Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-06 / 55. szám, csütörtök
Még mindig tisztázatlan a szíriai események háttere Bizalmas tanácskozások Damaszkuszban a Baath-pártban? Belső válság Letartóztatások Jordánia megszállt területén' Nixon mérsékelten derülátó Az elnök beszámolt európai körútjáról Washington — Nixon elnök két nappal nyugat-európai körútjának befejezése után Washingtonban sajtóértekezletet tartott, melyen a televízió segítségével tájékoztatta a közvéleményt tárgyalásainak eredményeiről. Rövid bevezetőjében megemlítette a vezető államférfiak személyes kapcsolatainak jelentőségét és a kölcsönös bizalom fontosságát. Az 50 perc alatt elhangzott kérdésekre válaszolva Nixon több ízben utalt arra, hogy az európai szövetségesekkel folytatott tárgyalások után különböző szintű megbeszéléseket kezdenek a Szovjetunióval. Megemlítette, hogy a szovjet kormány érdeklődést tanúsít a vietnami és a közel-keleti helyzet megoldása iránt, és meggyőződését fejezte ki, hogy sem Moszkva, sem Washington nem kívánja az erők konfrontációját. A berlini feszültséggel kapcsolatban Nixon azt mondta, nézete szerint a feszültség kissé enyhült, bár a helyzet pillanatonként változik. Az amerikai kormány véleménye szerint a Szovjetunió, melyet figyelmeztettek a berlini válság esetleges következményeire, inkább a helyzet rendezésére, mint a viszály kiélezésére fog törekedni. A Vietnamra vonatkozó kérdésekre Nixon tartózkodó válaszokat adott, de annyit kijelentett, hogy az Egyesült Államok mérlegelni fogja a Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front offenzívájának következményeit, és nem nézi el a múlt év októberi állítólagos megállapodások megsértését. A közel-keleti helyzetről Nixon mérsékelten derülátón nyilatkozott, amint mondotta — Dobrinyin szovjet nagykövettel folytatott megbeszélései hatására. A nagyhatalmak nem diktálhatják a megoldás módját, de a közvetítés útján utalhatnak a lehetséges megoldásra. A NATO-ról Nixon csak szélesebb összefüggésekben beszélt, nem említve meg tárgyalásai erre vonatkozó konkrét eredményét. Csupán Franciaország esetében jelentette ki, hogy habár De Gaulle támogatja a NATO-t, pillanatnyilag nincs remény arra, hogy Franciaország visszatérne a szövetségbe. Debré Nixon látogatásáról Damaszkusz — Szerdán reggel folytatódtak Damaszkuszban a belpolitikai helyzet tisztázására irányuló bizalmas tárgyalások. Ezekről nem adnak ki közleményt, mert a Baathpárt vezetőinek az a véleménye, hogy a párt belső vitáit a párt keretein belül kell folytatni. Határozottan cáfolják, hogy állami vezetőket letartóztattak volna. E híresztelések szerzői arra hivatkoztak, hogy az államelnök, a kormányfő, valamint a kormány több tagja nem jelent meg hivatalában. Távollétük oka az, hogy a belső válság megoldása érdekében bizalmas tanácskozásokat tartanak a Baath-párt székházában. Dzsundi ezredes öngyilkossáJeruzsálem — Az izraeli biztonsági erők a megszállt jordániai területeken 85 személyt vettek őrizetbe állítólagos szabotázs miatt. Izraeli tisztviselők szerint a letartóztatások összefüggésben vannak a jeruzsálemi áruházban február 2-án történt bombarobbanással. Hivatalos jordániai közlemény szerint néhány nappal ezelőtt a jordániai haderőnek szánt angol Centurion tankok érkeztek az akabai kikötőbe. A közlemény nem említi a tankok számát, csupán megjegyzi, hogy azok igen korszerűek. Hain Bar Lev, izraeli vezérkari főnök Tel Avivban kijelentette, hogy a mai nemzetközi helyzetben nem valószínű egy újabb közel-keleti háború, de ha mégis háború robbanna ki, Izrael ezt megnyerné. Abba Eban izraeli külügyminiszter a jövő héten az Egyesült Államokba látogat. Látogatásakor találkozik Rogers külügyminiszterrel és Nixon elSaigon — Tran Van Huong dél-vietnami miniszterelnök ellen tegnap — amint hivatalából távozni készült — merényletet kísérelt meg két felfegyverzett