Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-07 / 5. szám, kedd

Csipkerózsika és a sok láthatatlan tündér T üllhab, csillám, virágfü­zér, szorgos ttlndérujjak és három karmester. A karmes­terek nem zenekart dirigálnak, hanem tündéreket, akik viszont varrógépeket hajtanak, ollókat csattogtatnak, kovácsolnak, ra­gasztanak, selymesfényű mű­anyag hajszálakat simítanak ... Korszerű realista tündérek a Szlovák Nemzeti Színház deko­rációs műhelyében fix fizetésért varázsolnak és Jó munkájukért némi prémiumra ls Igényt tar­tanak. A díszletműhely vezetője Vladimír Zelenka, a jelmezrész­leget Boček Zsuzsa és Csóka László vezeti. A cipészműhely­ben évente négyezer „könnyű kis balettcipő" készül Lipka Antal felügyelete alatt. (Itt varrják az ország összes bal­letcipőjét.) Az asztalosműhelyben kirá­lyi trónokat, márványoszlopo­kat gyalulnak, faragnak — fá­ból. Komor és fennséges vára­kat, ormokat, palotákat feszíte­nek rámákra — erdőket, me­zőket, tavakat, felhőket feste­nek. Csillárokat, ékszereket, krlnolin szoknya abroncsalt forrasztják a lakatosműhely­ben. A művirágkészítők erdőt varázsolnak az alvó királylány fölé. Csodálatos világ a szín­ház másik oldala is, mely a né­zőtérről nem látható. A zeneköltő Csajkovszkij megálmodta a muzsikát, a ren­dező-koreográfus (Jozef Zajko, érdemes művész) és a képző­művész (Pavel Gábor) „látják" a zeneköltő álmait, mesterem­berek valóra váltják a rendező és a képzőművész látomását. Papiros valóságra, Illúziókra. Mert a színház nemcsak néző­tér, színpad és pénztár, nem­csak játék meg gondolat, a színház mindenekelőtt — mun­ka! B oček Zsuzsa, a Szlovák Nemzeti Színház női sza­bóságának vezetője nemrég tért haza svédországi tanul­mányútjáról. A stockholmi Kirá­lyi Színház ösztöndíjasaként dolgozott két hónapig. Azért kerestük fel, hogy a svéd szín­házkultúráról beszélgessünk. Ám Boček Zs. cslpkerózsíkás lázban ég. Kezébe vesz egy-egy különösen sikerült alkotást. (Később ráismerünk az Orgo­natündér, a Kékmadár ruhájá­ra.) Elvárja, hogy mi ls lássuk, amit ő lát. Nékünk ez csak ak­kor sikerül, amikor a tüllcsoda már viselőjén lebeg, libeg, hul­lámzik. Csak akkor kezdjük fel­fogni a teremtő büszkeségét, amikor a főpróbán reflektor­fényben csillog, villog az alko­tás. Egyelőre követjük a sza­bászművészet karmesterét, mű­helyeken, szobákon, termeken, folyosókon keresztül. Ügy ha­lad, mintha saját nagybirtokát mutogatná, csak sokkal jobban lelkesedik. Ez a világ az ő világa. — Aligha cse­rélné fel egy valóságos nagy­birtokkal. Évekig dolgozott az „Ifjú Szívek" tánccsoporttal, je­len volt a komáromi Területi Színház indulásánál. Ha meg­hívják, filmeknél is vendégsze­repel. Dolgozott Bahnával. Nyá­ron kezdte el az Oscar-díjas Kadarral a Zilahy Lajos regé­nyéből készülő film kosztüméi­nek tervezését. (Valamit visz a víz — amerikai produkció. A film egy része Oroszvár mel­lett játszódik le.) — Mondjon valamit a svéd színházról — sürgetem, hogy végre rátérjünk jövetelem ere­deti céljára. Bočekné megint a Nemzeti Színház azóta bemuta­tott balettjéről beszél. — 170 ruhát csináltunk, 250 méter tüllt használtunk fel és rengeteg bársonyt, selymet, mű­anyagot. Denevérszárnyakat és virágparókákat készítettünk. — Csipkerózsika barokkban alszik el és rokokóban éb­red ... — magyarázza az egyik szorgos kezű tündér. Valóban! Ilyesmire nem ls gondol a néző, a riporter sem, hogy Csipkeró­zsikának kora, Illetve korszaka is van. Nemcsak mesében él, Időben is ... A királylány tizen­hatodik születésnapján a ven­dégek, dadák, a hoppmester, király és királynő lengő tollas kalapokat, cukorsüveg formájú fityulákat, nyakbodrot, csipkés, csokros nadrágot viselnek ... Száz év múltán az életre csó­kolt királylány esküvőjén ab­roncsos szoknya van a hölgye­ken, az urak selymesfényű térd­nadrágot, csatos cipőt viselnek és vállig érő hullámok, loknik, fehér hajtornyokká, szalagos varkocsokká formálódnak. Csu­pán a tündérek öltözete örök­érvényű. Állják a divat múlását a kurta balettszoknyák, melyet korunk ügyes kezű tündérei öl­tögetnek, fűzögetnek, ragaszta­nak, fodroznak túlórában Is, hogy a közeledő bemutatóra el­készüljenek. K 1 'irályi trónust aranyoz egy férfitündér. A csizmás kandúr csizmáját fényesíti a másik ... Hetven méter hosszú és majdnem olyan széles festő és kárpitozó műhelyben való­ságos színpadot veszünk észre. Itt állítják össze a hegyeket, erdőket, palotákat, Ide feszítet­ték munka közben az óriási fe­hér pókhálót, mely a nyitány alatt eszünkbe juttatja, hogy lassacskán pókháló lepi be me­sevilágunkat, újfajta meséket produkál az élet... Az alvó királykisasszony álmát őrző kastély bejárata ezt jelképezi. Ezen kicsit elgondolkodunk. A férfiszabóságon a fehér, színes, barokk és rokokó jel­mezek között szinte szerény­kednek a bemutatásra kerülő Marina Havranová férfi öltö­nyei. A múlt század negyvenes éveinek a divatja. Báránybőr szegélyű zekék, zsinóros dolmá­nyok. A mesekirály bíborpalást­ján műanyagból „varázsolt" aranysujtás szárad. Bársonyfé­nyű műanyag-hermelin, valódi szőrcsimbókok ... A női ruhatárban sorakoznak az elszállításra várakozó jelme­zek. Elől az anyakirályné óaranysárga ripszselyem ruhá­ja dúsan raffolt uszállyal, tu­nikával ... Denevérszárnyak fe­szülnek drótvázakon... A fe­hér cica maslija virít közöt­tük ... Még egy kis csillám a királylány keblére, kicsit több virág az orgonatündér paróká­jára ... Mesevilág! — És a valóság? Térjünk rá végre Svédországra! Szeretném tudni, milyen a svéd színház? Bočekné csak pillanatok múl­tán tér vissza az alvó Csipkeró­zsika birodalmából. — A svéd színház! A miénk Jobb! Nem vagyok elfogult... valóban jobb ... — Ügy hallottuk, hogy az au­gusztusi események Stockholm­ban érték? Zsuzsa megkíséreli gondolataimat követni. — Kint maradhattam volna én is. A svédek gavallérosan viselkedtek. Nem akartam, haza Jöttem! Bár lakást is ajánlottak fel meg szép fizetést, s a mun­kámat is megbecsülték ... Még­is... Talán azért, mert ott csu­pán a szabóolló volt az enyém, meg egy asztal, a rendelkezé­semre bocsátott munkásokkal. Itt enyém az egész színház, meg a város! Az egész Csalló­köz, az enyém itt Komárom, ahol születtem ... — Hogyan jutott el a stock­holmi színházhoz? E gyszerűen! Nem bírok színház nélkül élni. Előbb csak végignéztem néhány elő­adást, lehetőleg világrepertoá­rokat, amiket ismerek, azután belátogattam a műhelyekbe. Beszélgettünk németül, meg ahogy jött, jelbeszéddel. Ennek eredményeként megkérdezték, nem lenne-e kedvem kis Ideig náluk dolgozni? Elvállaltam, hogyne vállaltam volna. Nagy megtiszteltetés