Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó
A belgrádi Marx és Engels téren álló Szakszervezeti Házban naponta összejöttünk mi, kétszáz külföldi és ötszáz hazai újságíró, hogy figyeljük a Jugoszláv Kommunisták Szövetsége IX. kongresszusának tanácskozásait. Mind be sem fértünk a terembe, így hát a mellékhelyiségekben üldögéltünk és a televízió képernyőjén figyeltük a kongresszus lefolyását. ft ÚJSÁGÍRÓK Szándékosan kezdem az újságírókkal. Ugyanis az újságírók tükörként mutatták a nemzetközi és a hazai közvéleménynek, mi történik a kongreszszuson. Minden nap volt miről Írni. Például arról, hogy a párt megalakulásának 50. évfordulója alkalmából elhangzott Tito-beszéd egyáltalán nem vot támadó hangú a Varsói Szerződés tagországaival szemben, bár Tito az utolsó pillanatig remélte, hogy a szocialista országok küldöttségei részt vesznek a kongresszuson, vagy legalább a március 11-1 ünnepi ülésen. Am csehszlovák küldöttség sem vett részt rajta, s ez pártkörökben és a jugoszláv közvéleményben bizonyos csalódást okozott. Annál inkább jobb dolga volt a 16. csehszlovákiai újságírónak, a legnépesebb külföldi újságírói csoportnak, melyet jugoszláv barátaink a legnagyobb figyelmességgel vettek körül és a legnagyobb támogatásban részesítettek, hogy a legbehatóbban és a legobjektívabban tájékoztathassanak a kongresszusról. Ezek a barátaink ma hangoztatják: jól teljesítettük feladatunkat s tovább ápoltuk a megbonthatatlan csehszlovák—jugoszláv barátságot. » A KONGRESSZUS A kongresszus nagyon zsúfolt programú volt. A múltban kevés kommunista pártkongresszuson szólalt fel négyszer a főtitkár vagy a pártelnök. Tito beszédeit nyíltság, a párttömegekbe és a népbe vetett bizalom, szenvedélyesség, lendület, a hibák és a negatívumok kiküszöbölésébe vetett hit jellemezte. Tito a kongresszus munkájában úgy magával tudta ragadni a jelenlevőket, mint ahogyan a második világháború éveiben a párt élén magával ragadta a népet a megszállók és a hazai árulók elleni harcban. A kongresszus tanácskozása Tito lendületét és a jövőbe vetett hitét tükrözte. íme néhány példa: A Kommunisták Szövetségének továbbfejlesztésével foglalkozó bizottságban 120 küldött vett részt, a vitában 38 küldött szólalt fel, 23 megjegyzés hangzott el, ebből húszat elfogadtak. A nemzetközi kapcsolatokkal és együttműködéssel foglalkozó bizottság munkájában több mint kétszáz küldött és vendég (szakértő), a vitában 24 küldött és vendég vett részt, de senki sem gondolt arra, hogy élesen kirohanjon a Varsói Szerződés őt tagállama vagy Csehszlovákia ellen azért, mert az utolsó percben lemondták részvételüket a kongresszuson. A társadalmi-gazdasági kapcsolatok fejlesztésével foglalkozó bizottságban több mint ötszáz küldött és vendég foglalt helyet, 193-an jelentkeztek felszólalásra, de csak 73-an szólaltak fel, 107 küldött írásban nyújtotta be felszólalását, 18 küldött pedig letett szándékáról. A hét bizottság közül csak hárommal kapcsolatban említettünk adatokat, s ha tekintetbe vesszük, hogy a bizottságokban beterjesztett dokumentumok a kongreszÜJRA JOSZIP BROZ TITÓT VÁLASZTOTTÁK A PART ELNÖKÉVÉ. I I II M '—-"-""^i iM —I i' P ll i il l " Illl ll A kongresszus megjelölte az irányvonalat... Társadalmi-gazdasági problémák bátor felvetése a jugoszláv pártkongresszuson £ A