férfi. A merénylők hat lövést adtak le a miniszterelnök kocsijára. A miniszterelnök testőrei azonnal viszonozták a tüzet, s így Tran Van Huongnak sikerült elmenekülnie. A két merénylőt letartóztatták. Röviddel a merénylet után, a DNFF rádióadói felhívást intéztek a dél-vietnami városok aszszonyaihoz, hogy csatlakozzanak a Tran Van Huong kormánya elleni fegyveres felkeléshez. A DNFF képviselője Londonban London — Nguyen Tht Binh asszony, a DNFF küldöttsége vezetőjének a helyettese a párizsi tárgyalásokon szerdán Londonba érkezett, hogy beszédet mondjon a Munkáspárt parlamenti frakciójának ülésén. Ez az első eset, hogy James Callaghan belügyminiszter beutazási engedélyt adott a DNFF képviselőjének. A londoni repülőtéren Nguyen Thi Binh asszony újságírók előtt kijelentette, hogy angliai tartózkodása folyamán szeretné tájékoztatni a közvéleményt a dél-vietnami helyzetről. A vietnami háború befejezésére csak a Felszabadításl Front tervének elismerése után kerülhet sor, melynek öt pontja összhangban van a genfi egyezménnyel és kifejezi a vietnami Houston — Schweickert űrhajós közép-európai idő szerint tegnap 12 órakor megkezdte az átszállást a Hold-kompra. Az űrhajósnak egy 120 centiméter hosszúságú és 81 centiméter átmérőjű, az űrkabin orrából kiálló alagúton keresztül kellett átkúsznia a Holdra történö leereszkedést szolgáló Holdkomp belsejébe. Az átszállási művelet a tervezettnél több mint egy órával később ért véga megrázta barátait, a vezetőket, és feltételezhetően hozzájárult ahhoz, hogy a megegyezés útjait keressék. Dzsundi ezredest a reakció elleni harc egyik következetes bátor képviselőjeként nagyra becsülték Szíriában. Makhusz volt szíriai miniszterelnök-helyettes és külügyminiszter tegnap váratlanul Kairóba érkezett. Makhusz Assíad egyik ellenfele, és ő vezette a földközi-tengeri országok haladó pártjainak algíri értekezletén részt vevő szíriai Baath-delegációt. Atasszi elnök, aki egyúttal a Baath-párt főtitkára is, kiáltványban Ítélte el a hadsereg lázadását. nőkkel is. Az izraeli külügyminiszter New Yorkban tanácskozást folytat majd U Thant ENSZ-főtitkárral. Befejeződött az algíri értekezlet A földközi-tengeri országok haladó pártjainak algíri értekezletén közleményt fogadtak el, mely szerint a palesztinai ellenállás nagyon fontos új tényező. A tanácskozáson az algériai FLN, az egyiptomi Arab Szocialista Unió, a szíriai Baath Párt, az Olasz Kommunista Párt, a Proletár Egység Olasz Szocialista Pártja és a palesztinai A1 Fatah küldöttsége vett részt. A közlemény megállapítja, hogy a találkozó résztvevői teljes mértékben támogatják a palesztinai ellenállást mozgalmat. A résztvevők egyetértettek abban, hogy az európai haladó erők harca az Atlanti Szövetség, az amerikai támaszpontok ellen szorosan összefügg az arab haladó erők küzdelmével. nép kívánságait. Követeljük — mondotta továbbá —, hogy az Egyesült Államok feltétel nélkül vonja ki csapatait Vietnamból. Hanoi — Kedden a déli órákban amerikai repülőgépet lőttek le Hanoi felett. így a VDK felett megsemmisített amerikai repülőgépek száma elérte a 3267-et. Saigon — A Dél-vietnami Felszabadítási Front szerdán bejelentette, hogy a tavaszi offenzíva következtében 7700 amerikai, saigoni és dél-koreai katona vesztette életét. Nem kevesebb mint 56 repülőgépet és 155 gépjárművet, köztük tankokat, páncélkocsikat semmisítettek meg. Az amerikai katonai parancsnokság szóvivője szerint keddről szerdára virradó éjjel a szabadságharcosok mintegy 20 várost és katonai támaszpontot támadtak. A tüzérségi támadások Plei Ku és Kein Son tartományi központokat is érték. Kambodzsai tiltakozás A kambodzsai kormány az Egyesült Államokhoz és a saigoni kormányhoz intézett Jegyzékében tiltakozott a kambodzsai falvak ellen elkövetett katonai provokáció miatt. A jegyzék kiemeli, hogy az amerikaiak és saigoni bábjaik ismételten tüzérségi