Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-30 / 13. szám, Vasárnapi Új Szó

ÚJ VERSEK DÉNES GYÖRGY: Kelni megint Fájva, nehezen ébredek, pedig a hajnal arany ajka szólongat, mint egy drága dajka, hogy keljek már, jelkelhetek. Kelni megint. Indulni, tenni, jelszívódni a vad világban, ellankadni és megpihenni; melengess még. bujtass el ágyam! Bujtass el nyirkos erdőmélyre, ahol a fák üveges árnyán sötéten ring egy holt szivárvány, s örök csend van, Időtlen béke. ZALABAI ZSIGMOND: Képlet Falombok. Galambszárny. Üregben sárkányszem. Nyelvet öltő forrás. Fövenyt verő tenger. Felparázsló kénsav. Kés-élű indulat. Sikoly. Egy sóhaj. Epp, hogy csak felszakad. Fémek. Só. Hormonok. Anyag, mi lassan ég. Kergült atomjaim vaspántként fogja kohézióm: a Lét. SÁNDOR KÁROLY: Lángolás Már a nedv pezsdül a fákban s felkacagva táncol a fény, madarak kórusa hangzik: daluk csupa kedv, csupa remény. Frissül a fű színe s benne ibolya kékje bújik elő: — ma az élet szerelme lángol s csupa kedv, csupa erő. ZALA JÓZSEF: A sietés az életem Sokszor sokan kérdezték tőlem, miért sietek, rohanok, hiszen hajszával, vagy anélkül faképnél hagynak a napok. Van kényelem is, mit tagadjam. Még nem barátkoztam vele. Hogy magamat is megkíméljem, újra születnem kellene. Ki tudja, meddig él az ember, s a létben mi sok, mi kevés!? Több hibát, de sokkal több tettet segít elő a sietés. Azt szeretném, amerre járok, tettem árulná el nyomom, — mindig lesz, aki kifogásol, ^ de nem változtat sorsomon. — Nem

v titkolom a véleményem, de mérvadónak sem teszem. Aki nem érthet egyet vélem, megérteni igyekezem. Holnapra más értelmet nyerhet a mai terv, a mai tett, s aki értékel, így kérdezzen: „Megtette, amit tehetett?" • mm iVé « • •« FARKAS JENŐ: Őrhelyen Te most moccanj lábam, te most szemem ne rebbenj. Viszerek kígyóznak combomon, piros erecskék rajzai arabeszkekként kúsznak fehér szemgolyódra — de most ez nem a lábak harca és nem az öklöké. Könyökedet ereszd le, — tereld el tekinteted a rosszról s füled se hallgasson csahosok szavára. Nézz az ereszre, nézd a tavak tükrét, hallgasd a sipogó pelyhes kis galambot, mely akkor is így sipogott a toronyban, mikor jelszavaktól volt zafos az utca, mikor bakancsok kopogtak a köveken. — Akkor tó partján álltam s nevettem, pedig sírásra görbült a szám, — Két kis kölyök, egészen meztelen birkózott a homokban, mindkettő testvér; nem agy atyától, nem is egy apától — s legyőzni egyik sem hagyta magát. A bajvívás után összeölelkezve, kacagva vetették magukat a tó vizébe — s ekkor gargalizált fel torkomban a sírás: ez kellene, így kellene tennünk — birkózni, egymás erejét fürkészve keresni s egymást megölelve vetődni a vízbe, mely átölel nagy szeretettel. Nem gyűlölet, nem gyávaság, nem hatalomvágy, nem szeretetlenség, sem torreádort véres eredmény, — ne ez legyen a cél! Te most ne moccanf lábam. Te most szemem ne rebben],.csak áll

f mereven, s lábam ts, hova a végzet állított valaha... Szám figyel], hogy felelhess ha kérdez, vagy cáfolni akar a sors! A sáncon áll]. De keményen, akárcsak a gránit, melyről a visszhang is, a nyilak ts visszaperegnek — nem a te iffad húrfától — csak mosolyodtól, melynek rágalom s hízelgő szavak árfa ellene állni nem tud sohasem! 1'