Nyugaton várt szenzáció elmaradt % Új arcok és új erő a vezetésben szusi kampányban még a jugoszláv közvélemény bírálatának központjában álltak, aligha lehet kétséges, hogy a vita és a kongresszus lefolyása demokratikus volt. ft KULCSKÉRDÉSEK Milyen kulcskérdésekről tárgyalt a jugoszláv pártkongresszus? Elsősorban személyi változásokról, amelyek már a köztársasági pártkongreszszusokon is felvetődtek. Az egyik küldött a folyosón így nyilatkozott: „Tudják, elavult mozdonynyal, amely mindinkább nagyokat fújtat, nehezen jutunk, valahová. Csak új, gyorsabb, mozdonyokkal juthatunk előre, amelyek még a lemaradó, fújtató öreg mozdonyokat is gyorsabb haladásra ösztönözhetik." A kongresszus összetételében is érezhetők voltak a személyi változások: a küldöttek 90 százaléka először vett részt pártkongresszuson. A VIII. kongresszus küldöttei igazolhatják, hogy akkor nem láttak annyi új arcot. A kongresszusról a sajtóban megjelent fényképek — Tito a fiatal küldöttek körében — szinte jelképezték a tapasztalt pártharcosok hagyományainak folytatódását azokban a fiatalokban, akik korukhoz méltó lendülettel készek harcba szállni a jugoszláv társadalom nehézségeivel és problémáival. A másik kulcskérdés a gazdasági reform volt. A kongresszuson kifejezésre jutott az az egységes nézet, hogy erősíteni kell az önigazgatás anyagi bázisát, hogy a közvetlen termelők legyenek a termelés s így a társadalom döntő tényezői, s befolyásolják a társadalmi termelés általános elosztását. Sok probléma váltott ki bírálatot, így a munkanéküliség, a lakosság egyes rétegei közötti jelentős társadalmi különbségek, a kevésbé fejlett köztársaságok és az autonóm peremterületek problémái. Hangoztatták például, hogy Koszovo peremterületet kell a leggyorsabban fejleszteni, mert más kevésbé fejlett köztársaságokkal szemben is lényegesen elmarad. A gazdasági kérdések vitájában kiemelték a kommunisták, főként a vezető poszton álló kommunisták nagy felelősségét a JKSZ-ben vagy az önigazgatási szervekben hozott határozatok végrehajtásáért. Ha bebizonyosodik, hogy kommunisták felelőtlenek vagy alkalmatlanok bizonyos feladatra, meg kell tenni a szükséges intézkedéseket, akár pártvonalon, akár az önigazgatás vonalán le is válthatják őket. Érthető, hogy a harmadik kulcskérdés nemzetközi vonatkozású volt. Ezt hagytuk utoljára. Sok nyugati újságíró, azt várta, hogy a Varsói Szerződés hat tagállama pártküldöttségeinek távolmaradása után a szocialista országok kapcsolatai nemzetközi problémaként a kongresszus előterébe kerülnek. Csalódtak. A kongresszus elsősorban belpolitikai gazdasági és társadalmi kérdések megoldása végett ült össze, bár nem becsülte le a nemzetközi problémákat, s a küldötteknek sem volt közömbös, hogy a szocialista országok javának küldöttségei nem jöttek el. Ám ez a tény sem tántorította el őket attól, hogy megerősítsék az évek hosszú során kialakult világos és mindenki számára érthető jugoszláv külpolitikai irányvonalat, mely az egyes országok szuverenitására és függetlenségére, egymás ügyeibe való kölcsönös be nem avatkozásra épül, s ezzel választ adtak a szocialista országok „szükséges korlátozott szuverenitását" hangoztató különféle indokolásokra. Sokat írhatnék a JKSZ IX. kongresszusáról. A következő hónapokban alkalom lesz rá, mert a kongresszusi