Új Szó, 1969. február (22. évfolyam, 27-50. szám)

1969-02-16 / 7. szám, Vasárnapi Új Szó

Melyiket a sok közül? Mindjárt e cikk elején le szeretném szögezni: tudatában vagyok annak, hogy az felet rohanása nem mindig nyújt alkalmat arra, hogy egyes fogalmakat a legmegfelelőbb szóval, névvel jelöljük. A példát a csehszlovákiai belpolitikai élet egyik időszerű kérdésével, az új szövetségi törvényhozó testület munkájával foglalkozó új ságcikkek szolgáltatták. Csak úgy találomra fellapoztam a pozsonyi Oj Szó és a budapesti Népszabadság, valamint a Magyar Nemzet legutóbbi számait. A három napilapban a legfelsőbb csehszlovák népképviseleti testület. szlovák nevén a federálne zhromaždenie az alábbi változatokban szerepelt: 1. szövetségi gyűlés, 2. szövetségi .parlament, 3. szövetségi nemzetgyűlés. A kétkamarás csehszlovák parlament egyik kamaráját, a snemovňa fudu-t a cikkírók, illetve a hírügynökségi anyagok fordítói így nevezték: 1. népi kamara, 2. népi gyűlés, 3. népek kamarája. A szövetségi parlament másik kamaráját, a snemovňa národov elnevezésű intézményt az újságok így variálják: 1. nemzetek kamarája, 2. nemzeti kamara, 3. nemzetiségi kamara, 4. nemzetek gyűlése, 5. nemzeti gyűlés, 6. nemzetek parlamentja. A fentlekből látható, hogy egy - fogalomnak egyszerre három, sőt hat neve ls van. Itt az ideje tehát, hogy tiszta vizet öntsünk a pohárba, és rendet teremtsünk a szlo vákiai magyar nyelv „föde rációs fogalomzavarában". Én az alábbi fordítást javas lom: Federálne zhromaždenie — Szövetségi Gyűlés, Snemovňa ľudu — Népi Kamara, Snemovňa národov — Nemzetek Kamarája. A szövetségi gyűlés értelmileg és nyelvileg is teljesen megfelel a szlovák eredeti kifejezésnek. A szövetségi parlament kifejezés ellen sincs kifogásom, s véleményem szerint általánosabb vonatkozásokban használható. A népek kamarája fordítást azért nem tartom megfelelőnek, mert a népek kifejezés jelenthet nemzeteket is (pl. a világ népei, a Szovjet unió népei stb.). Ebben a ' kamarában ugyanis egységes választási kulcs szerint megválasztott képviselők lesznek, tehát az egész ország népe kap itt képviseletet. A népi gyűlés-t azért nem tartom szerencsés kifejezésnek, mert a közhasználatban összetéveszthető a szövetségi gyűlés-sel. A népi kamara kifejezés ugyanakkor teljes mértékben megfelel a kétkamarás rendszer fogalomkörének. A snemovňa národov magyar megfelelői közül azért tartom a legelfogadhatóbbnak a nemzetek kamarája fordítást, mert ebben a testületben a két államalkotó nemzet paritásos képviselete érvényesül. A csehszlovákiai magyar sajtónak nagy a szerepe az itt élő magyarság helyes nyelvkultúrájának kialakításában. A fenti példák is mutatják, hogy nagy szükség van a politikai terminológia egységesítésére, a fogalmak egységes használatára, főleg akkor, hia hivatalos intézmények megjelöléséről van szó. Ezért hasznos lenne, ha a csehszlovákiai magyar újságok lektorai, a fordítók és elsősorban az újságírók öszszegyeztetnék egyes szakterületek terminológiáját, s az Illetékes nyelvészek és szakemberek segítségével végérvényesen eldöntenék, milyen néven nevezzék a gomba lüódra szaporodó új intézményeket. SOMOGYI MÁTYÁS Gy. Szabó Béla: Nagy kortársainkról megemlékezni mindig megtisztelő felapat, és velük kapcsolatban jólesik fiatalságunkat idézni. Akiket ínég szerettünk is, azok emlékét éppen a legnagyobb örömmel őrizzük. Dsida Jenővel igen jóban voltam. Barátságunkon még akkora folt sem esett, mint amekkorát egy tétova katicabogár jelent az égen. Ezerkilencszázharmincnégy nyarának