Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-28 / 74. szám, péntek

= Hárman a kitüntetettek közül A tanítókat, a pedagógusokat, a tudás és világosság fáklyavivőit köszöntjük ma. Azokat, akik nap mint nap végtelen szorgalommal, türelemmel és hivatásszeretettel végzik az egyik legfelelősségteljesebb és legrangosabb munkát — a jövő nemzedék nevelését és emberré formálását. Feléjük száll ma a társadalom hálája és megbecsülése, mely a legszebb kárpótlás az egész évi fáradozásért. A társadalom figyelmessége mellől azonban nem hiányzik államunk elismerése sem: pedagógusaink ezekben a napokban - az előző évekhez hasonlóan - a „Példás tanító", illetve az „Érdemes tanító" kitüntetésben részesülnek, mely munkájuk társadalmi értékét és fontosságát bizonyítja. A kitüntetett pedagógusok közül néhányat mi is bemutatunk olvasóinknak. Szavaik, gondolataik a többiek érzéseit és életfelfogását is híven tükrözik, sikerük valamennyi kitüntetett, sőt az egész tanítóság erőfeszítésének eredményeit jelzi. Okosan és bölcsen HERDICS JÁNOS, a szenei tizenkétéves magyar iskola igazgatója ma, a tanítók napján a legmagasabb kitüntetésben részesül. Az „Érdemes tanító" rangját kapja. E kitüntetést több mint 30 esztendős becsületes tanítói szolgálat magyarázza és indokolja. Ma 53 éves, tehát alig lépte át a 20 esztendőt, amikor megkezdte tanítói pályafutását. El tudom képzelni, élete legnagyobb ünnepe az a nap lehetett, amikor azzal az izgalmas gondolattal lépte át a tanterem küszöbét, hogy tanítani fog. Már gyermekkorában legfőbb vágya volt, hogy tanító legyen. Kérdéseimre meggondoltan válaszol, kerek mondatokat diktál-, mint egy vérbeli tanító.. Mondandója határozott, egyszerre magyaráz és nevel. Hangja türelemről tanúskodik. Ilyen türelmes csak az lehet, akinek gyermekkorában kiváló tanítója volt. Sejtelmeim nem csalnak, valóban kitűnő tanítója volt. Ebben az ünnepi légkörben szívesen emlékezik meg az őrsúj falusi tanítójáról, Takács Vincéről, erről a szigorú, de áldott jó emberről, akire tanítványai tisztelettel felnéztek és akit a talu lakossága nagyon becsült. Herdics igazgató hangja ellágyul, amikor róla beszél: — Mindig az igazat mondta, még füllenteni sem hallotta őt soha senki ... És még valami jellemezte őt — tette hozzá —, mindig kifogástalan tisztaság jellemezte külsejét is. Tanítványai soha borotválatlanul nem látták. Minden ragyogott rajta, amikor a tanterembe lépett. Ezt a fajta ellágyulást akkor is tapasztalom, amikor gyermekeiről és tanítványairól beszél. Fia, a 27 esztendős orvos éppen búcsúzik az apjától, siet vissza Nagyfödémesre, ahol naponta átlagosan több mint 100 beteget vizsgál meg. Amikor a fiatal orvostól megkérdem, hogy szívesen ment-e Nagyfödémesre, habozás nélkül azt válaszolja, igen. Azért ment orvosnak, hogy gyógyítson, segítsen. — így beszél a fia, lánya pedig tanítónő, egy közeli faluban tanít, követi apja nyomdokait. Herdics tanítványai közül már kilencen tanítanak a szenei kir lencéves iskolában. Herdics igazgató különösen arra büszke, hogy tanítványai közt igen szép számban kiváló orvostanhallgatók is vannak. Egy perc és máris felsorolja őket. Ginzeri Gábor negyedéves orvostanhallgató igen szépen halad előre. Aztán Oravec Mihály, Molnár József és Szabó Sándor