Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-07 / 56. szám, péntek

Itta labdarúgó liga rajtja Meglehetősen hosszú téli szünet után, Jelentős kupamérkőzésekkel a hátunk mögött, az I. csehszlovák labdarúgó-liga tavaszi idényé­nek rajtja előtt állunk. Szombaton két mérkőzést bonyolítanak le, a többi öt vasárnapra marad. Egyidejűleg Prága és Trnava lesz a nyitányt jelentő pontpárhar­cok színhelye. A fővárosban a Sparta együtte­se az Inter Bratislavát fogadja. Mérkőzésükről a csehszlovák te­levízió helyszíni közvetítésben számol be. A vendéglátó együttes nagyon sikeres tengerentúli por­tyát bonyolított le, míg az Inter számára a hazai felkészülés ma­radt. Most a pályán derül _kl, hogy melyik felkészülési mód volt eredményesebb. Vendéglátóként a Sparta általában sikeresen szere­pel. Az Inter bizonyára mindent megtesz a becsületes helytállás érdekében. A két csapat játék­erejét Ismerve döntetlenhez közei álló eredményre számíthatunk. Trnava is szombaton lesz szín­helye az első tavaszi bajnoki mér­kőzésnek. A helyi Spartak ellen­fele a Sklo Union Teplice lesz. Ezt a találkozót azért hozták előbbre, mert a bajnokcsapat va­sárnap a görög fővárosba repül, ahol a Jövő hét szerdáján nagyon nehéz BEK visszavágó mérkőzés vár rá, a vendéglátó AEK Athén együttesével. Egyelőre Adamec, a hazai gólgyáros még harcképte­len, de a két bajnoki pontnak így is Trnaván kell maradnia. A vasárnapi mérkőzések közöl a Slovan Bratislava— Slávia Praha párharc ígérkezik nagyon érdekes­nek. Kérdéses, hogy a vendéglátó csapat KEK sérültjel közül me­lyiknek a szereplésére kerülhet sor. A Slávia nagyon megerősö­dött, és eltökélt szándéka, hogy mindent megtesz a számára dics­telen utolsó hely elkerülése ér­dekében. Mindent egybevetve Slo­van győzelemre számítunk. Ostraván a ZVL Žilina a vendég. Ez a két együttes a múltban min­dig nagy küzdelmet vívott egy­mással. Jelenleg az ostravai csa­pat játékereje látszik nagyobb­nak. Ez eí is döntheti a mérkő­zés sorsát. A Jednota Trenčín vendége a kassai VSS csapata lesz. A ha­zaiak meglehetősen csendben ké­szülődtek a tavaszi idényre, s a felkészülés során bizony érzékeny vereség ls érte őket. A vendég­csapat formája az előkészületi mérkőzések alapján eléggé ki­egyensúlyozottnak látszik, s az esetleges döntetlen eredmény nem menne meglepetésszámba. Kassára a Lokomotíva pályájá­ra a VCHZ Pardubice látogat. A vendéglátók jugoszláviai portyát bonyolítottak le, míg a vendégcsa­pat a hazai felkészülést választot­ta. Ez az erőpróba kassal sikert ígér. Besztercebányán a helyi katona­csapat ellenfele a prágai Dukla lesz. A hazai együttes, a liga újonca az őszi Idényben néhány figyelemreméltó eredményt ért el. Kérdés, hogy a lelkesedés meny­nyit Jelent majd a nagy tapaszta­lattal és lényegesen joblJ játékos­állománnyal rendelkező rangidős együttessel' szemben. s. • V Mivel az őszi utolsó Bajnoki for­duló decemb'er 8 án került lebo­nyoíltásra, a könnyebb' tájékozó­dás végett közöljük, az I lab'da­rúgó-llga táblázatának félévi ál­lását: 1. Trnava 2. Dukla 3. Slovan 4. Ostrava 5. Trenčín 8. Lokomotíva 7. VSS 8. Pardubice 9. Inter 10. Sparta. 