Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-12 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó
Van elsődleges, másodlagos és így tovább Felfedezetlen és vitatható törvényszerűségek -Amit most kell vigyáznunk mms. K', X. - ín A Ä, 1 pM •• i ' ! 5 ' í ' ' . . M|| >ÚUWÉ«t\ n . II III É MM f* H mhh ^ cm ^ w IH, ft«am> Kivételes Időkben szoknak hivatkozni a valóságot elsődlegesen, sajátosan meghatározó körülményekre, vagyis áttételesen a realitásra. Manapság ml is ezt tesszük. A realitás meghatározó fogalommá vált; vele Indokoljuk döntéseinket, belőle származtatjuk elhatározásainkat, belőle faragunk kritériumot a társadalmi megnyilvánulások, a vélemények és ellenvélemények elbírálására. Nincs szempont, amely felülmúlná, s nincs érv, amellyel mindenhatóságát valaki kétségbe vonhatná. Vagyis a fogalom szinte abszolutizálódik. A realitás számunkra mérvadó Jelentésén — a fogalom eredetének körülményeit nézve — az augusztusi események után, az ezeknek az eseményeknek kapcsán előállott helyzetet értjük. A szovjet és más csapatok augusztusi bevonulása, majd a szovjet egységek Ideiglenes Ittlétének törvényesítése éppúgy lényege, tartalma ennek a fogalomnak, mint a január előtti torzulások és ezek következményeinek hatása, esetenkénti továbbélése, s mint annak óhajtása és akarása, hogy ezeket a torzulásokat felszámolva, következményeiket leküzdve, feltétlenül és következetesen érvényesüljenek az emberarcú, demokratikus szocializmus nagy közmegelégedésre meghirdetett elvei. Politikai realitásról, politikai helyzetről van tehát szó elsősorban, s mint látjuk, ennek összetevői korántsem állnak egyenes viszonyban egymással. A politika és a realitás egyébként kölcsönös összefüggésükben már önmagukban ls meglehetősen relatív fogalmak. Egyrészt: noha a politikát is a realitás szerves részének tekintjük, bizonyos értelemben külön kell választanunk tőle, hiszen előbbre kell hogy tartson, mint az általános társadalmi tudat, s mint általában a társadalmi viszonyok, ha ezeket funkciójának megfelelően befolyásolni, Irányítani akarja. Másrészt: a politikai erőviszonyok őrlőmalmában sokszor a különben kétségbevonhatatlan tények is viszonylagos hitelességgel bírnak csak, s a különféle politikai meghatározó szempontok olykor annyira ellentmondásos kritériumokat állítanak, hogy a bonyolult valóság elbírálásához ugyancsak tüzetesen kell kutatnunk a megbízható iránytű után. Egy adott helyzet meghatározó tényezői természetesen sosem egyforma súllyal esnek latba; mindig van elsődleges, másodlagos és így tovább. Ezt a viszonylagosságot rendszerint szubjektív megítélések okozzák. Ha a döntő szempontok mindig kellő összhangban, az objektív társadalmi törvényszerűségeknek megfelelően, az egyediség fölényes túlsúlya nélkül érvényesülnének, a civilizált emberi társadalmak minden különösebb zökkenés és megrázkódtatás nélkül haladhatnának előre, hiszen a buktatót, a szélsőségest elkerülő biztos út meglelése nem Jelentene problémát. Csakhogy az egyediség, a szubjektivizmus — bármilyen okra, elvre épül — és a tudományos megismerés adott foka, mint tudjuk, ma még nagy szerepet játszik abban, hogy nem jön létre a politikai vagy más társadalmi optimalitás. A tudományos irányítás egy majdani magas színvonalához képest — amelyen a leghelyesebb döntések megszületése a tudóstársadalom képességei, eszközei és módszerei segítségével pillanatok műve lesz — ma tulajdonképpen még mindig csak az experimentális korszakában élünk, amikor sem a tévedések, sem a végzetes hibák nem lehetetlenek. A történelmi materializmus egyik közismert alaptétele kimondja: a társadalom fejlődését nem az emberek szubjektív kívánságai, hanem az emberek akaratától függetlenül létező objektív törvények határozzák meg. Az emberek ezeket a törvényeket felfedez. hetik, megismerhetik, felhasználhatják saját érdekükben, sőt korlátozhatják őket hatókörükben, de nem semmisíthetik meg, s nem hozhatnak létre újakat. A legelőnyösebb természetesen az, ha felismerjük és érvényesülésükben elősegítjük őket, Illetve ha alkalmazkodunk hozzájuk. A marxizmus—leninizmus megadta számunkra azt a történelmi kiváltságot, hogy felfedte az abszolút meghatározók, az objektív törvényszerűségek létezését. így lehetővé vált tudományosan kutatni, megismerni ezeket a társadalmi törvényszerűségeket, s egy bizonyos