határozatok nem rekednek meg a párt dokumentációs és történelmi levéltáraiban. Ellenkezőleg, a párt eléggé bebizonyította erejét, hogy demokratikus úton is el tudja érni határozatainak megvalósulását. Jlfíí JAKOIBEK - v b e 1g r á d i levele - w A népszavazás elöli: A látszólagos nyugalom ellenére is Franciaország történelmének egyik legsúlyosabb politikai válságát éli. E válság a múlt év tavaszán tört ki, amikor az általános sztrájk egy hónapra megbénította az ország életét, s amikor a munkások megszállták a gyárakat, a diákok pedig a főiskolákat. A júliusi választások, amelyek ugyan gaulle-ista győzelmet hoztak, csak haladékot jelentettek. Győzelmüket a gaulle-isták ugyanis csak annak köszönhették, hogy kialakították a felkeléstől való félelem légkörét, valamint annak, hogy a baloldal erői megoszlottak. Bizonyos azonban, hogy ugyanazok az okok ugyanazokat az eredményeket szülik. A gaulle-ista rendszer, amely elsősorban a nagytöke érdekeit szulgálja, nem oldotta meg a dolgozók tömegeinek lényeges problémáit. Most ugyanazok a konfliktusok éleződtek ki, mint a múlt év tavaszán. Március 11-én a dolgozók milliói sztrájkoltak, mivel vásárlóerejük, amely az 1968 júniusi vívmányok következtében kissé megnőtt, most az átlagosan 6 százalékos áremelkedés következtében újból csökkent. A kormányzat és a munkaadók ugyanakkor 1969-ben csak 4 százalékos bérempiást hajlandók engedélyezni, tekicíri nélkül az 1968 óta bekövetkezett áremelkedésekre. A kereskedők és a kisiparosok, akikre súlyos adóterhek nehezednek, a hónap elején ugyancsak sztrájkba léptek Franciaország egész területén. ELLENTMONDÁSOK A helyzet rendkívül ellentmondásos. A gaulle-ista politika következtében az elégedetlenek vannak többségben, de mivel erőik megoszlanak, nagy politikai űr keletkezik. A gaulleizmussal szemben a legkövetkezetesebb ellenzék a baloldal. Ám főként a nemzetközi események következtében a szocialisták és a kommunisták nem tudnak közös programban megegyezni. A közös fellépésnek a hiányát szélsőséges baloldali csoportok arra használják fel, hogy még nagyobb zűrzavart keltsenek. A kormányzat a kulisszák mögül bátorítja e felforgató mozgalmat, amely gyengíti az ellenzék fő erejét: a Francia Kommunista Pártot. Általános elégedetlenség a nem monopolista rétegekben nagy politikai zűrzavar, a szélsőséges haloldal túlzásain és kilengésein megbotránkozó közvélemény — ez jellemzi a politikai légkört. NÉPSZAVAZÁS De Gaulle ilyen körülmények között készül népszavazás útján kikérni az ország véleményét két másodrendű kérdésben: a regionális reform, valamint a munkásoknak a vállalatok irányításában való részvétele kérdésében. Egyik sem fontos, A népszavazás lényegében az általános gaulleista politikáról hivatott dönteni. Annak ellenére, hogy az ellenzéki erők egységének hiányában a gaulleista rendszer nem forog veszélyben, minden bizonnyal igen nehéz népszavazás lesz. A mai körülmények között, a gaulle-ista kormányzat nem tudja rettegésben tartani a tömegeket, mint 1968 júninsában, hogy mint más, sorsdöntő pillanatokban a megfélemlített népet a „megmentők" karjaiba hajszolja, s ezért az sincs kizárva, hogy a kormányzat vereséget szenved. A zavaros helyzet tehát valószfnfi kulminálni fog, ez pedig a fasiszta elemek előretörésének kedvez. DE GAULLE ELNÖK
