Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-22 / 45. szám, szombat

22. |Folytatás a tegnapi számunkból) Manipulálás jobbra-balra „Űjkori felfogásban" a politikát em­berrel való manipulálásként értelme­zik. Ennek bizonyítására a fejlett tó­késországok korabeli szociológiája tömérdek bizonyítékot szolgáltat. A po­litika még akár a konzervált marxiz­mu; értelmezésében is, kizárólag vagy mindenekelőtt az osztályharc formája, visszatükröződése. Bár konzervált mar­xizmusról van szó, akkor is közelebb áll az igazsághoz, tudományosan job­ban megalapozott, mint a nyugati szo­ciológiai rendszerek, azért, mert a tör­ténelem rejtett mozgásmechanizmusá­hoz közeledik. „A hatalmi manipuláció" szempont­jából Novotný, mint a kispolgári szo­cializmus tipikus képviselője, valahol a középen helyezkedik el, mivel mint politikus mozgatta az embereket, és mivel őt mint politikust mozgatták az emberek. Logikus és könyörtelen en­nek a „manipulációnak" a kölcsönös kötöttsége: végső következményeiben azt jelenti, hogy „maga magát" ls ma­nipulálta. — Az erők, amelyek az ő sa­ját erői voltak, és a képességek, ame­lyek az ő saját képességei voltak, azo­nos társadalmi erőket szabadítottak fel és hoztak mozgásba, és ezek visszaha­tására kénytelen volt egyre jobban fel­fedni saját mibenlétét, kinyilvánítani igazi egyéni arculatát. Ha a malomról szóló kedvenc példájával élnénk, azt mondhatnánk, hogy a visszafelé őrlő malmok az eredeti kusza anyagból vé­gül mégiscsak igazi Novotnýt őröllek. Ennek a malomnak a kerekeit saját életének logikája forgatta meg, amely a társadalom sajátosságaival, életével, saját osztályhelyzetével rezonált. Amíg Novotný jobbára el volt rejtve a nyilvánosság elöl, inkább manipulált, mint manipuláltatott. Amikor 1957-tól teljesen a nyilvánosság elé állt, hagy­nia kellett, hogy vele manipuláljanak. De sem az egyiket, sem a másikat nem tudta következetesen csinálni. Nem tudta, mert mégiscsak túlságosan korlátolt volt, és nem hagyhatta, mert meghatványozott félelem szorongatta — félelem, hogy veszélybe kerül pozí­ciója, félelem, mert bűntényeknek volt részese. Az emberekkel való manipulálásához neki szívósan kellett keresnie a han­gulatok kedvező áramlását — a legerő­sebbeket, ezért sokszor a legelmara­dottabbakét —, azt az áradatot, amely­lyel vitethette magát, és amelyet időn­ként, „forradalmi" rohamainak vagy egyszerűen dührohamainak perceiben, igyekezett visszafordítani, de amelyet valójában csak elmocsarasított; tehát az áradatot objektíven változtatta mo­csárrá, s vizét ingoványokra vezette. „Hatalmi gépezete" így lehetővé tet­te számára ugyan, hogy éveken át de facto és de jure is az országvezetés élén álljon, de az ő objektív eredmé­nyei — a jogellenes keménység tettei, a káderekkel való bonyolult manőve­rezés és néhány következetes forra­dalmi tett: a városi kistermelés fel­számolása, a falu szövetkezetesítése ellenére — a szétmállottságba, a pu­hányságba, a csúszó-mászóságba fajul­tak. Ebben a helyzetben, az ilyen hatalmi hatásra a valódi és fiktív forradalmi tettek eredménye végül is nem a társa­dalmi helyzet és viszonyok forradalmi megváltoztatásától kísért forradalmi társadalmi átalakulás, nem az emberi minőség eredményszerfi átformálása és nem az új emberi viszonyok kialakí­tása lett, hanem a konzum-társadalom formáiban módosult hasonmása: tehát végtére