Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-07 / 56. szám, péntek

Jó kezdet a hosszú közös úton • Hiányzanak a hatáskört szabályozó normák • A vállalatokat nem különíthetjük el teljesen az államigazgatástól • Nem engedhetjük meg a fogyasztók megkárosítását • Védekeznünk kell az inflációs jelenségek ellen • Milyen intézkedésekre számíthatunk? • Ne a beszédek, hanem a személyes tapasztalatok alapján ítéljük meg az embereket • A miniszterelnökök válaszolnak az Új Szó kérdéseire ÁLLAMFÉRFIAK REFLEKTORFÉNYBEN A múlt hét második felében Szlovákia fővárosában két jelentős tanácskozásra került sor. A föderáció kihirdetése óta első Ízben tartott megbeszélést a két nemzeti tanács elnöksége és a két nemzeti kormány. Az első pillanatokban kissé elcsodálkoztunk, mi rejtőzhet emögött, hiszen egy időpontban s ugyanabban a városban kerül sor a két találkozóra? Mint később megtudtuk, a véletlen műve volt. Két külön vonalon futottak össze — egy szándéktól vezetve, hogy a szövetségi elrendezés keretében szorgalmazzák a nemzeti szervek együttműködését, s ezáltal erősítsék az egész köztársaság egységét. S még valami másra is jó volt ez. Csütörtök este — az egésznapos tanácskozás után — találkozott a két nemzeti tanács elnöksége és a cseh, valamint a szlovák kormány csaknem minden tagja. A másnapi sajtóértekezleten dr. Čestmír Císaŕ, a CSNT elnöke kijelentette: „Beszéljünk arról is, ami nem volt a kommünikében. Most nyílt első ízben lehetőség a nemzeti szervek képviselőinek ilyen széles körű találkozására. A politikusoknál is nagyon fontos, hogy megismerjék egymást, és személyes eszmecsere, s nem pedig a beszédek alapján alkossanak képet maguknak egyes emberekről. Mostani találkozónk hozzájárult ahhoz, hogy felszámoljuk a képzelt, feltételezett elképzeléseket bizonyos emberekről. A kölcsönös megismerés közelebb hoz bennünket. Erre — hogy ne csak az eredmények alapján ítéljük meg egymást — annál is inkább szükség van, mert sok új ember került vezető pozícióba, akik azelőtt nem ismerték egymást..." Mi, szlovákiai újságírók is kíváncsian vártuk a cseh kormány elnökének „bemutatkozását". Kíváncsiak voltunk, miről tárgyalt a két kormánydelegáció, s abban reménykedtünk, hogy valamivel többet tudunk meg, mint amit a kommünikébe belesűrítettek. Amikor Stanislav Rázl és Štefan Sádovský miniszterelnök helyetteseikkel heiyet foglaltak az asztalfőn, felgyulladtak a reflektorok, hogy a tv kamerája szalagra vegye őket. Átvitt értelemben is reflektorfénybe kerültek, mert amit itt mondanak, nem marad titokban, itt minden kimondott szónak súlya és értéke van. RfizI miniszterelnök meg is jegyezte, a Reportér vagy huszonkilenc oldalas interjút vett fel, „őszintén beszéltem, közöljék csak, én nem születtem miniszterként és nem is halok meg miniszterelnökként". És a későbbiek folyamán, amikor „belelendült" a beszédbe — nem tudtam megállapítani, hogy önsajnálkozás vagy kihívás volt-e a hangjában —, azt is kijelentette: „Szlovákiában az emberek szolidak egymás iránt, sokkal szolidabbak ..." Ezzel is kifejezésre juttatta, hogy az ő helyzetük nehezebb. A közvélemény élesebb „reflektorfényében", pergőtüzében állnak, mint a mi nemzeti szerveink vezetői. Hogy mi a jobb, a jelen pillanatban nehéz eldönteni. A magam részéről csak azt mondhatom, hogy a hallgatás, a némaság, a kevés beszédűség nem lehet korunk kísérőjelensége, ez csak a mindenbe való belenyugvást jellemezheti. SOK A NYITOTT KÉRDÉS A sajtóértekezleten sok mindenről volt szó. A két kormánydelegáció tárgyalásainak fő pontja a szocialista vállalatokról készülő törvény. Ez még sokoldalú vita tárgyát képezi, annak ellenére, hogy már több mint két