Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)
1969-03-23 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó
üi Ilii: : ľ " :<i iM -' m & -» «& M , -M • • • - * ; f sV, - * ' " * ''-I 3 - --' Csorba Győző alkotása vlttôi legtovább; kisebbségi sorsban a nagy embert közösség gondját ls vállalták. Munkások, diákok Idézték verselt, az Ifjúmunkások népdalként énekelték a Felszállott a pávát a „másképpen lesz holnap" hitével. A Sarló fiataljai Ady költészetén keresztül tanulták Ismerni a múltat és Jelent, s sorakoztak föl a szabadságért és a néptestvériségért való harcra. „Ady volt — mint Fábry Zoltán írja — az összekötő magyar üzenet, a zálog, mely motft>ként eligazító Iránytű volt és maradt." Az ember az embertelenségben erkölcsi parancsa. Ekes magyarnak soha szebbel száz menny és pokol sem adhatott: Ember az embertelenségben Magyar az űzött magyarságban Ólból élö makacs halott. A szlovákiai magyarság vox humánáJának Ady az irodalmi forrása, Ady tette ezt a népcsoportot „látóvá, hallóvá és beszélővé... a vox humana elkötelezettjévé." A mindenütt és mindenkire kiterjesztett testvériség harcosává. Ady eszméi segítettek egybekapcsolni a kisebbség és többség demokratikus erőit Mert Ady nemcsak a maga népére gondolt, a magyar jakobinus; az „elnyomottak és összetörtek", a „magyarok és nem magyarok" egyforma keserCZINE MIHÁLY: vü Ady-irodalom született, az Ady-versek tolmácsolására a szlovák Irodalom -legjobbjai is vállalkoztak. Kőztük E. B. Lukáf — a szlovák irodalomban ő tett legtöbbet Adyért — St. Krčméry, Ján Smrek, V. Bentak, VI. Roy, J. R. Pontčan, s a felszabadulás után Štítnlcký. 1957-ig tizenkilenc fordító mintegy 250 Ady-verset ültetett át szlovák nyelvre. Első időben a „magyar, oláh, szláv bánat" költőjeként méltatták Adyt, a húszas években a modern polgári líra egyik mestereként. A harmincas években a szlovák és a magyar nép összefogásához lett zászló és program. Egyetlen magyar költőt sem tolmácsoltak Ilyen mértékben szlovákul. Štítnický találóan fogalmazza Ady szerepét és helyét a szlovák és a magyar nép kapcsolatában: „Ady versei már élő részeivé váltak a szlovák Irodalom organizmusának ... velük egymásnak nyújtunk kezet a rossz múlt felett, mint egykor Hviezdoslav nyújtott kezet Adynak, mikor költeménnyel válaszolt A magyar Jakobinus dalára, s így köszöntötte a hajnalló idők hírnökét. A 20. század a magyar irodalomban — köztudott már régen ez az igazság —, Ady Endrével kezdődik, ö hozott új látást és új hangot; ő volt a nagy fölszabadító. Szinte felmérhetetlen a jelentősége: a magyar kultúra nagy megA század elejének jobbra törekvői egyszerre tisztelték Ady Endrében a költőt és a váteszt. A költőt, aki nagy lépéssel vitte tovább a verselés művészetét és a prófétát, a politikust, aki tízezer fokra hevített vas Izzásával élte kis nemzetének és a korabeli Európának a nagy kérdéseit. Nincsen kérdése a korabeli magyar és európai történelemnek, amivel Ady nem birkózott volna. Százával vetette fel a gondolatokat, egy-egy strófájához, egy-egy cikkéhez köteteket kapcsolhatna lábjegyzetként a tudomány ma ls. A szocializmusról, a militarizmusról, a cárizmusról, Kelet-Európáról, a kacskakezű császár mesterkedéseiről lényeges dolgokat tudott, s verseiben — a Magyar Ugaron, a Szentlélek karavánja, az Idő rostájában, a Mesebeli János, a Duna vallomása, a Magyar Messiások, A magyar jakobinus dala, a Szétszóródás előtt — a történelem számos tanulságát és feladatát fogalmazta meg a századelő és a jövendő nemzedéke számára. Petőfiről írta: „Az a