Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-15 / 63. szám, szombat

•• / / JOVONK ERDEKEBEN... A CSEMADOK X. országos közgyűlése előtt 1969 III. 15. Húsz évvel ezelőtt a CSEMAdok alakuló közgyűlése a köztársasági elnöknek küldött táviratában így indokolta létét: „Azt akarjuk ... hogy egy szív, egy lélek legyünk hazánk többi dolgozójával a szocializmushoz vezető út építésében, amely az egyedüli út a világ valamennyi dolgozója számára". Mi sem jellemzőbb a csehszlovákiai magyarságra, mint ez az indoklás ... A vox humana népe — ahogy Fábry Zoltán nevezi —, az elnémítás után alighogy újra hallhatta saját hangját, s örvendhetett az anyanyelvi szó erejének, varázsának és a kultúra-ápolás lehetőségének, máris a világgal mérte magát, s elkötelezettségében szükségszerű, elkerülhetetlen folyamatot látott. Most, hogy a húszéves CSEMADOK-ra emlékeztünk, nemcsak a múltat idéző szavak, de a sárguló dokumentumok is arról győznek meg: a szervezet legfőbb törekvése volt, hogy a csehszlovákiai magyarságot bekapcsolja az ország társadalmi életének vérkeringésébe, szocialista hazafiságra és nemzetköziségre neveljen, tiszteletre és megbecsülésre más népek iránt. Ezt műveltük és ezt kértük számon .. . Nem arról van szó, hogy a szervezet munkája makulátlan, s mulasztások nem terhelik húsz esztendejét. Sőt, azt sem mondhatjuk, hogy a hivatalos politika megkövetelte „vonal" mindig szinkronban állt magyarságunk legsajátabb érdekeivel. Évül hetetlen erénye marad azonban, hogy a magyar kulturális tudat ápolásával, az együvé tartozás erősítésével végeredményben az önrealizálásnak azokat a lehetőségeit egyengethette, melyek a múlt év márciusi állásfoglalásában tételesen is megfogalmazódtak. Mérhetetlen áldozatot, s apró munkát követelt ez a húsz esztendő, s kezdetben meglehetősen nagy volt a bizalmatlanság is. Sokan csak amolyan „becsehelt" egyletesdit láttak a CSEMADOK-ban. S lojalitását bármennyire is bizonyította, a sors iróniája, hogy a burzsoá nacionalizmus vádja is — Damoklész kardjaként — rendre ott függött léte felett. S hogy a bizalmatlanság e malomkövei között mégis eredményes munkáról adhat számot, ebben nagy része volt a tagság áldozatkész munkájának. Igaz, az értelmiséget csak hosszú évek múltán tudta megnyerni, s az uralkodó politikai gyakorlat miatt nem egyszer kellett vállalnia a „népviseletbe öltöztetett hivatal-szolga" szerepét is — ahogy Dobos László nevezte annakidején — az idő azonban megmutatta, hogy többre és másra ts képes. Bizonyításként a múlt év volt az elmulaszthatatlan alkalom. A szervezet tagsága a józanságával, egyértelmű kiállásával — a csehszlovákiai magyarság túlnyomó többségével — nemcsak a szenvedélyek tombolása idején bizonyított érettséget, hanem az ország válságos napjaiban is. A történelmi helyzet e két nehéz próbája a TEKINTÉLY bizonyításának és visszaszerzésének is az alkalma volt. Az elmúlt év ugyanakkor igazolta azt is, a CSEMADOK nemcsak a kultúra ápolásában és az egy hazában élő népek közeledésében játszhat elévülhetetlen szerepet, de rendkívül nagy szükség van arra is, hogy társadalmi-kulturális szervezetként szolgálja a csehszlovákiai magyarság érdekeit. A CSEMADOK társadalmi aktivitása és elkötelezettsége egyébként az elmúlt években is természetes volt. Elvárták tőle, hogy a kultúra ápolása és a népművészet mellett tájékoztató és felvilágosító munkát is végezzen a magyar dolgozók között. A CSEMADOK X. országos közgyűlését megelőzően vitára bocsátott programtervezet és az azóta elhangzott hozzászólások kiemelik, hogy a szervezetnek, mint a Nemzeti Front tagszervezetének a jövőben teljesíteni kell azokat a feladatokat ts, melyek a Nemzeti Front programjából reá hárulnak. Az említett tervezet leszögezi: „Szövetségünk a magyar nemzetiség forradalmi munkásmozgalmi hagyományaira támaszkodva, a tudományos szocializmus, a marxizmus-leninizmus alkotó módon való alkalmazását tekinti eszmei vezérfonalának. Társadalmi-kulturális tevékenységünk elválaszthatatlanul