Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-28 / 74. szám, péntek

Elveszett horizontok Don Quijotéja JÁN MUDROCH meg nem át hítíaiadisziitóésnjitjáia Ügy vélem, nem könnyű feladat alkalmi, ünnepi cikket írni Ján Mudrochról, a kiváló festőről és szertelen emberről, ha művét és életét őszintén akarjuk felmérni. S aki netán anyakönyvi kivonatok adataival akarna felvonulni, az aztán végleg csatát vesztett. Negyvenháromban találkoztam vele első ízben, éppen azon a kiállításon, melyről Šafto Mach a festő Megölt költő című nagyszerű, mondhatnám életművének egyik gyöngyszemét, felháborodva távolította el. Ez a belügyminiszteri beavatkzás, amely a plébánosköztársaság klérofasiszta kettőskeresztjének müvészetellenességét fejezte ki, csak növelte szemünkben az akkor 34 éves lén Mudroch festészetének és személyének tekintélyét. A képben ugyanis mindenki a festő fasizmus elleni tiltakozását látta, s a megölt költőben valamennyien a Franco zsoldosai által megölt Federico Garcia Lorcá-t, a spanyol nép kedvenc költőjét, Hitler, Mussolini és az európai fasizmus ellenségét vélte felfedezni. Mégpedig nem is minden ok nélkül. Mert a kiállítási terem egyik falén még ögy goyai színekben és goyai drámaisággal megfestett kép függött, mely páratlan tragikumával a spanyol polgárháború szörnyűségeit idézte. Tragédia. Ez volt a címe Ján Mudroch vásznának. A festmény egy vértócsában fekvő halottat ábrázolt, mellette elnyúlva pedig hű paripáját. Lehet, hogy mindkettőjük életét már idegenlégiósok, olasz vagy német fasiszták oltották ki. Az alkotás mindenesetre tüntetés volt, akárcsak Ljuba Paliévá portrésorozata, amit a jugoszláv partizánharcok leghőslesebb korszakában kiállítani több volt mint merész tett. És az egész kiállítás, beleértve az Idegen rózsa című festményét te, J. Mudrochnak ezt a poétikus megnyilvánulását a holnap emberibb horizontjáért harcoló művész bátor, jóllehet kissé magános, Don Quijote-szerű kiállását jelentette a néző számára. Sajnos, a folytatás elmaradt és a vezérvonal, legalább ls az, amit mi annak véltünk, megtört. Nehéz lenne ma, a be nem avatottnak megítélnie, hogy mennyi része volt ebben a törésben a hatalmi, politikai beavatkozásnak és mennyi a művész egocentrizmusának, ellentmondásokkal teli belső életének, s nem utolsó sorban a múlt súlyos megpróbáltatásai nyomának. Mert Ján Mudroch, a szlovák Földnélküli Jánosok nincstelen fia tövises utat járt meg, amíg Tisóék végül is kinevezték a pozsonyi Műegyetem rajz- és festészeti osztályának rendes tanárává. Bár őstehetség volt és műveltsége, értelme predesztinálta őt, hogy alkotásaival ne csak gyönyörködtessen, de lázítson is, mint minden igazi művész, a kezdet kezdetén minden jel arra mutatott, hogy tehetség ide, tehetség oda, hivatalnok lesz belőle, fekete glott-kőnyökvédős hivatalnok. tgy is kezdte az akkori Sziovenszkóf Országos Hivatal tegyik pozsonyi poros irodájálAN MUDROCH: Ljuba Paljewa. ban. A vér azonban nem vált vizzé, és a művészet utáni vágyakozása végül is győzött. Mint az 1909-es szlovák festőgeneráció legtöbbje, hősünk is Gustáv Mallý magasiskolájában szerzett bizonyságot tehetségéről és sajátította el mindazt, amit Gustáv Mallýtól kaphatott. A túlságosan népies, sőt helyenként naturalisztikusan folklorista mester azonban nem elégítette ki a paletták eljövendő Don Quijotejének elképzeléseit és Ján Mudroch rövidesen Prágába távozott, ahol igazi mestere professzor Willy Nowak lett, a prágai Képzőművészeti Akadémia tanára, a francia impresszionizmus imádója, aki ezt a szenvedélyét szinte minden tanítványába beleoltotta. A modern francia festészet, helyesebben mondva