Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-02 / 1. szám, csütörtök

A Biztonsági Tanács elítélte Izraelt Újabb arab támadások # A libanoni sajtó bírálja a kormányt # Dajan az izraeli akcióról Államférfiak újévi beszédei és ü New York — A Biztonsági Tanács, amely a libanoni kor­mány kérésére ült össze, elítél­te Izraelt a bejrúti repülőtér elleni támadás miatt és elis­merte, hogy Libanonnak Joga van a kártérítésre. Becslések szerint az Izraelt támadás so­rán 50 millió dollár értékű kár keletkezett. Az arab—izraeli konfliktus történetében a Biztonsági Ta­nács most elfogadott határoza­ta bírálja eddig a legélesebben Izraelt. A határozat elítélte Iz­raelt előre megfontolt katonai akciójáért, amely ellentétben áll az ENSZ alapokmányával és veszélyezteti a világbékét. A Biztonsági Tanács figyelmez­teti, amennyiben megismétlőd­nének az Ilyen akciók, kény­telen lesz szigorú megtorló in­tézkedéseket foganatosítani. A Biztonsági Tanács vala­mennyi tagja élesen elítélte Iz­raelt Az arab országok képvi­selői azt követelték, hogy az ENSZ tagállamai ne engedé­lyezzék az izraeli repülőgépek leszállását repülőtereiken. Ezt a Javaslatot azonban nem fo­gadták el. Ennek ellenére az elfogadott dokumentum hang­neme aránylag éles és diplo­máciai elszigeteltségre utalja Izraelt. A szavazás után Izrael küldötte elégedetlenségét fe­jezte ki, és kijelentette, hogy a határozat ellentétben áll az alapokmánnyal. A libanoni és Jordániai határ közelében fekvő izraeli telepü­lések lakossága feszült hangú­néfiáriY •ťissai'-niii JANüAR ELEJÉN újabb NATO hadgyakorlat kezdődik a Föld­közi-tenger térségében, amelyen az amerikai flotta hajói is részt vesznek. EDWARD KENNEDY, a sze­nátus demokrata többségének vezetőhelyettese akar lenni. Ki­nevezését Humphrey eddigi al­elnök is támogatja. A KONGÓI NEMZETI FORRA­DALMI TANÁCS Ngouablt, a hadsereg parancsnokát nevezte ki Kongő-Brazzavllle elnökévé, a Júliusban megbuktatott Mas­semby-Débat helyére. A MUNKÁSPÁRTI KORMÁNY új törvényt készít elő, melynek értelmében korlátozzák a szak­szervezetek Jogait a sztrájkok vezetésében. A közeljövőben Jóváhagyásra kerülő törvény nézeteltérést váltott ki a kor­mány és a szakszervezeti moz­galom között. JANüAr elsejétől Londonban, á Brit Állami Levéltárban az érdeklődőknek alkalmuk nyílik, hogy megtekintsék a müncheni dokumentumokat. SZOVJET HADIHAJÓK ma ba­ráti látogatásra érkeznek Aden Jemeni kikötőbe. A látogatás november 7-lg tart. AZ AMERIKAI ATOMENERGIA BIZOTTSÁG véleménye szerint a december 27-én kipróbált kí­nai hidrogénbombát repülőgép­ről dobták la A bomba 150­szer nagyobb erejű volt, mint a Hirosimára dobott atombom­ba. CEADSESCD, a Román Állam­tanács elnöke fogadta a Bu­karestbea akkreditált diplomá­ciai missziók vezetőit. Rövid beszédében azt a reményét fe­jezte ki, hogy idén sikerül megoldani a legfontosabb nem­zetközi problémákat. JA HJA KHAN tábornok, a pa­kisztáni szárazföldi haderők főparancsnoka Januárban láto­gatást tesz Indiában. Az Indiai hadsereg vezetőivel a két or­szág közti feszültség enyhítésé­ről fog tárgyalni. Szovjet vendégek Lidikén latban töltötte az év első nap­Ját Libanon területéről arab csapatok rakétatámadást haj­tottak végre Klryat Smoneh város ellen. A támadásra rövid­del azelőtt került sor, hogy a Biztonsági Tanács elítélte Iz­rael