ötödévesek. Előrehaladásukról a legjobb híreket kapja. Állandó összeköttetésben van a katedrákkal, így kíséri figyelemmel tanítványai pályafutását az érettségi után. Ekkor a feleség bátortalanul ugyan, de közbeszól. Azt mondja az urának, hogy egyik jó tanítványa nevét elfelejtette megemlíteni, éspedig Oberyesszel Lászlóét, aki harmadéves orvostanhallgató és aki a középiskolában és a főiskolán egyaránt kiváló tanulónak bizonyult. — Persze, persze ... — megfeledkezett róla, és ezen nagyon bosszankodik. Kitűnő tanítványaira büszke, de különösen Síposra, egyik legkiválóbb tanítványára, aki a Komenský Egyetem matematikai tanszékén folytatja tanulmányait, és noha még diák — negyedik évfolyamos —, máris félfizetéses tanársegédi állást bíztak rá. Arra a kérdésre, van-e olyan is a tanítványai közt, aki lezüllött? ... kissé riadtan néz rám, mint akit meglep maga a kérdés feltevése, utána mintha kutatna emlékezetében ... végül megkönnyebbülten felsóhajt és így válaszol: — Nem, ilyen nincs. Mert mi az oktatással párhuzamosan nevelünk is. És én munkatársaimnak nem győzöm hangsúlyozni, a szülők ránk bízták gyermekeik nevelését, akkor helyt kell állnunk és ennek a bizalomnak eleget kell tennünk. Ezért uralkodik a tanáraink és a szülők közt a legjobb összhang, és ezért az érettségi után sem szűnik meg a tanár és a tanítvány közti üdvös kapcsolat. Herdics János igazgató 1961 óta végzi igazgatói teendőit a szenei középiskolában. Azelőtt Dunaradványon, Hetényen és Ögyallőn volt iskolaigazgató, majd tanfelügyelő lett. Az utóbbi foglalkozástól akkor szabadult, amikor a járások területi áthelyezésére került sor. Nagy örömet jelentett ez számára,mert az iskola, az ifjúsággal való törődés jelenti az életében a legnagyobb örömet. Megelégedéssel tölti el az a. gondolat is, hogy tanítványai. az érettségi után, akár főiskolára, felépítményi iskolára vagy gyakorlati pályára mennek, mindenütt megállják a helyüket. Tanulóinak a száma növekvő tendenciát mutat. Tavaly 203 volt, idén 219-re nőtt a számuk. Évente 70—80-an érettségiznek. Idén 72-en, ezek közül 35-en egyetemre, főiskolára készülnek, a többiek felépítményi iskolára vagy gyakorlati pályára mennek. Az utóbbiak kivétel nélkül elhelyezkednek. Erről az iskola még az érettségi előtt gondoskodik. Ez a tény is rendkívül megnyugtatja. Arra a kérdésre, hogy szenei működése során mi volt a legnagyobb problémája, azt válaszolja, hogy 1965-ben, mikor a 25 tantermes iskola a lakosság segítségével felépült, igen nehéz helyzetbe került. Tudniillik a szlovák iskola éppúgy pályázott rá, mint a magyar iskola. Nagyon feszült helyzet alakult ki akkor... A magyar és szlovák iskola vezetőinek fegyelmezettségére volt szükség, hogy a kérdés valahogy rendeződjék. Az a nézete, hogy az ilyen kérdésekhez mindkét félnek józanul, okosan és bölcsen kell hozzányúlnia. — Örül-e a kitüntetésnek? Herdics igazgató, az igazi tanító szerénységével igent bólint. SZABÓ BÉLA Töretlen kedvvel, lelkesedéssel... Több mint két évtizedet ölel fel pedagógusi tevékenysége. A tanítók napja alkalmából kapott „Példás tanító" megtisztelő cím is ennek az áldozatkész és érdemdús munkának szól. Talán nem túlzunk, ha azt állítjuk, azok közé tartozik, akik állandóan kutatnak, újabb és újabb módszereket, korszerűbb megoldásokat keresnek s a munka nagyobb eredményességéért fáradoznak. JANDA IVÄN, a pozsonyi Duna utcai magyar tannyelvű általános középiskola igazgatója tele lelkesedéssel, optimizmussal, akarással és szerénységgel kezdte pályáját. 