az impresszionizmus alapos tanulmányozása elvezeti őt Pierre Bonnard könnyedségéhez és szivárványos színeihez. Ekkor festi meg az Ülő nőt (1437], amely még inkább Bonnard és Willy Nowak mint Jan Mudroch. Idővel azonban mindjobban érvényesül saját énje és a Bonnard, Matisse valamint a Mudroch szintézis egy olyan friss és új, sajátos stílust hoz létre, hogy Prága mindegyre jobban lelkesül festészetéért. Az Elán prágai tárlattermében megrendezett kiállításának rendkívül nagy a visszhangja és festményei rövidesen elkerülnek Nápolyba. Sao Paolóba, valamint New Yorkba . . . Az Európát, de elsősorban a festő hazáját fenyegető fasiszta veszély, a mindennapi, létfenntartási gondok bizonyulnak végül is a legjobb ellenszernek a bonnardi könnyedség utánérzése elieu. Színei dúsabbakká, de ugyanakkor komorabbakká válnak, és vásznain a fények és az árnyak valamint a színek drámai kontrasztjai kifejező erejük hatalmával, művészetét egyszeribe tragikusan dinamikussá változtatják. A felszabadulás után Ján Mudroch művészi fejlődése nem volt arányban tehetségével és a lehetőségekkel. Az ötvenes években elszenvedett személyi sérelmei után hosszú ideig vertikális szerkezetű képein csupán virágcsokrokat fest, s mondjuk meg rögtön, hogy ezek a „variációk egy témára", sokáig pozitívumot jelentettek, még akkor is, ha nem voltak holnapba mutatók. Az ötvenes években ő is lerótta az adóját a kultusz követelményeinek. A kiváló portrétista píakátszerű géppisztolyos partizánlányok sorozatát festi meg... Ez viszont nem Jan Mudroch vétke, hanem azoknak a művészetellenes és érzéketlen apparátusbeli bürokratáknak a bűne, akiknek a képzőművészet, mint annakidején a harcos egyháznak a filozófia, csupán a cselédet, a kiszolgálót jelentette. A mester, akit közben a hivatalos kitüntetések ismét talpra állították, visszatért virágcsokraihoz és portréteihez. Nehéz ember volt mindig és komplikált természet, érzékeny és hiú ember, mint a művészek legtöbbje. Voltak nagy erényei és érdemei, de voltak hibái is ... egy azonban bizonyos, hogy Mudroch professzor, azontúl, hogy harcos és gyönyörű képeit megfestette, mint kiváló pedagógus és a pozsonyi Szlovák Képzőművészeti Főiskola tanára, jónéhány új és Igen tehetséges festőnemzedéket bócsájtott útra, s éppen ezért nemcsak korábbi alkotásait, de nevét sem lehet elfeledni. BARSi IMRE Kulturális hírek • AZ ANGOL Shakespearetársaság engedélyért fordult a •brit egyház legfelsőbb fórumához, hogy engedélyezze a nagy drámaíró sírjának a felnyitását. A társaság abban reménykedik, hogy eredeti kéziratokat talál a sírban, és ezzel eldől az évszázadok óta folyó vita a müvek szerzőségét illetően. • A LONDONI The Times című lap arról ír, hogy Görögországban rövidesen már nem lehet filmet rendezni, mert a rezsim a forgatókönyvek 90 százalékát cenzúrázza, vagy elve• ZOLA a párizsi vásárcsarnokokat egyik regényében a város gyomrának nevezte. A városi tanács most úgy döntött, hogy az épületek egy részét lebontja, ezeknek a helyét parkosítja, a többit úgy építtk át, hogy azokban kulturális intézményeket, hangversenyeket, színházi előadásokat lehessen tartani, továbbá alkalmassá teszik nagylétszámú ének- és tánccsoportok számára. • ÉRDEKES Iskolareformra készülnek Franciaországban. A terv szerint a gyermekek iskolájukat nem hatéves korban kezdik majd, hanem már egy évvel hamarabb, ötéves korban. • MARY HEMINGWAY ládányi Hemingway-kéziratot bocsátot Illetékes filológusok rendelkezésére. A 16 000 oldalnyi anyagból mintegy 3000 oldalnyi nem jelent még meg nyomtatásban. Olvasható itt egy regény is: Tengeri vadászat a címe; félig-meddig önéletrajzi munka, és