Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)
1969-02-19 / 42. szám, szerda
Szakszervezeti mozgalmunk fontos feladatai Ülést tartott a CSKP KB elnökségének végrehajtó bizottsága (ČSTK) — A CSKP KB elnökségének végrehajtó bizottsága február 18-án ülést tartott. Az ülést Alexander Dubfiek, a CSKP KB első titkára vezette. A végrehajtó bizottság a VII. Szakszervezeti Kongresszus előkészületeivel kapcsolatban foglalkozott a Csehszlovák Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom programjával és alapszabályzatának javaslatával. A végrehajtó bizottságnak meggyőződése, hogy a két dokumentum megvitatása és jóváhagyása után a Forradalmi Szakszervezeti Mozgalom további fejlődésének alapjává válik, és roegszilárdltja az FSZM új helyzetét és feladatait. A végrehajtó bizottság foglalkozott a népi milícia néhány problémájával, valamint a februári győzelem 21. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségeken való részvételével. A februári események érdemes résztvevői és a népi milícia kiválasztott tagjai a prágai várban baráti beszélgetésen találkoznak a párt- és az állam képviselőivel. A végrehajtó bizottság a továbbiakban jóváhagyta a CSKP KB nyilatkozatának javaslatát az EFSZ-ekről elfogadott törvény közeledő 20. évfordulója alkalmából. Nagyobb figyelmet az egészségügyi intézmények építésének (CSTK) — Az SZSZK Egészségügyi Minisztériumának kollégiuma tegnapi ülésén az múlt évi teljesítéséről és az egészségügyi beruházási terv idei terv összeállításáról tanácskozott. A kollégium megállapította, hogy az egészségügyi beruházási terveket nem teljesítjük kielégítően. A tervezett 422 millió koronából mindössze 372 millió koronát használtak tel. A tavalyi rendkívüli eseményeken kívül az egészségügyi beruházások feladatainak megvalósítását számos egyéb gazdasági körülmény is akadályozta, többek között az építőipari kapacitások hiánya, valamint az, hogy az egyéb építkezésekkel szemben az egészségügyi létesítmények építését nem részesttettük előnyben. Az egészségügyi dolgozók új EMELT FŐVEL... DOBOS LÁSZLÓ NAGYMEGYEREN Dobos László, az SZSZK kormányának nemzetiségi minisztere hétfőn az esti órákban ellátogatott Nagymegyerre, ahol találkozott a város lakosságával. Jelen volt és felszólalt Tolvaj Bertalan, a kormány nemzetiségi titkárságának vezetője ls. A sok száz főnyi hallgatóságot Dobos László tájékoztatta az időszerű belpolitikai eseményekről, és a nemzetiségi politika terén az utóbbi időben elért eredményekről. Megállapította, hogy a csehszlovákiai magyarság nemcsak Itteni történelmének 50 éve alatt állt helyt munkájával és becsületével, hanem az elmúlt év legkritikusabb hónapjaiban is megőrizte nyugalmát, emberi méltóságát, s ezért emelt fővel állhat a köztársaság népe előtt. RÖVIDEN •k Köztársaságunk elnöke Bohumil Hochmann professzort, a CSKP háború előtti érdemes tagját 60. születésnapja alkalmából In memoriam Munkaérdemrenddel tüntette ki. Az érdemrendet Stanislava Hochmannová, a Brnói Városi Nemzeti Bizottság képviselője, a kitüntetett özvegye vette át. * Tegnap vitával, majd a választások megejtésével folytatódott a Csehszlovák Film- és Televízió Művészek Szövetségének IV. kongresszusa Prágában. Titkos szavazással megválasztották a Cseh Film- és Televízió Művészek újonnan megalakult Szövetségének 300 tagját, a 4 alosztály vezetőségét és az ellenőrző bizottságot. •k Dr. Samo Falfan, a kormány alelnöke kedden Prágában fogadta Miroslav GaluSkát, a CSSZK művelődésügyi miniszterét, akivel a kulturális téren megvalósítandó együttműködésről tárgyalt. •k Bratislavában tegnap tartották a Szocialista Akadémia Szlovákiai Bizottsága és Központi Bizottsága elnökségeinek együttes ülését. Az ülésen a Szocialista Akadémia cseh és szlovák önálló tagozatának megalapításáról, valamint a két akadémia együttműködéséről