1946-ban a Komenský Egyetem utolsó éves hallgatójaként állt fel először a dobogóra, s a pedagógiai hivatásnak már ekkor egy életre elkötelezte magát. A magyar tanítóképző, illetve a pedagógiai gimnázium megnyitása után az elsők közt került az iskolába. Kezdetben igazgatóhelyettesként működött, majd később igazgató lett. A tanítóképző felszámolása óta az általános középiskola igazgatói teendőit végzi. A pedagógusokat a legmesszebbmenően támogatja, tanáccsal látja el őket, gazdag tapasztalat- és ismerettárát készségesen megosztja velük. — Ha valaki szívvel-lélekkel, szeretettel végzi napi teendőit, megtalálja a munka célját, tevékenységének értelmét, mondotta. — Oktató-nevelőmunkám kiindulópontja, illetve legfőbb célkitűzése a tartós és mély ismeretek megalapozása. Szeretném, ha az iskola növendékei jól érvényesülnének s az életben bárhol megállnák a helyüket. Ennél szebb feladata, nemesebb, célja nem is lehet egy pedagógusnak. Beszélgetésünk során az iskola terveiről, jövőbeli elképzeléseiről faggattam az igazgatót. Röviden csak ennyit mondott: — Szeretném, ha az iskola fennállásának 20. évfordulóját méltóképpen ünnepelhetnénk meg. Ebből az alkalomból évkönyvet szándékozunk kiadni, ennek megjelentetése azonban elsősorban anyagi nehézségekbe ütközik. Az anyagi problémákról szólva felvetődik a nemzeti bizottság részéről tapasztalható szűkkeblűség is. Szóba került az újabb osztályok létesítésének szükségessége, hiszen a város peremeiről a kisdiákoknak gondot okoz naponta bejárni. Erre való tekintette] célszerű lenne valamelyik új lakónegyedben egy-két magyar osztályt létesíteni. Szinte elképzelni is nehéz azt a munkát, melyet az uigazgatő magára vállal. Nemcsak pedagógus, de közéleti tényező is. Az iskolaigazgatás mellett jut ideje a társadalmi munkára is: énekkart vezet, a CSEMADOK-ban tevékenykedik. Gyermekkori zenerajongása múlhatatlan, egész életén végigkíséri. Ott volt az Ifjú Szívek megalakításánál, s részt vett a Csehszlovákiai Magyar Tanítók Központi Énekkarának a megszervezésénél is. Azóta is a tanítói énekkar lelkes vezetője. Lelkesedés, töretlen kedv, energia sugárzik belőle. Ez az optimizmus, a jövőbe vetett hit az, ami munkáját a többiétől megkülönbözteti. A mostani kitüntetés ezek után aligha jellemezhető másként, mint a soksok éves odaadó munka, igyekezet jutalmaként. Ez a pedagógus társadalmi megbecsülésének a jele. TÜLGYESSY MARIA 1969. Mottó: „Ember lenni mindig, minden körülményben .. AKANY JÁNOS Hivatásának él... Bármilyen szakmáról legyen szó, művelőjét az teszi értékessé a társadalom számára, ha munkakörét hivatásbői látja el. Az emberformáló pedagógiai nevelőmunkát pedig csakis olyan pedagógus végezheti sikerrel, akit fűt a hivatésszeretet... Ezek a gondolatok nem véletlenül vetődtek fel s erősödtek meg bennem. A minap egy olyan pedagógussal beszélgettem, akinek egyéniségéből, minden szavából és viselkedéséből a felelőségérzettel párosuló hivatásszeretet sugárzott. Kassán a Kerületi Pedagógiai Intézetben találkoztunk BALOGH