Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-23 / 12. szám, Vasárnapi Új Szó

atvan esztendő? „Amikor egy mérföld átmérőjű és ezer méter magas sziklára minden évben leszáll egy madárka, hogy csőrét a sziklán élesebbre fenje, s amikor ennek következtében eltűnik a szikla, akkor múlt el az DrokKevaiosag egyetlen pillanatai" Így olvastam valahogy diákkoromban ezt az optimisztikus megállapítást, s azon időktől kezdve ezzel a mércével mérem az időt, az emberi életet ls. Igy mérem Csemiczky mester hatvan évét is. Ezért ls merem őt ifjúnak nevezni Markáns, mongolos arcában, amely egy Keletről Jött nomád arca is lehetne, csillogó szemel túl értelmesen ragyognak. A szüretelő jubiláns megelégedettségében valahogy elégedetlenséget látok. Pedig Csemiczky László elégedett lehetne, mivel alkotásait, elsősorban akvarelljelt amerikaiak, franciák, nyugatnémetek egyre-másra vásárolják (a honfitársak inkább ajándékba kapják), de érzi, tudja, hogy minden sikere és győzelme ellenére, voltak vereségei és nem festette meg mindazt, amit meg akart festeni. Sok mindennek nekikezdett, balladák hőseit akarta megteremteni harcban és békében egyaránt, akárcsak Héphaistos Áchüllesz híres homéroszi pajzsán ... De a sanda élet oly gyakran kiütötte királynőjét sakktáblájáról. — Nem egy esetben a bennem bízóknak, s ugyanakkor önmagamnak ls adósa maradtam, mondja a mester. Hallgatom rég ismert, kedves hangját, feltartóztathatatlan hömpölygő szóáradatát, élevezem furfangos mosolyát, eüzejárását és magamban felmérem szavainak súlyát... Igen, a jubiláns Csemiczky László, most a szüreti ünnepségek verőfényes napjaiban, amik természetesen csupán visszapillantást s nem pihenést jelentenek számára, önmaga mondja ki, hogy kevesebb hiúsággal többet is adhatott volna. Am ennek az őszinte, önblrálatnak is beillő vallomás ellenére is merem állítani, hogy a mester élete szép, gazdag és harcos élet volt, két kézzel osztotta a szépet, jobbra és balra, még akkor ls, amikor a meghasonlások rákfenéje pusztított belsejében. Hogy hibázott? Igen, hibázott! Hogy tévedett? Igen, tévedett! De éppen hibái és tévedései tették teljesebbé, Igazabbá egy harcos ember szép életét, aki a liptói havasok aljából elindult Párizs felé, hogy onnan hazatérve a vágpartl műtermébe hozzon magával egy darab Európát, amit aztán szívével és ecsetjével a liptói táj szerves részévé alakított. A szeszélyes szőke Vág és a Krivány, meg a CHOCS, valamint Bécs, Róma, Párizs teszi Csemiczky mester két arcát egységessé ... A sors szeszélye folytán ez a kommunista festő, aki már több mint harminc éve tagja a pártnak, ősrégi hétszilvafás nemesek leszármazottja. Fura, fatornyos, nemesi kúriában született Csemiczky, ott azon a kies szép Csemicén, amelyet a XX. század technikai forradalma az ember szebb és jobb életéért néhány hónap múlva vízözőnnel borít majd el, s a családi fészek is a liptói tenger fenekére kerül. De akkor, amikor a kis Csemiczky Laci mezítláb futkosott a béresgyerekekkel és a pásztorlegényekkel barátkozott, Csemicén nem volt egy kerítés sem, nem volt ott pap vagy jegyző, csupán a vágtató Vág vad hullámai nyerítettek barátságosan feléje és hófehér turbánnal fejükön a hegyóriások mosolyogták meg csintalanságát. — Ez a vidék, hazánk legszebb tája, nyomta rá bélyegét gyermekkoromra és egész életemre. Innen Indultam el oda, ahová még máig sem értem el, egy olyan igazságos társadalomba, amelyet ma még csak a legszebb képzeletek körvonalaztak meg ... És még ma is, amikor az ecsetet veszem a kezembe, érzem a part alatt fogott pisztrángok ezüstpikkelyét, a bokámon szinte viszket a rákok csípése és néha bódultan szédelgek a műteremben, mert érzem a liptói