Új Szó, 1969. március (22. évfolyam, 51-76. szám)

1969-03-11 / 59. szám, kedd

„Még az 5000. évben is szükség lesz ránk..." MILLIÁRDOKAT ÉR A SZEMÉT Mi újság a külföldi utak körül? Devizaigérvények a realitásnak megfelelően 0 Miért árusítja a bank félárral a devizát? # Akik utazhatnak - március 15-ig választ kapnak Még tart a léi. Egyelőre a meteorológia hírei sem biztatók, mégis a nyárra gondolunk, arra, hol és hogyan töltsük a szabadságunkat. Ez azonban nemcsak a mi pénztárcánktól tügg, hanem az állam devizakészletétől is. JOZEF KUBIZŇÁKNÁL, az Állami Bank prágai főosztályvezetőjénél tett látogatásunk alkalmával a kapitalista államokba és Jugoszláviába egyénileg, illetve meghívásra utazó polgáraink idei kilátásai felől érdeklődtünk. Aki kályhával fűt, elégeti a papírhulladékot, sőt néha a csontot is. Nemegyszer a háztartásban hasznavehetetlen textilanyagok is a kályhában vagy a tűzhelyben égnek el. Az ócskavasat — ha nem tudunk vele mást tenni — a szemétbe dobjuk. És ha netán apró háziállatok tenyésztői vagyunk? Aligha használjuk fel szőrméjüket vagy sörtéjüket otthon. Bundájuk sokszor szintén a „szemétdombra" kerül, avagy — amennyiben nem szakszerűen nyűzzuk le és kezeljük őket — értéktelenekké válnak. E bevezető sorok elolvasása után bizonyára sokan azt gondolják: — Lám, egy újságíró imét „bedőlt" a propagandaakciónak, megnyerte őt valamelyik vállalat, hogy kürtölje világgá: kár eldobni a hulladék- és mellékanyagokat, adjuk át őket inkább — nemegysze potom áron — a begyűjtőhelyeknek. .. Nos. tisztázzuk a dolgot. Bevallom, évek óta foglalkozom olyan „szennyes" kérdéssel, amilyen a hulladékanyagok hasznosítása. De nemcsak én, és nem csupán az ezzel a „szennyes" tevékenységgel foglalkozók töprengenek felette. Egyebek között egyik olvasónk is például azzal a kérdéssel fordult hozzánk: miért ne lehetne újjáfenetni a drága angol vagy svéd zsilettpengéket? Nem akadna üzem, amely gondoskodna „regenerálásukról"? Ha valaki azzal vádolna, hogy írásommal fölösleges helyet foglalok el az amúgy is szűk terjedelmű lapunkban csak azért, hogy reklámot csapjak, az téved. Milliós tételek Magyarországon a MÉH (Melléktermék és Hulladékgyűjtő Vállalat) név alatt ismerik az ócskavas-, színesfém-, papír-, rongy-, gumi-, bőr-, stb. hulledákok megvásárlásával és értékesítésével foglalkozó vállalatot. Hazánkban magyarra aligha fordítható — kissé prózaiob — Zberné suroviny a neve a hasonló tevékenységet végző vállalatnak. Mindenesetre a méhhez méltó türelemre és mindennapi meggyőző, valamint aktív munkára volt szüksége ennek a szervezetnek ahhoz, hogy országos viszonylatban 1949-től 1967-ig; több mint 2 millió 700 ezer tonna papírt, közel kétmillió tonna vashulladékot, több mint 500 000 tonna csontot, 350 000 tonnát meghaladó rongyot és 11 701 tonna tollat gyűjtsön össze. Ehhez csatlakozik a több mint 234 millió kisállat szőrméje, illetve irhája is. Talán túlságosan a részletekbe bocsátkoznánk, ha fel akarnánk sorolni, milyen értékeket eredményezett az említett gyűjtő tevékenység. Elég egyetlen számadat: 1967-ben a begyűjtött hulladékanyagok értéke meghaladta a 9 milliárd(l) koronát. Ez már olyan tétel, amelyet semmiképpen sem hanyagolhatunk el. Mit jelent ez a termelés szempontjából? Az 1949-től 1967 -ig megvásárolt gidabőrből mintegy 22 millió 486 ezer kesztyűt lehetne gyártani, az ugyanabban az időszakban megmentett