egyik furcsa, át nem aludt éjszakáján Ismertem meg igazán, s ez az emlék ma is egészen éles és egyre gyakrabban jut eszembe, olykor a legkülönösebb jelenségek váltják ki. A színhely sem volt mindennapi: egy elhagyott sztánai nyaraló rozoga, poros tornáca. Kiránduló társaságunk többi tagját jól elszállásolták, kettőnket viszont ide vetett ki a sors mintegy jelképezve, hogy hozzánk rendesebb környezet úgysem illik. Valami korhadt heverőkön feküdtünk, ruhástól, s próbáltunk aludni. Sejtelmes telehold kapaszkodott fel, ezüstös fénye átderengett a lombkupolán. Fenn a sűrű ágak között nyugtalan madarak fészkelődtek, közelünkben pedig patkányok surrantak ide-oda. Néha egy-egy mozdony dudált panaszosan a sztánai alagút előtt, s amikor ez a vonat kattogó zúgását elnyelte, mindketten éreztük: telik az idó tőlünk is. Néha meg is borzongtunk. Dsida Jenőből — aki a világ szemmel látható oldalát ls finom érzékkel figyelte — ez a környezet nem is váltott ki mást, mint halálsejtelmet. Egész éjszaka mesélt szívbajáról, terveiről, szorongásairól, hol tréfásan, hol csendes melan kóliával, de mindig türelemmel, megnyugvással. Költhetnek most hosszú párbeszédsorozatot s nagy része talán fedné is a valóságot, és el is hinnék nekem, de a regényes életrajzokat csak ritkán tudtam elviselni. Négy évvel később Dalmáciában tört fel ez az emlék teljes erővel egy komor, sötét este, Kattaró parti kövein. Itt üldögéltünk két dalmát gyerekkel s néztük a tenger imbolygó fényeit meg a felcsapó hullámtarajokat. A nagy víz zúgása-hörgése kísérteties volt, de ugyanakkor bámulatos is. Mindenről megfeledkezve csak az utolsó pillanatban éreztem, hogy valami mászik a nyakamon, s azonmód le is fricskáztam egy skorpiót. — Meghalsz! — kiáltotta az egyik fiú, de valami azt Is súgta: — Ne félj a haláltól, hiszen Dsida Jenő sem fél! Csak pár hét múlva tudtam meg idehaza, hogy szegény barátom nincs többé . . Mesélt azon a különös éjszakán, de nem panaszkodott. (Hány jómódú egészséges embert, köztük dagadtra hízott művészt is láttam azóta, aki átóbégatta az életét... j Dsida Jenő szerette az életet. Környezetét mindig felvidította hihetetlenül szellemes kulturált lényével. Mindenre volt apropója, egyik tréfája követte a másikat, akár reggelig. Ez idő tájt telt el művészi pályafutásom „hősi korszakának" első éve, a mérnökből művésszé váló vedlés ideje. Műtermem a nagyvilág volt, a Pásztortűz szerkesztősége pedig egy jókora asztalvéget adott, hogy azon a fametszés újabb lehetőségeit meg örömeit naponta kiharcoljam. Szállást a lap egyik szerkesztőjétől, a jóságos Járosi Andortól kaptam. Dsida Jenőt sem vetette fel a nagy jólét, de nem tudok arról, hogy állandó anyagi gondjai egyszer is megtörték volna alapjában víg kedélyét. (Láttam már sok szegény, de vidám embert isi) DSIDA JENŐ rögtönöz Még ugyanazon évben, egy őszi délelőtt a szokottnál is derűsebben lépett be a szerkesztőségbe és szó szerint ezt mondta: — Add meg a témát és a formát, s megírom a verset! — Rendben van — feleltem —, írja a cipőmadzagról Baudelaire stílusában! Bizonyára kedvére volt az ötlet, mert arca felragyogott. Elővett egy ív papírt, s nyomban megírta a verset, minden javítás nélkül, olyan természetesen, ahogyan a víz folyik a medrében. Lírakedvelő voltam egész életemben, de komoly verset máig sem írtam. így romlatlan lélekkel és csodálattal bámultam a versteremtést," ami nála csak röpke stílusgyakorlatnak számított. A vers meglepően hamar megszületett. Nem tudtam volna egy ugyanakkora rajzot anynyi idő alatt papírra vetni. Hogy