Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-02 / 5. szám, Vasárnapi Új Szó

BERTRAM CHANDLER hogy a zsák elevenen ficánkol a hátán. — Nem találtam mindjárt. Már azt hittem, hiába mentem. De aztán előkerült. Ezúttal Csapó lett a csomópont. A pattanás — piros udvaros, apró sárga nap — mintha még jobban virítant kezdett volna az állán, amtkor látta, micsoda izgalommal veszik körül. — Es most? — Nyisd kl a zsákot. — Nem olyan egyszerű az, elszalad. — Nem baj. Gambt majd utána lő. — Nem fogja eltalálni. — Ne féljetek. Nem fog elszaladni. Szelíd ez. — Elszalad. Majd meglátod. Minket nem ismer. A zsákon keresztül. Az lenne a legegyszerűbb. — Lenne eszed. Kilyukasztani és összevérezni a zsákot. Azt vissza is kell vinni. Nem ls tudják otthon, hogy elhoztam. — ÉS úgy nem is érdekes. Nem látsz semmit. — Na nyisd csak kt. És fogd ... Ne félj nem talállak el. Egészen közelről lövök majd. A fülébe lőj. Ogy rögtön kész lesz. — Ne tanítsd apádat. — Ez a kutyákra vonatkozik. — Vonatkozik a macskákra is. Minden állatra. Te se köszönnéd meg, ha a füledbe kapnál egyet. — Na nyisd már ki. — A fene ezt a madzagot... A csomó végre enged, a macska kidugja a fejét. Menekülne, de a rákapcsolódó kezek szorítása nem engedi. így csak tágra meredt szemekkel néz. Nyávogása valahogy egyszerre hat riadtnak, kérdezőnek, panaszosnak ts. Fekete bundáján molyrágta. pprsenéses tisztások. Két kimeresztett sárga szemével egyenesen Siptrcre nézett. A gyereknek úgy tűnt, mintha mondani akarna neki valamit, ö is szeretett volna megszólalni. De néma maradt. — Várj. Ne most... Nagyon ficánkol... Meg kell nyugtatni... Na... Na . .. Cicukám ... Nyugodj meg. Nincs semmi baj... — Csak elküldünk a másvilágra. — Fogd be a szád. Ez jó macska volt. — Elhiszem. Megfogta az egeret, ha odavitték neki. — De igenis, jó macska volt. Ha nem lenne rühes ... Na cicukám ... Siptrc nem értette, miért kell egyszerre nyelnie: — Egészen szép macska — szólalt meg, mintha csak hangosan gondolkodna. — Nem is rühes... — Te vak vagy? — De ki lehet gyógyítani. A patikában lehet rá kenőcsöt kapni. — Macskarühet nem lehet kigyógyítani. — De lehet. — Kivégezni akarunk, vagy gyógyítani? Csapó tovább simogatta a macskát. Az mintha kissé megnyugodott volna, tekintete már inkább csak enyhén csodálkozó volt. Csapó mégsem mert lazítani a szorításán: ismerte a szabadulni akaró macska taktikáját; hogy úgy tesz, mintha minden rendben lenne, de közben a fogás gyengüléséi várja. Amikör Galambos egy golyót ugratott a csőbe, éppen egyikük sem szólt: valamennyien tisztán hallották a kattanást. Siplrc még mindig ugyanott ült. Szemben a macskával. Az állat egyre csak nézett rá: — Ne, Gambt, ne. — Fordulj el, ha nem bírod nézni. — Én nem bírom? Kt mondja azt? — Sipirc erőszakkal tágrameresztette tekintetét. Fogát összeszorította. Ogy várta a lövést, mint mikor az tnfekclóstű már behatolt a combjába, a fecskendő megnyomása utáni nyilalló fájdalom minden pillanatban bekövetkezhet. A kis kaliberű fegyver dörrenése kisebb a vártnál. Inkább csak pukkanás. Alig nagyobb egy felfúft és falhoz vert zacskó hangjánál. A macska kiugrott Csapó kezéből. Hánykolódott. Vére a fűszálakra kenődött. Lábalnak rángása sehogyan sem akart megszűnni. — Eressz