Hemingwaynak arról a kalandjáról szól, amikor náci tengeralattjárókra vadászott a Karibi tengeren. Az egyik elbeszélés Hemingway és André Malraux egyik párizsi beszélgetését örökíti meg. A filológusok pedig máris hajbakaptak: a kéziratok irodalmi értékelésénél térnek el a vélemények. Majd dönt az utókor. AZ ELNÖK SEM MINDENHATÓ z volt a címe március 14-én megjelent cikkünknek, amelyben egyebek között Szabó Györgyné kiskeszi lakos panaszlevelével is foglalkoztunk. A cikkel kapcsolatban Sz. J. bratislavai lakostól a következő levelet kaptuk: „Csodálkozom, hogy az üggyel foglalkozott a járási termelési igazgatóság, a járásbíróság és a szerkesztőség is, mégsem gondoltak arra, hogy Szabó Györgynének igaza van. Szerintem a szövetkezet házirendje nem megfelelő. A szocializmusban mióta tehetünk különbséget a férfi és a női dolgozók között? Különösen akkor, ha a nő ugyanolyan jól elvégzi munkáját, mint a férfi. Szabó Györgyné az 50 ár háztáji kiméréséhez előírt mun kaegységet ledolgozta, sőt túl is teljesítette. Tekintettel arra, hogy nevezett férje munkaképtelen, rokkantsági járadékot élvez, automatikusan a feleség vált családfenntartóvá. Mint ilyen, még a béradónál is kedvezményben részesül ... Az az asszony érzi, hogy igaza van, de nem tudja igazát keresni. Kérem, közöljék soraimat és a szerkesztőség véleményét is." Az esettel kapcsolatom álláspontunkat már előbbi cikkünk ben kifejtettük. Hogy inost mégis visszatérünk a dologra, egyrészt azért tesszük, mert levélírónk szavaiból az őszinte segíteni akarás érződik ki, másrészt viszont bizonyos nézeteket tisztáznunk kell. Levélírónk — levele alapján ítélve nem tesz különbséget az állami üzemek és a szövetkezet között. Ebből eredően az alkalmazottak és a szövetkezeti tagok mint a termelőeszközök társtulajdonosainak — helyzete között. Elfelejtette — lehet, hogy nem is tudja —, hogy a szövetkezeti vagyon nem állami tulajdon, hanem az annak idején szövetkező földművesek csoporttulajdona. Ebből eredőn — az országos érvényű szövetkezeti alapszabályzattal összhangban — bizonyos önálló jogszabályokat hozhatnak. Ezek a döntések csupán az illető szövetkezet keretén belül érvényesek. összességüket házirendnek nevezzük. A házirendet a szövetkezet vezetősége dolgozza ki és a taggyűlés szavazattöbbséggel emeli jogerőre. A jóváhagyás, illetve elfogadás pillanatától kezdve az iljető szövetkezet valamennyi tagjára egyaránt kötelező. Ezen sem az elnök, sem pedig a járási szervek nem változtathatnak. Hogy egyes tételei meddig maradnak érvényben, az kizárólagosan a szövetkezet tagságától függ. Ha az egyes pontok idővel ellentétbe kerülnek a szövetkezet érdekeível, a taggyűlés kizárólagos joga ezeknek a megváltoztatása. Egyes esetekben a házirend megváltoztatása nélkül is lehet kivételt tenni. Ehhez azonban kevés a vezetőség vagy az elnök akarata, ók csak javaslatot tehetnek a kivételre — ahogyan Szabó Györgyné esetében is megtették —, viszont az utolsó szó a taggyűlést illeti. Szabó Györgyné kérelme, hogy ne 25, hanem 50 ár háztáji földet kapjon, két ízben szerepelt a taggyűlésen. Mindkét esetben — az előző cikkben említett okok miatt — elvetették. A tagok akarata ellen viszont sem a vezetőség, de a járási szervek sem tehetnek anélkül, hogy ne sértenék meg a szövetkezeti demokráciát. Levélírónk szóvá teszi, hogy a kiskesziek házirendje azért nem jó, mert különbséget tesz a férfi és a női dolgozók, illetve szövetkezeti tagok jutalmazásában. Ilyesmiről szó sincs. A szövetkezetben mindenki végzett munkája után részesül jutalomban. Ugyanabban a szövetkezetben ugyanazért a munkáért a félrfinak, vagy a nőnek kivétel nélkül