Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-23 / 8. szám, Vasárnapi Új Szó

BÉRCZY KÁROLY (1821—1867) Balassagyarmaton született. Az 1840-es évektől kezdve csaknem minden fővárosi lapban jelent meg verse vagy elbeszélése. Legmaradandóbb alkotása Puskin Anyeginjének fordítása (1866). Novelláinak tárgyát elsősorban az arisztokrácia életéből vette, s főként angol irodalmi példaképek után dolgozott. Pesten halt mecj 1867-ben, E

gy történetet mondok el, azon események sorából, melyek míg újak, fővárosi közönséget mulattatnak, hogy aztán örökre feledtessenek, egy történetet, melynek végjelenete az Ikerváros ajkán forgott; s bár sokan beszélték, részleteiben csak kevesen ismerték. Beszélyem egyszerű, mert a színhely nem termek szőnyege; igénytelem, mert hőse nem divat-arszlán vagy korhely zseni, hanem egy gránátos, kiről általában mi azt hisszük, hogy nem ismer nagyobb elvét, mint ha feke-te kenyere mellé hústápot s italt, bort nyer, nem nagyobb fájdalmat, mintha kurtavasro záratik, vagy vesszőt kell futnia. Pedig a szívnek, ha romlatlan, pórkebelben is vannak magasb igényei, miket ha a sors megtör, a rideg élet becsét veszti. De szóljon történetem. 1 1840 telén országszerte újioncállítás volt, s a kötéllel hurcolás helyett, szelídebb törvény értelmében, sorshúzás határozott. Hány anya remegett ekkor fiáért, hány leány testvére- vagy kedveséért! \ Vadkerten a sorshúzásnak én is tanúja valék. A megyei küldöttség a helységházában ült össze, hova az egész népség, mindenki saját érdeklettjeért remegve, sereglett. A küldöttség előtti asztalon mély edény állott amely a húzandó számokat foglalá magában. Vadkertre öt katona volt kivetve, s így kik az 1, 2, 3, 4, 5 számokat húzták, rövid időn egyenruhába húzattak. Az összeírottak neveik egyenként felolvastatván, ezek az edényhez léptek, s ha remegő kezük nem a veszélyes számok egyikét vomá elő, örülve robogtak el. Barna Peti legszebb suhanc volt a faluban, egészséges piros aroa, bogárszeme, holló haja első pillanatra kitűnt a többi közüi. Barna Peti legboldogabb fiú volt a faluban, mert öreg anyja mint szeme fényét óvta őt minden rossztól, s mert alig néhány hete hogy kendőt váltott a szomszéd Piros Mariskával kinél magához illőbb párt nem is választhatott. Barna Peti szinte az összeszorítottak között volt. — Sose féljen, édes szülém, lesz eszem, hogy azt a numerust ne húzzam — mondá Peti anyjának a falu házához menet, vigasztalni óhajtva az aggódót — De hátha mégis, édes fiam — zokogott ez hangosan—, mit csinálnék én nélküled? — És énl — suaogá Mariska, könnyeit tarka kendőjébe törölgetve. — Édesanyámnak még Itt maradna János bátyám, aztán meg lelkem, Mariskám, ha már éppen meg kéne lenni, hiszem, nyolc év neon a világ. „Dehogynem a világ, dehogynem a világi — gondolá a lány. — Meghalnék én addigi" Igy értek a helységházához, hova őt öreg anyja s jegyese szorult szívvel bekísérték. Bátor léptekkel, mosolygó arccai közeledett ő az asztalhoz — e gyönyörű atlétai termet mindnyájuk figyelmét magára vonta. Határozottsággal nyúlt a tálba, s a húzott számot átadta a küldöttségl elnöknek. És felbontá a jegyet, s fennszóval hangzók: — egyl E percben egyszerre két sikoltás volt hallható, mit rögtön keserves nősírás és jajvaszökelés követett. Az Ifjú arca halálsápadt lőn, mellére csüggesztett fővel ment ki az udvarra, hol két nő, egy öreg s egy ifjú borult nyakába. 2 Három évvel későbo, hideg, ködös űszl estén, Budán, egy na gyobbszerű ház kapuja előtt, őrként, megtermett, izmos gránátos sétált alá s fel. A villogó szempár, tojásdad piros arc s a feszes egyenruha által kitüntetett szabatos karcsú termet, nem egy mellette elmenő szemét vonta magára, s nem egy kiaszott Világfi mérte őt végig irigy tekintettel. E katona-őr Barna Peti volt, de nem a vidor kedélyű suhanc többé — féreg rágódott belselyében, mely napjait éjeit háborgató. Elmondom röviden a három év alatt történteket. Mariskának szíve majd megszakadt, midőn Petijétől válnia kellett, s fájdalmát csak az a remény enyhíté, hogy egykor mégis neje leend a viszszatértnek. Ez volt Peti vigasza ls, ez volt a kizáró eszméje vágya, álma, ez könnyíté neki a terhes szolgálatot. Egy budai laktanyába rendeltetett és képzelhető mily édes volt meglepetése, midőn egy napon, kétévi távollét után Mariska felkereste őt. Az öröm első kitörései között alig bírta elmondani a gyönyörű lány, hogy a földesuraság, ki a telet városban tölti, magával hozta őt, hogy itt a kisasszonynak szobaleánya leend, s ezentúl gyakrabban látandja jegyesét. Peti a véletlennek eleinte gyermekként örült, de öröme később mindinkább csökkent, midőn a-leányt fokonként minden tekintetben változni látta Először is a szalagos, hosszú hajfonadék kontytekerccsé alakult, a csizmát cipő s a parasztos mellényruhát hosszú szabású öltöny váltá fel, sőt kezein olykor pár kimustrált kesztyű is volt látható. Arcán az egészséges pírt gyöngéSzép magyar novellák ekkor nem tudott hova lenni; szülőihez falujába közbotrányul vtesza nem térhetett, Móric úrfi mii se