11. Teplice 13 9 1 i 24:10 19 13 B 3 4 30:18 15 13 5 5 3 15:11 15 13 5 5 3 14:13 15 13 5 4 4 17:14 14 13 5 4 4 14:17 14 13 5 3 5 18:13 13 13 5 3 5 14:24 13 13 3 8 4 14:1112 13 5 2 6 14:12 12 1344 5 17:20 12 A BEK döntője Madridban Az UEFA Lisszabonban ülésező európai kongresszusa úgy dön­tött, hogy a labdarúgó Bajnokcsapatok Európa Kupájának dfintfijét május 29.-én Madridban bonyolítják le. Az európai szövetségek újabb tanácskozására a svájci Luzeon városában július közepén kerül sor. Akkor döntenek a 23 éven alnli országos válogatottak tornájának sorsa felől. Az UEFA jövő évi kongresszusát május 8.-án a jugoszláviai Raguxában tartják meg. és líoleéeh jan Kodeš és Milan Holeček, a két „félhivatásos" csehszlovák teniszező Venezuelában az „Altamira" elnevezésű tornán vendég­szerepelt. Kodeš az első fordulóban jelentós sikert aratott. A ju­goszláv Franuiovicsut 6:4, 6:4 arányban győzte le. Holeček ellen­fele a kolumbiai Velascos volt és a csehszlovák fiú 8:3, 8:4 arány­ban győzött. ' A férfi egyes további eredmé­nyei: Cox (angol) — Parum (új-zé­landi) 8:1, 6:2, Spear (jugoszláv) — Bowrey (ausztrál) 8:6, 1:6, 6:1, Mandarino (brazil) — Alvarez (kolumbiai) 6:2, 6:0. Koch (bra­zil) — Tate (jamaicai) 6:2, 6:2. Buding (nyugatnémet) — El Sha­fel (egyiptomi) 6:8, 6:2, 6:4. Oran­tes (spanyol) — Ploetz (nyugat­német) 6:1, 1:6, 6:3. A férfi párosok küzdelmei so­rán Holeček az angol Battrick társaságában 6:2, 8:10, 6:3 arány­ban legyőzte a nyugatnémet Bu­ding, Plötz kettőst. A női egyesben a brazil Bueno 8:2, 7:5 arányban győzött az ame­rikai Zlegenfuss felett. A sportfogadás hírei A Sazka 9. játékhetének nyere­ményelosztása a kővetkező: 1. díj: 1 nyertes 79 270 korona, II. dij: 55 nyertes 2185 korona, III. díj: 1D8B nyertes 1 185 koro­na. Két érdekes mérkőzés Tavaszi kettes számú tippszelvényünk első találkozója a Dukla Praha — Slovan Bratislava mérkőzés. A prágai kalonaesapat mögött eredményes tengerentúli portya, ellenfele mögött pedig a még eredményesebb túrán kívül nagyszerű KEK helytállás van. E két csapat párharca mindig nyílt küzdelmet hozott. Sok függ attól, va­jon a vendégek együttese legjobb felállításában szerepelhet-e. Dön­tetlenhez közel álló eredmény várható. Az Ojpesti Dózsa csapata, amely a WK-ban a kupát védő Leeds angliai legyőzésével nagy bravúrt hajtott végre, a Dunaújvárost fogadja. Otthonában a gólerős újpesti együttes minden ellenfél számára kemény dió. Hazai győzelem várható, amelynek aránya je­lentősnek ígérkezik. Néhány olvasónk kérésére közöljük, hogy kitöltött tlppszelvé­nyeiket levelezőlapra ragasztva vagy szerkesztőségünk címével el­látott borítékba téve juttathatják el hozzánk. LAKHELY; . DTCA, HÁZSZÁM: JÁRÁS . . 