számomra, tá­vol a hazámtól Skandináviában is megmutatni, hogy mit tudok. Különös érzéssel álltam munká­hoz. Az első napon Igen elfo­gult voltam, egy szót sem tud­tam svédül, a kollégák pedig nem értettek németül. Szeren­csémre már a második napon kiderült, hogy az egyik kollé­ganő magyar. Meg voltam mentve. Volt végre tolmácsom, aminek velem együtt az egész kollektíva örült. Pirandello IV. Henrikjét realizáltam. A fősze­repet Max v. Sydor, a nálunk is ismert drámai színész alakítot­ta. A svéd színház a mi szín­házainkhoz viszonyítva konzer­vatív, naturalisztikus. Mind a rendezés, mind a játék, kösz­tümök és díszletek... A Piran­dello-darabban felvillant némi modernség. Itt viszont a fősze­replő fantasztikus teljesítmé­nye elhomályosította a többi színészt... A saját szakmám­ban? Irigyeltem svéd kollégái­mat a gyönyörű anyagokért, amelyekkel dolgoznak. Nem kel­lett takarékoskodniuk sem az Idővel, sem az anyaggal. És, hogy a kiválasztott anyag sok­kal gyorsabban érkezik njeg hozzájuk Párizsból, Hongkong­ból, Brüsszelből, mint nálunk olykor Prágából. Munkámmá! ügy látszik, meg voltak eléged­ve, mert az Igazgató. Er!an [o­sefsohn úr, újabb négy hóna­pos meghívással tüntetett ki, melynek időpontját itteni Igaz­gatómmal, Iván Thurzo elvtárs­sal határozzuk majd meg. Négy hónapra ugyan nem tudnám saját színházamat itt hagyni, de két hónapra, ha kiengednek, el­mennék. Ami pedig a Csipke­rózsikát Illeti? Örömmel fogtam hozzá, örültem, hogy végre Itt­hon vagyok, hogy az első da­rabom balett, ahol kamatoztat­ni tudom külföldön szerzett ta­pasztalataimat. Mert hazafelé körülnéztem Németországban és Ausztriában ls. A „Brigitte" nevű hamburgi divatlap főszer­kesztőjének meghívására egy teljes hétig tartó divatkiállítá­son ls részt vettem München­ben. 1969-es év nyári és tava­szi divatjából mintegy tizenöt­ezer ruhát láttam. Szép és fia­talos lesz a jövő év divatja. Ilyen szép talán még sohasem volt. És rakoncátlan!! Hogy az milyen? Ha több időm lesz, el­mondom ... Helyes, ha több Időnk lesz. meghallgatjuk. DÁVID TERÉZ Hiteles bizonyíték Angyal Jánosné és Mlinkovics Lajos között egy pont miatt olyan nyomasztó helyzet keletkezett, hogy a fiatalasszony panaszlevél legftségével kereste belfile a kiu­tat. Mindjárt megjegyzem, a nye­reségrészesedés hányadát mégha tározó pontról van szó, t a pa­naszlevél lényege dióhéjban a kö­vetkező: A Bálványt Magtermesztó Álla­mi Gazdaság Sladký Dvor-i rész­legének fejőnölt egy ponttal meg­károsították. Angyal jánosné igazságtalannak látta a megrövi­dítést. mert fik ugyanúgy, mint a férfiak, tizenhét tehenet gondoz­tak és fejtek. A nyereségrészese­désből viszont csak négy pont ér­téknek megfelelő összeget kaptak volna, a férfiak meg öt pont érté­két. Előrebocsátom, az akkori vita a panaszlevéllel együtt már szóra sem lenne érdemes. Az ügyet helyben, a szakszervezeti gyülé sen már orvosolták. Végered­ményképpen a fejőnfik is öt pon tot kaptak, mint a fejők. Igazsá gosan döntöttek — gondoltam, • ezzel az ügyet bezártnak köny­veltem el. Igen ám. csakhogy a pont körüli gondolat mégsem hagy nyugton. Mlinkovics Lajos gazdaságveze tő annak Idején egy pont értékét hatszáz koronára becsülte. Azt is említette, hogy a végleges elszá­molás után. nagyobb lehet az ér­téke, de