kecskeirhából több mint egymillió velúrzakót, a nyúlbőrökből egymillió 300 ezer bundát vagy közel 44,5 millió kalapot, a felvásárolt tollból mintegy 3,9 millió paplant vagy több mint 5 millió hállózsákot stb. Az összegyűjtött hulladékpapírból közel 7 milliárd könyvet vagy mintegy 114 milliárd újságot lehetne kinyomtatni, az egyébként a szeméttelepre kerülő felvásárolt csontból pedig csaknem 124 millió darab szappant stb. lehetne előállítani. Nem hasztalan összehasonlítás A közgazdászok legfőbb „fegyvere" a számokkal való bizonyítás, a statisztikai összehasonlítás, az elemzés. Ján Maholányi, a Hulladékgyűjtő Vállalat termelési igazgatója a fentieken kívül egész sor további számadattal is megismertetett. Alig győztem őket feljegyezni, többet akaratlanul is kihagytam. Mégis felfigyeltem, amikor azt kezdte elemezni, hogy az 1949—67-es években megvásárolt és feldolgozott hulladékpapírból mintegy 31 éven át nyomtathatnánk az 1966-os kiadványokat. Azt sem felejtettem el, hogy miközben országos viszonylatban 1966-ban a könyvek és a folyóiratok nyomtatására felhasznált papírmenynyiség összesen 87 261 tonnát tett ki, ugyanabban az évben 175 754 tonna hulladékpapírt vásároltak fel, vagyis a nyomdaipar szükségletének mintegy kétszeresét. Aztán következtek a további — nem kevésbé kuriózumszámba menő — összehasonlítások. Az említett időszakban begyűjtött hulladék értékéből 9330 ötemeletes házat lehetne felépíteni kb. 450 000 lakos számára vagy 370 luxusszállodát az idegenforgalom bővítésére. Arra sem gondoltam volna, hogy két évtized alatt a gyűjtés értéke akkora volt, mint az 1961—1966 években a hazánkba importált összes közszükségleti cikkeké együttvéve. Amennyiben a papírgyűjtés révén megtakarított 12 millió 541 ezer fából 5 cm vastag deszkákat fűrészelnénk, ezek köze] 251 millió négyzetméternyi területet fednének be, vagyis több mint 12,5 millió 20 négyzetméter kiterjedésű szoba padlózatát fedeznék. A megvásárolt gidabőrből az ország minden 15 éven felüli lakosának két pár kesztyűje lehetne stb. Értékesítés — saját portájukon Hagyjuk el azonban a számok birodalmát. — Mi történik a tömérdek begyűjtött nyersanyaggal? — kérdeztem Maholányi igazgatótól. — Amennyiben a pénzügyi forgalom szempontjából értékeljük gazdasági tevékenységünket, úgy ebben a gyűjtés csupán 30 százalékot képvisel, 70 százalékot pedig a termelés. Ez azt jelenti, hogy a hozzánk kerülő anyagok túlnyomó részét magunk alakítjuk át késztermékké, és emellett komoly exportot is lebonyolítunk. — Megmagyarázná ezt kokrétabban? — Kezdjük talán a kivitellel. A legkeresetebbek közé a papír tartozik. Ausztriába, Olaszországba, a Német Szövetségi Köztársaságba s egyéb országokba is úgyszólván korlátlan mennyiségben szállíthatnánk. Ez nagy előny számunkra, mert az ebből eredő devizáért korszerű gépeket vásárolhatunk üzemeink számára. Éppen most tárgyalunk például több külföldi céggel egy új papírsajtoló gép vásárlása ügyében. Miért? Eddigi gépeink napi teljesítőképessége 2—3 tonna, a kiszemelt külföldi prések pedig óránként 4—6 tonnát is produkálnak. Ha pedig már a jjapírról beszélünk, meg kell még jegyeznem, hogy az egyébként hasznavehetetlen papír 30—35 százaléka még mindig a szemétkosárba kerül. .. — Mi mindent gyártanak még? — Speciális gumiszőr-betéteket a bútorok, gépkocsik stb. számára, kárpitosvattát, matracokat, műszaki zsiradékot, feldolgozzuk