m akart tudni róla, jegyesét már hetek óta nem látta. Elhagyott állapotban az öntudat kígyói fölmelegedtek keblében, s kétségbeesve nézett a jövő életbe. Elhatározá végre a feledett jegyest fölkeresni, s ez könynyezve öleié keblére a megtért szerencsétlent, s minthogy jelenleg szolgálata őt tovaszólítá, estére rendelt neki találkozót, a budai Városmajorban. És ez volt azon est, melyen Barna Peti őrként járt fel s alá a néptelen utcán. Az őrhelyre számításán kivé s véletlenül rendeltetett, pedig ő a találka* zót mindenáron meg akarta tartani. Be* várta az esthomályt, s ekkor, feledve minden fegyelmet, lesietett a kitűzött helyre. A kisírt szemű, halvány leányt már ott találta. Mariska mindent kivaílott, s e vallomáson a durva katona szíve megtörött. Az elébb oly szép színekkel ragyogó életboldogság összeomlott, s romjain egy végindulat keletkezett, mely szánalom és keserű megtorlásnak volt vegyülete. A zokogó leány csak bocsánatért és halálért esdekelt, s a fiú adott neki bocsánatot egy hosszú, forró csókban, s adott halált, fegyvere szuronyát mélyen keblére merítve.. . Egy Ideig merően nézve a vonagló tetemet, még egyszer átölelte azt, megcsókolta a kékülő ajkakat — aztán félőrülten, föveg nélkül, Ijesztő, vad kifejezéssel rohant a budai várba, a fő őrhelyre. — Gyilkos vagyok! — lihegé ide érve. — Nézzétek, milyen véres ruhám, fegyveremből hiányzik a szurony, kedvesem szívében van az, künn a Városmajorban meglelitek, öljetek meg engem is minél előbb! Szavait nem kelle ismételni, mert azonnal elfogva s különszobába zárva lőn, melléje őrül két bajtárs adatott Az első lázroham múltával helyzetére s jövőjére eszmélt, s átlátta, a katonai fegyelem szerint mi vár reá: bizonyos és gyalázatos halál. Rögtön határozott, mielőtt akadályozhaták, az egyik őr kezéből kiragadta a fegyvert... Következő percben megszűnt szenvedni. 3 Mariskát és Barna Petit egy nap temették — az utóbbit mint öngyilkost sértést árkába. Festetlen deszkából összeforbátolt koporsójának egyetlen kísérője — én valék. Ismertem a szerencsétlent, s nem ítéltem meg őt, hanem egy könnyet törültem le szemeimből. Midőn elfogódott szívvel a városba visszatértem, hintő robogott el mellettem, melyből víg nevetés hangzott kl. Föltekinték — Móric úrfi kocsizott kl két társával a zöldbe mulatni. debb színezet árnyékolá, s egész alaikja bizonyítá, hogy tükrével nem ritkán foglalkozik. Szép volt Mariska így is, de Petinek csak jobban tetszett a hajdani piros csizmájú, piros arCTi pórleány, mint a fésűs hajú, hosszú rokolyás kisasszony, mint őt gyakran szemrehányólag nevezé. A lány először mentegetőzve, elnyájaskodva, később félvállról, majd bosszúsan fogadja e szemrehányásokat, s durva katonának nevezte a szegény fiút, kire az Ily megtámadás annál érzékenyebben hatott, minthogy e külső s belső változásnak valódi okát sejteni ls kezdé. A földesúrnak — kinél Mariska szolgált — fia azon arszlánoknak volt egyike, kiknek Jelszavuk: mindenáron élvezni a jelent. A gömbölyű, szép szobalány Móric úrfinak igen szemébe tűnt, s öt megkeríteni első pillanatra eltökélé. Ml volt neki erény, becsület, ártatlanság, a lány jövője? Ilyesekre Móric ifjú csak kacagott. Ajándékok, hlzelgések, szép mondások lassanként elferdítették a szegény leány lelkét, s hiúvá tevék önmaga, s mindinkább hidegebbé jegyese irányt. Hiszen őt ékes, gazdag urak nevezték szépnek, kedvesnek — hiszen ő talán többre is érdemes, mint egy pór nejévé lenni. Ilyen eszmék időről Időre elfagyasztják a kebel tisztább érzeményeit — s Barna Peti sajgó fájdalommal érzé, hogy mellőztetik, hogy lenézetik. Oksaneo Mikké (Finnország): KATONÁK Eljött az idő, midőn az elcsábított, elszédült leány föleszmélt mámorából. De az ébredés keserves volt. Az úrfi szülői észrevették a viszonyt fiük s a szobaleány közt — az elsőt lágyan megfeddók rangja feledéséért, az utóbbit a háztól elutasították szemtelenségeért. Mariska