bele még egyet. — Fölösleges. Már kész. Benda lábával megbökte a tetemet: — már nincs benne élet. — Circum dederum ... Csapó arca sápadt volt. És zavart is egy kissé. Látszólag minden figyelmét a karjának szentelte, amelyen csíkban folyt végig a vér. — Ez a tied, vagy a macskáé? — Az enyém. — Megkarmolt? — Semmi az. egész. — Sipirc sír — mondta valaki. — Tényleg. Plcsog. — A szaros. Sipircből vékony vinnyogó hang tört fel. Pedig nem akarja. Nem akarja, nem akarja, nem akarja ... — Mit bőgsz, te hülye? — Eredj haza a mamukádhoz. — Mars hazai Es többet velünk nem jössz. Nem való vagy közénk. Nem való vagy, érted? — Rúgja már seggbe valaki. Hogy tudja, mért bőg. — Mars hazaI — Pucolásl Egykettői.. — Mi az? Mért nem eszel? — Nem vagyok éhes. — Beteg vagy? Fáj valamid? — Nem. N — Akkor ml bajod? — Semmi. — Ma egész délután Ilyen volt. Es korábban jött haza, mint máskor. — Bántottak a többiek? Megvertek? Elzavartak? — Nem. — Hát akkor? Máskor te nem szoktál ilyen korán hazajönni? — Most hazajöttem. — De valami oka csak volt ennek? — Semmi... Csak unalmas volt. — Es ezért nem eszel? — Nem ezért. Nem vagyok éhes. — Mondd meg, ha bántott valaki. — Nem bántott senkt. — Akkor mért vágsz pofákat? — Nem vágok pofákat. — Látom rajtad. — Valami baja van, az biztos. Sírva . jött haza. Sokkal korábban, mint máskor. De hiába kérdezgettem. — Ide figyelj, ktsftam. Mondd meg szépen, mi bánt. Mondd meg, ha valami baj van. — De nincs semmi. Semmi... — Mondd meg. Tudni akarom. — Hagyd. Ha nem akarja megmondani, hagyd. — Na de azt szeretném én látni, hogy ne mondja meg, ha kérdezem. Kivelel Mi bajod? — Semmi. — Engem ne bosszants, hallod! — Hagyd. És ne kiabált a gyerekre. — Te ne szólj bele. Ez a mi dolgunk. Férfiaké... Na, egykettO mondd meg szépen, irtf történt ma délután? Mert valamt történt, az biztos. — Nem történt semmi. — Tel... — Vedd tudomásul, Mary, hogy nincs rosszabb annál, mintha elválasztanak egymástól valamit, ami páros. — Mondtam már, Bili, hogy én is sajnáloml De miért csapsz ilyen nagy hűhót egy vacak mandzsettagomb miatt? Mondd, kitől kaptad? Talán egy nőtől? — Ugyan Mary! Én vettem! Még régebben... — Ne búsulj, amint visszatérünk a civilizált világba, kapsz tőlem másikat. — Én ezt akarom!! — Node Bili! Kettesben keringünk a csillagok között, félúton az Asteoridák meg a Mars között, és akkor ezt műveled egy mandzsettagomb miatt?... — Mert nincs nálam másik... És ugye, Mary, megegyezünk abban, hogy nem fogjuk elhagyni magunkat, mint sokan teszik, ha a kozmoszban tartózkodnak. Elvégre 1999-et írunk, megszokhattuk, hogy űrhajón közlekedünk. És mégis .. Emlékszel például arra a házaspárra, amelyikkel a PX 173/A övezetben találkoztunk ás meghívtak vacsorára? A férfi olajfoltos overallban fogadott, az asszony meg olyan förtelmes ruhát viselt, hogy liszteszsákra emlékeztetett. Üvegből ittunk és konzervdobozból ettünk... Se tányér, se pohár, semmi. Nem bírom az ilyesmit.! — Igen, ez túlzás volt tőlük. De efféle ritkán esik meg. .. — Valóban. Ám ha nyitott gallérral, vagy feltűrt ingüjjal járkálnék, úgy gondolom, majdnem ugyanaz lenne... — Még nem is mondtad. Bili, hogyan vesztetted el tulajdonképpen? — Ostoba véletlen volt. Kimostam a csíkos nyloningemet, és a