a sörtét, zsákokat varrunk és javítunk stb. Sajnos, felvásárlóhelyeink, raktáraink s termelőüzemeink mai állapota, illetve kapacitásuk nem kielégítő, pedig a jövőben — amennyiben gazdasági helyzetünk megengedi és megértést találnánk az illetékeseknél — ki szeretnénk bővíteni tevékenységi területünket. — Lesz-e a jövőben is tehát értelme a melléktermékek és a hulladékanyagok ' gyűjtésére? Arra gondolok: az új anyagok, például a műanyagok és egyéb műszaki újdonságok nem teszik-e majd feleslegessé a gyűjtőtevékenységüket? — Meggyőződésem, hogy nem érem meg — válaszolta mosolyogva az igazgató —, de kimutatták, hogy még az 5000. évben is szükség lesz ránk. . . DÓSA JÓZSEF — A devizalgényekért a lakosság január 31-ig folyamodhatott — válaszolta J. Kubiziiák. — A kapitalista államokba utazók részére az idén ls fejenként napi 5 dollárt, összesen 100 dollárt, a Jugoszláviába utazóknak pedig legfeljebb 14 napos ott-tartózkodásra összesen 700 dinárt biztosltunk. A rokoni meghívásra utazóknak csupán 5 dollár jár. • Értesüléseink szerint némileg javult a helyzet. A tavalyinál állítólag jóval nagyobb összegeket szabadítanak fel a devizakészletekből. — Amennyiben javult az idén a helyzet, hogy míg 1960-ban az utazási forgalomból befolyt devizáknak mindössze 20 százalékét szabadítottuk fel erre a célra, ebben az évben ennek az összegnek a felét fordítjuk az egyéni utazások fedezésére. Ha tehát devizabevételeink nem változnának az idén, akkor a Nyugatra utazóknak két és félszer annyi devizát adhatnánk, mint az elmúlt években. Ám ez a javulás végeredményben csupán látszólagos. A nehézségeket ugyanis a devizáért folyamodók rendkívül nagy száma okozza. Mert míg 1967-ben 260 ezer, 1968-ban 400 ezer polgárunk utazott rokoni látogatásra a nyugati államokba, az idén számukat 500 ezerre becsUljtlk. így hát képtelenek vagyunk devizával valamenynyi kérelmezőt ellátni. • Hogyan segítenek magukon? — Az egyszeri öt dollár kiutalásával mindenekelőtt a meghívásra utazók kérésének teszünk eleget. A megmaradt összeget az egyénileg utazó turisták kapják, mivel azonban korántsem elégíthetők kl az Igények . .. • Milyen összeg áll rendelkezésünkre? — Az idei mintegy 80 millióra becsülhető devizának — amint már mondottam — csak a felét oszthatjuk szét az érdeklődők között. lermészetesen ebből az öszszeghől fedezzük a tudósok külföldi tanulmányútjalt, dolgozóink hivatalos részvételét a kongreszszusokon, szimpóziumokon. Az egyéni turistáknak alig marad 17 millió devizakorona, ami édes kevés, ha meggondoljuk, hogy az idén az egész ország területéről 254 ezren igényeltek devizát a kapitalista államokba. Ez a rendkívüli érdeklődés az államtól nem 17 millió devizakoronát, hanem 17 millió dollárt igényelne. Minthogy ezzel az összeggel nem rendelkezünk, a kérvényezőknek legfeljebb 14 százalékát elégíthetjük ki. • Hányan kérvényeztek devizát Szlovákiában? — Az Állami Bank tájékoztatása értelmében a 74 500 kérvényező (a gyermekeket beleértve) 5 millió 550 ezer dollárt igényel. Minthogy a szlovákiai lakosok közül meghívásra kevesebben utaznak külföldre, a személyenként ily módon megtakarított egyszeri 5 dollárt kitevő összegeket is az egyénileg utazó turisták kaphatják. • Milyen sors vár azokra, akik Jugoszláviába készülnek? — Az ő helyzetük kedvezőbb, mint a nyugati államokba igyekvő turistáké. Ez azzal magyarázható, hogy az egyéni