konkrét társadalmi valóságban érvényesíteni, kihasználni őket saját érdekünkben. Ma, természetesen, nagy bátorság kellene ahhoz, hogy valaki azt állítsa: úgy olvas az objektív társadalmi törvényszerűségekben, azok konkrét vonatkozásaiban, mint egy nyitott könyvben. A nemzetközi szocialista mozgalom mai nézetkülönbségei — mint tapasztalhatjuk —• főként éppen abból adódnak, hogy eddigi s elkövetkezendő szocialista fejlődésünkre, valamint konkrét valóságunkra ki-ki másképp véli felfedezni a meghatározó törvényszerűségeket, sőt ki-ki másképp értelmezi a marxizmus—leninizmust is, de ezen túlmenően abból is, hogy vannak, akik egy-egy sajátos értelmezést általános érvényűnek akarnak elfogadtatni. Ugyanakkor köztudott, hogy önmagában ez a szándék is ellentmond a dialektikus materializmusnak, hiszen a megismerés objektív feltételei az egyes szocialista országokban különbözőek, mert különböző a társadalmi valóság, a termelőerők és a tudomány színvonala. Sokszor sajnáltuk és még sokszor fogunk bánkódni amiatt, hogy a szubjektivizmus, a dogmatizmus következményeképpen a történelmi materializmus nem fejlődhetett a modern társadalmi igényeknek megfelelően, s a megismerésnek nem érhettük el azt a fokát, amelyet a mesterséges visszatartás nélkül elérhettünk volna. Valóságunknak ez is meghatározója. Döntő meghatározója. Január gondolatfelszabadító ereje remélhetőleg ebben a vonatkozásban ls mihamarabb gyümölcsöt érlel, s helyzetünk tudományos megismerése hozzásegít bennünket a tisztánlátáshoz. Mert a tisztánlátásnak nem a január utáni események voltak az akadályai, hanem az a Január előtti csaknem teljes tudományos ős politikai megbénultság, amely miatt elszalasztottuk az objektív társadalmi törvényszerűségek felkutatását és megismerését a történelmi fejlődés mai vonatkozásaiban. Ezt pótolni sürgető feladat, de bármennyire is sürgető, sok idő kell hozzá. Am politikai realitásunk lehet ennek is az ideje. A Januári változás és az ezt követő politikai fejlődés— mint tapasztalhattuk — egy kicsit már hozzásegített belső viszonyaink egyensúlyba billenéséhez. A sürgős politikai és gazdasági reformok azt a konfliktust kezdik megoldani, amely az elmúlt években • szubjektivizmus jegyében létrejött direktív irányítás és a szabadabb érvényesülést Igénylő belső társadalmi vizonyok között kialakult. Nem vitás, hogy ezt a robbanással fenyegető konfliktust már a legfőbb ideje volt megoldani, viszont hogy optimálisan hogyan, s hogy egyáltalán helyesen oldjuk-e meg, azt a holnap hivatott eldönteni. Annak felismerése azonban, hogy ez a konfliktus létrejött, s hogy meg kellett oldani, meghatározó jelentőségű az elkövetkezendőkre. Abban az értelemben meghatározó, hogy ha el akarjuk kerülni újbóli feltámadását, nem szabad visszajutnunk a január előtti dogmatizmus bűvkörébe. A párt dubCeki vezetéséről nagy többségünk meg van győződve, hogy az ország fejlődésének azt az irányát igyekszik meghatározni, amely konkrét helyzetünkben, javunkra szolgálóan a leghelyesebb. A fentiekből nyilvánvaló: ma nem állíthatjuk, hogy ez vagy az a megoldás a legtökéletesebb, viszont máris vannak jelenségek, amelyek szerint tájékozódhatunk: a jobbat választjuk-e, vagy maradunk a régiben. Az akcióprogram, illetve a január utáni fejlődés pozitívumai — a demokrácia elmélyítése, a humanista elvszerűség — azért voltak olyan népszerűek és azért ragaszkodunk hozzájuk még ma is, mert úgy érezzük: számunkra kétségbevonhatatlanul a jobbat jelentik. A Központi Bizottság novemberi és decemberi határozata jelenlegi helyzetünkben az a megoldás, amely segít megteremteni a szélsőségek nélküli január utáni fejlődés kibontakozásának új, konkrét feltételeit. Egy közeli Időre határozza meg a feladatokat azzal a céllal, hogy csillapodjék a forrongás, hogy megbízható irányt kaphasson a tudatos teremtő-alkotó munka. Politikai realitásunk így nem más, mint egy átmeneti időszak a dogmatizmus és a direktivizmus megkötöttségeitől a mozgás, a felszabadult fejlődés modern szocialista formájáig, vagyis azokig a társadalmi viszonyokig, amelyek felfogásunknak, képességeinknek, erőviszonyainknak a legjobban megfelelnek. Az eddig megtett út hasznos volt: lelepleződött a rossz. Persze- ezzel még nem szűnt meg. Meg csak akkor szűnik, ha helyébe állítjuk a jót. S most ezt a helyébeállítást kell vigyáznunk. SZABÓ GÉZA