I pl Mh^ii I ,

t \ i í : * v , —A í^wíSí.V- „ . í«> Cs. Uhrin Tibor: Az olvasó lány A magyar helyesírás legfoqósabb kérdései Évek óta nagyon sokan fordulnak hozzánk helyeslrás 1 kérdésekkel, s nem lehet véletlen, hogy ezek legtöbbje változatlanul az egybeírásk ü 1 ö n i r á s körébe tartozik. Nem véletlen, mert mal helyesírásunk rendszere eléggé egyszerű, de ebben az egyben igazán sok fejtörést okoz a tollforgató embereknek. Igaz, hogy ez sem olyan méretű baj, mint — mondjuk — a kínaiban a hagyományos írásjegyek tengernyi sokasága vagy egyes nyugati helyesírásokban az élő kiejtéstől való elmaradás, mégsem meglepő, ha bosszúságtól elvakítva egy-egy kortársunk mindebben már-már valami páratlan, csak nálunk előfordulható nemzeti mulasztássorozat jeleit látja. Aki azonban jobban ismeri a mai helyzet előzményeit is, az tudja, hogy ezek a bajok, főként és elsősorban nyelvünk, illetőleg írásrendszerünk sajátos, történelmileg kialakult adottságaiból származnak, ugyanúgy, mint a kínai, az angol vagy a francia Írásrendszer említett nehézségei. Az egybeírás nagy általánosságban annak az objektív ténynek a jele, hogy nyelvünkben két vagy több külön szó egyetlen összetett szóvá lett; a különlrás meg a szomszédos szóegységek önálló voltát jelzi. A világszabadság például összetett szó, tehát egybeírjuk; a magyar szabadság kifejezés meg egyszerű szókból áll, s Igy külön ls írandó. Olykor azonban azt sem lehet könnyen eldöntenünk, hogy egyes, azelőtt bizonyosan különálló egyszerű szavaink már összetétellé váltak-e, vagy még nem. Egyikünk nyelvi tudata vagy gyakorlati tapasztalatai szerint még alkalmi a szókapcsolat, másikunk már úgy érzi, hogy a kapcsolatból állandó egység lett. Ilyenkor természetes, hogy Írásukban némi ingadozás van. Minthogy pedig írásrendszerünk — igen helyesen — nagyjában Igyekszik lépést tärtani a nyelvi fejlődéssel, az ls természetes, hogy egyes, régen különírt szavakban fokozatosan áttérünk az egybelrásra. A baj csak az, hogy a mai közfelfogás szerint az előző öt-hat évtizedben egy kissé elhamarkodottan ls követtük a német egybeíró törekvéseket. Ezért ma tudatosan csökkentjük a nevetségesen hosszú, gyakorlatilag ls ügytelen szókígyők számát, persze csak addig a határig, amíg nem kerülünk ellentétbe a nyelvi fejlődéssel. Vannak bőven olyan típusok is, amelyeknek egybe — vagy különírása nem lehet kétséges. Az olyan alkalmi szerkezeteket, mint: világot látott, fát vágó, szemét lesütve, természetesen különírjúk. De a -t elhagyása, azaz a tárgy jelöletlensége már az összetétel bizonyítéka: világlátott, favágó, szemlesütve. Ugyanígy egybeírással jár együtt a birtokviszony jelöletlensége is: munkaidő, verscím, országgyűlés stb. Ha mármost az összetétel és az egyszerű, mondatbeli szókapcsolat közt nincs ilyen alaki különbség, akkor is gyakran fölismerjük az egybeírandó öszszetett szót is a jelentésben eltérésről. Az egyetértenek összetett szó például egy nézeten levést fejez ki; az egyet értenek kifejezés azonban ebben a mondatban: „Csak egyet értenek abból, amit mondtam" — pusztán a két szó eredeti jelentését összegezi. A különírt egy szóval azt jelenti, hogy konkrétan csak egyetlen szóval, nem többel; az egybeírt egyszóval, pedig azt, hogy „tehát, röviden". A barátfüle is más egybeírva, mint a különlrt a barát füle szerkezet. S kell-e bizonygatnunk, hogy más a csaknem mint, a csak nem; hogy a hogyne nem azt jelenti, amit a hogy ne?! Az is érthető, hogy egyes réges-régi, illetőleg rövidebb szókapcsolatok k ö n y nyebben válnak egybeírással is fémjelzett összetétellé, mint újdonsült társaik, főképp a mérföldesek. A régi és rövid aranygyűrű ezért egy szó, holott a nyelvtanilag hasonló jellegű polietilén zacskó vagy az alumlnum fogantyú kettő. De persze Itt már Ismét egy kissé Ingoványos talajra értünk, mert régebbi és az újabb, a megszokottabb és a szokatlanabb között ismét csak nincs egészen biztos határ. Nos, tehát: bármennyire jó volna, ha az egybeírás kérdésében egyetlen, világos szabályt alkalmazhatnánk, ez a magyar nyelv és helyesírás fejlődésének mai fokán képtelenség. TOMPA JÓZSEF