MARTÁVAL, a kelet-szlovákiai magyar pedagógiai továbbképzés és a magyar nyelvtanítás módszertani irányítójával. Néhány évtizedes tapasztalatokban, munkasikerekben és elismerésben egyaránt gazdag pályafutása szorosan összenőtt a kerület magyar tannyelvű iskoláinak életével, fejlődésével. Mikor, hol kezdte? Eredetileg a színművészeti pálya vonzotta, gyermekkorában megszerette az irodalmat, az iskolában felolvasott, szavalt és egy szép napon ... — Édesanyámtól tudtam meg —emlékezik Balogh Márta —ő mesélte el, hogy mint gyermek nagy kedvteléssel sorakoztattam fel a konyhaszékeket, ráraktam babáimat és megjátszottam a „tanító néni" szerepét, nap, mint nap meséltem a babáknak ... Talán akkor kezdett kialakulni bennem az elhatározás: pedagógus leszek. Küzdelmes élet előzte meg ennek a pályafutásnak kezdetét. Az apa korai halála után, minden gond — a négy gyermek nevelése — édesanyja nyakába szakadt. A tehetséges Mártus össztöndfjjal tanult, közben gyengébb elfimenetelű diáktársait tanította ... Közép- és főiskolai tanulmányait saját erejéből végezte el. 1931-ben már a kassai állami gimnáziumban tanított s tizenhat esztendőn át, megszakítás nélkül különböző középiskolákban tanította a magyar és a szlovák nyelvet, valamint a politikai gazdaságtant. Majd a Kerületi Pedagógiai Intézetbe került, ahol nyolc éven keresztül az idegen nyelvek osztályát vezette, később a magyar nyelvtanítás módszertani osztályának vezetője lett. Abban az időben, amikor a Komenský Egyetemnek Kassán kirendeltsége volt, Rácz Olivér író-pedagógussal együtt a magyar tanszék előadójaként működött. Kerületszerte közismert egyéb irányú pedagógiai és társadalmi jellegű tevékenysége is. Számos, nagy elismeréssel nyugtázott cikke jelent meg magyar és a szlovák nyelven a Szocialista Nevelés című folyóiratban. Társszerzőként Hasák Vilmossal a pozsonyi Kerületi Pedagógiai Intézet nemzetiségi osztályának vezetőjével megírta: „A magyar helyesírás tanítása" cimű módszertani segédkönyvet az alapfokú iskolák tantestülete részére. Rengeteg módszertani művet fordított magyarból szlovák és német nyelvre, s fordítva. Konzultátorként vett részt Ricko Béla: „Filmesztétika" miniszteri elismerésben részesített, szlovákra is lefordított, Pruszák Zoltánné: „Hogyan tanítom a magyar nyelvet a kilencedik osztályban?" és Fóris Ferencné: „Hogyan szemléltetek az alapfokú iskolák 6—9. osztályainak magyar nyelvtanóráin?" című munkák, tanulmányok kiadásában. Igen gazdag tevékenységet fejt kl a Népi Egyetem pedagógiai tárgyú, nevelő problémákkal foglalkozó tanfolyamainak előadásain. Érdemdús munkájáról mindenki csak elismeréssel beszél. Emberségét, tudását, magas színvonalú képzettségét szerte az országban, sőt annak határain túl is, dicsérettel emlegetik. A központi iskolai szervek több esetben küldték ki külföldi tanulmányutakra. De az „Érdemes tanító" miniszteri kitüntetést most, első Ízben fcapta nem... Balogh Márta mégsem panaszkodik. — Ha még egyszer születnék — mondja — újból pedagógus lennék... Én nem vágyom kitüntetésre, ha kap az ember, ez plusz, de nem ezért dolgozom ... A mi pályánk az nem állás, hanem elsősorban hivatás, amit csak az emberformálás területén jól végzett munka eredményei feletti örömmel lehet igazán megfizetni... KUUK GELLÉRT,