12. B. Bystrica 13. Žilina 14 Slávia 13 508 18:19 10 13 2 8 5 7:23 10 13 3 28 7:18 8 Annak ellenére, hogy a bajnoki cím védője, a trnavai csapat négy pontos előnyre tett szert, a tava­szi idény küzdelemsorozata érde­kesnek ígérkezik. Csak azt kíván­hatjuk, hogy mindenütt megfele­lő játéktér fogadja a mérkőzések re kivonuló csapatokat, s a lelá­tók nagyobb mértékben teljenek meg, mint annak ősszel szemtanúi voltunk. A csehszlovák labdarúgás színvonala az utóbbi Időben Jelen­tős mértékben javult és egyre na gyobb nemzetközi tekintélyre tesz szert. Ezt kell szem előtt tartania a bajnoki pontok találkozóin a játékosoknak, a Játékvezetőknek és a szurkolóknak egyaránt. (Zala) Ez a helyzet a kupaküzdelmek során A BEK-ben, a KEK ben és a VVK-ban az elődöntőbe jutásért küzdenek a csapatok. Ezért tart­juk érdemesnek táblázatosan kö­zölni e három legjelentősebb eu rópai kupa-sorozat pillanatnyi helyzetét. BEK. Ajax — Benfica 1:3, 3:1 és 3:0 (A holland csapat jutott tovább ) AC Milan — Celtic Glasgow 0:0 (A visszavágót március 12 én játsszák.) Manchester United — Rapid 3:0. 0:0 (Az angol együttes tovább ju­tott.) Spartak Trnava — AKK Athén 2:1 (A visszavágó időpontja március 12.) KEK. FC Barcelona — Lyn Oslo 2:2, 3:2. (A spanyol együttes továbbjutott.) FC Köln — Freja Rangers 2:1. (A visszavágót március 12-én bo­nyolítják le.) Slovan Bratislava — AC Torino 1:0 2:1. (A Slovan Jutott tovább.) Dunfermline — West Bromwich 0:0, 1:0. (A Dunfermline a to­vábbjutó.) VVK. Newcastle United — Vitorla Se­tubal (március 12 én Illetve 26-án játszanak.) Hamburger SV — Göztepe Izmir (az Időpontokat még nem jelöl­ték ki.) Glasgow Rangers — Atletico Bil­bao (március 19. és április 2. Leeds United — Ojpesti Dózsa 0:1 (A visszavágót március 19-én játsszák.) A Kupagyőztesek EK -jáért Az FC Barcelona és a skót Dun fermllne után szerdán a Slovan Bratislava ls kivívta a KEK elő­döntőjébe jutás jogát. A mezőny negyedik tagjára még várni kell, mert annak az FC Köln—Randers Freja párharcból kell kikerülnie. Az első mérkőzést Kölnben 16 000 néző előtt a csehszlovák Krňávek játékvezető Irányításával játszot­ták le, s azon a vendéglátó csa pat meglepetésre csupán 2:1 ará­nyú győzelmet aratott. A hazalak részéről a 35. percben Jendrossek volt eredményes majd a vendégek a 43. percben Gaardsoe révén egyenlítettek. A találkozó sorsát eldöntő gólt Biskup a 87. percben lőtte. A KEK elődöntőinek sorsolására március 21-én kerül sor. Santiagóban tippszelvén yünk 1. DUKLA - SLOVAN « { : )| 2. Ü. DÓZSA - DUNAÚJVAROS « ( s BEKÜLDTE ... 