Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-27 / 49. szám, csütörtök

HÚSZÉVES A LELESZI SZÖVETKEZET Hírneves volt és marad... Forradalmi múltú falu • Gépszövetkezetként indult i Akik elkezdték i Közös aratás • Példakép az országkan • A rizstermesztés és a helytelen árpolitika • Nem csüggedtek — magukra tialáltak • Mit mondanak a mai eredmények? nökségi asztal elé, és elégedetten vették ét a borítékokban a Jutalmat... A jól szervezett és elvégzett munka gyümölcseként évről évre erősödött a szövetkezet gazdasági helyzete, és 1952 márciusában már 14 millió korona jövedelemről számolt be Dobos Imre könyvelő. Országszerte híre ment a leleszi szövetkezetnek. Naponta érkeztek a látogatók autóbuszokkal, tehergépkocsikkal más községekből és járásokból. Saját szemükkel akartak meggyőződni a leleszi közös gazdaság sikereiről. Mi tagadás, volt mivel dicsekedniük. Üröm vegyült az örömbe A siker hatására egymás után születtek a jobbnál jobb elképBodrogköz egyik legnagyobb községének, Lelesznek a neve az elmúlt félévszázad alatt több ízben bekerült a történelembe. Hajdani gazdag levéltáráról, a premontrei rend impozáns kastélyáról megörökített feljegyzéseket ma már részben a feledés pora fedi. Viszont az itt élő nemzedékek emlékezetéből semmilyen erő sem törölheti ki a község forradalmi múltját. A burzsoá Csehszlovák Köztársaság és a Horthy-megszállás éveiben a legembertelenebb megtorlások és az emberi jogokért aktív harcot vállalók kegyetlen üldözése idején Lelesz a bodrogközi munkásmozgalom egyik jelentős központja volt. Ennek az írásnak nem ez a témája, nincs is szándékomban elemezni a falu gazdag forradalmi múltját. Ez a történészek dolga. Mégis említést igényel, mer,t az itt folytatott forradalmi harcok lángja élt tovább a felszabadulást követő években, s lelkesítette a falu lakosságának egy kis csoportját a szocialista nagyüzemi mezőgazdaság létrehozására ... Gépszövetkezetként indult A leleszi Május 1 EFSZ két elnökével: Cap István mérnökkel, — aki jelenleg a Nagykaposi Magtermesztő Állami Gazdaság igazgatója —, P a 1 á g y i Jánossal, a Királyhelmecl Állami Gazdaság nagytárkányi részlegének vezetőjével és Dobos Imrével, a jelenlegi elnökkel — aki 13 esztendeje látja el ezt a tisztséget —, valamint további néhány alapító taggal beszélgetünk a húsz esztendős szövetkezet múltjáról. Nem voltak sokan, akik a szövetkezés gondolatának gyakorlati megformálásáért síkra szálltak: id. Palágyi János, Cap István, Dobos Imre, Kobák Ferenc, Papp Imre, ifj. Palágyi János, Bodnár Ferenc, Sápos bácsi és még páran. EFSZ-nek még híre sem volt az országban, amikor 1948-ban Leleszen tizenheten gépszövetkezetet létesítettek, hogy a földet közösen, gépekkel művelhessék. Decemberben pedig — tehát jóval a szövetkezeti törvény kiadása előtt — megkezdték az ún. termelőszövetkezet szervezését, amely 1949 elején 31 taggal megalakult. Cap István abban az időben pártelnök volt a faluban. Idősebb Palágyi Jánossal, a gépszövetkezet elnökével, gyakran tanácskoztak: Nem mehet ez így tovább — mondogatták —, az emberek panaszkodnak, túl magas a „kontingens", nem bírnak lépést tartani a közellátás igényeivel..." Közeledett az aratás ideje. Gyakran járták a határt együtt. A burgonyaföldek zöld szalagjai élénk összevisszaságban szelték át a gabona sárguló tábláit. Ezernyi apró dűlő, végtelen szélességben terméketlen a föld, sok a mocsár... Palágyi bácsi legszívesebben arról beszélt, hogyan lehetne a terméketlen földeket, a bokrokkal és bogánccsal tarkított réteket termékeny legelőkké változtatni? Az „úttörők" szövetkezésének híre futótűzként terjedt a falu gazdái között, akik túlnyomó része képtelenségnek vélte a szövetkezet megalakítását. De egy-kettő közülük ls ott „szimatolt", ahol a kis közös gazdaság szervezői, tagjai tanácskoztak. Nem küldte el őket CAP ISTVÁN MERNUK senki, mert az ő címükre is volt mondanivaló: „Emberek, nem jó ez így, sem az államnak, sem maguknak nem jut így elég ... Kezdjünk hozzá közösen .. A felhívás természetesen eljutott a falu leggazdagabb földműveseihez ís, akik válaszként ezt üzenték: „Más nótát nem tudnak?... Biztosan kolhozt szeretnének ... Ebből nem kérünk ..." Akadtak eszesebbek, engedékenyebbek, de azok is különbözőképpen vélekedtek: „Traktoros szántás? Rendben van — mondogatták. — A szövetkezeti sertéshizlalda, a baromfitelep szintén nem rossz dolog, de a szántóföldet egyesíteni, azt már nem!..." Tovább a megkezdett úton A társulás néhány kezdeti formája vonzotta falu kisgazdáit. Felmérték ennek kedvező vonásait. Hajlandóságot mutattak a sertésállomány összpontosítására, a közös hizlalásra. De hol? Istálló nem volt. Palágyi János, volt elnök ezzel kapcsolatban érdekes történetet mesél. — Már 1949 januárjában találtunk olyan istállót a faluban, melyet bizonyos átalakítás után alkalmasnak véltünk sertéshizlalásra. De kis szövetkezetünk akkor még „féllegálisan" működött. Építkezni csak engedéllyel lehetett, építkezési anyaghoz jutni másképpen nem tudtunk ... Felutaztam Kassára segítségért Leukanič mérnökhöz, hozzá tartoztak ezek az ügyek. Kérésemre így válaszolt: „Jánoskám, én megértelek, de ez „fekete munka", ezért rács mögé tesznek ..." Bohdanovský elvtárstól, a kerületi pártbizottság akkori vezető titkárától hasonló választ kaptam. Még jóformán be sem fejezte, amit mondani akart, távozni készültem. Erre rám szólt: „Hová mégy?" Haza — válaszoltam —, lebontom a faiakat, nem lesz közös hizlalda. „Várjál csak — szólt újból —, mennyi fűrészelt faanyag ls kell?" — Bevallom, 2—3 köbméter elég lett volna, én ötöt kértem, Bohdanovský elvtárs tíz köbmétert utaltatott ki... így épült fel az első közös istálló, volt hová összpontosítani a hízókat... Jutott a kiutalt fából más istállóhoz is ... Szükség is volt rá, mert közben, 1949 februárjában megjelent a szövetkezeti törvény és még abban az évben a falu gazdái, kevés kivétellel, a közösben tömörültek. Az év vége felé már a tehénistálló Is ell'AI.AliYI |ANUM készült, építésénél az egész falu segédkezett. Mezei téglaégetőt létesítettek, így a téglabeszerzéssel nem volt bajuk. 1950 elején már 49 tehén állt az új istállóban... Közben a mérnökök elvégezték a leleszi határ területi rendezését, s a vetést már a gépek végezték a hatalmas dűlőkön ... Kisebb-nagyobb „döccenőkkel" sor került az első közös aratásra is ... Mérlegen a közös gazdálkodás 1951. március 3. A falura rászállt a sötétség, a szövetkezeti Irodában azonban ugyancsak zajlik az élet. Az egész község összegyűlt a szövetkezet évzáró gyűlésére. Égtek a kíváncsiságtól, milyen eredményeket hozott az új gazdálkodási forma? A szövetkezet vezetői az emelvényen ültek. A pirosnyakkendős úttörők, fejkendős aszszonyok, a kemény arckifejezésű férfiak, ráncos homlokú öregek tekintete az emelvényen ülőkre szegeződött. Egy kislány verset mondott, az emberek tapsoltak. Az elnök következett. Cap István felállt, körülnézett, majd az asztalra helyezte az előkészített beszámolót és papír nélkül, ahogy a szíve diktálta, keresetlen szavakkal beszélt. — Kedves szövetkezeti tagok! Nézzenek csak körül a mai Leleszen! Ugyanez az, ahol régente az ezernyi apró parcella, a maradiság, nyomorúság és az egymás gyűlölete uralkodott? ... Bizony nem az, amióta új, szövetkezeti útra léptünk ... És hogy milyen eredménnyel, arról beszámol a szövetkezet könyvelője. Dobos Imre — akkor ő volt a könyvelő — feszült figyelem közepette olvasta a számadást. — Van korszerű istállónk, benne 180 tehén és 26 ló. Felépítettünk egy juhakolt, ebben 700 juh van. Hizlaldánkban 180 sertést, baromfitelepünkön 260 tyúkot tartunk ... Közös gazdaságunk múlt évi sikereit Igazolja az, hogy terven felül 200 mázsa gabonát adtunk el, a húseladás tervét 200 százalékra teljesítettük és tejből negyvenezer litert értékesítettünk ... Amikor a közös gazdaság bevételeire került sor, síri csend honolt a teremben. — Tehát összbevételünk 4 millió 544 ezer korona, ebből a felosztás szerint 1 millió 804 ezer korona jutott a tagoknak. Tapsvihar zúgott, a tagok egymás után járultak az elDÜBOS IMRE zelések a közös gazdaság továbbfejlesztésére. Megfontolt, jól átgondolt kezdeményezésben nem volt hiány. A Latorca mentén, azokon a helyeken, ahol régente csupa haszontalan bozót nőtt, 180 hektáron rizstelepet létesítettek. A rizstermesztést — amely évente több mint 1 millió korona tiszta hasznot hozott