teljes legyen az illúzió, szerzőnek Baudelaire-t, önmagát csak fordítónak tüntette fel. Mindez ma is gyakran elgondolkoztat, leginkább munka közben. És egyre jobban becsülöm Dsida jenőt nemcsak a kivételes tehetségéért, de azért is, hogy sohasem volt cinikus, hittel csinált mindent és a legnagyobb igényességgel, melyről még az ilyen forgácsolás közben sem mondott le. Megjelent a romániai UTUNK évkönyvében. Gy. Szabó Béla: OPUS MILLESIMUM (fametszet) TEASZERTARTÁS (Folytatás o 11. oldalról) - Miért? Ezt nem értem. - A te életed is ez keserítette meg. Emlékezz, hányszor kellemetlenkedett neked Csikako Mitaniné szerepében tetszelegve! Az asszony bágyadtan bólintott. Kikudzsi ölelése ismét forróbb. - Az anyajegye miatt tehette .. . hogy ellensúlyozza. - Nagyon kérlek, hagyd abba. Hiszen már Csikakót sem bántjo többé. Minek erről ennyit beszélni? Rég túltette magát rajta. - És ez a... gátlása csak úgy, nyomtalanul, eltűnhetett? - A lelkében otthagyta a nyomát, de ugyanakkor kedves emlékké is válhatott - magyarázta az asszony álmatagon. - Az a lány, aki a szertartáson melletted ült... - folytatta Kikudzsi egyre inkább belemerülve a magának is kellemetlen témába. - Tudom kire gondolsz. Inamura Jukiko kisasszony. - Csikako miatta hívott meg. Hogy bemutassam neki - Igazán? - kérdezte Otáné kerekre tágult szemmel. Mintha most tért volna vissza az életbe. — Nem is tudtom, hogy menyasszonyt választott számodra. - Ne túlozzunk. - Most már értem. Először a menyasszonyjelölttel találkoztál, qztán velem! Miért nem szóltál? Ha tudtam volna ... — arcát eltakarva zokogni kezdett. - Hát számít a SORREND? A rossz végérvényesen rossz. A két dolog nem zárja lel egymást - buggyant ki belőle őszintén. A következő pillanatban már Jukikót látta maga előtt. Jukiko éppen teát készít. Látja ezerdaru-mintás kendőjét. Otánére nézett. Nagyon csúnyának látta zokogástól rázkódó testét. Ha legalább bűntudatot erezhetne! Megbocsáthatatlannak tartaná a történteket, kivéve a Jukikóval való találkozást. Apja szeretője fekszik mellette! Megbánást nem érzett. Nem undorodott önmagától. Nem tudja miért feküdtek le. Az események olyan természetesen, maguktól értetődőn következtek egymásra! Bánkódjon Otáné, hibáztassa ő magát! Az bizonyos: Otáné sem készült föl o bűnre, s Kikudzsi nem érzi magát elcsábíttatva! Sétáltak, és betértek az egyik dombháti szálloda éttermébe. Otáné kifogyhatatlanul mesélt az apjáról. Kikudzsi már szeretett volna elbúcsúzni az asszonytól. Pedig valójában nagyon jólesett az asszony ragaszkodása, többször is átvillant benne a gondolat: apja igazán boldog lehetett. - Felejtsük ei az «jészet — szóiolt meg hirtelen Otáné. — Nem történt semmi rendkívüli. - Hiszen te folyton apámra gondoltál — vetette oda a fiú. - Mit beszélsz? - Az asszony fölemelkedett párnájáról. Milyen rettenetes! - Ne hazudj! - kiáltott Kikudzsi gorombán, ós szétrántotta a nő mellén a kimonót. Nem tudnál felejteni, ho olyon rút bélyeget viselné) a mefle^ den. Kikudzsi megdöbbent saját szavaitól. - Mit nézegetsz? Hagyj, öreg vagyok már. Kikudzsi föléje hajolt, elovÄlantak fehér fogai. Az asszony visszaváltozott tengerré. Attól fogva tudatábói minden kiesett. Elaludt. Madárcsivitelésre ébredt. Künn a fák üde levelei párától nedvesen reszkettek a hajnoli fényben. Ez az álom mosta tisztára o lelkét. Feje most gondolattalanul üres. Otáné hátat fordítva aludt Mikor is távolodhatott e! tőle? töprengett fél könyökre támaszkodva, és belebámult az asszony árnyék takarta arcába. SZ. HOLT) MARIA fordítósa