ugyanannyi munkaegységet adnak. Maga a munkaegység értéke is egy és ugyanaz, akár nő, akár férfi az Illető szövetkezeti tag. A munkaegység értékének alakulása kizárólagosan az illető szövetkezet gazdasági eredményeitől függ. Ami pedig a háztáji földet illeti, nem számítható bele a jutalmazásba. Azt a célt szolgálja, hogy az illető szövetkezeti család a saját szükségleteire megtermelhesse benne a konyhai szükségletet. Hogy kimérését mégis meghatározott munkaegységek ledolgozásához kötötték, ezt mindenekelőtt az tette szükségessé, hogy a szövetkezeti munka nem mindig volt olyan vonzó, mint ma. A háztáji föld juttatását évek során az egyes szövetkezetekben különbözőképpen oldották meg. Leggyakoribb az, hogy egy szövetkezeti családban csak egy személy, többnyire a családfő jogosult fél hekA döntés joga a taggyűlésé tár háztáji földre. És miért nem kaphat minden egyes családtag, aki ledolgozza a meghatározott számü munkaegységet a szövetkezetben? Azért, mert — ma már elég gyakori —, egy-egy szövetkezeti családból hárman vagy négyen is dolgoznak a szövetkezetben. Ha most minden egyes családtagnak fél hektár földet mérnének, előfordulna, hogy egyesek több földet kapnának vissza háztáji címén, mint amennyivel a szövetkezetbe léptek. A közös vagyon felaprózódna. A másfél vagy két hektár föld megművelése elvonná a szövetkezeti tagokat a közösben végezett munkától. Ez viszont már ellentétbe kerülne a szövetkezet érdekével. A házirend idevonatkozó része ls azt tartja szem előtt, hogy a szövetkezeti tagok jövedelmük fő forrását a közösen, a szövetkezetben végzett munkában lássák. Manapság már az sem megy ritkaságszámba, hogy egyes szövetkezetekben a taggyűlés szükségtelennek látta a háztájit. Másutt a háztáji csak olyan formában maradt meg, hogy kinek-kinek az őt megillető nagyságú háztáji arányában mérnek terményt. A házirend — a szövetkezet helyzetét figyelembe véve — azt is megszabja, hogy kinek mennyi háztáji föld jár. A kiskesziek esetében egy családban csak egy személy jogosult háztáji földre. A családfőnek, ha ledolgozza a házirendben megszabott munkaegységeket, fél hektár háztáji föld jár. A családtagok nem kaphatnak. Olyan egyedülálló személyek — és ezek többnyire nők —, akiknek a hozzátartozóik másutt dolgoznak, vagy egyéb okoknál fogva nem tevékenykednek a szövetkezetben, de ledolgozzák azt a bizonyos munkaegységmennyiséget, 25 ár háztájira jogosultak. Ez áll fönn Szabó Györgyné esetében is. Amíg férje dolgozott, megkapta a fél hektár háztájit, de nem mértek neki, a feleségének. Most azonban, amikor megrokkant, csak 25 árra lenne joga. (A házirend ennyit szab meg a munkaképtelenné vált tagoknak, j Ebben az esetben felesége azonban továbbra sem kaphatott volna háztájit. A szövetkezet vezetősége azonban változtatott a dolgon: mivel így alakult a helyzet, Szabónét azok közé sorolta, akik 25 ár háztájira jogosultak, vagyis a negyed hektár az ő nevén szerepel. Itt van az ütközőpont. Szabóné fél hektárt akarna, mondván, most már ő családfenntartó. Levél" írónk ugyancsak azt állítja, hogy az ismert okok miatt Szabóné automatikusan családfenntartóvá vált. Ez viszont nincs így, Szabó György — a gyereksegély és egyéb vélt anyagi előnyök miatt — továbbra is családfenntartóként szerepel, így a felesége csak 25 ár háztájira jogosult. v Még csak annyit, hogy az ügy megítélésekor — ha levélírónk netán ezt kétségbe vonná — a szövetkezet vezetősége a dolgok érzelmi, szociális oldalát is figyelembe vette. Ezért került az ügy két ízben a taggyűlés elő. A döntés joga végső soron a taggyűlést Illette meg, s ezt a vezetőségnek is pespektálnia kellett. (in

j