hegyirétek virágainak illatát... De ugyanakkor délibábként tűnik fel előttem az Impresszionisták párizsi múzeuma, a Notre Dame tornya, és az Aranyművesek rakpartjának lépcsőit nyaldoső Szajna ... — Igen, Csemicéről Liptószentmiklósra jártam naponta az elemi iskolába, a gimnázium első két osztályát Rimaszombatban végeztem, onnan pedig Budapestre kerültem. Édesapám, aki erdőmérnök volt, nem tudott annyit keresni, hogy az ősi semmit sem érő „birtokot" rendben tartsa. Igy hát a pesti rokonok, nagyszüleim vettek magukhoz. A Verbőczy István főgimnáziumban érettségiztem, Igaz, nagy nehezen, mert május felé a Horváth kert zöldjébe bámuló iskolaablakokban megjelentek a gesztenyevlrággyertyák, a lepkék, a végtelenül kék ég és én a Liptói havasokat láttam magam előtt. Jóllehet az egész rokonság művészt akart faragni a kis liptói rokonból, Csemiczky László, az új homo maturus a közgazdasági egyetemre Iratkozott be, azzal a szent elhatározással, hogy az egyetem elvégeztével hazamegy édesapjának segíteni. A művészet azonban megvétózta elhatározását, s nemsokára már a budapesti Képzőművészeti Főiskola diákja. Mestere és tanára Csók István volt, a magyar Impresszionizmus zászlőhordozőja és kiváló művelője, ö vezette be kedvenc tanítványát a képzőművészet legszentebb titkaiba. A harmincas évek úri Magyarországa kellett, hogy hatással legyen az érzékeny lelkű fiatal havasi emberre. Látta a pompát, a fényűzést, látta a nyomort és átélte a Horthy csendőrök terrorját. Látta lassú éhhalállal kimúlni a magyarság legnagyobb művészeit, Derkovits Gyulát, Décsl Huber Istvánt, József Attilát, a költőt és a kommunista agitátort. Csemiczky László a Képzőművészeti Főiskolán Ismerkedett meg Lőrincz Gyulával, aki viszont Vaszary mester tanítványa volt és a két szlovenszkó! magyar gyerek, akik szülőhazájukból magukkal hozták a demokrácia szellemét, megtalálták az utat a Magyarországi Kommunisták Pártjának egyik illegális szervezetéhez. Ezerkilencszázhuszonkettőben Csemiczky László elvégezte a párt Illegális marxista elméleti tanfolyamát, amelyet njinden nap más házban, hol pincében, hol pedig padláson tartottak meg. Közben művészeté egyre jobban csiszolódott. Csók István nagyon szerette tanítványát, együtt korrigálták a hibákat, és a mester egyre újabb és újabb csodákkal Ismertette meg Csemiczkyt, aki úgy ls mondhatnók, hálából, szinte naponta nőtt, művészete pedig mindegyre inkább elmélyült, s művészi, kifejezési formái gazdagodtak. Érdekes módon az Impresszionista mester tanítványa önálló utakat keres, amit főleg politikai tevékenységének köszönhet. Az impresszionizmus csupán akvarelljelben volt fellelhető, (ma isi) míg rajzai és olajfestményei Inkább az expresszionizmusból kiinduló lírai realizmus felé mutattak. Témáit pedig a kor légköre határozta meg. Kubikusokat, mosónőket, angyalföldi proletárokat rajzolt és festett, közben Kassák Lajossal és József Attilával vitatkozott... A szociális témakör elkísérte őt haza, Csemicére is. Színei is pesszimisztikusan sötétek, és csak első párizsi útja után veszik magukra Daumier mély barna-zöldjét, ami mindmáig minden jelentős Csemiczky alkotásra jellegzetes. Itthon belép a CSKP-ba, és amikor megkezdődnek a járási csendőrparancsnokságok és szolgablrák antikommunista pogromjai, Csemiczky László Pozsonyba költözik. Az az elve, hogy a lámpa alatt van a legnagyobb sötétség és a nagyváros kőrengetegében kevésbé feltűnő mint Csemicén! Igaz, nem volt az egyedüli forradalmár festő akkor Szlovenszkón. Gwerk Üdön, Lőrincz Gyula, Weiner Imre, Reichentál Ferenc és még jó egynéhányan már nem az előttük járó idősebb nemzedék útját járták, akik a szlovák művészet nemzeti sajátosságát g