mandzsettagombokat letettem a mosdó szélére. Amikor az inget felakasztottam száradni, az egyik gomb belegurult a lefolyóba. Elsiettem csavarhúzőért, hogy alul kinyissam a lefolyót. Mire visszatértem, te éppen vizet engedtél a mosdóba. Amint meghallottad mi történt, kihúztad a dugót, mire a mandzsettagomb eltűnt a görbületben. .. Nem lenne ilyen problémánk a régi típusú űrhajónál, amelynek zárt a csőrendszere. De a mi űrhajónkból a lefolyó tartalma automatikusan a világűrbe zúdul... — Azt gondolná az ember, hogy egy drága ékszert vesztetté] el! — Ez a mandzsettagomb érték a számomra. — Már mondtam, hogy kapsz újat! — Igen. hallottam.. . No, megyek az ellenőrző fülkébe. — Duzzogni? — Nem, Mary! Nem! — Bili, kész az ebéd! Gyérei — Mindjárt... Képzeld, Mary, látom a gombot! Gyere, nézd meg! Egy sötét foltocska a képernyőn, akár egy parányi csillag... Legalább háromszáz méterre van tőlünk, és állandóan távolodik. — Látom, Bili, de gyere ebédelni — Majd később, darlingl — Miért töröd a fejed? Hiszen úgyse tehetünk már semmit. — Miért ne tehetnénk? Azért van űrhajós öltözékünk! — Elment az eszed? Nem mehetsz ki értet. .. — Ezt azért mondod, mert mostanában félsz az űrhajótól? — Igaz, de ki tehet róla, hogy akkor majdnem elfogyott az oxigénem? — A te hibád volt! Mindenki tudja, hogy használat előtt alaposan meg kell vizsgálni a fölszerelést. — Vannak olyan ostoba aszszonyok, akik vakon bíznak a férjükben.. . — Vannak olyan ostoba férfiak, akik azt hiszik, hogy a feleségük ért egyhez máshoz... De most figyeld a képernyőt! Ott a mandzsettagomb és én üldözőbe veszem!... — Nem éred ntol! — Dehogynem! Felveszem az firruhámat, magamra kötöm a kötelet, és kilépek! Te közben figyelsz a képernyőn, és úgy irányítasz, hogy keresztezni tudjam a gombot. — Legyen eszed! És ha közben valami bajod lesz?... Jól tudod, hogy én soha többé nem veszek föl űrruhát. Nem tudok utánad menni... — Nem történik velem semmi!. . . Szóval, figyeld a képernyőt és terelj a helyes irányba. Indulok! — Tíz métert visszafelé... Állj... Egy méterrel előbbre. .. — Jó! van, látom! Milyen aranyosan csillog! No most megfogom!. . . „Hűha! Kiejtettem az irňnyltópisztolyomat. Ej, de kellemetlen! Marynak persze nem szólok, a kötél segítségével behúzhatom magam Egek! Hol a kötél? Csak nem szakadt el, amikor a pisztoly után kaptam? Hát igen, az Asteorid Company, ahonnan az firfelszereléseket vásároljuk, közismert az olcsó, de selejtes árujáról... Sajnos, már távolodom az űrhajótól. De nincs mit tennem. ." — Bili, darling, valami baj van? — Dehogy, minden rendben! „Mit nyugtalanítsam Maryt, amíg nem feltétlenül szükséges. A múltkori eset után annyira irtózik az űröltözéktől, hogy föl nem venné a világ minden kincséért sem. Különben is túlságosan kockázatos vállalkozás lenne, ha kijönne értem. .. Ejha, már fogytán az oxigénem is... Good bye, Mary. Igazán szerettelek, bár néha kételkedtél benne.. ." — Bili, mi történik? Kérlek, mondd meg, mert érzem, hogy valami nincs rendbe! — Mary, úgylátszik, nem tudok visszamenni. ígérd meg, hogy vizsgálatot kérsz az Asteroid Company ellen. Azok a szélhámosok. .. De persze én vagyok az oka... Darling... ne velem törődj... magadra vigyázz. .. ma-gadra... SZIRMAI MARIANNE fordítása