még társadalomnak is Inkább kapitalista, mint szocialista, potencio­nálisan „kapitalizálódó" főként az em­berek közötti legérzékenyebb kapcso­latokban. A kispolgári szocializmus tipikus társadalma Amint szaporodtak tehát annak az Időszaknak az esztendei, amelyet a Novotný-uralom éveinek nevezünk, úgy növekedett azoknak az embereknek a csoportja, tömege, akiket a Novotný­féle uralom gépezete erkölcsileg szét­zúzott, eszmeileg eltaszított, diszkredi­tált, megcsalt és lehetetlenné tett, akik egyszerűen nem bírták ki ezt a túl nagy nyomást, és akik potenciálisan (bármilyen közömbösek is voltak) ké­szek voltak visszafizetni ezért a ha­talmi túlkapásért, ha ez az uralom majd elmúlik. Egyelőre azonban a men­talitásuknak és a kultúrájuknak meg­felelően a volt osztálybeli kispolgárság felé közeledtek, azonosultak vele a tár­sadalmi közömbösségben és a konzum­sziikséi?' >:eikben. És éppen ebben talált a Novotný­uralom gépezete hatásos, mindenkit magával ragadó kedvező áramlatra, erős áramlatra, népire, amely hátára vette és tartotta. A szocializmus az éhség elleni for­radalom, a Novotný-féle szocializmus­ANTONÍN NOVOTNÝ POLITIKA HATALOM IRTA: JAN SMI Š EK kreáció olyan társadalom volt, amely az alapvető társadalmi erőforrásokat bőkezűen elfecsérelte és ennek követ­keztében lett „félig jóllakott", félig forradalmi, félig jólétben élő és „fé­lig éhező" társadalom, olyan társada­lom, amely az anyagi javakra éhes. A proletár osztálytényező szociális szempontból kezdett átalakulni, de a kétség kívüli forradalmi vívmányai megszűntek ritmikusan elmélyülni, nem alakult ki a szocializmus új, kommu­nizmus felé mutató, saját életstílusa, ehelyett széleskörűen érvényesült a kispolgári életfelfogás. Megszületett a kispolgári szocializ­mus tipikus társadalma. A kispolgári meghasonlottság (nagy­jából 1960 után) általános társadalmi valóság lett. A kistermelő radikálisan elnyomott, de még aktív termelői és tulajdonjogi ösztöne, amelyet szociális szempontból könnyelmű (elidegenltően kimondott és elidegenedve meghallga­tott) frázisokkal kompenzáltak, ebben az új helyzetben tovább már nem ob­jektivizálódhatott felfelé a szociális hierarchikus struktúrában, a középpol­gárság életterében (amely a kispol­gári törekvések célegyenese), mert a forradalommal ez a felső szociális struktúra egy csapásra széthullott és a bürokratikus szociális réteg nem tu­dott kialakítani saját életstílust, sem egyenrangú szociális-gazdasági bázist. Nem maradt más hátra, mint hogy a kistermelő még szervesen és társada­lom-funkcionálisan ki nem használt potenciális erejét „alsóbb szintre" dönt­sék, hogy „elproletárosodjék", és így nagy szociális rétegeket kerítsen ha­talmába, eggyéolvadjon velük, szociá­lis és gazdasági tekintetben „semlege­sítse" őket. Annak lehetetlensége, hogy nyilvánosan hirdessék a kispolgár po­litikai és világnézeti álláspontját, nem a kispolgárság rovására ment, hanem jelentősen elősegítette, hogy ez az ál­láspont szétáradjon a társadalom egész szerkezetében. -A döntő forradalmi vereség Az ellenkező irányban a volt prole­tariátus ama képviselőinek erős, szo­ciális és kulturális mozgalma haladt, akiknek — mihelyt kezdtek kiszaba­dulni eredeti szociális helyzetükből — az új szociális valóságuknak megfelelő, új életstílust kellett keresniük. A for­radalmi egyednek itt adatott meg a ha­talmas történelmi