Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-05 / 1. szám, Vasárnapi Új Szó

Ókori emlékek a tender alatt „Milyen csodálatos világ ... Ez több mint csodálatos". Ezek voltak az első szavai dr. Frastnak, neves régésznek, miután Alexandria mellett a Kaytba erődnél felbukott a vízből. Búvárruhában nézte meg a tenger fenekén fekvő ókori görög szobrokat. Dr. Frawst és dr. Mistrofot az UNESCO küldte, az Egyesült Arab Köztársaságba az Ókori Műemlékek Hivatalának meghívására. Feladatuk felkutatni az alexandriai kikötő keleti részét, és megállapítani a régi szobrok pontos fekvését. A tenger fenekén fekvő régi emlékek iránt Kamel Abu Saadat egyiptomi búvár felfedezései keltették fel a figyelmet. Saadat 1961ben a kikötő területén agyagedény-cserepeket és görög—római pénzérméket talált a tengerben. A leleteket átadta az alexandriai Római Múzeumnak és közölte a szakemberekkel, mit látott a tenger fenekén. Az egyiptomi tengerészet elhatározta, hogy több ókori leletet kiemel. 1962-ben sikerült a felszínre hozni egy római, férfit ábrázoló szobrot, 1963-ban pedig írisz 24 tonnás szobrát. Két évvel később az Ókori Emlékek Hivatala megkérte az UNESCO-t, küldjön szakembereket Egyiptomba, hogy emeljék ki az értékes leleteket. Az UNESCO 1968— 69-es terve) keretében négy szakembert küld Alexandriába, közülük az első kettő már meg is érkezett. Dr. Frawst megérkezése után azonnal búvárruhában, fiimezőgéppel a tenger mélyébe ereszkedett. Később elmondotta, hogy két szoboralapzatot, egy női alakot ábrázoló márványszobor részét, márványoszlopokat látott. Valószínű, hogy egy templom maradványairól van szó, melynek építését időszámításunk előtt 288-ban kezdték meg. Az UNESCO szakemberei részletes tervet dolgoznak ki az értékes leletek kiemelésére. (Al Ahram) így látta egy naiv íesto a szívátültetést, és dr. Blaiberget. don örökítette meg az első, idegen szívvel élő pacienst, dr. a szívét a halál kezéből. Barnard professzor „jónak és reali küldte a festőnek. Günter Hellmuth wupertali tisztviselő érdekes móBlaiberget (jobbra), és dr. Bernardot, mint kitépi stának" tartja a képeket, a pápa pedig áldását (ČSTK reprodukciója) A fajgyűlölet rezervátumai Mi egy magánklub? Látszólag nem más, mint több mély bőrfotel, veteránok aranykeretű képei, masszív tölgyfakönyvespolcok és csevegés egy csésze kávé mellett. Nagyon gyakori, hogy zsidókat és négereket nem akarnak beengedni a klubba. A magánklubok nyugalmát időnkint zajos botrányok kavarják fel. Mint például nemrégen, amikor az elnökjelöltségre pályázó Richard Nixont és Nelson Rockefellert amiatt támadták, hogy fajgyűlölettel vádolt klubok tagjai. Erre mindegyikük a maga módján reagált. Rockefeller azonnal kilépett a vérbeli New York-iak klubjából, melynek már 35 éve tagja volt, Nixon viszont méginkább ragaszkodni kezdett klubjához, s kijelentette, a golfklubban „belülről" fog odahatni, hogy megkönnyítse az új tagok felvételét. „Nagyon valószínű, hogy az amerikai magánklubok 90 százaléka antiszemita szellemű, a négereket meg csak ne is említsük" — állapítja meg Cleveland Emory szociológus. Nehéz dolog az antiszemitizmus leküzdése a magánklubokban. 