^kH^^g-w

w'

1

^' BHfW hangsúlyozták a szomszédos népek művészetével szemben! A fiatalok, az ember igazáért, szebb holnapjáért harcoltak ecsettel, tussal és ceruzával. Izgágák voltak, harclasok és lázadók, de festeni tudtak és művészetükkel sok-sok győzelmet arattak. — Jómagam számos magánkiállltást rendeztem és amikor egy kis pénzmagra tettem szert, kiutaztam Párizsba. Utánam jött Lőrincz Gyula is. Fél évig kibírtuk a nyomorgást, utána visszajöttünk . . . Harmincnyolc elején egy barátja és mecénása segítségével másodszor ls kijutott Párizsba, ahol ezúttal műtermet bérelt és annyit festett, hogy a magyar emigránsok, Tihanyi Lajos, Pór Bertalan és nem utolsó sorban Károlyi Mihály egy kiállításra való anyagot válogattak kl festményeiből. Lett volna kiállítási terem ls, de nem volt pénz a képek bekeretezésére. Igy hát megegyezett Károlyiékkal, hogy hazamegy, mivel Klein Sándor kassai építész egy komoly megrendelést bízott rá, s mihelyt pénzhez jut, azonnal visszatér Párizsba, hogy a kiállítást nyélbe üssék. Csemiczky László már, sajnos, nem jutott vissza Párizsba. Elesett Madrid, elesett Bécs és Prága, Hitler lerohanta Európát és a Kárpátok tövében létrejött a Plébános-köztársaság. Minden vászna, rajza ott veszett Párizsban, máig se tudja ki és hová tette, elégette vagy elpusztította? Visszatért Csemicére. A járási gárdista kiskirályok azonban ezúttal kiűzték szülőotthonából. És ismét Pozsony lett a Bakonyja ennek a csodálatos színeket keverő festőnek, aki már akkor ismerte Juro Jánošík kuruc múltját. Pozsonyi tartózkodása, működése igen sikeres volt Nemcsak a Madách könyvesházban megrendezett akvarell kiállításai Jelentettek számára anyagi segítséget (akkor látott hozzá portrésorozatának a megfestéséhez ls!) A pénz, ahogyan népiesen mondják, dűlt a házhoz. Aztán Jött 1944, a Szlovák Nemzeti Felkelés éve és a festő erkölcsi és anyagi támogatásban részesítette a vidék partizánjait. Megnősült és máris Jött a szabadság tavasza. Negyvenhétben pedig Csemiczky Lászlót Ismét Pozsonyban látjuk! Az örökösen lelkesedő és tettrekész festő bekapcsolódott az országépítő mozgalomba, szervezett, agitált, részt vett a kommunista párt propaganda munkájában, és közben festett ls. Igen, a festészet ezekben az időkben Csemiczky Lászlónál a második helyre került. Egy szép napon aztán ráeszmélt, hogy mint sok más festő, szobrász, író és újságíró, ő is lerótta adóJát a kornak, a kor deformált szellemének, s a naturalizmust a varázsszemüveg rózsaszín üvegén át nézve, szocialista realizmusnak minősítette. Mint már mondtam, nem volt az egyedüli, s nem ő volt a bűnös. Mindnyájan tévelyegtünk s bizony jó Ideig tartott, míg átvészeltük a kultusz időszakának művészetellenességét! Ezerkilencszázötvenben a pozsonyi Szlovák Képzőművészeti Főiskola rendes tanárává nevezték ki és azóta Csemiczky László ott érvényesíti mesterségbeli tudását, művészetét és humanizmusát egyaránt. Sok kiváló fiatal szováklal művész köszönheti tudását a szemüveges tanár úrnak, akit a fiatalok nevelése ugyan kimerít, de annyi ereje még van, hogy bel- és külföldi kiállítások egész sorozatán részt vegyen, hogy megalakítsa az Élet (Zlvotj elnevezésű művészcsoportot ... Az évek pedig repülnek, a fiatal hatvanesztendős mester, aki életében és életművében nem egy kacskaringót tett meg, mosolyogva mondja, hogy búcsút mondott a hiúságnak, és nem akar sarlatánokkal Intellektuális vitákat folytatni. — Festeni akarok, régi, realisztikus módszerrel, ha Daumiert és Cézanne-t ebbe a kategóriába sorolhatjuk, hogy minél többen értsék meg alkotásaimat — Olyan képet szeretnék festeni, amely előtt 10— 15 percig álldogálnának az emberek — mint én annak idején egy Leonardo előtt — és amikor távoznak, jobban éreznék magukat, szebbnek látnák a világot, mondja crédóként a mester. Ami azt jelenti, hogy szüret után sem akar elnyúlni a pipatórium kerevetén, hanem alkotni akar, ahogy erejéből és tudásából telük. Csemiczky László, legalább ls én ügy vélem, van olyan fiatal, hogy terveit valóra válthassa, amihez erőt és egészséget kívánunk valamennyien, akik harcostársai és barátai vagyunk, még akkor is, ha bizonyos dolgokban nézeteink nem egyeznek! BARSI IMRE 'i

gw

——

w

^ in IIH

BBTI