turisták részére kétszer annyi az előirányzott összeg. A nyaralók száma ugyanakkor háromszorosára emelkedett. Számokban kifejezve tehát míg a Cseh Szocialista Köztársaságban 450 ezren 226 millió 710 ezer dinár kiutazását kérték, addig a Szlovák Szocialista Köztársaságban 92 ezer kérvényező 60 millió dinárt. Csakhogy lehetőségeink szerint a kérelmezőknek csupán 25 százalékát elégíthetjük ki. • Sokan kifogásolják, hogy az Állami Bank a devizákat 125 százalékos felárral árusítja. Ehhez még illetéket is hozzácsap, állítólag az utazási forgalom fejlesztése érdekében. Ezért a 16 koronáért vásárolt dollárt 37 koronáért bocsátja forgalomba. Nem gondolja, hogy ezzel kapcsolatos panaszok indokoltak? — Ha látszólag igaza is van a lakosságnak, tisztában kell lennie azzal, hogy a felár és az illeték nem az Állami Bank, hanem az állam bevétele, és hogy ennek nagy részét valóban az utazási forgalom fejlesztésére fordítja. Mert minél több és színvonalasabb vendéglátóipari üzem áll a külföldi turisták rendelkezésére, annál több devizára teszünk majd szert. • Kiket részesítenek a devizakiutalásoknál előnyben? — Az elsőbbség azokat illeti, akik az utóbbi három évben nem jártak Nyugaton. Csak ezeknek a kielégítése után kerül sor azokra, akik kérvényükhöz bizonyos ajánlást, például orvosit csatoltak. • Hogyan döntenek a devizaigényekről? — A döntés helyi flókvállalataink erre a célra megalakult bizottságainak a feladata. A vitás kérdésekben az Igazságtalanságok elkerülése érdekében kikérik a járási szervek, esetleg a szakszervezetek véleményét ls. Tekintettel a kérvényezők nagy számára, lehetetlen mindenkivel közölnünk a döntés eredményét. Ezért i'igy határoztunk, hogy március 15-ig csupán azoknak küldünk értesítést, akiknek a kérvénye kedvező elintézést nyert. KARDOS MARTA Kiterneílka Csehszlovákiában Mintegy 140 dolgozót foglalkoztatnak Csehszlovákiában a műszaki-kibernetikai módszerekkel kísérletező munkahelyeken. A kísérletek túlnyomó többségét a Csehszlovák Tudományos Akadémia s a Szlovák Tudományos Akadémia e célra berendezett munkahelyein végzik, amelyek szorosan együttműködnek főiskoláinkkal. Az eredmények kiválóak és külföldön ls teljes elismeréssel nyilatkoznak róluk. Csehszlovákiában eddig kb. 150 kibernetikai szakkönyv jelent meg. Az említett munkahelyeken nemcsak elméleti tevékenységet fejtenek ki, banem tudományos kísérletezés céljaira ' klönleges készülékeket is szerkesztenek, de az ezzel összefiig- j, gő munkálatok általában nagyon J sokáig, néha több évig tartanak. A vélemények differenciálódása (Folytatás az 1. oldalról) A párt január utáni megújhodása a pártban felújult és elmélyült demokratizMU3 révén mindenkinek megadta a lehetőséget, hogy nézeteit az ismertté vált nyilvánvaló tanulságok alapján modósítsa s az új pártpolitikát elsajátítsa. Senki sem keres bűnöst azok között, akiket egyszerűen félrevezettek, s akik erről nem tudtak. Senki sem kárhoztatja azokat, akik abban a meggyőződésükben, hogy jó ügyet szolgálnak, engedelmeskedtek. A becsületes párttagok ezrei igyekeztek a határozatokat az utolsó percig lelkiismeretesen teljesíteni — abban a tudatban, hosy ezzel segítik a szocializmust leginkább, hogy ezzel tesznek közös ügyünk javára a legtöbbet. Nem tudták, hogy egy politikailag-emberlleg torz hatalmi gépezet kiszolgálói és kiszolgáltatottjai, hogy a valóságban olyasmit támogatnak, ami nem a