1965-ben a wisconsini Madisonban Myron Gordon bíró és Gordon Sinikin ügyész felvételét kérte a Madison-clubba, melynek tagsága számukra presztízskérdést Jelentett. Az 1909 óta fennálló klub soha egyetlen egy zsidót sem vett fel tagjai közé. A klubvezetőség ülésén az igazságszolgáltatás két említett bajnokának kérését két szavazat ellenében elutasították. Kitört a botrány. A négerek még mellőzöttebbek. 1962-ben a washingtoni Cosmos-club megtagadta a tagságot Carl Roweon volt nagykövettől és újságírótól. Annak ellenére, hogy Bruce Katton író és john Kanneth Gulbraight közgazdász tilta kozása jeléül kilépett a klubból, a Cosmos vezetősége ragaszkodott előbbi álláspontjához. „A magánklubok a fehérek menedékhelyei maradnak" — Jelentette ki a feldühödött Rowen. Jelelemző eset. Arthur Ashe néger amatőr teniszbajnok nemrégen megjelent a zárt jellegű Manhattan-club teniszpályáján az egyik klubtag vendégeként. „Arthur megjelenése sokkolta az éltes úriembereket", — jelentette ki utána a meghívó klubtag. (Newsweek! Megelőzhető-e a conteraan katasztrófa Hasznos lesz jóelőre megállapítani, hogy 7 évvel ezelőtt, 19B1 novemberében fejeződtek be a thalidomiddal (a contergan alapanyaga) a korai terhesség időszakában végzett kísérletek. Sydneyben 1960 óta alkalmazták a thalidomidot a terhességi hányás eseteiben, és ennek következtében egy év alatt tíz súlyosan deformálódott gyermek született. A deformáló tényezők közül már 1961 április havában a thalidomidra gyanakodtak, amikor három torzszülött jött a világra. A kísérleteket beszüntették, de az eredményről csak a fő elosztót értesítették, senki mást. Ebből ered az a magától értetődő követelmény, hogy a gyógyszerlicencek szerződéses partnerei kötelesek legyenek egymással részletesen közölni a készítmény mellékhatásait is. A javaslat egyes részeinek kidolgozása a szakemberekre vár, akik pótlólag feldolgoznák az Egészségügyi Világszervezet által tervezett valamennyi gyógyszer mellékhatását. Vajon mi történt volna, ha ez az adatszolgáltatási kötelezettség már 1961 áprilisában is érvényes lett volna, tehát fél esztendővel azelőtt, hogy a katasztrófa világszerte ismertté vált? Akkor a göttingeni német gyógyszerbizottság és a szabadalom német tulajdonosnője Sydneyből Lnndonon keresztül értesítést kapott volna a három torzszülöttről, és elegendő lett volna Göttigenben is beszerezni néhány adatat a thalidomid hatásáról. Önkéntelenül adódik két kérdés: vajon szabad-e forgalmozni olyan gyógyszereket, amelyeknek mellékhatása meghaladja az engedélyezett méreteket? És vajon nem utasította-e el az Egyesült Államok illetékes szerve a thalidomid-készítmények árusítására vonatkozó kérelmet? Ezzel áll összefüggésben az a kérdés, hogy mi is történt az Egyesült Államokban a hírhedt „contergan-években", vagyis 1960—1962 ben? Eleinte formális okok miatt utasították el a "forgalmazást, később azonban már vészhírek számoltak be • a thalidomid Angliában és Németországban tapasztalt ártalmairól. Ezért az illetékes amerikai hatóság bizonyítékot követelt arra vonatkozólag, hogy a preparátum a terhesekre ártalmatlan. Természetesen elméleti bizonyítékokról, neves szaktudósok véleményéről, más szóval időhúzásról volt szó, ami azonban megmentette Amerikát a szörnyű katasztrófától. Az ilyen katasztrófák valóban csak úgy kerülhetők el, ha az új készítmények mellékhatását részletesen és pontosan ismertetik. (Frankfurter Allgemeine