tárgyaltak. Az államvezetés értékeli ezt a pozitív magatartást és fokozatosan valósítja meg mindazokat a jogokat, amelyek a csehszlovákiai magyarságot méltán megilletik. A hozzászólók főként a nemzetiségi iskolaügy fogyatékosságait és a kétnyelvűség problémáit érintették. — ut — a Pravda új főszerkesztője Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának elnöksége hétfő esti ülésén jóváhagyta azt a javaslatot, hogy Leopold Podstupka elvtársat nevezzék kl a Pravda főszerkesztőjévé, Bohuš Trávniček elvtársat pedig a főszerkesztő helyettesévé. Leopold Podstupka elvtársnak új tisztsége betöltésében szerkesztőségünk kollektívája sok sikert kíván. Jelentés az influenza-helyzetről (ČSTK) — A légcsőhurutos megbetegedésekkel kapcsolatban a Cseh Szocialista Köztársaság Egészségügyi Minisztériuma közli, hogy az influenzás megbetegedések száma az utolsó héten egyes helyeken kissé emelkedett. Az év első hetében észlelt megbetegedésekhez viszonyítva a megbetegedések száma a hetedik héten megkétszereződött. Ennek ellenére még sehol sem lehet Járványos előfordulásról beszélni. A Nemzeti Influenzavizsgáló Központban már 19 A-2 Hongkong 68 típusú Influenza vírustörzset Identifikáltak, ezek közül 12 olyan személyektől származik, akik Lengyelországból érkeztek vagy kapcsolatban voltak lengyel állampolgárokkal. A Szlovák Szocialista Köztársaság Egészségügyi Minisztériumának jelentése szerint a múlt hét végén Bratislavában megháromszorozódott a légcsőhurutos megbetegedések száma. 75 éves Valentin Beniak (ČSTK) — Miroslav Válek szlovák művelődésügyi miniszter tegnap bratislavai lakásában meglátogatta Valentin Beniak költőt, hogy minisztériumának nevében gratuláljon 75. születésnapja alkalmából. — Az Ön költészetét már a múltban ls nagyon közel éreztük magunkhoz, és müvein keresztül az Ön személyét ts megszerettük. Az ön költészete méltó helyet foglal el a nemzet emlékezetében, és az Ön személye a nemzet szívében — áll a minisztérium üdvözlő levelében. Miután Miroslav Válek átadta a költőnek rezortja ajándékát, szívélyes beszélgetést folytatott az ünnepelttel. kórházak, klinikák és más létesítmények építéséhez igyekeznek nagyobb társadalmi támogatást szerezni. Javasolták az árakban mutatkozó hátrányok kiküszöbölését, továbbá azt, hogy fontolják meg szakosított építőipari vállalat létesítését nagyobb egészségügyi létesítmények felépítésének megvalósítására. 1969-ben kellene megkezdődnie 27 egészségügyi létesítmény építésének. A legnagyobbak közé tartoznak az érsekújvári és a galántai kórházak, a nagytapolcsányi sebészeti klinika, továbbá egy-egy kerületi higiéniai és járványmegelőző állomás építése Besztercebányán, Illetve Kassán, fürdőgyőgyintézetek építése Pőstyénben, Bártfafürdőn, Gyúgyfürdőn és Smrdákyban. üdvözlő táviratok a szovjet hadsereg napja alkalmából (ČSTK) — Marün Dzúr mérnök, vezérezredes, honvédelmi miniszter a szovjet hadsereg és haditengerészet napja alkalmából üdvözlő táviratot küldött A. A. Grecskónak> a Szovjetunió marsalljának és honvédelmi miniszterének, valamint a l. I. fakubovszkifnak, a Szovjetunió marsalljának, a Varsói Szerződés fegyveres erői főparancsnokának. František Bedfich mérnök, altábornagy, a Csehszlovák Néphadsereg politikai főcsoport főnöke üdvözlő táviratot küldött A. A. fepisev hadseregtábornoknak, a szovjet hadsereg politikai főcsoport főnökének a szovjet hadsereg és haditengerészet napja alkalmából. Letartóztatások Spanyolországban Párizs — A francoista rendőrség a múlt héten Bilbaöb&n letartóztatott 216 fémmunkást, akik részt vettek a 16 000 dolgozó sztrájkjában, amellyel a rendkívüli állapot ellen, a bérek emeléséért és a szociális körülmények megjavításáért tüntettek — jelenti Madridból a Le Monde tudósítója. Bilbaó környékén a legnagyobb üzemekben továbbra is szünetel a