Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-02 / 9. szám, Vasárnapi Új Szó

Olvasóink knzü o r p műit időszakban többen rorduitak hozzon* a csaiac - ei keresztnevek eredetére vonatkozo kérdéssé!, löboer érdeklődte a c c i. íiogy egy-egy nép körében mi ve- ne, c nevacós uso, A xéroésekre Lőrincit . a'os. ianu'mányáva próDá w n-t v vá uszwi LÖRINCZE LAJOS Minden szülő tanúsíthatja, hogy a gyermekkel kapcsolatos egyik legelső kedves gond: Mi legyen az új honpolgár neve? Már hónapokkal a csecsemő vllágrajőtte előtt megindul a tanácskozás, elkezdődik a töprengés. Nem is csodál Elvégre arról kell dönteni, milyen név kísérje végig álmaink valóra váltóját élete minden szakaszán. S töprengeni való van elég, mert szinte ahány család, sőt ahány ember, annyiféle a vélekedés a keresztnevekről. Persze a névadás gondja vidékenként változó. Kisebb a gond ott, ahol a társadalmi szokás megszabja, hogy a gyermekek a szülők vagy a nagyszülők nevét kapják. Növekszik azonban a választék— így a gond is —, ha szűkebb társadalom íratlan törvényei szerint a rokonságnak valamelyik tagját éri a megtiszteltetés. De azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy ma már egyre többen vannak olyan családok, amelyekben a név" adás a szülők nevétől függetlenül történik. Egyetlen cél van csak, az újszülöttnek minél szebb, minél jobb nevet adni. Ez az első útravaló, az első hozomány, amellyel elő akarják segíteni a szülők a gyermek társadalmi boldogulását. De melyik név szép? Bizony az ízlés dolga, amely koronként, vidékenként, családonként elég változó. Szinte azt mondhatnám, olyanformán változik Bgy-egy kisebb-nagyobb közösségben a nevek divatja, ahogy Időről időre a veseletünkben változás áll elő. A régi korokra nemcsak a sajátságos ruházat, bajusz- és hajviselet jellemző, hanem egy-egy névnek vagy névfajtának a feltűnése, elterjedése is. A Sándor, Lajos vagy a Dazsfi nevet pl. hiába keresnének a XVIII. században, mert csak a XIX. század első falében kezdték használni nálunk, s bizony igen sok idő eltelt, míg mai gyakoriságunkat elérték. Ha egy-egy falu anyakönyveiben lapozunk, igen szépen látjuk mikor melyik név volt a divatosabb, melyek az állandó jellegű nevek, meddig tart az újonnan felkapott nevek divatja. A Veszprém megyei Szentgálon pl. a múlt század elején még szokásban volt a Mózes és a Rebeka név is. Ennek ma már nyoma sincs. De ugyancsak nem használatos a Zsuzsanna és a Péter név sem, pedig a múlt század végén még mindegyik divatos volt. (Érdekes, hogy az utóbbi neveknek most Budapesten van Igen nagy keletük.) Ahogy az egyes vidéküknek népviseletük van, ugyanúgy van névadási szokásuk is. Jellegzetes erdélyi székely név pl. a Mózes, és az Áron. A bukovinai székelyek között viszont nem ritka a Pius és a Medárd. A jászságban gyakori az Emerencia. A Hont megyei Kemencén pedig szinte minden harmadik férfi: Ignác. Ezt a nevet az előbb említett Veszprém megyei faluban pl. senki sem adná gyermekének De ugyanígy nem tartja (pontosabban szóval tartotta) magához illőnek — különösen a szegényebb réteg — az Elemér, Árpád, Csaba, Tamás, Ildikó, Edit, Judit, Aranka és még sok más nevet. Vannak persze olyan neveink is, amelyek egyik magyar vidéken sem ismeretlenek. Ha a leggyakoribb neveket írnánk össze, valószínű, hogy a legtöbb magyar faluban megvolna a János, István, József vagy az Erzsébet, Anna, Mária és az Ilona. Ahogy a viseletben a falusi lakosság őrzi leginkább a hagyományokat, ugyanúgy a névadásban is itt ragasz kodnak Jobban a régihez. Azért ter mészetesen egyre-másra kerülnek ú) nevek is a hagyományos névanyaghoz, mégpedig a férfi és női nevek egyformán. Mert a férfi-divat ugyan sokkal állandóbb, mint a női, de a nevek adásában — úgy látszik — ez