lehetőség. És itt játszhattak, mint ahogy játszottak is döntő szerepet a politikai és hatalmi tényezők, a közvélemény formálói. Azért, mert eredetileg ők is az Európa közepe számára tipikus, hagyományos proletár-kulturális feltételek között él­tek, és mert a felső szociális struktúrára tekintve, amely eltakarta őket, nekik is voltak elképzeléseik a kulturáltság­ról, a magasabb életstílusról, tehát mert ők is (mint többé-kevésbé az egész közép-európai proletariátus) lét­feltételeik emberibbé tételében látták céljukat — „legalább" a közép-euró­pai kispolgárság kultúrfeltételelnek színvonalán —, éppen ezért fogadták el „természetesen" és hosszabb fontol­gatás nélkül a kispolgári életstílust az ő alacsony, tehát könnyen elérhető félkultúráltságával, és adták tovább, mint a stafétabotot. Ez döntő forradalmi vereség volt, azért, mert a győztes forradalom műve nem hozta meg a lehetséges és a főbb forradalmi eredményeit. Ennek a folyamatnak a nagyobb sza­kísza esik Novotný politikai érájára, az ő személyes kulturális hátterének fogyatékossága ebben sokszorosan ob­jektivizálódott. Természetesen nemcsak az övé. És nemcsak azzal, hogy ő maga habzsolva és elégtételként fogadta a kispolgári életstílust, és közvetlenül vagy közvetve tanított rá, hanem az­zal is, hogy számtalan politikai tetté­vel juttatta érvényre (mint a munkás­osztály és a dolgozó nép forradalmi akaratának megnyilvánulását), mint a hozzá méltó színvonalú szatócsszámítá­sok és elképzelések politikai argu­mentumát. A konzum-társadalom gondolata, a tányéron évről évre magasabban dom­bosodő, mind nagyobb ételkupac és az egyre több közszükségleti cikk plakát­képe nevetséges volt ugyan a cseh szkepszis és a szlovák humorérzék szá­mára, de meg lehetett szokni; annál is inkább, mivel a szocializmus egyik elsődleges, bár távolról sem egyetlen célja valóban az éhezés elleni haté­kony harc. A többi, éppen a leginkább szocialis­ta cél, amely többek közt biztosítja a szilárd társadalmi perspektívát, a kom­munista szociális biztonságba való fo­kozatos átmenetet, a legfejlettebb tu­domány és technika sokoldalú szocia­lista érvényesítését, valamennyiünk részvételének növekedését a társadalmi igazgatásban, tehát az olyan demok­ratikus és szabadságjogok növekedését, amilyeneket egyetlenegy előző korszak sem biztosíthatott — idővel mind el­süllyedt a nyilvánosan ellenőrizhetet­len, a jólétről szóló statisztikai kimu­tatásokban és bombasztikus jelentések­ben, amelyek egyre inkább költöttek és hamisak voltak, és milliárdos összegről regéltek az árleszállításokkal és a jólét emelkedésével kapcsolatban. Beteg társadalom Létrejött a kispolgári telhetetlenség és éhség új típusa, megerősödött az a rögeszme, hogy egyedül az anyagi ja­vak jelentik a jólétet és az élet ér­telmét, és ez bekerült a társadalmi élet tudatába: akinek keze volt, meg­tanult lopni vagy legalább csalni (s ez nemcsak előnyös, hanem szociális szempontból néha szükséges is volt), mert a lét értelme az „egyéni szocia­lizmus" lett, amelyet időnként hivatalo­san kárhoztattak ugyan, de végered­ményben a legfelsőbb hatalmi központ­ból állandóan szabályoztak. A társadalmi termelékenység admi­nisztratív szorgalommá fajult, majd a bürokratikus apparátus és egész tár­sadalmi rétegek szociális korrupciójáig torzult. Magáévá fogadta a szocializmus szo­ciális kollektivizmusának