és fél éve tárgyalnak róla. Mindkét kormány állásfoglalásában egyöntetűen hangsúlyozza a szocialista állam felelősségét a gazdaság fejlesztésében s a dolgozók életszínvonala emelésének biztosításában, ezért nem mondhat le arról a jogáról, hogy ne vegyen részt a vállalati tanácsok munkájában. Egész sor megoldatlan probléma vár még megoldásra, hogy a termelés ne kerüljön monopolhelyzetbe a fogyasztókkal szemben. Ha a vállalatokat teljesen elkülönítenék az államigazgatástól — a köldökzsinór elvágásával, mint mondotta felszólalásában Antonín Červinka, a cseh kormány miniszterelnök-helyettese, a termelés valóban monopolhelyzetbe kerülne. „Minden állam érdeke — hangsúlyozta —, és különösen a szocialista állam érdeke, hogy a fogyasztók ne legyenek megkárosítva." Még sok a nyitott kérdés. Sádovský miniszterelnök ki is jelentette, nem támogathatjuk azokat az extrém javaslatokat, melyek idealizálják a vállalatok önigazgatását. Ésszerűen, feltételeinkhez alkalmazkodva kell eljárnunk, hogy járható utat biztosítsunk a gazdasági reformok megvalósításához. Javaslataik csak a törvény tökéletesítését eredményezhetik. A Stanislav Rázl miniszterelnök hozzászólásában kidomborította a kommünikében közölt állásfoglalásukat. Azt a gondolatot fejtegetve, Hogy az értéktermelés megkívánja az ágazatok közötti egybehangolást, a termelésfejlesztés és a kutatás terén viszont olyan befektetések szükségesek, melyek egyes gazdasági egységek lehetőségét és érdekét is túlszárnyalják, és ez sok esetben túlméretezett kockázattal járna, amire csak az állam mint egész képes, kijelentette: „Az élettapasztalatok engem is megtanítottak arra, hogy elvessem az adminisztratív irányítás módszereit." [Mindnyájunk számára emlékezetes időszakban mérnök létére két és fél évig gépkarbantartóként dolgozott.) Sokan emlegetik a nyugati gazdaságirányítást. Tessék, itt a példái „Angliában, Nyugat-Németországban, Olaszországban, ahol az állam finanszírozza a kutatást, ott az állam nevezi ki az intézet főnökét, mert benne látja a sikeres munka, az elgondolás valóra váltásának kezességét." Válasz azok részére, akik viszont azt szeretnék, ha mindenben a vállalati tanács döntene: „Ismerjük a nyugati vállalatok igazgatási tanácsainak munkáját. Tizenöt év alatt nem volt példa arra, hogy beavatkoztak volna a vezérigazgató munkájába. Mi amellett vagyunk, hogy demokratikusan oldjuk meg a vállalatigazgatást. A megosztott hatáskör mellett vagyunk. A szakszervezet védi az alkalmazottak érdekeit. A vállalati tanács nem lehet függvénye ennek a politikai rendszernek, hanem az igazgatás rendszerébe kell hogy tartozzon. Ha a vállalati tanács választja és ellenőrzi ís az igazgatót, a vállalat vezetőjét olyan jogkörrel kell felruházni, hogy önálló partnerként tevékenykedhessen a kitűzött feladatok valóra váltásában, s nem hogy valaki diktáljon neki." KEVÉS AZ ÁRU - SOK A PÉNZ A cseh kormány miniszterelnöke szinte fellélegezve mondotta, hogy jobb lehetne gazdasági helyzetünk, a vállalatok jobban törekednének a szükségletek kielégítésére, ha kialakítanánk még egy érdekszférát, mégpedig a fogyasztók érdekszféráját! „Ez lenne aztán az igazi nyomás!" — tette hozzá. Ez a nyomás növelné a vállalkozói kezdeményezést, arra kényszerítené a termelőket, hogy csak olyan árut adjanak a piacra, amire valóban szükségünk van. Főleg a mostani időszak sürgős követelménye ez, mert mint saját magunk ls tapasztaljuk: sok a pénz és kevés az áru, s ez az inflációs jellenségek „kísérőzenéje". Erről ís tárgyalt a két kormánydelegáció. Aki olvasta a lapokban közölt hivatalos jelentést, nem csodálkozhat Rázl miniszterelnöknek a sajtóértekezleten tett kijelentésén: „Látjuk