a szövetkezetnek — egy ideig, míg rizshiány volt, az állami szervek is támogatták. Ezért vállalta a szövetkezet a rizstermesztéssel kapcsolatos, hétmillió koronát meghaladó befektetést. Később, a helytelen árpolitika miatt be kclHtt szüntetni a rizstermesztést, s erre a későbbi évek folyamán már csupán a tetemes kölcsön emlékeztetett, amit a kamatokkal együtt ezelőtt három évvel törlesztett le a szövetkezet. Mindez nagyon kedvezőtlenül befolyásolta a leleszi EFSZ gazdasági helyzetét. Nem különben a cukorrépatermesztés, amire évente 1 millió koronát fizetett rá a szövetkezet. A ciroktermesztés és seprükészítés évente 2,5 millió koronát jövedelmezett a leleszieknek. A piacon nem volt elég cirokseprü, de a fondorlatos árpolitika és hivatalos intézkedések ezt a jövedelmező és egyben társadalmi Igényeket ls kielégítő termelési ágazatot Is megsemmisítették. Érthető, hogy mindezek az intézkedések megtörték a kezdeményező készséget, és elkedvetlenítették a leleszieket. Ennek ellenére sem csüggedtek el, keresték és megtalálták a kivezető utat a külső hatások okozta gazdasági megtorpanásból. Jubileumi évzáró gyűlésre készülnek A közeli napokban tartotta meg a 20 esztendős leleszi EFSZ évzáró gyűlését. Dobos Imre elnök és Kiss József főkönyvelő arról számolt be, hogy a ma 22 millió korona értékű vagyonnal rendelkező, 1850 hektáron gazdálkodó szövetkezet az elmúlt esztendőben hektáronként átlagosan 8746 korona bruttó termelést ért el és a munkaegység értéke elérte a 30 koronát. IIúsz esztendő távlatából ítélve a leleszi szövetkezetet ma is méltán megilleti az országos hírnév és elismerés. KULIK GELLÉRT A telefon nem fényűzés A közép-szlovákiai ke« rület jóval elmarad az országos átlag mögött $ A húszéves lemaradás egy kis erőfeszítéssel még pótolható ^ Több vonalra van szükség A közép-szlovákiai kerületben a felszabadulás óta 165 új postát nyitottak meg, korszerűsítették a meglevőket és több távösszeköttetési vezetéket építettek. Ennek ellenére e téren igen nagy méretű lemaradás mutatkozik. A múlt év végén a kerületben 102 000 telefonállomás volt, ami lényegében azt jelenti, hogy minden 100 lakos közül csak 7,2-nek volt telefonja. Bár az utolsó években a telefonállomásuk száma megkétszereződött, a kerület az országos ranglétrán az utolsó helyek egyikét foglalja el. Hazánkban száz lakosra 11,1 telefonállomás jut, s ezzel világviszonylatban a tizenhatodik helyen vagyunk. Száz lakosra az elsőséget tartó Egyesült Államokban 49,8, Svédországban 39,25, Kanadában pedig 38,9 telefonállomás jut. Ebből következik, hogy az állomások sűrűsége terén csaknem 20 évvel a világszínvonal mögött kullogunk. Hogy mi ennek az oka? A középszlovákiai kerületben például az, hogy nem épülnek olyan nagy lakótelepek, mint az ország más részében. Viszont ott is, ahol az építkezés rohamos léptekkel halad előre, csak utólag vezetik be a telefont. Pedig amikor egy lakótelepet építkezésre előkészítenek, a telefonhálózat megépítésére is gondolni kellene. A kerületben, annak ellenére, hogy egyik részén irányszámok tárcsázásával, tehát közvetlenül lehet az egyik városból a másikba telefonálni, igen sok telefonközpont berendezése elavult. Az elkövetkező 8 évben mintegy húsz telekomunikációs épület átadására van kilátás, ami lényeges javulást eredményezhet majd. Sajnos, annak ellenére, hogy az említett építkezések — évente kb. öt posta — műszakilag elő vannak készítve, csak nehezen akad vállalat, amely az építkezések megvalósítását elvállalná. Nemcsak a kerületben, hanem egész Szlovákiában igen nagy gondot okoz a távösszeköttetési hálózat sűrűsége. Egyegy vonalra mintegy 50 állomás esik — a fejlett országokban 17—23 — s fgy a telefonálás az egyik kerületből a másikba igen nagy türelmet és időveszteséget kíván. A nemrég létrejött Közlekedés-, Posta- és Távösszeköttetésügyi Minisztériumnak mielőbb fel kell mérnie Szlovákiában a helyzetet és a gazdasági lehetőségeinket figyelembe véve intézkedéseket tenni a javulás érdekében, annál is inkább, mivel a kerületi nemzeti bizottságok ténykedését a közeljövőben felszámolják. A telefon ma, a huszadik században nem fényűzést, hanem mindennapi szükségletet jelent. —né—