmusról. Amikor Szántó erre a vitában reagált, az értekezlet elnöke kioktatta azzal, hogy a marxizmus a XIX. század terméke, akkoriban nagy szerepet vitt, de ma, a XX. század derekán feltétlenül kl kell egészítenünk Husserl Freud, Heidegger stb. tanaival, hogy használható fegyver legyen a szocializmusért vívott harcban. Uhernek egy további kérdésére, amelynek lényege: Melyik marxista csoport sürgette a kommunista párt vezető szerepének felszámolását? — Szántó akadémikus Ivan Svitáknak a prágai PRAC E-ben 1968. május 19-én megjelent cikkére hivatkozik. S viták félreérthetetlenül kifejti azt a nézetét, hogy a kommunista pártnak vezető szerepe úgy, ahogy a kelet-európai országokban az elmúlt 20 esztendőben kialakult, teljesen helytelen és nincs semmi köze Marx Károly elképzeléseihez. Szerinte ez a politikai gyakorlat megfelelt az elmaradt cári Oroszországnak. Ezen túlmenően leszögezi: „A kommunista pártnak és forradalmi szerepének lenini értelmezése annak idején elkerülhetetlen volt, de ma, a fejlett országok feltételei között tarthatatlan". Szántó László szerint Svitáknak- ez az „elmefuttatása" választ ad Uher elvtárs minden kérdésére, de amennyiben ez nem elég neki, „még egyszer figyelmesen lapozza át az újságok tavalyi évfolyamait. Kérdéseim indokoltságára elég sok bizonyítékot talál". BALOGH EDGÁR FÄBRY ZOLTÁNRÓL A romániai KORUNK 3. számában bukkantunk rá a Sarló-mozgalom volt vezéregyéniségének, Balogh Edgárnak Fábry Zoltánról szóló írására. A „Fábry Zoltán tanítása" című tanulmány vélemé nyein szerint feltétlenül a legrangosabb, legátfogóbb és legtöbbet mondó Fábry-tanulmányok közé sorolható, sőt talán még az elsőség pálmája is megilleti. A terjedelmes anyagból csak néhány gondolatot tudunk idézni. Egyik például az, hogy a tanulmányíró szerint Fábry Zoltánnak a háború előtti, illetve utáni fejlődési szakasza között, 17 esztendei hallgatás ellenére, nincs törés. Müvének „megrendítő és felfigyeltető" vonása, a látszólagos egyhúrúság nem válik monotonná, mert ez nem más, mint az azonos helyzetekből eredő elkötelezettség. Balogh Edgár vitába száll Turczel Lajosnak azzal a megállapításával, hogy Fábrynak a párttal való azonosulása belsőleg nem teljes ideológiai azonosulás, mert az antifasizmussal való összeforrottság az író felfogásában „több... humanista ideát konzervált, hagyott vissza". A tanulmányíró ezt a megkülönböztetést a marxizmus—leninizmus szellemével ellenkezőnek tartja, mert szerinte — és ebben teljesen egyetértünk vele —: „kommunizmus és humánum egymástól elválaszthatatlan..." Érdekes az a megállapítás is, hogy Fábry hangja nem az öregedőé, aki „kínnal és kéjjel a múltat idézi", hanem „inkább őrhelyén felejtett sztrázsa harsány vészkiáltása". A békéért küzdő ember áll erkölcsi felfogásának középpontjában. Irásművészetét műfaji szempontból valóban többnek tartja a köz-publicisztikánál, mert „egyetemesebb és különlegesebb", s ezért tényleg ráillik az „antifasizmus" fogalma. Kiemeli ennek az életműnek azt a vonását is, hogy emberközpontúsága szembe állítja a valóságot elveszítő nihilizmussal. A tanulmány ezekkel a sorokkal zárul: „Olvassátok Fábrytí Népi elkötelezettségében és nemzetközi békeharcában, hagyományos európaiságában és szocialista humánumában, első-, másodés harmadvirágzásában, eltemetett és feltámadt antifasiszta műfajában és riadójában — úgy, mint régen, Gaál Gábor oldalán — ma ls a mienk". A NAGYVILÁG 4. számában Kovács Győző méltatja Fábry Zoltán Stószi délelőttök című müvét. Megállapítja róla, hogy ez a legszubjektívabb Fábry-frás. önvallomás sőt életrajz ez. Dicséri a kötet összeállítását, tematikus elrendezését és rámutat századunknak azokra a nagy problémáira, amelyekkel ez a könyv foglalkozik. Ugyanerről a műről rövid recenzió jelent meg Burány Nándor tollából a jugoszláviai MAGYAR SZÓ március 30-1 számában. A cikkíró roppant érdekesnek, izgalmasnak és tanulságosnak tartja ezt a könyvet, amelyet a rendkívüli gondolati és műfaji gazdagság jellemez. SZLOVÁK KRITIKUS CSANDA MONOGRÁFIÁJÁRÓL Úttörő munka címmel jelent meg a PRAVDA minapi számában Karol Tomisnak kritikája Csanda Sándor Első nemzedék c. monográfiájáról. Elöljáróban leszögezi, hogy a szerző lényegében sikeresen oldotta meg a csehszlovákiai magyar irodalom keletkezése és fejlődése feltérképezésének igényes feladatát. Lényegében azonban írói portrékat fest meg és ez nem teszi lehetővé, hogy átfogó képet kapjunk a hazai magyar irodalom egészéről, s annak fejlődési áramlatairól. Kifogásolja továbbá, hogy az egyetemes magyar irodalom részét képező csehszlovákiai magyar irodalom viszonylatában Csanda nem alkalmaz azonos mércét. Bár az értékek színvonalbeli megkülönböztetésére törekszik, bizonyos /cöoetkezetlenség tapasztalható nála. Ennek lényege, hogy az élen álló írókkal szemben szigorúbb, míg a kevésbé jelentős szerzőkkel szemben elnéző. Ezen túlmenően a műfaj megválasztása lehetetlenné tette az egyes alkotások részletesebb elemzését és akadnak a könyvben pontatlanságok, tárgyi hibák is. A bíráló megjegyzések ellenére K. Tomiš elismeri ennek a műnek úttörő jellegét, irodalom- és művelődéstörténeti megalapozottságát, áttekinthetőségét, a helyes eszmei és elméleti alapállást. Pozitívumnak tartja, a sovinizmus és a kisebbségi nacionalizmus éles elmarasztalását, a szlovákok és a magyarok közös érdekének kiemelését. TÁVIRATI STÍLUSBAN ľi Szeretnénk még felhívni a figyelmet arra, hogy a KORTÁRS 4. számába Lőrincze Miklós elismerő hangú bírálatot írt Egri Viktor _ Emberközelben című elbeszélés-gyűjteményéről. A budapesti KÖNYVTÁjEKOZTATO részletesebben szól ugyanennek az írónak j

v. n Pergőtűzben című regényéről. Különben nemrégen a MAGYAR HÍRLAP is megemlékezett Egri Viktor 70. születésnapjáról s ebből az alkalomból Lukácsy András röviden méltatta az Elet a romok felett verses tragédia komáromi előadását. lg. i-i