támadásokat hajtottak végre Kambodzsa ellen, repülőgépeik behatoltak az ország légiterébe és mérgező anyagokat szórtak le. get. A késedelem oka valószínűleg egyrészt az volt, hogy az automatikus hajózó berendezés beállítására a tervezettnél sokkal több időt használtak fel, másrészt műszaki nehézség mutatkozott az átszálló alagút szabaddá tételénél. Az átszállási művelet késése miatt valószínűleg kis mértékben módosítani kell az Apollo 9. repülési programját. Párizs — Debré francia külügyminiszter a francia kormány tegnapi ülésén beszámolót tartott nemzetközi problémákról. Kijelentette, hogy Nixon párizsi tárgyalásai megerősítettek két tényt: Franciaország függetlenségét és a NATO létezését. New York — Az Egyesült Államok egyik legnagyobb szénbánya-vidéke, Nyugat-Virginia bányászainak kétnapos sztrájkja elérte tetőpontját: minden bánya bezárt, a bányászok sztrájkolnak, hogy alátámaszszák a munkakörülmények megjavítására, a tüdőbeteg bányászok szegénysegélyezésére vonatkozó törvény elfogadására irányuló követeléseket. Róma — Rómában folytatódnak a diáktüntetések azt követően, hogy a rendőrség szombaton kiürítette az egyetemi városrészt. Az egyetemi klinikák oktatóinak és személyzetének sztrájkja is folytatódik, csak a sürgős műtéteket végzik el. Ez a tiltakozó mozgalom is az egyetemi reformterv ellen irányul, amely nem veszi eléggé Budapest — Budapesten szerdán délelőtt háromnapos nemzetközi íróértekezlet kezdődött, amelyen különféle munkakérdéseket vitatnak meg. A tanácskozáson az európai szocialista országok írószövetségeinek képviselői, magyar, bolgár, NDK-beli, lengyel, román és szovjet fróküldöttségek De Gaulle megelégedését fejezte ki afölött, hogy a látogatás lehetővé tette a két államférfi közti személyes kapcsolatok elmélyítését, és reményét fejezte ki, hogy a kölcsönös kapcsolatok tovább fognak fejlődni. Két és fél hónapja áll a munka a bostoni kikötőben és az Egyesült Államok keleti partvidékének néhány más kikötőjében. Itt 9000 dokkmunkás követel béremelést és az évi munkaórák számának biztosítását." A szállítómunkás szakszervezethez tartozó 15 000 munkás sztrájkja megbénította az egyik legnagyobb amerikai légitársaság, az American Airlines munkáját. figyelembe az egyetemi klinikák dolgozóinak érdekeit. Livorno utcáin több ezren tüntettek a rendőrség intézkedései ellen, követelték Olaszország kilépését a NATO-ból és az olasz földön lévő idegen katonai támaszpontok felszámolását. A tüntetések során összecsapások voltak a rendőrséggel és a lapjelentések szerint többen megsebesültek. vesznek részt. Csehszlovákia és Jugoszlávia írószövetségei nem képviseltetik magukat. Az értekezlet részvevőit Darvas József, a Magyar Írók Szövetségének elnöke üdvözölte, majd ismertette a napirendi pontokat és a Magyar írók Szövetségének tevékenységét. A DALIBOR HANES vezette csehszlovák parlamenti küldöttség kedden Madras indiai állam fővárosába érkezett. A csehszlovák küldöttség már a harmadik indiai államba látogat. A küldöttséget Richard Dvorák nagykövet kíséri. A PERUI MALA városában heves összetűzésre került sor a bérköveteléseikért tüntető bányászok és a karhatalmi erők között. Húsz tüntető életét vesztette. LETARTÓZTATTÁK Carlos Arturot Romerót, a Kolumbiai Kommunista Párt titkárát. Az egyik lap azt állítja, hogy röpiratokat és ezenkívül gerilláknak szánt pénzt találtak Romerónál. AZ OLASZORSZÁGI COSENIZÁBAN 12-en megsebesültek, amikor rohamrendőrök rátámadtak 500 felvonulóra, akik kőzáporral védekeztek. A rendőrség azért lépett közbe, mert attól tartott, hogy a tömeg megtámadja az olasz neofasiszták főhadiszállását. KOUCKÝ moszkvai csehszlovák nagykövet tegnap Ignatyij Novikovval, a Szovjetunió Minisztertanácsa elnökének helyettesével, az építészeti bizottság elnökével a prágai metro építésében, lakásépítésben nyújtandó szovjet műszaki segítségről és egyéb kérdésről tárgyalt. BOVGA