szombati akcióját. Jordánia területéről is támadást intéztek egy izraeli település ellen. Kedden izraeli repülőgépek hatoltak be újból Libanon légi­terébe. Az ország légiterének ismételt megsértéséről Jaft mi­niszterelnök tájékoztatta a par­lament rendkívüli ülésének résztvevőit. A parlament az újabb izraeli támadásokat meg­akadályozó Intézkedésekről tár­gyalt. Az ülésen heves vita folyt arról, hogyan lehetséges az, hogy az izraeli támadók nem ütköztek a libanoni had­sereg ellenállásába. A bejrúti lapok bírálják a kormányt azért, hogy nem védték kellő­képpen a repülőteret, habár az izraeli akció várható volt. A lapok szerint a parlament ülé­sén többen követelték a kor­mány és a hadsereg vezetősé­gének leváltását s hatékony In­tézkedéseket az ország védel­mének szavatolására. Dajan Izraeli hadügyminisz­ter kijelentette, hogy a leg­utóbbi libanoni, egyiptomi és Jordániai katonai akciók új kor­szakot jelentenek Izrael „meg­félemlítő politikájában". Dajan szerint ezekkel az akciókkal figyelmeztetni akarják az arab államokat, hogy a partlzának­ciőkat megtorolják. Husszein Jordániai király ja­vasolta az arab országok csúcs­értekezletének összehívását az izraeli támadás megvitatására. Zorin, a Szovjetunió párizsi nagykövete rádióbeszédében tá­mogatta Debré francia külügy­miniszter azon Javaslatát, hogy a négy nagyhatalom tegyen közös lépéseket a közel-keleti válság megoldására. Véleménye szerint megvannak a feltételek a közös akció sikeres végre­hajtásához. Az ankai űrhajósok beszánoinak tapasztafataM Houston — Frank Borman, James Lövell és Wtlllam Anders amerikai űrhajósok a mérnökök és tudósok társaságában szor­gos munkában töltötték el az év utolsó napját is. Az eszten­dő első napját viszont családi körben tölthették, kárpótolván szeretteiket a karácsonyért, amikor is 400 000 km-nyi távol­ságban voltak otthonuktól. A három űrhajós egyébként 8 na­pig tartó kihallgatás keretében számol be a Hold körűi tett utazásról. Tapasztalataikat a nyilvánossággal a Január 8-án rendezendő sajtókonferencián ismertetik. A Times című amerikai heti­lap egyébként a három űrhajóst elnevezte „az 1968. esztendő férfiainak". Ezt a címet a fo­lyóirat 1927 óta adományozza és első viselője Charles Llnd­bergh a repülés világhírű úttö­rője volt. • BELGRÁD Valamennyi Jugoszláv rádió­és televízióállomás közvetítette Ttío elnök nyilatkozatát, amely­ben kül- és belpolitikai kérdé­sekkel foglalkozott. Hangsú­lyozta, hogy Jugoszlávia nem változtatta meg külpolitikai Irányvonalát és továbbra ls az egyenjogúság, a kölcsönös tisz­teletbentartás és az egymás ügyeibe való be nem avatkozás elve alapján akar együttműköd­ni valamennyi országgal. Csak­is az egyenjogú együttműködés lehetséges, mely feltételezi va­lamennyi ország függetlenségé­nek és szuverenitásának elis­merését. Ellenkező esetben ki­éleződik a nemzetközi helyzet és veszélybe kerül a világbéke. Tarthatatlan az a gyakorlat, hogy a vitás kérdéseket erő­szakkal oldják meg. Állást fog­lalt a vietnami háború mielőbbi befejezése mellett és elítélte Iz­raelt, amely nem tanúsít Jóaka­ratot az izraeli—arab viszály megoldásában. A belpolitikai kérdésekről be­szélve azt mondotta, hogy Ju­goszlávia az elmúlt évben szá­mos sikert ért el, többek között megjavult a gazdasági helyzet, növekedett a munkatermelé­kenység. • BUDAPEST