elvét — ko­rántsem azért, mert ez a társadalom érdekét szolgálhatná, hanem ellenkező­leg azért, mert ez nem volt ellentétben a hatalmi csoport érdekével, ugyanis a társadalom szociális atomizálódása politikailag hasznos és hatalmilag funkcionális volt a Novotný-rendszer adminisztratív-bürokratikus és tartal­mában kispolgári szocializmusa számá­ra, mivel így alkalmasabbá vált az ura­lásra. Ezt a helyzetet csak balról lehetett bírálni: de mivel a baloldali kritikát adminisztratív úton felszámolták, és ezután a politikai baloldal mint balos frázis Novotný monopóliuma lett. nem lehetett ellene védekezni. A jobb- és baloldal politikai figurái egymás kar­jába estek, és parazita jellegű politikai torzképződmény jött létre, amelynek nagyjából tízéves élettartama, éhségtől kopogó, irigy szeme és beteg, semmi­képpen sem szocialista erkölcse volt... Novotný uralkodása alatt volt sza­badság, ha a szabadság alatt az egzisz­tenciális önkény szabadságát értjük. Egy korlátolt uralkodó sosem olvas el minden diszkrét feljegyzést. Egy évvel Novotný bukása előtt azt tartották, hogy mindent szabad — egyet kivéve: Novotnýt személy szerint nevetségessé tenni. A valóságban azonban már ezt is szabad volt, igaz, csak úgy, mint ahogy az alattvalók gúnyolódnak és rosszmájűskodnak a császári udvarban. A világ politikai térképén Csehszlo­vákia az ilyen értelemben veti két bá­rom legszabadabb ország közé taito­zott. Kevés kockázattal lehetett hanRO­san és nyilvánosan szidalmazni, az em­berek szeme láttára lopni, a törvénye­ket megszegni vagy nem is ismerni, ellenzéki harcot folytatni (a már em­lített feltétellel — azaz Jobbról). Le­hetett megvesztegetni, nyilvánosan vagy titokban, lehetett 14 millió ember erejét pusztítani, lehetett a társadalmi élet korábbi nemzedékek építette szer­kezeti alapjait bomlasztani, a társadal­mi tulajdont — nagyon szabadon — egyéni tulajdonra felcserélni, szóval lehetett egyet s mást, sőt majdnem mindent — egyet kivéve: az alapvető tartalmi megismerés szabadságát kivé­ve, a társadalmi önmegfigyelést és az erre alapozott társadalmi és forradal­mi gyakorlatot kivéve. A társadalmilag szükségszerű, és a társadalmilag szük­ségszerűk összességének megismerése annyit jelentett, mint felismerni No­votný fölöslegességét és ártalmasságát. Novotný meztelen Ennek az utolsó és végső szabadság­nak maga Novotný teremtette meg a feltételeit azzal, hogy fokozatosan ugyan, de az utolsó fázisban nagvon gyorsan fordított hátat a kollektív ve­zetésnek és hagyott fel saját tényleges szerepének takargatásával, egyedural­kodóvá igyekezett válni, s ebben az összpontosított igyekezetében megkísé­relte felrúgni a hivatalosan megtűrt jobboldali ellenzéket is. így egyszerre kellős lepeltől szabadult meg, és a tár­sadalom előtt úgy jelent meg, hogy nemcsak kabátja nem volt, hanem inge sem, tehát meztelenül. Szóval „Hús leszi" Nyugaton most vitatják és tanulmá­nyozzák az „irodalmárok művét" No­votný rendszerének bukásában is. Ki­sebb, mint első pillantásra látszik: pár­ton belüli konfliktusról volt szó, a párt vezetésének konfliktusáról és az ered­mény felől a párt erői döntöttek. Csak ezek között a határok között érvénye­sülhettek az értelmiségiek. Ha Novotný legalább az ingét magán hagyta volna (mondjuk legalább „sa­ját" jobboldali ellenzékét), még egy­szer nekigyűrkőzhetett volna. így azon­ban