kelet-pakisztáni városban kedden a rendőrség tüzet nyitott a tüntetőkre. Meg nem erősített hírek szerint legalább öten életüket vesztették. Más kelet-pakisztáni városokból is tüntetésekről érkezett jelentés. NÉGY NAGY SZOVJET HADIHAJÓ tegnap baráti látogatásrat a lagosi kikötőbe érkezett — jelentette a nigériai hadügyminisztérium. Gowon tábornok fogadja a szovjet hajók parancsnokát. ADENBAN, a Dél-jemeni Népi Köztársaság fővárosában két férfit halálra ítéltek államellenes tevékenység miatt. További 5 személyt 15 évi börtönbüntetésre ítéltek. LEONYID BREZSNYEV, az SZKP főtitkára tegnap fogadta J. Kempnýt, a CSKP Központi Bizottságának titkárát, aki a szovjet pártmunkatapasztalatokat tanulmányozza a Szovjetunióban. MAR DEL PLATA argentin városban a hatóságok az elmúlt hetekben 53 személyt tartóztattak le egy kommunistaellenes törvény alapján. EDUARD GOLDSTtlCKER kapta a darmstadti nyugatnémet nyelvészeti akadémia Idei díját a legjobb germán nyelvészet problémáival foglalkozó legjobb külföldi munkáért. BEFEJEZŐDÖTT a lengyel hadsereg téli hadgyakorlata — jelentette a varsói televízió. LIMÁBAN mintegy 300 rendőr támadta meg a tüntető diákokat, akik azon törvény ellen tiltakoztak, mely engedélyezi a rendőrségnek, hogy behatoljon a főiskolák épületeibe. MAGYAR ÉS SZOVJET képviselők Budapesten megállapodást írtak alá a vízumkötelezettség törléséről a két ország közti turistaforgalomban. RESTREP kolumbiai elnök négy órán keresztül tanácskozott a hadsereg vezetőivel. A hivatalos jelentés szerint a katonai vezetők elismerték a kormánynak azt a jogát, hogy kinevezze, illetve leváltsa a hadsereg parancsnokait. CSEHSZLOVÁK gyárigazgatók küldöttsége egyhónapos látogatásra az Egyesült Államokba érkezett. A küldöttség, melyet Zdenék Mošna, a prágai közgazdasági egyetem tanára vezet, az irányítás kérdéseivel foglalkozó nemzetközi központ vendége. EGY ISMERETLEN fegyveres férfi útiránya megváltoztatására kényszerítette a National Airlines amerikai légitársaság egyik repülőgépét. A repülőgép fedélzetén 20 utasával Miami helyett Kubában szállt le. A NÉMET KOMMUNISTA PÁRT április 1-től Unsere Zeit címmel hetilapot ad ki. MÁRCIUS 8-án kezdődik Lyonban a Francia Radikális Szocialista Párt rendkívüli kongresszusa, melyen a népszavazást és a kormány külpolitikáját vitatják meg. MERÉNYLET A DÉL-VIETNAMI MINISZTERELNÖK ELLEN Kínában folytatódnak a szovjetellenes tüntetések Peking — Tegnap reggel Pekingben újabb hatalmas szovjetellenes tüntetések kezdődtek, melyeken állítólag összesen egymillió személy vett részt. A szovjet nagykövetség közelében a szovjet vezetők nagyméretű karikatúráit helyezték el, s a hangszórók városszerte ezt a Jelszót ordítozták: „Le a revizionistákkalI" Kína minden részéből tüntetéseket jelentenek. Az Űj-Kiria sajtóiroda helyzetjelentésében azt írja, hogy „a szovjet és a kínai nép közös ellensége a szovjet revizionista renegát klikk, amely Igyekszik megszállni más országok területét, megsérti más államok szuverenitását és cári gyarmatbirodalmat létesít". AZ APOLLO 9. MEGKEZDTE ÖRKtóÉRLETEIT Spanyolország kivonja csapatait Egyenlítői Guineából Madrid — Castiella spanyol külügyminiszter kedden válaszolt Egyenlítői Guinea külügyminiszterének táviratára. A spanyol külügyminiszter válaszában azt állítja, hogy országa kivonja haderőit Egyenlítői Guineából, ha az országot már elhagyták mindazok a spanyol állampolgárok, akik távozni óhajtanak. Spanyolország a Biztonsági Tanácshoz intézett levelében azt állítja, hogy az afrikai ország hatóságai megakadályoz zák kétszáz spanyol szakembernek a távozását, és mintegy kétszáz más spanyolt nem engednek távozni Rio Muni tartományból. A Reuter ENSZ-tudósltójának értesülése szerint U Thant főtitkár személyes képviselőt szándékozik küldeni Egyenlítői Guineába. NEMZETKÖZI IRŰÉRTEKEZLET BUDAPESTEN TOVÁBBI DIÁKTÜNTETÉSEK OLASZORSZÁGBAN