1 A Szovjetunió labdarúgó váloga­tottja portyája újabb mérkőzését Santiago de Chile városában ját­szotta, ahol ellenfele a vlághírű Colo-Colo együttese volt. A győ­zelmet a vendégcsapat szerezte meg 5:4 (4:2) arányban. A győztes szovjet csapat góljait Bjeszkov és Gerskovics (2—2), valamint Ab­durajov lőtte. A hazaiak részéről Valdes, Za­rate, Rodriguez és Rejnoso volt eredményes. • A Slovan Bratislava Jégko­rong-csapata Augsburgban 8:5 arányban legyőzte a helyi EV együttesét. • A sakkvilágbajnok Tigran Petroszjan és kihívója, Borisz SzpasszkiJ április 14-én kezdi pár­harcát az újabb' világbajnoki cí­mért. • Ax angol labdarúgó-liga két mérkőzését rendezték meg. Ered­mények: Chelsea— Stoke City 1:0, Sheffieíd Wednesday—West Brom­wich Albion 1:0. • jégkorong-liga selejtező mér­kőzésen a Skoda Mladá Boleslav 8:2 arányú vereséget szenvedett a vendég Skoda Plzeň csapatától'. A Colombes Stadion Párizsban a mérkőzés színhelye voll. A rendes igy a csapatoknak 120 percet kel vábbjutó kiléte ismeretes legyen. Ajax játékosok Danielsson (2) és lek. Képünk azt a jelenetet muta vles, ax Ajax középhátvédje elfe elől. A köxéphátvéd mellett Ense harmadik Ajax — Benfica BEK játékidő eredményt nem hozott, lett játszani ahhoz, hogy a to­A jobb erőnléttel rendelkező Cruyf góljával 3:0 arányban győx­tja be, amikor a térdelő Vaszo­jeli a labdát a Benfica csatárok bio látható. (CSTK — AP felvétele) FÉLIDŐ MAR DEL PLATADAN Mar del Piata városában befeje­xődtek a kötöttfogású birkózó VB küzdelmei, mlg a szabadfogásúak vetélkedésére szombattól kexdve kerül sor. Az egyes súlycsoportokban a következő élcsoport sorrend ala­kult ki: 48 kg-ig: 1. Berceanu (román), 2, Aliabadi (iráni), 3. Kusxtov (szovjet). 52 kg-ig: 1. Aluxadeh (iráni), 2. Torturera (román), 3. Mihajlisin (szovjet). 57 kg-ig: 1. Kaxakov (szovjet), 2. Ah Csun-jun (dél-koreai), 3. Hazawincle (amerikai). 62 kg-lg: 1. Rurua (szovjet), 2. Svensson (svéd), 3. I.aakso (finn). 68 kg ig: 1. Popescu (román), 2. Damjanovics (jugoszláv), 3. Grigorjev (szovjet). 74 kg-ig: 1. Igumenov (szovjet), 2. Eero (finn), 3. Matti (svéd). 82 kg lg: 1. K rumov (bolgár), 2. Bliadze (szovjet), 3. Nenadics (jugoszláv). 90 kg lg: 1. Jurkevics (szovjet), 2. Clncarov (bolgár), 3. Negut (román). 100 kg-lg: 1. Jakuvenko (szov­jet), 2. Petrov (bolgár), 3. Eriks­son (svéd). 100 kg on felül: 1. Roscsin (szovjet), 2. Dietrich (ny. német), 3. Donev (bolgár). 6. Finnország 0 11 7. Jugoszlávia 0 11 8. Dél-Korea 0 10 9. NSZK 0 10 10. USA 0 0 1 BouSogne az új reménység Franciaország válogatott labda­rúgó csapatának új szövetségi ka­pitánya van. A neve Georges Bou­logne. Az 52 esztendős szakember lép Louis Dugauguez elárvult he­lyére. Az az érdekes a kinevezésben, hogy csupán átmeneti Jellegű. Az új szövetségi kapitány Londonban esik át a tűzkeresztségen csapata Anglia elleni találkozóján. Április 2 án a Real Madrid, április 23 án pedig Olaszország lesz a franciák ellenfele. Igaz, hogy ez utóbbi ta­lálkozón mindkét együttes csupán 23 évnél fiatalabb labdarúgóit sze­repelteti. Az előreláthatólag véglegesebb szövetségi kapitányt csupán jú­niusban a Francia Labdarúgó Szö­vetség rendes ülésén jelölik kl. 1. Szovjetunió 