lekicsinyelt ifjú ember, az a Petőfi Sándor, az a zenebonás nagy költő tízmillió embernél tisztábban látott..." Az utókor róla ls ezt mondhatja. A népe előtt álló feladatokat 6 fogalmazta legteljesebben. Ogy érezte, hogy nemzete a betelő sors huszonnegyedik órájához érkezett, ha késik, a feudális romokat eltakarító forradalom, népe kihull az idők rostáján. Demokratikus, független országot akart. Ogy érezte, az avult Idillt robbantani kell, hogy a robbanás helyén nőjön valami. Addig negyvennyolc és hatvanhét ellentétében gondolkodtak, Ady felismerte: a mindenre bólogató mameluksággal s a sírvavigadó negyvennyolcassággal egyszerre szembe kell fordulni, a szociális elégedetlenség talajáról, s a nemzetiszín zászlóra fel kell írni a szociális felszabadulás igéjét. Ezért ölelkeztette költészetében a magyar márciusokat és a vörös májusokat. Lírája forradalmi demokratizmusa felől érthető leginkább. Innen érthető, hogy még a szerelemből, pénzből, mámorból és istenkeresésből is gyakorta politikum lett nála. „Mit ér az ember, ha magyar" — ez a kérdés feszül lírája mélyén. Kegyetlenebb képet senki sem adott a magyarságról — húsvéttalan nép, hőkölő harcok népe — de szeretőbbet sem: megmutatta méltóságát és az emberségét ls. Abban a hitben ÜZENETE * tven esztendeje halt meg Ady ( J Endre; sírjából ma is életet és ^^ hitet üzen. Költő aligha adhatott volna többet népének: emberi méltóságra ébresztett: A megmaradásra és a megújulásra. A kortársak általa hitték magukat valakinek, embernek, magyarnak; a hazájukon kívülrekedteket 6 bírta szóra mindenütt. A humánumban kiteljesedett magyarságot jelentette. Ezért lehetett a magyarság békekövete, testvériségre, szabadságra, humánumra ösztönző más népeknél ls. Az ma ls. Ezért tiszteleghettek emléke előtt halála után ötven esztendővel a testvéri csehszlovák, jugoszláv és román írók ls, és rendeztek Ady-emlékünnepet Párizsban is. Mihál Beniuc, a román költő Irta róla a kolozsvári Ütunkban: „Versei ma is száz meg száz torony, lázadása félrevert harangjai, hegycsúcsokon gyújtott jeltüzek, amelyek ébren tartják az emberek lelkiismeretét." Adyt, a humánum költőjét mindenütt Joggal ünnepelhetik, az ünnepléshez azonban a szlovákiai magyarság még külön Jussot is érezhet. A szlovákiai magyarság őrizte a két világháború között a legtisztábban Ady örökségét, Ady itt „az élet, a jövő, a változás íze és ígérete maradt." „A magasságok felé törekvő emberi egyetemesség emléke." Az összeomlásból Ady örökségét hozták magukkal; az „elnyomottak és összetörtek", magyarok és nem magyarok öszszefogását hirdető eszméi. Ady magyar Jakobinizmusát Itt őrizték leginkább és * Elhangzott Kassán az Ady-emlékesten. vét énekelte, a „magyar, oláh, szláv bánat" egy-gyökerűségét. Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz Végül egy erős akarat? Hiszen magyar, oláh, szláv bánat Mindigre egy bánat marad. Megleste a Duna titkait, a halottas estéket, s a gyalázatok és keservek rokonságára figyelmeztetett. S a közös eszme, a szabadság jegyében és a testvériség Jegyében való összefogást hirdette. Lírájában ott feszülnek a Kárpátmedence közös gondjai és vágyálmai. Benne ls, mint Bartókban, József Attilában és annyi jeles magyar alkotóban ott élt a népek testvérré válásának eszméje. Jelzéseit, kiáltásait ezért fogták föl már életében a szomszéd népek költői ls: szlovákok, románok, szerbek, horvátok; a román Goga, Emil Isaák, a szerb Manoflovlč, Marko Maletin és a horvát Krlezsa. De szavainak talán a szlovákban volt a legnagyobb visszhangja. Hviezdoslav