Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-19 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó
Jean-Paul S a r f r e sokat vitatott darabja Prágában HUGÓ - Alfréd Strejček és JESIKA - Milena Dvorská. A prágai E. F. Burian Színház múlt év november 18-án mutatta be Jean-Paul Sartre Piszkos kezek című művét, ameJy két évtizeddel ezelőtt annyi vitát váltott ki a kommunista és a polgári sajtóban egyaránt. Boldog vagyok, hogy a csehszlovák nézőknek bemutalhatom ma már régi, talán el ts avult darabomat tizenhét évvel ezelőtt íródott), amelyet félreértések folytán sokáig kommunistaellenesnek minősítettek s ezért előadását több mint tíz éven át magam nem engedélyeztem. JEAN-PAUL SARTRE Színmű született; ľ: Nem is egyszerűen, hanem bonyolult történelmi időszakbon. A második világháború frontjain még vér folyik, de a kulisszák mögött új politikai erők csoportosulnak és készülnek a hatalom átvételére. Különös helyzet alakul azokban a kelet-európai országokban, amelyek a szovjet hadseregtől várják felszabadításukat. A forradalmi pártok előtt kitárulkozik a hatalom megszerzésének lehetősége ... Ám a párton belül taktikai kérdésekben sok az eltérő nézet. A Szovjetunió Kommunista Pártjóban a harmincas évektől jelentkező torzulások a testvérpártokban is éreztetik káros hatásukat. Simon de Beauvoir asszony vallomása szerint a színmű megírásának közvetlen indítéka Trockij meggyilkolása volt. A gyilkos az áldozat titkáraként dolgozott egy gondosan őrzött házban. Sartre róla formálta meg Hugó alakját, aki a magas párttisztséget viselő Hoederernél titkároskodik — megbízásból. Hugó nem közönséges bérenc, hanem elvei, nézetei, meggyőződése támasztják alá e szerepvállalását. A konfliktus Hugó és Hoederer között a kommunista mozgalom problémáin keresztül alakul ki. Az esemény maga egy kelet-európai országban játszódik le (az író modellül állítólag Magyarországot választotta) közvetlenül a második világháború befejezése előtt. A színhely nem konkrét, a darab nem pontos eseményeket, hanem egy politikai helyzetet vesz alapul olyan országban, ahol a kommunista párt és a polgárt csoportok különös történelmi helyzetben hatalmuk biztositásóra tesznek erőfeszítéseket. A közönség tévedése Sartre így nyilatkozik saját darabjáról: Engem csak egy érdekelt: hogyan alakulnak és hogyan oldhatók meg a nézeteltérések az ellenállási szervezeten belül. Szélsőséges körülményt választottam, hogy világosabbal érzékeltethessem a nyílt és biráló vita szükségességét, ami a politikai csoportulások létszükséglete ... Ebben a kisé-letemben sokan a centralizált szervezet bírálatát vélték felfedezni, holott én elvileg lehetőnek vélem ilyen szervezet szükségszerűségét és a vitát arra a problémára irányítottam, ami mindannyiunkat aggaszt: vajon összeegyeztethető-e a demokrácia a centralizációval, amikor egyilc is, másik is szükségszerű? A darabnak ez a lényege, mondanivalója azonban ezzel még nem merül ki. Hoedererrel a munkással, a pártvezetővel szemben ál) Hugó, a polgári származású fiatal, akit egyéni sorsa, a szülőktől való szakítás sodor a mozgalom felé. A pártban azonban kétségekkel fogadják: nem nagy a bizalom olyan ember iránt, aki polgári családból érkezett és sohasem éhezett, sohasem érezte a nyomor, a nircstelenség rettenetes terhét. Hugónak a bizalomért meg kell küzdenie. Egy kicsit „bizonyításként" vállalkozik Hoederer meggyilkolására is, akit a radikális pártcsoport szándékozik eltávolítani, mert nem ént egyet nézeteivel. Veszélyesnek és a párt számára károsnak bélyegzik Hoederer szándékát, hogy az ország sorsáról, jövőjéről az ellenállás polgári osoportjaival is tárgyaljon. Hoederer, a tapasztalt pártharcos sok vitát folytat fiatal titkárával, Hugóval. Igy ismerjük meg nézeteit, életfelfogását. Erről vallja Sartre, hogy Hoedererben kissé saját magát adta. A pártvezető alakja a színpadon olyan, amilyennek a szerző a pártfunkcionáriust elképzelte. Am itt érezhető az az ellentmondás, amire a cseh kritika is rámutatott: Hoederer inkább megálmodott, óhajtott alak, aki erkölcsi szilárdságából a gyakorlatban sem enged pillanatnyi taktikai okok miatt. Milan Kundéra cseh író J. P. Sartre drámáinak kiadásához írt utószavában állapítja meg: Az életben sok Hugóval találkoztam, de Hoedererrel eggyel sem. Annál inkább merészkedem állítani, hogy emberileg a legszebb kommunista