2. Románia 3. Bulgária 4. Irán 5. Svédország Arany Ezüst Bronz 6 12 2 1 2 12 1 110 0 12 • A skót labdarúgó-ligában a következő mérkőzésekre került sor: Airdrielonis—Clyde 1:0, Dun­dee United—Raith 3:1, Dunfermli­ne—Dundee 2:0, Celtic—Arbroat h 7:1, Hlbernian—Rangers 1:2, St. Mlrren—St. Johnstone 1:2. Egyút­tal megismételték a kupa 3. for­dulójának egy mérkőzését, amely a következő eredményt hozta: Klímarnock—Aberdeen 0:3. i H^CliPf A gyér hazai sakkesemények között figyelmet érdemel Prága bajnoksága, amit svájci rendszer­rel bonyolítottak le. Szép sikert aratott Jozef Franzen, a bratisla­vai Slovan volt versenyzője (je­lenleg katonai szolgálatát tölti és az UDA színeiben játszik) aki 24 résztvevő közül a második helyen végzett — fél ponttal maradt a győztes J. Pribyl mögött. Bemutat­juk Prága új bajnokának egyik győzelmét: Szicíliai védelem Világos: J. Pŕibyl — Sötét: K. Prücha 1. e4 c5 2. Hf3 g6 3. d4 Fg7 4. dc5: Va5+ 5. Hc3 Vc5: (élénk játékhoz vezetett egy Lutylkov— Larsen, Beverwíjk, 1966 játszmá­ban 5. ... Hf6 6. Hd2 Vc5: 7. Hc4 0—0 8. e5 Hg4 stb.) 6. Fe3 Fc3: + 7. bc3: Vc3:+ 8. Fd2 Vc7 9. Fd3 b6 (eredeti felállás a szo­Fa5: Vc8 16. Fd2 (hogy ne jöhes­sen Hh6. Tehát sötétnek gyöngíte­nie kell klrályállásán, hogy a ki­rályhuszárt játékba hozhassa) 16. . . . h5 17. Fe3 a6 18. Hd2 Hh6 19. Hc4 Hg4 20. Fel (Hb6 ra Vc8 a válasz) 20. ... Vc5 21. Ve2 Hd4 22. Vfl (leszereli sötét fenyegeté­seit és előkészíti h3-at majd Fe3­at) 22. ... Vc7 23. h3 HI16 24. Fa3 He6 25. f4l Hf5 26. Vf2 h4 (sötét ötletesen játszik és nehéz feladat elé állítja ellenfelét) 27. Kh2 Fc6 28. He3 He3: 29. Be3: Vb6? (most elvéti a helyes foly­tatást. 29. ... Hg7! és Bh5 után a Játszma végső kimenetele még nehezen Jósolható meg) 30 Bfl Va5 31. f51 gf5: 32. Ff5: Fd5 33. Fe4 Hg5 34. Fd5: Vd5: 35. Fe7:f (átlátszó ugyan, de rögtön dönt) 35. ... Bg8 36. Fg5: (a legegy­szerűbb) 36. ... Bg5: 37. e6l és sötét feladta. 577. sz. fejtörő F. Havelka (Louny) („Šachové Listy" 1901) Világos Indul és 2 lépésben mattot ad (2 pont) H H B BI B B B B H 'mw W////MÍ SiÄ • ž gp^ H íjjj H jjjf B B ž H H H H Ü ž ju m H m jj H kásos d6, Hc6 és Hf6 helyett) 10. 0—0 Ha6 11. e5 Hc5 12. Bel HeS 13. a4 (az esetleges hosszú sánc ellen) 13, ... Fb7 14. a5 ba5: 15. Ellenőrző jelzés: Vilá­gos: Kh8, Vb2, Hb5 és f5, Fd6, gy: b3, e2 és h6 (8 báb). Sötét: Kd5, Bel, Fa4, Hc6 és e6 (5 báb). A megfejtés beküldésé­nek határideje: március 17. A megfejtések az Oj Szó szerkesztőségének cí­mére küldendők „Sakk" megjelöléssel. A helyes megfejtést beküldők kö­zül ketten minden héten könyvjutalmat kapnak, to­vábbá állandó meg­fejtési létraversenyt Ve­zetünk. Az 575. sz. fejtörő (B. Koludrovlcs) helyes meg­fejtése: 1. Hd8l! Az e heti nyertesek: Kollár Miroslav, SD kpt. Nálepku 316, Kassa, ul. F. Urbán­ka 2, Benkóczy György, Dunaszer­dahely, Cszakl lakótelep A/6. DELMAR GÁBOR

Next

/
Thumbnails
Contents