összefonódik a szocializmus eszméivel, elősegíti tagságunknak a szocializmus építésében való tevőleges részvételét." A megnövekedett társadalmi igényből következett, hogy a kulturális szervezet adottságai az önrealizálás elvei alapján — a társadalmi-kulturális szervezet lehetőségei szerint tágultak. Ez gyakorlatilag annyit jelent, hogy a CSEMADOK, mint a csehszlovákiai magyarok társadalini-kulturális szövetsége a saját munkaszakaszán formálója, segítője és végrehajtója a Nemzeti Front politikájának; s a Nemzeti Front programja és statútuma alapján együttműködik a többi társadalmi, politikai és államhatalmi szerveze tekkel és szervekkel. A társadalom minden rétegéhez kíván szólni, s az a törekvés vezérli, hogy: • Csehszlovákia Kommuntsta Pártja vezetésével a magyarságot bekapcsolja az országépítésbe és a társadalmi életbe, s tevékenységét az internacionalizmus és a csehszlovák államiság szelleme hassa át; • ápolja és fejlessze a csehszlovákiai magyarság kultúráját, szellemi értékeit és hagyományait; az egyetemes magyar kultúrához fűződő kapcsolatait, s ápolja a csehszlovákiai magyarság egészséges nemzeti öntudatát; • hatékony segítője legyen népeink közeledése és egymás kultúrája megismerése nemes, nagy ügyének. A sajátos nemzetiségi igények megkövetelik azt is, hogy a szervezet a tudományos élet ápolását is feladaténak tekintse. Gondolunk itt mindenekelőtt az SZTA keretében meg alakuló tudományos munkahelyek segítését szolgáló szakágazatok (történelmi, szociológiai, néprajzi, irodalom- és nyelvtudományi, illetve művészeti) létrehozására. Ahhoz ugyanis, hogy szellemi életünk és egyúttal társadalmi szerkezetünk kerek egészet alkosson, szorgalmazni kell a magyar tudományos és művészeti élet, a legmagasabb szintű szellemi tevékenység szervezett formáit is. Szükség van ugyanakkor arra is, hogy biztosítsa az érdekköri és klubtevékenység széles körű és differenciált lehetőségeit. A programjavaslat leszögezi, hogy a szellemi élet kiteljesedése érdekében szükség van, központi könyvtárra, képtárra, múzeumra és levéltárra, valamint hivatásos dal- és táncegyüttesre, egy további hivatásos színházra, s nem utolsósorban a csehszlovákiai magyar kultúra székházára. Csupán nagy vonalakban vázoltuk a teendőknek azt a seregét, amely a szervezet előtt áll. Az elmondottakból is nyilvánvaló, hogy a közel 60 ezres taglétszámot számláló szervezet, — e taglétszám további növelése mellett — a minőségi fejlődés szakaszába lépett. Ez nemcsak a CSEMADOK-apparátus felépítésében támaszt majd új követelményeket, hanem elengedhetetlenné teszi, hogy a magyar értelmiséget és az ifjúságot is felsorakoztassa nagy hivatása valóra váltására. Minden túlzás nélkül történelminek is mondhatjuk azt a feladatot, mely a CSEMADOK előtt áll. Egyenjogúakként és egyenrangúakként életrevalóságunkat kell ugyanis bizonyítanunk. Azt a megmásíthatatlan tényt, hogy a vox humana népe nemcsak a múltban, hanem a jelenben is a HALADÁS híve, az „univerzum baloldalán" áll és legjobb tehetségével segíti azt a rendet, mely emberségét és magyarságát egyaránt tisztelni tudja. FONOD ZOLTÁN Ez lett volna mindennek a vége N

em azért jöttem Bratislavába, hogy parlamentárisan és demokratikusan tárgyaljak!" — ordított rá Sidorra, a szlovák autonóm kormány elnökére Keppler, Hitlernek a követe. Nos, ami ezt illeti, Sidornak nem is voltak illúziói, mert ha valaki bejelentés nélkül, hajnali három órakor érkezik a kormány székházába, mint ahogyan Keppler tette, az semmi esetre sem jött diplomáciai beszélgetésre. Kepplernek csupán egy célja volt: rá akarta bírni Sidort a szlovák állam kikiáltására. Fellépése egyáltalán nem volt eredeti, csupán azt a taktikát választotta, amely egy évvel azelőtt oly kiválóan bevált Ausztriában. Keppler egyrészt Szlovákiából érkezett táviratokra hivatkozott, amelyekben bizonyos egyének állítólag arra kérték Hitlert, hogy segítse önállósághoz Szlovákiát, másrészt magával hozta az új szlovák kormány listáját is, amelyen