munka. Az elővárosokban a rendőrség „tartja fenn a rendet". Az országban egyúttal folytatódik a tisztogatás, amelynek áldozatai a haladó értelmiségiek. Barcelonában a rendkívüli állapot kihirdetése óta már 18 tanárt tartóztattak le. Nem valósul meg az amerikai—kínai találkozó Varsó — A Kínai Népköztársaság varsói nagykövetsége bejelentette, hogy az amerikai és a kínai nagykövet február 20-ra tervezett találkozója nem valósul meg, és a tanácskozást bizonytalan időpontra elnapolták. Az AFP közlése szerint a szóvivő utalt arra, hogy Peking ezzel a döntésével fejezte kl elégedetlenségét afölött, hogy az Egyesült Államok menedéket adott a koppenhágai klnal misszió volt vezetőjének, aki nemrég mendékjogot kért. Merénylet egy izraeli repülőgép ellen a zürichi repülőtéren Zürich — Kedden délután a zürichi repülőtéren merényletet követtek el az El-Al izraeli repülőtársaság utasszállító repülőigépe ellen. A merényletről eddig csupán az UPI közölt részletesebb jelentést. Eszerint négy merénylő tüzet nyitott a repülőgépre, amelyet a repülőgépről viszonoztak. Az egyik támadó állítólag a helyszínen meghalt, a többit letartóztatták. Az UPI jelentését az Izraeli rádió megerősítette, habár a rádióállomás ls nem hivatalos forrásokra hivatkozott. A repülőtársaság közlése szerint az incidensnél egy utas sem sérült meg. Ho Si Minh üzenete a DNFF vezetőihez (Folytatás az 1. oldalról) demokratikus kormány létrehozása, független, demokratikus, semleges, békeszerető Dél-Vietnam kiépítése és a haza békés egyesítése. Végül rámutatott, hogy a tárgyalásokon mindaddig nem lehet tartós megállapodást elérni, amíg a mostani saigoni kormányt nem váltja fel egy békekormány, amely komoly tárgyalásokat kezdhetne a DNFF-el. A dél-vletnaml harcterekről érkezett jelentések szerint február első felében a népi fegyveres erők számos sikeres akciót hajtottak végre. Saigon térségében az ellenséget arra kényszerítették, hogy erőit és fegyvereit a város védelmére összpontosítsa. Az amerikai katonák és csatlósaik laktanyáikba zárkóztak, miközben a B-52es repülőgépek naponta 400— 700 tonna bombát szórtak a va ros központjától 35 km-re fekvő területekre. Súlyos veszteség érte az ellenséget Hué környékén is. A felszabadító erők támadták az amerikai hadállásokat, sőt támadást intéztek a Hué központjában levő egyik amerikai támaszpont ellen is. Tegnap hivatalosan bejelentették Saigonban, hogy a New Jersey nevű amerikai hadihajó a múlt pénteken — az idén első ízben — ágyúzta a VDK hoz tartozó területeket. A Pathet Lao hírügynökség Hanoiban közzétett 'V.en'fiie szerint az Egyesült Államok anuár folyamán fokozta 'é^irámadásait Laosz felszab lií'ott területei ellen. Az amerí^Hiok mintegy 10 000 légitámadást hajtottak végre, főleg sűrűn inkott polgári települések ellen Az amerikai szenátus külügyi bizottsága az atomsorompó-szerződés ratifikálásáról Washington — Az amerikai szenátus külügyi bizottsága kedden ismét megkezdte a nukleáris fegyverek elterjedését megakadályozó nemzetközi szerződés ratifikálásával kapcsolatos vitát. A bizottság az első tárgyalási napon William Rogers külügyminisztert hallgatta meg, aki a Nixon-kormány nevében elfogadásra ajánlotta a szerződést. Csütörtökön előreláthatólag Laird hadügyminiszter és Wheeler tábornok, vezérkari főnök meghallgatására kerül sor. Mint ismeretes, a szerződés ratifikálása már a múlt év nyarán a szenátus napirendjén szerepelt, akkor azonban Nixon nyomására elhalasztották a vitát, annak ellenére, hogy Johnson elnök szerette volna még hivatali ideje alatt elérni a szerződés életbelépését. Nixon tavaly azzal érvelt, hogy a csehszlovákiai események következtében kialakult helyzet „nem alkalmas a nagyjelentőségű szerződés elfogadására". A külügyi bizottság többsége már a múlt év szeptemberében az atomsorompó-szerződés