kisebb nem. Ez az a tény, ami kezembe kényszerítette a tollat. Nem tudom elhallgatni azt, hogy a gazdaság a kedvezőt­lenül kezdődő év ellenére is, mi­lyen szép eredményt ért el. Mert — minden kommentár nélkül — a busás nyereségrészesedés ezt bizonyítja. (bj) A plasztika nyelvére átírt falu VLADIMÍR KOMPÁNEK KIÁLLÍTASA A tél fehér palástja borul Szlovákia fővárosában az ur­bánus kultúrájú Prímástérre. De az egykori hercegérseki palota mai távlati termét a hegyvidé­ki falu ízes levegője, az erdők friss lehelete tölti be. Kompá­nek szobrai és rajzai árasztják ezt a sajátos atmoszférát. A negyvenegy éves művész az újabb szlovák szobrásznem­zedék egyik kiforrott, vezető egyénisége, aki a leghaladóbb szellemű Galanda-csoport meg­alapítói és tevékeny tagjai kö­zé tartozik. Már pályakezdő éveiben hadat üzent az akade­mizmusnak, a szokványosság­nak. S az állandó mozgásban levő valósággal együttalakult világlátása és művészi szemlé­lete. Kompánek regényes tájon, a fafaragó népművészetéről híres Rajecen született. Ez a környe­zet magyarázza atavisztikus szobrászi rátermettségét A szlovák falu, a gyermek-, és serdülőkor, a múlt és a ma ér­zelmi és érzéki élményei állan­dó sugalmazól. Benyomásalt, emlékeit a plasztika nyelvére írja át. S ha a népi kézműves­ség folytatója is, ennek nem egzotikus szépségét, felületi dí­szeit menti át, hanem „a hagyo­mány stilizált elemeit tapintja ki s gazdagítja. Formakoncep­ciója a sziluetre Irányul." — — Az anyag, amellyel úgyszól­ván azonosul: a fa. Tökéletesen ismeri természetét, alakításá­nak lehetőségeit. Tuskóból, fa­törzsekből szekrcével vágja kl elvonatkoztatott, ritmikus alak­jait, a hengerekből, hasábokból, csonka gúlákból felépített kom­pozíciókat. Ezek, úgy érzem, monumentális szlovák totemek. — Megmunkálásuk az alkotás gyönyörűségéről vall. Súlyos tömegükből, a gyalulatlan felü­letekből, sötétre égetett, vagy természetes nyers színükből tö­retlen, ősi erő árad. — Az újabb plasztikák, a kisebb mé­retűek laposan kezeltek, gyak­ran vidám vörösre, sárgára, kékre, zöldre színezettek. Az embert s főképpen az asz­szonyt formázó alakok a falusi architektúra, a kontytetős há­zak, az oromfalas kapuk, a szé­pen tagolt kis kápolnák, vagy a haranglábak képiét Idézik. — Majd döcögfl szekerek és sikló BMWH^ V. KOMPÁNEK: ASSZONY szánok, — rajtuk szertartásos nyugalommal ülő házaspár. Élő alakokban pedig semmi részle­tezés, semmi arcképszerü, se nem tipikus nincs bennük. Sú­lyosak, tömörek, nagyon bizto­san megalapozottak, mint falu­jának kiegyensúlyozott, egész­séges népe, akiknek körében nőtt fel s ismeri gondolkodásu­kat, érzéseiket, szokásaikat, egész lényüket. Szólnom kell még remekül leegyszerűsített, a harmadik kiterjedést szinte mellőző állatfiguráiról, a hazai erdők s a parasztudvarok négy­lábú és szárnyas lakóiról. A temperamentumosán, spon­tánul odavetett rajzokból, a szí­nes ecsetvonásokból kibontako­zott dolgozó vagy pihenő fel­nőttek, a Játszó gyermekek el­választhatatlanul hozzátartoz­nak Kompánek éeitéhez, örök Inspirátorai. S minden alkotásában az anyag és szellem szerves egy­sége a szobrászi gondolkodás Igényessége. Vladimír Kompá­nek képzőművészetünk egyik legjellegzetesebb alakja, akit határainkon túl, Velencétől Montrealig ismernek már, s aki méltán