Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-26 / 4. szám, Vasárnapi Új Szó

A lévai Járás iparosításában kétségkívül döntő állomást; jelent majd Szlovákia legnagyobb textllgyárának felépítése Léván. A gyár évi termelését mintegy 4,4 millió kg pamutfonálra tervezik, melyből kb. 40 millió méter szövetet állítanak majd elő. Az ipari létesítmény hozzájárul majd a munkalehetőségek növeléséhez, hiszen első szakaszának befejezése után mintegy 1800 alkalmazottja lesz (80 százalékban nők). Ez különösen fontos, mivel különösen kevés a a női munkalehetőség a lévai járásban. Az építkezés első szakaszának befejezését a terv 1970 májusára irányozza elő. Sajnos, tavaly az építkezés üteme nagyon lelassult, pedig 1967-ben még ilyen örvendetes sorokban számolhattunk be rőla: „A múlt év májusában kezdték meg a kombinát építését, s 48 hónap múlva termelni fog. Ez ideig pontosan az ütem terv szerint folyik az építkezés." Az 1968-as terv teljesítéséről Ivan Šimkótól, a beruházó, vagyis a ružomberokí textilgyárnak az építkezés lebonyolításával megbízott igazgatóhelyettesétől érdeklődtünk. — Az üzemet a bratislavai Priemstav építi. 1968-ban a szerződés szerint 65 millió koronát kellett volna beruházni. Később az évi beruházási tervet 58 millió koronára módosítottuk, de ebből is mindössze 52 millió koronát valósítottunk meg — panaszkodott az Igazgatóhelyettes. Aztán elmondotta, hogy a nagy lemaradásnak objektív okai vannak. Mindenekelőtt építőanyag- és munkaerőhiány. Például december óta nincs elég téglájuk. Augusztusban s azt követően pedig nem volt elég cementjük. Nagyon akadályozta a terv teljesítését a burkolólapok és fedőlemezek hiánya is. Ottjártunkkor az igazgatóhelyettes éppen kérvényt Irt a tervhivatalnak, melyben rendkívül fontos, saválló kövezet kiutalását kérte. Az a kövezet ugyanis, melyet az eredetileg tervezett helyett akarnak nekik küldeni, nem felel meg a követelményeknek, s néhány éven belül tönkremenne. A másik nagy gond a munkaerőhiány. Pontosabban az építőmunkások és szakemberek hiánya. A múlt év végén például a tervezett 320 helyett csupán 240 ember dolgozott az építkezésen. A járás kőművesei, ácsai szívesebben dolgoznak a cseh országrészekben, mivel ott különélési, illetve távolsági pótlékot is kapnak. A munkaerő kérdést úgy oldották meg, hogy a téli időszakra 53 kőművest, illetve ácsot „kölcsönvettek" a járás nemzeti bizottságaitól és szövetkezeteitől. Ezenkívül a hadseregtől is kaptak némi segítséget. Az építkezési munkák lemaradása természetesen akadályozza a szerelés megkezdését is. Nagy a lemaradás az üzem hatalmas gazdasági épületének építkezésében is, melyben a terv szerint már tavaly októberben meg kellett volna indulnia a munkának. így erre csak 1969-ben kerülhet sor. Végül feltettük az igazgatóhelyettesnek azt a kérdést, hogy mindent egybevetve mikorra várható a gyár üzembehelyezése. — Az építkezés jelenlegi üteme mellett 1972-ben — válaszolta gondterhesen. Kis idő múlva azonban, némi derűlátással hozzátette: — Azért ha minden támogatást megkapnánk hozzá(i), talán még behozhatnánk a lemaradást. FULOP IMRE A lemaradásnak objektív okai vannak • Anyagés munkaerőhiány • Az alkalmazottak 80 százaléka nő lesz • Tavaly 65 millió helyett csupán 52 millió korona értékű munkát végeztek el • Segítenek a nemzeti bizottságok, a szövetkezetek és a katonák •ngnminwmflmi^un^cfJCMimjiij Az óra berregése már rég megzavarta az éjszakai hálószoba kellemes, kissé nehéz melegét. Az az érzésed, mintha kerékbe törtek volna. Nem csoda, hiszen már éjfél is elmúlt, amikor jeljöttél a mosókonyhából. Villanygyújtás. Egy pillanatra eszedbe jut, hogy főiskolás korodban reggelenként verseket olvastál. Felteszed a