Sidor miniszterelnökként és belügyminiszterként szerepelt. Kepplernek azonban nem volt sikere. Sidor ugyanis nem hitte el a megjátszott segítségkérést (tudta, hogy az állítólagos táviratokat aligha írták alá erre feljogosított szlovák személyiségek), és az sem volt szándékában, hogy berlini védnököktől fogadja el a miniszteri bársonyszéket. Keppler így tehát 1939. március 12-én dolgavégzetlenül és dühösen tért vissza Bécsbe. Micsoda bonyodalmak! A német katonai egységek már útban voltak Cseh- és Morvaország határai felé. Három nap alatt meg kellett volna szállniuk ezeket az országrészeket, ám egyszerre kiderült, hogy nem volt eléggé alapos az akció politikai előkészítése. Márpedig „pacifikáló" akcióként kellett volna szerepelnie a világ közvéleménye előtt, olyan indoklással, hogy Közép-Európából el kell tűnnie „a nyugtalanság tűzfészkének". A hitleristák ugyanis elsősorban azt vették tervbe, hogy a szlovák szeparatizmust használják fel Csehszlovákia bomlasztására. És most Sidor ingadozása („majd ha meglesznek ennek a feltételei, Szlovákia önálló lesz" — mondotta Kepplernek) váratlan bonyodalmat okoz. A német fasiszták >ígyan elegendő ludák funkcionáriusra számíthattak, akik minden pillanatban hajlandók lettek volna a szlovák állam kikiáltására, — minden hasonló bűnszövetkezésben mindenkor örömmel és szép számmal vesznek részt az ilyen hatalomravágyó senkiházik —, mégis úgy vélték, hogy valamelyik szlovák vezetőnek kell a döntő szót kimondania. K

özülük csak Ďurčánský volt olyan radikális, hogy már régóta „mindent a német lapra tett fel". Sidor és Tiso megfontoltabban mérlegelték azokat a nehézségeket, amelyek az önálló szlovák állam megalakulása következtében keletkezhetnek. Természetesen ők is arra számítottak, hogy legkésőbb 1939 őszén sor kerül erre. Részben azért jutottak erre a következtetésre, mert egyPraga lakossága sírva és gyűlölettel „foga&td* a német meg szállókat. re válságosabb volt a Csehszlovák Köztársaság nemzetközi helyzete, és sejtették, hogy valószínűleg mindenki cserben hagyja. Azzal egyáltalában nem törődtek, hogy milyen sors várja a cseh nemzetet. Ez a magatartás egyébként a szlovák ludák nacionalizmus minden irányzatára — a Berlin vagy Varsó felé való orientálódásra — egyaránt jellemző volt. A szélsőséges ludákok s a németek titkos küldöttei március 13-án dr. Tisonál találták meg a kiutat a bonyodalmakból. A prágai kormány ugyanis három nappal előbb megfosztotta az autonóm kormány elnökének tisztségétől, mert megtudta, hogy titkos tárgyalásokat folytat a hitleristákkal. A prágai kormány ugyanakkor megkísérelte, hogy katonai erővel tartsa fenn hatalmát Szlovákiában. Akcióinak azonban sok gyenge pontja volt, ami különösen abban nyilvánult meg. hogy szervezői nem becsülték fel kellőképpen a németek Szlovákiával kapcsolatos terveit. A hitleristák ugyanis kihasználták azt a lehetőséget, hogy elmélyíthetik a Bratislava és Prága között tátongó szakadékot. Tisot március 13-án meghívták Berlinbe, ahol államfőt megillető tiszteletadással fogadták. A németek cselszövése, elve és jelszava „oszd meg és uralkodj" úgy mint máskor, most is bevált. Hitler megfenyegette Tisot, hogy amennyiben Szlovákia nem dönt „saját élete mellett", Németország nem törődik további sorsával. Tisonak meg kellett tehát értenie, hogy a berlini urak Magyarország kényére kedvére adják Szlovákiát. Ez azonban csak olyan fenyegetőzés volt. Hitler ugyanis egyáltalában nem óhajtotta az ilyen megoldást. Nyomásával mégis megpuhította Tisot, aki ugyan ragaszkodott ahhoz, hogy a következő napra összehívott parlament döntsön Szlovákia önállóságáról. Hitler természetesen nem titkolta vendége előtt, hogy talán a legközelebbi órákban milyen sors vár a cseh nemzetre. A hitleristák e könyörtelen játékát teljes siker koronázta. A szlovák állam akkor jött létre, amikor könny és vérözön árasztotta el Csehországot. A ludákok azonban egyetlen Az a ntif e s isztaharc o s o k nyilatkozata (CSTK j — Az Antifasiszta