ratifikálása mellett foglalt állást. Politikai körökben biztosra veszik, hogy a szenátus teljes ülése, Nixon új állásfoglalásának következtében ugyancsak kész lesz a ratifikálásra. Az atomsorompó-szerződést eddig 87 ország írta alá, de csak 9 ratifikálta. Ellenállást tanúsít a szerződéssel szemben néhány ország, mindenekelőtt NyugatNémetország. A nukleáris hatalmak közül nem Irta alá a szerződést Franciaország és a Kínai Népköztársaság. Észak-Írország a választások előtt London — Észak-Írországban hat nappal az általános választások előtt a politikai helyzet továbbra is áttekinthetetlen, és megfigyelők lehetségesnek tartják, hogy nagy meglepetésekre kerülhet sor. Az Unionista Párt 1921 óta van hatalmon. A legutóbbi választások idején olyan erős volt a helyzete, hogy 16 választókörzetben más politikai párt nem is indult. A helyzet azonban megváltozott Az 52 mandátumért ma A kínai rádió tisztogatásra szólít fel London — A kínai rádióállomások Nagy-Britanniában lehallgatott adásai ismételt felhívásokat sugároznak a tisztogatásokra, hogy a „forradalmi tömegek ezzel üdvözöljék a Kínai KP IX. kongresszusát". Nincs fontosabb, mint sikeresen harcolni az osztályellenség ellen. A forradalom megköveteli, hogy következetesen végrehajtsuk a tisztogatást. Az ellenséget nemcsak szervezetileg, hanem ideológiailag is harcképtelenné kell tennünk — követelte az egyik rádióállomás. Hasonló követeléseket hangoztattak más központi és tartományi rádióállomások is, és nyilvánvaló, hogy ez összhangban áll a IX. pártkongresszus előtti politikai irányvonallal. Ki leplezte le Eichmannt? Tel Avív — Dr. Michael BarZohar „Bosszúállók" című, most megjelent könyvében azt állítja, hogy Fritz Bauer, a nemrég meghalt hesseni államügyész volt az, aki az izraeli titkos szolgálattal közölte Adolf Elchmann tartózkodási helyét. A könyv szerzője rámutat, hogy Bauer Eichmann megbüntetését kívánta, de 1961-ben a jeruzsálemi perben hallgatott arról, milyen része volt a tömeggyilkos elfogatásában. Bar-Zohar kijelentése szerint „elegendő bizonyíték van arról, hogy Martin Bormann és Mengele még mindig Brazíliában, illetve Paraguayban rejtőzködik". 119 jelölt verseng és csupán 7 választókörzetben indul egyedül az Unionista Párt jelöltje. Az ellenzék magából a protestáns mozgalomból indult ki. Ez a mozgalom két szárnyra, a haladóra és konzervatívra oszlott és 12 olyan képviselőt ls jelöltek, akik O'Neill miniszterelnök leváltását követelték. A választások eredménye képet ad majd a pártok erőviszonyáról. A konzervatívok ellenzik az O'Neill által javasolt politikai reformokat, aki a jövőben fel akarja számolni a vallási hovatartozás szerinti megkülönböztetést. Merényletkísérlet Suharto ellen Dfakarta — A katonai hatóságok Suharto elnök elleni öszszeesküvést lepleztek le Moluki-szigeteken. A hivatalos jelentés szerint február 5-én és 6-án 20 kommunistát tartóztattak le az összeesküvésben való részvétel vádjával. Suharto ebben az időpontban látogatott volna el a Moluki-szigetekre, de útját elhalasztotta. Felülvizsgálják Kennedy boncolási leletét? New York — A kansasi egyetem kórbonenoka (patológusa) hétfőn a Kennedy gyilkosságával kapcsolatos tárgyaláson azt mondotta, hogy a fényképfelvételek bebizonyítanák, hogy a gyilkos golyó elölről érte az elnököt. Dr. fohn Nichols nem ért egyet a Warren-blzottságnak azzal a jelentésével sem, amely szerint Kennedyt és Conally texasi kormányzót ugyanaz a golyó érte. Charles Halleck bíró, a tanács tagja elrendelte, hogy Kennedy elnök boncolási jegyzőkönyvét és számos más tárgyat, amelyek jelenleg a washingtoni nemzeti levéltárban vannak, szállítsák át New Orleansba és bocsássák a bíróság rendelkezésére. A szövetségi kormány elutasította a bíró követelését és közölte, hogy az általa követelt bizonyítékok az állam tulajdonát képezik.