teavizet. Hamar lezuhanyozol. Elkészíted a tízóraikat. Magadra kapkodsz néhány ruhadarabot. Közben megágyazol, hátha jönni talál valaki. Kilépsz a fagyos, sötét reggelbe. — Gyere, fussunk! Kézen fog a férjed, szaporázod a lépéseket. Ez a kézfogás az egyetlen kedves pillanat ebben a barátságtalan panelerdőben. Egy mama kocsit tol. Mellette tipeg a másik gyerek. Ordítani kezd: Anyu, lassabban! A busz éppen az orrod előtt megy el. Ogy sem kerültél volna fel, hiszen előtted vagy húsz méternyi sor kanyarog. Jön a másik. Már szinte a lépcsőn állsz, belül még alig vannak néhányan, máris indul. Szitkozódsz. Valamennyien méltatlankodnak e szemtelenség láttán. Balesetet emlegetnek, Prágában, vagy hol, amikor a villamosvezető nem várta meg a jelszállókat. Néhány szó az egész, mert máris tolakodnod kell. A következő megállón is sok a felszálló. A busz még egyszer megáll, aztán már fel sem veszi az utasokat. Mint egy szardiniás doboz. Csend van. Hiszen ősidők óta már megszokhattuk. Eszedbe jut: minden a népért. Életkörnyezet. Kultúra. Életszínvonal. Idegbaj. Kenyérharc. De ironikus is ez az élet! Párizsban az utazási idő munkának számít, órabért fizetnek érte. Nálunk, ha késel, legfeljebb levonják a fizetésedből. Hátha feltolakszol még. Igyekezeted hasztalan volt. A kereszteződésnél forgalmi dugót okozott egy kezdő vezető. A többiek tülkölnek, rendőr nincs sehol. Az újságos bódé előtt sor. A sarki kocseggeii r t — Miért nem állt meg? — gondolataidat egy éles női hang zavarja meg. — Nagysága, nem érünk rá fotózni — feleli az udvarias sofőr. — Még hogy nagysága — vág vissza az asszony. Az utasok nevetnek és méltatlankodnak. A kijárat felé törtetsz. Ilyenkor mindig elhatározod, hogy azt az átkozott tyúkszemet kivágatod. Egy százkilós bácsi eszedbe juttatja, hol székel a veséd. Végre már kint vagy a friss levegőn. Rohanás, mert a tizenegyes éppen megállni készül. ma már teli. Reggeli: két-három féldeci, meg ugyanannyi sör. Jön a tizenegyes. Aztán még egy, meg még egy. Végre, a negyedikre feljutsz. — Mi az istennyilát csinálnak maguk? Fél óráig nem jön semmi, aztán meg minden troli tömve van. Ki fizeti meg ezt nekem? — Nyugalom polgártárs. Ml is csak emberek vagyunk. Menetrend szerint megyünk. Hogy mit csinálnak a többiek, ahhoz semmi közömI —• A kiaszott, szemüveges jegykezelő leül és piszkálni kezdi a körmét Az utcát figyeled. A hentesüzlet kirakatában aszparágusz, belül semmi. Az élelmiszerüzlet kirakatában is csak konzervek meg üvegek állnak, ki tudja mióta. Istenem, mit is főzzek vacsorára? Ez a gondolat éppen elég ahhoz, hogy a már amúgy is rossz hangulatod, még inkább elromoljék. — Szabad lesz, leszállok. — Csak szeretne — feleli valaki. Igaza van, mert mire az ajtóhoz érsz, a troli máris indul. Egy megállót tehát visszagyalogolsz. Közben betérsz a büfébe. A halsalátát csomagolópapírba göngyölik. Szólj? Úgysem adnak mást. Ez van, és kész. Tetszik vagy nem. Elvégre örülj, hogy kaptál salátát. Még ki sem érsz, a papír már átázott, a lé lassan csöpögni kezd, és mivel félted a kabátodat, inkább a szemétkosárba dobod az egészet. Végre beérsz. Egy szem kávéd sincs. Rágyújtasz. Kezedbe veszed az újságot. Mi is történik a világban? Politika, kereskedelem, fogadások, életrajzok, interjúk, sportesemények. Zajlik az élet. Ebben a pillanatban lehet, hogy valahol megmentettek egy haldoklót, lehet, hogy a bányászok három csillével több szenet fejtettek, mint a terv előírja, lehet, hogy Amerikában pontot tettek a holdutazás után, lehet, hogy az archeológusok ismét feltártak egy egyiptomi sírt. Mi minden történheteit addig, amíg te megtetted azt a néhány kilométert. ...de mi itt élünk a hétköznapokban, a mindennapok reggelében ... —ozo—