versben üdvözölte új idők heroldjaként a magyar jakobinus dalának szerzőjét: Igen, te heroldja a derűsebb időknek: Vágyunkból váljék közös akarat, Vágyunkból, mely az elárvultak vágya: Hogy szíveinknek — bár egy keservet nyögnek — Ha Isten és a bátrak sorsa úgy kívánja, Holnap már együtt vigadozzanak. (Petneházi Ferenc ford.) 1910-ben Jelent meg Hviezdoslav verse, s azóta, Jó félszázad óta, Ady szinte megszakítás nélkül Jelen van a szlovák Irodalomban. Gazdag szlovák nyelújulását, századeleji virágzását Ady koraként tárgyalhatná az irodalomtörténet. Ady nélkül nem születhetett volna meg az új magyar irodalom és aligha győzedelmeskedhetett volna széles körben a forradalmi gondolat. A századelő elégedetlensége és Jobbra válása talán művészi különcködéssé satnyult volna, ha nem Jön valaki, aki világosan megfogalmazza a bajt — „ez a magyar Ugar" — feldobja a megtalált Igéket, és összefogja az elégedetlenek és újat keresők százszínü seregét. Ez a valaki csak olyan összegező és új gondolatokat termő művész lehetett, aki minden idegszálával a magyarságban élve indult a múltból a jövőbe, akinek egész életet felölelő költészetében saját érzéseire, hiteire és kételkedéseire ismert minden nyugtalankodó; az esztéta és a harcos, a kuruc 48-as év a szocialista, a problémákkal küzdő tudós és a forróvérű szépasszony; városi, falusi, törzsökös és frissen asszimilált magyarok. Ez volt Ady Endre. A hétszilvafás, kálvinista kisnemes Párizst járt fia. A „forró szívű, zengő szavú dalnok" — aki elsírta minden magyarok bánatát és harcra hívta a sötét vizek partján kesergőket. Ahogy Móricz Zsigmond mondta már Ady ravatalánál: „Az emberiség ... még néha nyomorban hever: Ady Endre már akkor a szabadságot zengte. A szívek gyáván és mindenbe beletörődve korbács előtt meghunyászkodva gubbasztottak: Ady Endre mint egy fiatal isten szállott kl a magasba s az egekig dobta az új igazságok lángoló igéit. A lelkekben siket és vak ködök gomolyogtak: az Ady Endre lelkében már tisztán égett a felszabadulás örök fénye ..." — Ady szavalt idézem — „hogy a magyarság szükség és értők az emberiség csillagokig vezető útja számára." A maga és népe sorsával birkózó költő egyetemes emberi titkok megfejtésére is törekedett. Átélte, érzékelte az ember helyét a mindenségben, vállalta a pokoljárást. Dtsszharmónlái a felbomlást és kétségbeesést, a betegséget- és a magányt, a barbárságot és a züllést jelzik. Az időhöz és helyhez kötött társadalmi élményt az egyetemesbe emelte, akárcsak Bartók tette a zenében. Ady költészete — írja találóan Németh László — olyan lelket mutat, akinek a félteste állandóan kint volt az időből, egy-egy szenvedélyeset csapott az életbe, aztán derékig lökte ki magát a nemlétbe. Ezért volt ő két ország: élet s halál fia. Egy filozófiai szintre felszorított élet volt az övé, vívódás a megidézett végokokkal." Különösen az első világháború esztendeiben. Akkor hág Haldokló éveiben a költészet és emberség legmagasabb ormaira. A kései Adynál születik meg, a „minden egész eltörött" hangulatában a „csillagtávlat", az új víziók. Korábban a magyar társadalmi forradalom óhajtozójává válik. Az imperialista háborúval szembefordulva, rémlátásoktól gyötörve, „kosarazott szájjal", „lefojtott tüdővel" írja az emberség vallomásait. Ember az embertelenségben — írja egyik legszebb verse fölé. Akkor, mikor szívét csakugyan puskatus zúzta, s szemét „ezer rémség" nyúzta. Fenn, a csúcsai tetőn, 1916-ban, mikor a lenti országúton háború elől menekülő nép áradata hömpölygött. (Folytatás a 12. oldalon)