Harcosok Szlovákiai Szövetsége Központi Bizottsága elnökségének küldöttsége tegnap Miloš Hrušovskýnak, a Központi Bizottság elnökének vezetésével felkereste Ondrej Klokočot, a Szlovák Nemzeti Tanács elnökét, s az ellenállási harcosok nevében átadta neki az 1939. március 14-e harmincadik évfordulójának alkalmából tett nyilatkozatukat. A nyilatkozat említést tesz arról, hogy a legreakciósabb szlovák politikai képviselők harminc évvel ezelőtt Adolf Hitler és a német militaristák akaratának engedelmeskedve kikiáltották a szlovák államot. Ennek a szégyenteljes árulásnak következtében félbeszakadt a szlovák és a cseh nemzet együttélése, s a megalázott, jogfosztott szlovák nép a német fasisztákat engedelmesen kiszolgáló parlament s kormány kényének-kedvének volt kitéve. A szlovákiai antifasiszta harcosok a faiszta szlovák állam megalakulása 30. évfordulójának alkalmából kijelentik, hogy hűségesek a Csehszlovák Szocialista Köztársasághoz, a csehek és a szlovákok, s az itt élő nemzetiségek közös hazájához. Mindenkor támogatják a többi szocialista országhoz fűződő testvéri Internacionális kapcsolatokat, amelyek a múlthoz hasonlóan most is védelmet nyújtanak az imperializmus agresszív erőinek támadásai ellen. szóval sem iejezték ki együttérzésüket. Ellenkezőleg, a cseh nemzet sorsára hivatkozva indokolták meg cinikusan „a plébános köztársaságának" megalakulását, amit a lakosság — például Bratislavában — eleinte nem vett kitörő lelkesedéssel. Csehország sorsa 1939. március 15-én reggeli hat órakor beteljesedett, amikor a német katonai egységek minden oldalról betörtek a cseh országrészekbe és megszállták. A megszállás azonban már az előző nap esti óráiban kezdődött Ostrava és környéke elfoglalásával. H

itler megkísérelte, hogy Hácha elnökkel tárgyalva bizonyos nemzetközi alibit szerezzen, vagyis jogcímet az említett agresszióra. Tény azonban, hogy úgy beszélt vele, mint ahogyan diktátorok szoktak, akik katonai túlerővel rendelkezve, teljesen önkényesein változtathatják meg a történelmet, a földrajzot és a jogokat is. Érvelése nem volt egyéb az ellentmondást nem tűrő fenyegetőzésnél. Állandóan azt hangoztatta, hogy minden ellenállásnak beláthatatlan következményei lehetnek, amelyek végeredményben Csehország teljes pusztulását jelentenék. Hitlertől Göring vette át a szót, aki szinte kéjelegve tett említésit 'Prága szétbombázásának lehetőségéről. Az ellenállás valóban nem lett volna reális, mert az emberek tömegeinek lemészárlását, a cseh nemzet öngyilkosságát jelentette volna. Viszont szörnyen megalázó és elrettentő az a tény, hogy a cseh politika képviselői a müncheni árulás után minden tiltakozás nélkül térdet hajtottak Hitler előtt. Hiába keresnénk az akkori dokumentumokban az olyan, habár teljesen platonikusan, de mégis becsületes szándékkal s erkölcsileg megindokoltan kimondott s leírt szavakat, mint .tiltakozom", vagy legalábbis „nem értek egyet". Ezek a szavak nem olvashatók a március 15-én a kormánynak a kora reggeli órákban megtartott üléséről felvett jegyzőkönyvben sem. A kormány akkor csupán arra szorítkozott, hogy bizalmat szavazott Háchának és utasításainak teljesítésére kötelezte magát. (Az új kormány néhány tagja, Eliáš tábornok vezetésével csak néhány hét múlva határozta el, hogy titokban közli a brit külügyminisztériummal, nem ért egyet Cseh- és Morvaország megszállásával.) A

z 1939. március 14-én és 15-én bekövetkezett erkölcsi válság egyik legszégyenteljesebb bizonyítéka azoknak az eseményeknek, amelyeknek egyszer s mindenkorra el kellett volna temetniük Csehszlováklát. Mint mindenkor a történelemben, ezt a válságos időt is túlnyomórészt azok élték túl, akik talán legkevésbé voltak vétkesek előidézésében. Túlélték, de nem törölhetik ki a történelem lapjairól. A csehszlovák állam ugyanis sohasem engedheti meg magának azt, hogy — legyen bár belső vagy külső okokról szó — elfelejtse az 1939. márciusában lezajlott végzetes eseményeket. RÓBERT KVAČEK egyetemi docens, Prága