Losonczl Pál, a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanácsának elnöke újévi beszédében hang­súlyozta, hogy a világbékét csakis a szocializmus erőinek egysége biztosíthatja. Ezért Ma­gyarország mindent megtesz a szocialista országok egységéért, a haladó erők felzárkózásáért. Egyúttal arra törekszik, hogy megteremtse a feltételeket ah­hoz, hogy valamennyi ország­gal elmélyítse kapcsolatait. • PÁRIZS De Gaulle elnök a francia nemzethez intézett újévi beszé­Szuperszonikus utasszállító repülőgép Moszkva — A TASZSZ Jelen­tése szerint december 31-én si­keres próbarepülést hajtottak végre a TU—144 szuperszonikus utasszállító repülőgéppel. A repülőgép sikeresen fel­emelkedett, leellenőrizték a motorok és más műszerek mű­ködését, kétszer körülrepülte a kijelölt térséget és sikeresen leszállt. Valamennyi műszer normálisan működött A világ első szuperszonikus utasszállító gépének óránkénti sebessége 2500 km, 20 000 mé­teres magasságban repül és 120 utas szállítására alkalmas. A Moszkva és a távol-keleti Ha­barovszk közti távolságot három óra alatt teszi meg. A repülő­gép irányítása automatikus. Az automata irányítóberendezés egy különleges számítógép se­gítségével működik, melyet szintén a repülőgép fedélzetén helyeztek el. A sikeres kísérlet nagy fi­gyelmet keltett, elsősorban azon angol és francia szakem­berek körében, akik a hasonló teljesítőképességű Concorde ter­vén dolgoznak. Az első Ilyen típusú repülőgépet Januárban vagy februárban próbálják kl. Mi vár a világra 1969-ben? (ČSTK) — Az SZKP küldött­1969 sége Január 1-én K. F. Katusev­nek, az SZKP KB titkárának 1. 2. vezetésével meglátogatta Ltdi­cét. A küldöttség tagjai megte­3 kintették az ú] létesítményeket, majd a múzeumban filmvetíté­sen vettek részt. New York — A személyi vál­tozások már megkezdődtek és amint Washingtonban átveszi hivatalát az új kormány, sok problematikus vezető távozik majd a nemzetközt politikai életből — Jósolja egy Constella név alatt író asztrológus a New York Daily News-ben. A jóslat szerint az új amerikai elnök és a világ számos országa számá­ra a gazdasági kérdések jelen­tik a legsúlyosabb problémát Idén is. Nixon horoszkópja még szorosabban összekapcsolódik a New York-l tőzsdével, mint Johnsoné. Az Egyesült Államo­kat gyakori, hirtelen megráz­kódtatások várják. Különös helyzetbe kerül idén az új ame­rikai elnök, a tőzsde és Gromi­ko, szovjet külügyminiszter. Május második Jelében ne­hézségek merülnek majd Jel a vietnamt háborúban és termé­szeti csapások ls lehetségesek. Júliusban sztrájkok, zavargások várhatók. A nyár végén az Egyesült Államoknak újabb ne­hézségekkel kell majd megküz­denie. Márciusban megváltozik Mao Ce-tung helyzete; zavargások törnek kl Indonéziában, a Fü­löp-sztgeteken és Kambodzsá­ban. Nehézségek várnak VI. Pál pápára is. Nasszer, egyiptomi elnököt személyes veszély fe­nyegetl. Az év végén komoly problémái lesznek Husszein, jordániai királynak ts. De Gaulle elnök valószínűleg szükségintézkedéseket hoz majd az ország gazdasági egyensú­lyának megőrzésére. Több ke­let-európai országban, elsősor­ban Jugoszláviában, Romániá­ban, Lengyelországban és Gö­rögországban nehézségek me­rülnek fel, de lehetséges, hogy a Szovjetunió ls kénytelen lesz lelassítani fejlődését. dében ezekkel a szavakkal kör­vonalazta a francia