alakja ő, aki eddig színpadon megjelent, Hoederer vallomása a mai történelmet tapasztalt néző számára óriási erővel hat: Számunkra nem olyan könnyű emberre lőni elvi okokból, meri a nézeteket mi alakítjuk és tudjuk, hogyan történik ez: sohasem vagyunk teljesen biztosak abban, hogy igazunk van. Hugó sorsa tragikus. A kommunista mozgalom elképzelései évekkel később megegyeznek a meggyilkolt Hoederer egykori nézeteivel. A radikális csoport ezután Hugó meggyilkolását tűzi lei célul, mert túl sokat tud és ártalmas lehet számukra. Hugó a közelgő vég árnyékában mond ítéletet a mozgalom következetlenségei felett. A francia közönség szemében tizenhét évvel ezelőtt ezért vált Hugó pozitív hőssé Sortre ellenkező szándéka ellenére. • A szerző saját maga tiltja be darabját A bemutató után a kommunista sajtóban valóságos hadjárat indult Sartre ellen. Olyan megállapítások hangzottak el, hogy a szerző harminc ezüstért és egy tál amerikai lencséért eladta becsületének utolsó morzsáját is. A darabot kommunistaellenesnek bélyegezték. Nem nehéz elképzelni az akkori politikai légkört. A pártokban - sztálini befolyásra — a centralizáció óriási méreteket öltött. A pártban a vita akkor alig ismert fogalom. A központi határozatokkal csak egyet lehetett érteni, minden más hozzászólás a pártfegyelem megszegése. És ekkor Sartre a demokrácia problémáját feszegeti... A kommunista sajtó felsziisszenése után a burzsoá sajtó - kapva az alkalmon a fellegekig dicsérte a darabot, amit a kommunista sajtóra is hivatkozva minden idők legkommunistaellenesebb darabjának kiáltott ki. Sartre az esetet ma is szörnyű félreértésnek véli. Ügy a sajtó bírálatát, mini a közönség tévedését is. Ezért több mint tíz éven át nem engedélyezte darabjának színrevitelét. Csak az olasz elvtársak kérésére - tizenhat év után - engedélyezte ismét a mű bemutatását Torinóban. Saját vallomása szerint a torinói bemutatót próbának szánta: vajon az új közönség ennyi év és ennyi esemény után, s egészen új körülmények között hogyan fogadja darabját? Ha az új nemzedék is azt az ítéletet hozza darabomról, mint az előző nemzedék, eltökélt szándékom volt a darabot végérvényesen betiltani - árulja el a szerző. - Az eredmény egyöntetűen meggyőző volt: a szélsőséges jobboldaltól a szélsőséges baloldalig egybehangzóan elismerték, hogy a felvetett problémákról a kommunista párt iránti barátság szellemében úgy akartam vitatkozni, mint ugyanazt az utat járó társ és nem mint ellenség. „Legyenek bíróim!" Sartre oz olaszországi bemutató után kíváncsi volt egy szocialista ország kritikájának, közönségének véleményére. Igy került sor a Pisekos kezek prágai bemutatójára a múlt év novemberében. Felhívta a kritikusokat és nézőket, hogy „ítélkezzenek" darabja felett. Mit mondhatunk a csaknem két évtized előtt született darabról? Mit mond a darab a mai nézőnek? A kritika a mű színpadi, drámai értékének elbírálásában nem volt egyöntetű. Ezekkel a fenntartó sokkal minden bizonynyal sokban ma is egyet lehet érteni. A darab értéke mondanivalójában rejtik. A szerző művében az elvek és a gyakorlat között gyakran mutatkozó eltérés problémáját feszegeti, ami a mozgalomban és egész életünkben, a mű megírásának időszakában, sőt évekkel utána is mérhetetlen károkat okozott, sok áldozatot követelt Megrázkódtatásokkal kísért történelmi tisztulás kellett ahhoz, hogy ezt az igazságot maga a mozgalom feltárja és levonja belőle a kellő következtetéseket. Ma Sartre darabja ebből a szemszögből ítélve megkésettnek tűnhet A színpadon felvetett problémákat a néző átélte, átérezte, leszűrte a keserű tanulságot és szeretné mindazt maga mögött tudni. Az élet bonyolult. Ha a történelem nem Is ismétlődik, a régi módszerekkel való próbálkozás lehetősége továbbra is fennállhat. Életveszélyes szakadék az, amely elveink ós a politikai gyakorlat között keletkezne, mert akkor az új Hugók és a Hugókat cselekvésre ösztönző csoportok újra megjelenhetnek. A csehszlovákiai néző kellő tanulsággal és kellő érettséggel rendelkezik ahhoz, hogy Sartre darabjának értékeit megítélje. A mű mondanivalójának egészét és részleteit illetően lehetnek - s bizonyára lesznek is — eltérő nézetek. Vitára Sartre elég okot szolgáltatott. S ha a darab gondolkodásra késztet és vitát vált ki — a szerző elérte célját, mert éppen ezt alcarta: a problémákról vitázni. ZSILKA LASZLÔ