gazdasági életünkben az inflációs jelenségeket. Mindkét kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy ennek megakadályozására bizonyos intézkedéseket kell tennünk. Népszerűtlen intézkedéseket. A nyilvánosságot nem- akarjuk kész tények elé állítani. Szükségesnek tartjuk bizonyos árváltoztatásokat eszközölni, [kijavítja magát] áremelést, a szolgáltatási díjak emelését." Aztán a kommünikében közölt tényekről beszél, azokról az üzemekről, melyek különösebb befektetés nélkül több áruval láthatnák el a piacot. Nagy a hiány a közszükségleti cikkekből, több mint tízmilliárd értékű áru hiányát érezzük. Meg kell akadályoznunk a további béremelést, olyan intézkedéseket kell tennünk, melyek arra kényszerítenék az üzemeket, hogy hatékonyabban gazdálkodjanak a munkaerőkkel. Az Oj Sző munkatársának kérdésére válaszolva — ha az emberek érzik is az inflációs jelenségeket, mégsem fogadják nagy őrömmel ezt a bejelentést, tisztában szeretnének lenni az intézkedésekkel — kijelentette: „Mint Szlovákiában, mind Csehországban az emberek elő vannak készítve az infláció elleni lépésekre. Reálisan mérlegelik, milyen a helyzet a piacon. Januárban a kiskereskedelmi forgalom húsz százalékkal volt nagyobb a tervezettnél, s a vásárlók „támadása" egyre növekszik. A kereset növekedése meszsze túlszárnyalta a munkatermelékenység növekedését. Kormánynyilatkozataink szellemében egyöntetűen kimondottuk, hogy gazdasági intézkedéseink nem vezethetnek ahhoz, hogy rontsák azok helyzetét, akik relatívan a legrosszabb helyzetben vannak." És mit válaszolt erre Štefan Sádovský, Szlovákia miniszterelnöke? „A lakosság előtt ismeretesek a piacgazdálkodás defektusai, saját maguk érzik a feszültséget. Az intézkedések módszereit, mikéntjét még keressük, hogy 1969 folyamán zűrzavar nélkül szabályozzuk a piac stabilitását, a bér-, a keresetnövekedés problémáját. Megfontolt intézkedéseinket, reméljük, megértéssel fogadják majd." Előzőleg azt ls kijelentette: „A belkereskedelemben bonyolult a helyzet. Ha nem sikerül szabályoznunk az inflációs jelenségeket, a helyzet drasztikus intézkedések megtételéhez vezethetne, ami komolyan ártana célkitűzéseinknek." A piac stabilizálásával kapcsolatban rámutatott arra, hogy egyes Iparcikkeknél és élelmiszerfajtáknál nem valami ideális a helyzet. Megint eljutottunk a kulcskérdéshez: hogy szabályozzuk a vásárlóerőt, ha a termelők nem tesznek meg mindent annak érdekében, hogy „feltöltsék" a piacot?! Rázl elv. társhoz hasonlóan Sádovský elvtárs is kijelentette kormánya nevében, hogy az alacsony keresetű szociális rétegre való tekintettel nagyon érzékenyen, megkülönböztetett módon kell az In. tézkedéseket előkészíteni. AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS NEM OPPOZÍCIÓ Ojra a kommünikéből indulok kii „Megbeszéléseink igazolták a közös tanácskozások hasznosságát. Mindkét kormány elhatározta, hogy ebben a for. mában fejlesztik a kölcsönös kapcsolatokat." A sajtóértekezlet első felszólalója Rázl miniszterelnök volt. Ismert kijelentését már Idéztük: „Jó a kezdet a hosszú közös úton." A továbbiakban kijelentette: „Ha teljesíteni akarjuk funkciónkat, rendszeresen kell találkoznunk, hogy a felvetődött, sokszor összetett és konfliktusos problémákat együttes erővel oldjuk meg, s ezt nem érhetjük el a kölcsönös bizalom nélkül. Komolyan értelmezzük a föderációból adódó, a nemzeti kormányra háruló feladatok teljesítését. S itt felvetődik a kérdés, vajon saját magunk szabjuk-e meg a feladatokat, avagy a két nemzeti kormány megegyezése alapján tűzzük-e ki őket? Az együttműködés mellett vagyunk. Az első kísérlet nagyon jól sikerült. A megoldás sikere nem minden esetben a