kormány üjévi programját — reformok a belpolitikai életben és a fe­szültség enyhítésének folytatá­sa a külpolitika területén. Hangsúlyozta, hogy a francia külpolitika célja továbbra is Franciaország függetlenségének megőrzése marad. Elsőrendű feladat, a feszültség enyhítése és a kelet-eurőpal országokkal folytatott együttműködés fej­lesztése. Megemlékezett a viet­nami és a közel-keleti kérdés mielőbbi megoldásának fontos­ságáról és állást foglalt Kína ENSZ Jogainak helyreállítása mellett. A Jövő fontos feladatának ne­vezte a nemzetközi valutarend­szer átszervezését és reformját. Belpolitikai téren a legfonto­sabb célkitűzés a gazdasági helyzet megszilárdítása. Elis­merte, hogy e feladat teljesíté­se nem lesz könnyű és szavai­val előkészítette az ország né­pét az újabb takarékossági in­tézkedésekre. • BONN Lübke utoljára mondott újévi beszédet, mint Nyugat-Német­ország elnöke, mivel ez év ta­vaszán — megbízatási időszaká­nak letelte előtt — nyugdíjba vonul. Szavai szerint csakis az olyan Irányvonal tekinthető konstruktív politikának, amely a békét szolgálja, ö szerinte azonban Nyugat-Németország­nak a NATO megerősítésére irá­nyuló törekvése ls ehhez az Irányvonalhoz tartozik. Beszé­dében újból Jogot formált arra, hogy az NDK lakossága nevé­ben is beszélhessen. • LONDON Wllson miniszterelnök a Mun­káspárthoz intézett üzenetében nehéznek nevezte az elmúlt évet. Véleménye szerint a párt választási kudarcai azokkal a népszerűtlen Intézkedésekkel magyarázhatók, amelyeket a kormány kénytelen volt meg­hozni. Kormánya azonban foly­tatni kívánja gazdasági politi­káját, amely a jövőben biztosít­ja majd a lakosság Jólétét. Heath, a konzervatív ellen­zék vezetőjének újévi üzenete sokkal borúlátóbb volt. Kijelen­tette, hogy az angolok elvesztik a parlamentbe és az államszer­vekbe vetett hitüket, amelye­ket olyan miniszterek vezetnek, akik nem tudnak megbirkózni feladataikkal. Bírálta a mun­káspárti kormányt, amely kép­telen a nemzetgazdaság irányí­tására. • RIO DE JANEIRO Costa e Stlva brazil elnök új­évi üzenetében kijelentette, hogy a december elején foga­natosított rendkívüli intézkedé­sekkel megmentette a demokrá­ciát és megakadályozta a pol­gárháború kitörését. Megfigyelők rámutatnak ar­ra, hogy az elnök beszédében többször utalt a polgárháború lehetőségére, amiből arra kö­vetkeztetnek, hogy a hadsereg készen állt a beavatkozásra, ha a kormány nem hátrált volna meg Costa e Silva előtt. • DELHI Indlra Gandhi, Indiai minisz­terelnök sajtóértekezletén klje­lentette, hogy India hajlandó kiutat keresni az Indiai—kínai viszályból. Hangsúlyozta, hogyr minden lehetőséget meg kell ragadni a problémák megoldá­sára. Gandhi nézete szerint a különböző nagyhatalmaknak Kínához fűződő kapcsolatai megváltozhatnak. Elítélte Izrael Libanon elleni akcióját. Arra a kérdésre, mi­lyen India álláspontja a Szov­jetunió azon állítólagos Jogával kapcsolatban, hogy beavatkoz­hat más szocialista országok' ügyeibe, Gandhi asszony azt vá­laszolta, hogy a más országok' belügyeibe való be nem avat­kozás elvének híve. A DNFF szabadon bocsátott barom amerikai hadifoglyot Zsákutcában a párizsi tárgyalások # Ho Si Minh üzenete Saigon — A Dél-vietnami Nemzeti Felszabadítást Front bejelentette, hogy háromnapos újévi fegyverszünetet tart, ame­lyet azonban az amerikai és