nem érvényesül. Nyilván azért, mert nem a fér fiak véleménye irányadó az újszülött nevének megválasztásában. A kevésbé megszokott nevek felvételében a legtöbbször az a döntő, hogy az illető név valamilyen tekintélyes, előkelő családban fordul elő. Régi osztálytársadalmunkban igen jól megfigyelhettük a neveknek egyik társadalmi rétegéből a másikba való vándorlását. Ez a vándorlás természetesen felülről lefelé történik. A pap, a tanító, a jegyző általában nem a faluban szokásos neveket adta gyermekeinek. Az új nevek azután hamarosan divatba jöttek, mert mindig akadt olyan család, amelyik — ha másban nem tudott — legalább gyermekei neveiben akart hasonlítani az előkelőkhöz. Mint több helyen megfigyeltem, a falusi társadalomnak főként két szélső rétegét érintette ez: azt, amelyik vagyona szerint vagy más okból már kissé kiemelkedett a maga osztályából, s azt, amelyik még nem jutott be egyik társadalmi rétegbe sem. Hogy az utóbbira egy példát említsek, a múlt században a baráti földesúrnak különben is szokatlan Sándor nevét a falubeli cigány lakosság kapta fel. (Ennek azután az hosszú évtizedekig senki más nem adlett a következménye, hogy a faluban ta gyermekének ezt a nevet.) Nyilván hasonló okokból van az, hogy az egyes faluk „cigány" nevei éppen azok, amelyek másutt az „előkelő", a választékos nevek közé tartoznak. Az egyik zalai faluban pl. igen régóta a Marianna, Zsuzsanna, Lukács és a Flórián a legtipikusabb cigánynév. _ Ha tehôt a neivek szép, kedves, rokonszenves vagy egyéb voltának okát vizsgáljuk, legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy valamelyik általánosan Ismert viselőjének a körülményei, testi vagy lelki tulajdonságai tesznek egyegy nevet széppé vagy csúnyává. Ez az ismert személy Igen gyakran nem is élő ember, hanem költői alko-tás, de talán annál Inkább alkalmas arra, hogy vonzó példakép legyen. Tudjuk pl., hogy Dugonics „Etelká"-ja nyomán száz meg száz magyar leány kapta az Etelka nevet, s a Toldi szerelmese „Piroskájának is Igen sok névrokona támadt. A mai Júliák, Juliskák, Julcsi kák nem idézik-e emlékezetünkbe Romeo szerelmét, Balassi eszményképét, Petőfi feleségét vagy mostanában éppen Veres Péter művének a „Szegények szerelméének Julcsáját? De persze szűkebb körben mégiscsak a legközvetlenebb, a legközelebb álló példák hatnak. Melyik név a legszebb? — kérdeztem, egyszer egy kemencei kisfiút. — A Laci — válaszolta. Ez volt az ő neve. — S melyik a legcsúnyább? A Bagó Lajcsi, felelte minden gondolkodás nélkül. Ogy látszik, ez a kis osztálytársa imponált neki testileg és FERENCZY BÉNI: ANYA GYERMEKÉVEL « szellemileg a legkevésbé. Az ilyen megállapítás persze nagyon ls egyéni, de azért a nagyobb közösségekben is hasonló módon tapadt egy-egy névhez ilyen vagy olyan hangulat, s így válik kedveltté vagy ellenszenvessé. Mert a névvel együtt — nyilván ez a babonás hit működik tudat alatt — a nevet viselőnek a sorsát ls át fogja venni a kisgyermek. „Ennek úri név kell, hiszen állatorvos lesz" — mondta az említett faluban az újszülött nagyapja; s így lett a gyermek — Miklós. Mert ez a név csak a városi urak közt volt használatos. Egy másik nagyapa Vendelre szerette volna keresztelni az unokőját, de a szülők ellenezték: „Nem lesz ez kocsis" — mondták. A közeli major öreg parádéskocsisa ugyanis szintén Vendel volt. A Péter név ugyanabban a faluban azért nem lett kedveltté, mert egy Iszákos kisbíró rossz hírt szerzett ne* kl. így vált „részeges" névvé. Nem csodálhatjuk, ezek után, ha egy-egy keresztnév terjedésének ország szerte gátat vetett az, hogy — állatnévként kezdték használni. Hogy a legismertebb példát említsem: Kinek jutna ma már eszébe, hogy kisfiának a Jónás nevet adja? Pedig a tiszteletre méltó próféta neve — ha nem is sűrűn — de előfordult nálunk régebben. Ma már a Jónás jellegzetes víziló név lett. Vannak vidékek, ahol szeretik a lovakat Bandinak, Manci-nak, hívni. Ott azután ez a két becenév személyekre alkalmazva meglehetősen ritka is. Az előbb említett palóc faluban azt kérdeztem egyszer egy kislánytól: „Nem szeretnéd, ha Gizella lenne a neved?" — „Nem vagyok én kecske" — felelte sértődötten. Valóban, Gizella keresztnevű alig van a faluban, ellenben a kecskének általában ezt a nevet adják. Néha nem ls tudjuk pontosan meghatározni, miért is érzünk egy-egy nevet furcsának, szokatlannak, sőt nevetségesnek. Az bizonyos, hogy — pilla-, natnyl ízlésünk szerint ítélve — többékevésbé megkeserítenénk annak a gyermeknek az életét, akinek a Balambér, Habakuk, Kleofás, Kajetán, Uhui stb. nevet adnánk. Lehet persze, hogy néhány évtized múlva ezek egyike-másika divatba jön, hiszen vannak emberek, akik éppen a feltűnőt, a szokatlent keresik. A nevet alikotó hangsor hanghatásának kellemes vagy kevésbé kellemes volta is befolyásolhatja a név elterjedését. Valószínű, hogy pl. a mássalhangzó torlódásának a szokatlansága ls útját állja; hogy az ilyenfajta nevek: Brigitta, Brúnó, Alfréd, Ulrik, Fruzsina stb. nagyobb népszerűségre tegyenek szert. Méginkább elősegítheti vagy gátolhatja egy név közkedveltté válását, ha közszól jelentése van, illetőleg valamiféle jelentést lehet a névbe (vagy annak egy részébe) beleérteni. Valószínű, hogy jelentésük teszi széppé és kedvessé a Virág, Ibolya, Aranka nevet, de az is biztosra vehető, hogy ugyanezen okból az ősi magyar Álmos név sohasem válik országosan kedvelt névvé. Ugyanígy az Egyed név vagy a Gida becézőnév sem, noha ezeknek semmi közük az eszik ige felszólító módjához, Illetőleg a „kiskecske" jelentésű gida szóhoz. De még talán akkor sem tévedünk, ha azt gondoljuk, hogy az egyszerű ember előtt a -Ludmilla és a Tasziló neveket a bennük levő lud, illetve — 16 hangsor teszi komikussá, noha — mondanunk sem kell — semmi közünk sincs ezekhez a magyar közszavakhoz. A nevek igen nagy részének ma már nincs köznévl jelentése. Régen persze mindegyiknek volt, de az — kiesvén a tudatból — egyáltalán nem játszik közre a névvel járó hangulat kialakításában. Sőt sokan nyilván igen meg is lepődnek, ha megtudnák nevük eredeti jelentését. Pl. hogy a görög eredetű Fülöp lókedvelőt jelent, a latin eredeíű Orsolya meg kis medvét. A héber Anna annyit mint kegyelem, Mátyás, Máté, Teodor, Tódor, Fjodor, Izidor, Dorotytya különféle nyelveken az Isten ajándéka, Lőrinc babérkoszorús, András férfias, Klára ragyogó, Dezső a várva várt, Jónás, a galamb és így tovább. Bizonyosan az is meglep sok Emőké-t ha megtudja, hogy ez a bájos régi magyar név az emlő-vei és az anyakoca jelentésű emse szóval igen közeli rokonságban van. (Az Emőke eredeti jelentése: anyácska.) A régi magyar személynevek közül soknak volt közszói jelentése ls, de ma már ezek jó része nem él a magyar személynévadásban, és ha megvan is, nem igen gondolunk a jelentésére. Nem gondolunk pl. az Árpád név kimondásakor az árpa-ra^ a Piroska név említésekor a piros színre, sőt talán a Gyöngyi-t sem azonosítjuk mindig a gyönggyel. Még talán a virág nevek élnek a legszívősabban mint női nevek: a Virág, a Rózsa, a Viola az Ibolya. (Van ls abban valami Jó, hogy a neveknek nincs konkrét jelentésük: mert Igen nehéz lenne sokunknak a csecsemőkorban kapott hízelgő névhez egy életen át méltónak lenni. Gondoljunk csak arra, hogy pL a Baba, Csöpi, a Bogárka, Angyalka igen kedves név, nagyon jól áll a kisbabáknak, még a menyasszonynak is, de már a nagymamát — bármilyen tapintatlanság ls, — megmosolyogjuk érte egy kissé.) (A tanulmány befejező részét a Vasárnapi Oj Szó következő számában közöljük.)