csak grimasz lett belőle. A Šejna-botrányt nem lehet lezárt ügynek tekinteni. A Sejna-botrányban nyomban megmutatkozott Novotný ha­talmi rendszerének néhány gyenge pontja. Novotný közvetlen környezeté­nek korrumpáltsága a kedvenc falat volt a sajtó és a közvélemény számára. Ez a züllöttség azonban már megha­ladta a kispolgári „életstílus" síkját (és nyilván Novotný saját életstílusát is), ezért — egészen kispolgári módon — szigorúan titokban kellett tartani. A sajtó, sajnos, nem kevésbé kispolgá­rian, szenzációhajhászóan, irigykedve harapott rá, és ezzel sikerült elmulasz­tania a legfőbbet. Nemzetközi politikai viszonylatban is nyilvánvaló lett az, ami belpolitikailag már csaknem tíz éve nyilvánvaló volt, vagy lehetett' volna: az ugyanis, hogy a Novotný-rendszer belsőleg nemcsak hogy nem szilárd, hanem a szó Igazi és legtágabb értelmében megbízhatat­lan. Sejna szökése elvitathatatlanná tette Novotný külpolitikai csődjét, és lehetetlenné tette számára, hogy to­vábbra is ellenálljon a pártvezetés elő­renyomuló progresszív szárnyának. Ez­zel széthullott nemcsak Novotný ja­nuár utáni védekezésének koncepciója, amelyben az állam fokozódó gazdasági nehézségeinek negatív társadalmi ha­tására, mint az új vezetéssel szembeni szociális elégedetlenség fő forrására akart támaszkodni, hanem széthullott a Novotný-ellenes vezetés fellépésének és előrehaladásának koncepciója is, amely hosszú, nagyjából kétéves ellenzéki harcot feltételezett Novotný híveivel szemben. Sejna ezeket a mindkét oldali feltételezéseket olyan tökéletesen ke­resztülhúzta, hogy Novotný felépítmé­nyének befolyása a szó szoros értelmé­ben egyetlen éjszaka megsemmisült. Augusztus és a szovjetellenessé? gyökerei Az Egyesült Államok szupeniagyha­talmi helyzete számára mindebből két­szeres nyereség származott: egyrészt rohamosan csökkent Csehszlovákia stratégiai-politikai jelentősége, az or­szág saját, belső problémáinak burká­ba zárkózott; Csehszlovákia hatalmi je­lentősége a Varsói Szerződés védelmi rendszerében csaknem a nullával lett egyenlő, másrészt (és erre a feltevésre egy egész sor egyldei összefüggés, va­lamint néhány, közvetlenül is kimon­dott vélemény jogosít fel) egyenesen stratégiai-katonai nyereség, mivel Sej­na vallomása alapján kiderülhetett a Varsói Szerződés védelmi rendszere és valószínűleg a potenciálja is. így Novotnýnak a Szovjetunió iránt tanúsított felszínes hajbókolása, amely Csehszlovákiában általánosságban is Szovjetunió-ellenes hangulatokat készí­tett elő és vont maga után, de 1963-ban elvezetett az ő első szovjetellenes ka­cérkodásához is, hatványozottan kétes szolgálatot tett a szocializmusnak, és közvetve, valamint közvetlenül az au­gusztus előtti és augusztus utáni bel­és nemzetközi politikai válságot ls elő­készítette. Novotný már akkor megadta a cseh­szlovák szocializmusnak a kegyelem­döfést, amikor ő maga jogilag ls és ténylegesen is politikai hulla volt. Hű szolgája révén utólag még elárulta Csehszlovákia külpolitikai stabilitását. Sejna szökésének Iránya arra ls követ­keztetni enged, hogy két úr szolgá­járól volt sző, s ezt akkor mint végső paradoxont csak odailleszthetjük a pa­radoxonok és meghasonlottságok ama hosszú sorának végére; amely Novotný egész éráját és szerepét jellemezte. Novotný saját kijelentése szerint a (Folytatás a B. oldalon)

Next

/
Thumbnails
Contents