nyerte el a bécsi Her­der-díjat, s a hazai államdíjas érdemes művész címét. HARKÁNYI JENŐNK MEGJELENT A2 IRODALMI SZEMLE 10. SZÁMA „Csehszlovák állampolgárnak lenni ma rangot jelent. Rangot és hűséget. És e rangban és hűségben most elismerten ml, szlovákiai magyarok ts oszto­zunk. Az emberarcú szocializ­mus valóságának és valósításá­nak ml nemcsak egyik rész­eredménye vagyunk, de Igazo­lása ls: hitele... De la),, fia ez a kikristályosodás — több­ségi vonalon — megszakad. E s mintha márts megszakadt vol­na. A Szlovák bók Szövetsége és a Tudományos Akadémia — tehát a szellem erkölcsének, a gondolat tisztaságának legjob­ban elkötelezett instancták — voltak az elsők, akik vétót emeltek a magyar kisebbség egyenjogúsítása ellen, annyira, hogy az Írószövetség magyar szekciója kénytelen volt nyilvá­nosan szót emelni. Akik a fö­deráció révén épp most nyerték el teljes szabadságukat, azok első tettükkel a mások szabad­ságát Igyekeztek megnyirbálni. Ez a tünet nagymértékben pesz­szimtzmusra hangoló, pedig sem a január előtti dogmatlz­musnak, sem az augusztus előt­ti — a fasizmust már egy lé­pésre megközelítő — sovén uszításokkal nem szabad többé megismétlődniük, visszatérniük. Az emberséges ábrázatú szocia­lizmus — a szocialista huma­nizmus — csak ezek kirekesz­tésével, elmarasztalásával való­sulhat meg ... Szomjúhozzuk az emberséget. Ennek jelenléte vagy hiánya adja és hozza éle­tünkbe a jót és a rosszat. Marx önmaga választotta jeligéje a miénk is: „Humanl nihila a me allenum puto" — »Semmi sem Idegen tőlem, ami emberi*." Az Irodalmi Szemle bevezető írásából, a Rang és hűség-bői idéztük ezeket a sorokat. Eb­ben az írásában Fábry Zoltán a csehszlovákiai magyarság pró­batétjeit idézve napjaink idő­szerű eseményeivel kapcsolatos véleményének ad hangot, nyo­matékosan hangsúlyozva a nem­zetiségi kérdés Igazságos meg­oldásának igényét és szükség­szerűségét. A szépirodaimi anyag közül Gál Sándor: Kavicshegyek és Keszelt Ferenc: Kristálytiszta szombat című novelláját olvas­hatjuk. Folytatásokban közli a folyóirat Dominik Tatarka: Az istenek tiszeletéröl című fran­ciaországi útleírásait, melyben az író mély Intellektusán ke­resztül Ismerkedhet meg az ol­vasó Párizzsal, s_a francia élet egyes mozaikjaival. Versekkel Török Elemér, Szitást Ferenc, Tóth László, Németh István je­lentkeznek, s Veres János és Tőzsér Árpád fordításában ol­vashatjuk Ián Stacho három versét. A Hagyomány-rovatban A no­vellista Darkó lstván-xb\ Tur­czel Lajos írását olvashatjuk, s ezt követően egy novellát a szóban forgó írótól. A Disputa­rovat Tőzsér Arpád: A lírai vallomás hogyanja című írásá­nak a második részét közli, Zsilka Tibor pedig A képvers és az olvasó című írásában a szépirodalmi struktúrán belüli törvényszerűségeket elemzi. A tanítóság feminizálódásának né­hány kérdése címmel Onódt János foglalkozik ezzel a na­gyon ls Időszerű kérdéssel, érintve annak anyagi és erköl­csi szempontjait. A Figyelő-ro­vat könyvszemléi közül kiemel­nénk Vietor Márton Dél-Szlo­vákia megszállásáról írott, szlo­vák nyelven kiadott könyvérő! szóló recenziót (Janics Kálmán írása), valamint Csanda Sán­dor: Első nemzedék című köny­véről szóló írást. (Fogarassy László). A folyóiratot Szóbei Géza művei díszítik. — dz —

Next

/
Thumbnails
Contents