Zeitung) Libák, mint frontharcosok A vietnami háború hat éve alatt gt saigoni amerikai parancsnokság első ízben állapíthatta meg, hogy vannak teljesen megbízható dél-vietnami „egységek". Az Egyesült Államok dél-vietnami szövetségesei négy héten át rendkívüli bátorságot, éberséget ős nagyarányú elrettentő hatást gyakoroltak az ellenséggel szemben. A hős harcosok — libák. Az egyik amerikai tisztnek az ötlete volt e megbízható harcosok bevetése, mégpedig a római történelem alapján, amikor olvasta, hogy a régi rómaiak a Capitoliumot libákkal népesítették be, hogy e derék állatok lármájukkal figyelmeztessenek a gall seregek közeledtére. Az amerikaiak átvették a római birodalomnak e biztonsági rendszerét: hat vietnami harci libát bíztak meg azzal a feladattal, hogy a stratégiailag igen fontos saigoni Y-hídon őrködjenek, és a lopakodó ellenségre hangos gágogásukkal hívják fel a figyelmet. Ellenszolgáltatásként az amerikai szövetségesek vörösre festették a libák tollazatát, ezáltal külön státusba vették őket, így mentve meg őket attól, hogy a derék vietnamiak fazekába vándoroljanak. A katonák körében csodálatot kelt a libák harci szelleme. ök az első harcosok, akik közmegelégedésre állják meg helyüket. A két hónap alatt, mióta az amerikaiak a harci libákat bevetették, állítólag az ellenség meg sem kísérelte, Ijogy lábát az Y-hídra tegye. (Stern) Megszűnik a sugárveszély? A radioaktív sugárzás elpusztítja a csontvelő sejtjeit. A csontüreg velőtartalma nagyon fontos, mert ebben képződik a vér. Ezek között vannak az ún. törzssejtek, amelyek pótolják az emberi vére természetes úton megsemmisülő vörös és fehér sejtjeit. A csontvelő pusztulása halált okoz. Hogyan lehet ez ellen a szörnyű betegség ellen küzdeni? Természetesen csak egyféleképpen, éspedig úgy, hogy azt a szert kell megtalálni, amely elősegíti az elpusztult sejtek felújulását. A szovjet Epidemiológiai ős Mikrobiológiai Intézet dolgozói megkísérelték a csontvelő szövetének kitenyésztését és közvetlen átültetését az emberi szervezetbe. A kísérletek azonban sikertelenek voltak. A törzssejtek ugyan kedvezően fejlődnek, de rövid idő múlva már nem változnak át vörös és fehér vérsejtekké, mintha elfelejtették volna, hogy hogyan ts kell azt csinálni. A csontvelő sejtek meddőségét csak 1967-ben sikerült leküzdeni, amikor A. J. Metcalfe ausztráliai tudós fontos felfedezést ltett. Megállapította, hogy a vérképző sejteket csak más szövetek kölcsönösen egymásra gyakorolt hatása révén lehet kitenyészteni. A szovjet tudósok ilyen irányban folytatták állatkísérleteiket, és hosszú kísérletezés után sikerült olyan feltételeket teremteni, amelyek között a kitenyésztett sejtek tovább termelték a vért. A tenyészkultúrák 24 napig éltek, tehát valószínű, hegv élettartamuk tovább hoszszabbítható. A kísérleteket egereken végezték, és itt felmerül a kérdés, hogy miért ismét egereken. Nos, azért, mert csak élő szervezeteken győződhetünk meg arról, hogy a sejtek regenerálódtak-e a szövetkultúrákban. Az egér egész csontvelő mennyiségét sugarakkal kell megsemmisíteni, majd ereibe kell juttatni a szervezeten kívül tenyésztett csontvelőt, amely gyorsan megtalálja helyét és dolgozni kezd. Boncolással könnyen megállapítható, hogy az átültetett sejtek teljesítették-e funkciójukat. SZPUTNYIK