végső határozat teljesítésében rejlik, hanem abban az időszakban gyökerezik, amikor a határozathozatalt készítik elő. Ez ugyanolyan fontos, mint a határozat." Vagyis a szoros együttműködésben, együttmunkálkodásban rejlik a siker záloga. Štefan Sádovský miniszterelnök magyarázata is ezt tükrözte. „A szuverén hatáskör szinte megkívánja, hogy mindkét kormány együttműködjék. A két testvérnép, ha a föderáció keretében saját nemzeti kormánnyal rendelkezik is, mégis a közös szövetségi köztársaságban él. Meg vagyok róla győződve, hogy éppen az új államjogi elrendezés miatt feltétlenül szükség van a két nemzeti kormány együttműködésére. Közös tanácskozásunk nem jelent kormányhatározatot, csak javaslatokat terjeszthet a kormány elé a szövetségi kormány iránti állásfoglalások tisztázására. Sikeres első tanácskozásunk alkalmával elhatároztuk, hogy rendszeresen folytatni fogjuk a kölcsönös megbeszéléseket. Itt viszont felvetődhet az a kérdés, hogy ezzel a tevékenységünkkel nem kerüljük-e meg a szövetségi kormányt? Vannak olyan problémák, melyekben közös megegyezésre kelt jutnunk a szövetségi kormány iránti viszonyunkban." Erre Rázl elvtárs közbeszólt: „Ez nem jelent oppozíciót!" Megjegyzése úgy hatott, mintha attól tartana, hogy még mindig kísértene a múlt, amikor az ember abban a tudatban, hogy jót cselekszik, mégis attól tart, hogy valamivel meggyanúsíthatják. Még nem gyógyultunk ki teljesen a régi betegségből, még kísért az igazságtalan gyanúsítgatások réme. De látnunk kell az érem másik oldalát is, hogy mi készteti közös fellépésre a két nemzeti kormányt. A föderáció még fiatal, és sok kérdést még nem sikerült tisztáznunk. Hozzájárult ehhez az a „terméketlen" időszak ís, amikor a feszült és válságos belpolitikai helyzetben nem jutott időnk a „termékeny* munkára. Sádovský elvtárs külön is hangsúlyozta: „Nem titkoljuk, ez bonyolult probléma. Időről időre a szövetségi szervek részéről centralisztikus irányzatoknak vagyunk tanúi. És nem takargatjuk együttműködésünk politikai célját sem: feltárni a cseh és a szlovák nép előtt a két kormány közös törekvését, hogy mélyremenőn és cselekvőképesen fejlesszük és alakítsuk kl közös államunk feltételeit." Ez a kérdés hasonló értelmezésben felmerült a nemzeti tanácsok elnökségeinek közős tanácskozásán is, ahol dr. Čestmír Císaŕ, a CSNT elnöke azt a megjegyzést tette, hogy valóban mielőbb tisztázni kell a szövetségi és a nemzeti szervek között felmerülő hatásköri problémákat. Az Oj Szó munkatársa részéről ezzel kapcsolatban feltett kérdésre Sádovský elvtárs így válaszolt: „A cseh és a szlovák államiságot hosszú Ideig nem tartották tiszteletben. Most a föderációban keressük azokat a módszereket, hogy tartalommal telítsük az alkotmánytörvényt, hogy a két nemzeti kormány teljesíthesse azt, amit a szövetségi elrendezés keretében teljesítenie kell. Még hiányoznak a hatáskört szabályozó nortnák, ezeket a kérdéseket egyelőre az elnökségi üléseken tisztázzuk.. Még sok a tennivaló, még sok munka vár reánk, hogy mind a politikai, mind a gazdasági életben azt mondhassuk: jó munkát végeztünk. Hasznosak és szükségesek a közös tanácskozások. Bár ilyenek lennének mind a jövőben, sikeresek és problémafelvetők. Ha két köztársaságban is élünk, de egy ország a hazánk. A jő és a rossz egyaránt érint bennünket, s ez arra kötelez mindnyájunkat, nemcsak a nemzeti és a szövetségi szerveket, hanem mindkét országrész minden polgárát, hogy erőnkhöz képest tegyünk meg mindent közös hazánk felvirágoztatása érdekében. Ha ez szó szerint nem is volt a kiadott kommünikében, de ez a lényege. Csak ez lehet közös törekvéseink végcélja. PETRÖCI BÁLINT AMI NEM VOLT KOMMÜNIKÉBEN