szocializmus érdekében, hanem egyes személyek uralma érdekében hasznos elsősorban, s hogy ezzel valójában nemhogy segítik, hanem éppen hátráltatják fejlődésünket. Az ország helyzete mutatja: így volt. így volt a politikában, az emberek közötti viszonyokban, az iparban, a mezőgazdaságban... S az elért jő eredmények sem cáfolják ezt, hiszen ott, ahol egy társadalom serénykedik, eredményeknek is kell születniük. De bizonyítják azok az eredmények, amelyek nem születtek meg, holott ésszerű országvezetés révén meg kellett volna születniük?! A lecke olyan világos, hogy az okfejtés szinte nevetséges. A meglepő azonban az, hogy ennek ellenére vannak kommunisták, akik újabban úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, mintha éppen ott kellene folytatni, ahol január előtt abbahagytuk. Az ilyen magatartás természetesen nem meglepő azok esetében, akik a Novotný-rendszer idején kisebb vagy nagyobb funkcióikban korlátlanul basáskodtak, s joggal tartanak attól, hogy hatalmi vissszaéléseikre, önkényeskedésükre, embertelenségükre fény derül. De meglepő azoknak a becsületes párttagoknak az esetében, akiket a Novotný-rendszer galádul becsapott, rászedett, akiknek a bizalmával és igyekezetével visszaélt. Sokan mondják: türelem, csak türelem. Az ember nem változtatja meg a meggyőződését egyik napról a másikra. Lásd például, hogy egyesek még a Sztálin-kultusz bírálatával sem tudtak kibékülni, mit akarhatunk hát tőlük a januári fordulattal kapcsolatban?! Igaz: nincs helye a türelmetlenségnek. De ha egyik részről türelmet igénylünk, a másik részről legalább lojalitást, megértést szeretnénk tapasztalni. Ehelyett azonban igen gyakran durva fenyegetést, vádaskodást és rágalmazást hallunk. Elképzelni is borzalmas, micsoda véres terror pusztítana ismét a pártban, ha valóra válhatnának azok a jóslások, amelyek az ilyen fenyegetésekben elhangzanak. És kinek, minek a nevében tulajdonképpen? Annak a forradalomnak a nevében, amely nálunk az osztályellenséggel már megvívta harcát, s most — még mindig — ellenséget keres? És ha másutt nem, legalább a pártban vél találni? S ha nem talál, csinál magának: ellenség lesz abból, akinek bizonyos kérdésekben kicsit más a véleménye?! S a harc az harc: ezzel a vitapartner-ellenséggel is úgy kell leszámolni, mint a legdühödtebb osztályellenséggel. Igen ám, csakhogy az osztályellenségről tudtuk, miért volt ellenség, s a szocializmus jegyében folyt ellene a harc. De minek a jegyében folyna a harc a vitapartnerrel szemben? A Novotný-rendszer szocializmusa jegyében, amelyről a napnál is világosabban kiderült, hogy emberek millióinak hitét és becsületes munkáját prédálta el? Annak nevében folyna ez a harc, amiről már mindenki tudja: rossz volt — és az ellen, amiről még nem tudjuk pontosan, hogy milyen lesz, de mindnyájan szeretnénk, hogy jó legyen?! A kommunisták többnyire mindig hajlamosak voltak az új, a haladó meglátásra, felfogására. Ez az igazi erőssége a marxizmus-leninizmusnak is; magában rejti a szükséges változás felismerésének lehetőségét. Nem hinném, hogy a délvidéken ezt kevésbé tudnák, mint bárhol másutt az országban. Talán csak az a baj, hogy a vitapartnerek hangja nem egyformán erős. Mintha messzebb hallatszana azoké, akik „akasszátok fel"-t kiáltanak, s valahogy halk és természetes azoké — a többeké —, akik hiszik és vallják: január szükséges és hasznos volt. SZABÓ GÉZA