a saigoni csapatok már eddig is többször megsértettek. Tegnap Saigontól 80 km-re északra, a kambodzsai határ kö­zelében átadtak egy amerikai küldöttségnek három amerikai hadifoglyot A DNFF küldöttsé­gének vezetője közölte, hogy a foglyokat azzal a feltétellel bocsátják szabadon, hogy rövid Időn belül hazaszállítják őket, és nem vonják felelősségre. Ojév napján amerikai repülő­gép hatolt be Hanoi léglterébe. A VDK fővárosának légvédelme tüzet nyitott a betolakodóra. Jól tájékozott párizsi körök szerint nem valószínű, hogy az érdemi tárgyalások január 20-a, azaz Nixon hivatalba lépése előtt megkezdődjenek. Az utol­só amerikai—észak-vletnaml megbeszélés december 19-én volt és nem hozott semmilyen eredményt. Elsősorban abban nem tudnak megállapodni, mi­lyen alakú asztal mellett tár­gyaljanak és milyen legyen a DNFF küldöttségének statútu­ma. A saigoni kormány képvi­selői mindent megtesznek a tár­gyalások halogatásáért és amint az AP megjegyzi, nyíltan az amerikaiak tudtára adták, hogy azonnal elhagyják Párizst, amennyiben olyan döntés Jönne létre, amelynek értelmében egyenrangú tárgyalófélként kel­lene a felszabadítási front kép­viselőivel találkozniuk. Thieu dél-vletnaml elnök új­évi beszédében azt állította, hogy 1989-ben a dél-vletnaml hadsereg fogja ellenőrizni az ország egész lakosságát. Szaval szerint a dél-vletnaml hadsereg nagyobb részt vállal a katonai akciókban, ami lehetővé teszi az amerikai és szövetséges csa­patok egy részének kivonását. Megemlékezett a párizsi tár­gyalásokról is, azt állítva, hogy a saigoni és az amerikai kor­mány folytatja erőfeszítését a kétoldalú béketárgyalások meg­kezdésére. Az elmúlt év harci mérlege szerinte pozitív a saigo­ni kormány számára. Ezt az ál­lítását megcáfolja a párizsi Fi­garo Jelentése, mely szerint a dél-vietnami hadsereg 1968-ban 10 ezer katonát vesztett, 30 ezer katonája pedig megsebesült. Az amerikai csapatoknak 15 ezer halottja volt, s ez csaknem any­nyl, mint 1961—67-ben össze­sen. Ho Sl Minh elnök újévi üze­netet Intézett az amerikai nép­hez, amelyben megállapítja, hogy a becsületes megoldás a? lenne, ha az Egyesült Államok kivonná csapatalt Dél-Vletnan.­ból. Ho Sl Minh üzenetében hangsúlyozza, hogy a vietnami nép nem teszi le a fegyvert, amíg az agresszió folytatódik. Az elnök végül köszönetet mond azoknak az amerikaiak­nak, akik a háború befejezésére törekszenek. Melvin Laird, Nixon kormá­nyának hadügyminisztere sajtó­értekezletén kijelentette, hogy Johnson „lebecsülte" a vietnami háború költségeit és ezért újabb 3,8 milliárd dollárt kell majd kérni a kongresszustól a hadi­kiadásokra. Amerikai segítség Riafrártttk Lagos — Jól tájékozott körök szerint a Biafrának segítséget nyújtó szervezetek megállapo­dást kötöttek az amerikai kor­mánnyal, miszerint az Egyesült Államok 8 teherszállító repülő­gépet ajánl fel a Blafrába Irá­nyuló élelmiszer és gyógyszer­szállítmányok lebonyolítására. A nigériai sajtó élesen elítél­te az amerikai kormány dönté­sét, amely szerinte beavatko­zást Jelent a nigériai—blafrai háborúba. A brit nemzetközösség no­vember 7-én kezdődő londoni csúcsértekezletén megvitatják annak lehetőségiét, hogy a nemzetközösség békemissziót küld Nigériába és Blafrába az­zal a feladattal, hogy tárgyal­jon a konfliktus békés megol­dásáról.

Next

/
Thumbnails
Contents