Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-19 / 3. szám, Vasárnapi Új Szó
Hajsz a a „tuzexautókért" > „Bef agyott" remények > Fény derült a két ,j\óakar ó" tevékenységére i Hatv an hiszékeny ember került hálójuk ba • Közel 2 millió 800 ezer korona a cs alok „ko nt óján " # A károsultak példájából csak okulni lehet g 1 Bármennyire is hihetetlennek tűnik, hogy az a két ember — egy férfi és egy nő — akik ma már a tényállás teljes tisztázása után a kassai börtön cellájában várják az igazságszolgáltatás döntését, aránylag rövid időn belül fejenként majdnem 1,5 millió koronát csaltak ki a túl hiszékeny embertől. Talán nem is lehet tevékenységüket egyértelműen „kicsaltnak" szóval jellemezni, mivel a „tuzex-autó" után sóvárgó károsultak közül sokan „házhoz" szállították, sőt felajánlották pénzüket, Anton H. 68 éves nyugdíjasnak, .illetve Anna Z. háromgyermekes kassai lakosnak tuzex-koronák vásárlására. Az emberiességből és becsületből elégtelent érdemlő két vádlott reménykeltő nyájassággal és rafinált módszerekkel „inkasszálta" áldozataitól a vaskos pénzkötegeket. Annak ellenére, hogy az utóbbi időben mind Kassán, mind a kelet-szlovákiai kerületben elég gyakori bűncselekmény a csalás, ilyen nagyarányú — a túl hiszékeny emberek tevékeny közreműködésével elkövetett — csalásra még nem volt itt példa. Az 1968. április 22-én letartóztatott Anton H. lebukásakor a bizonyítékok terhe alatt nyolc „esetet" ismert be. Azt ts bevallotta, hogy több mint 148 ezer koronát vett át „üzletfeleitől". A vizsgálat folyamán azonban — amikor már a károsultak szégyenérzete csökkenőben voltl — bebizonyosodott, hogy az Állami Biztosító nagymihályi felügyelőségének nyugdíjas üzletszerzője immár két éve folytatta törvénybe ütköző tevékenységét, és harminc embertől csaknem 1 millió 400 koronát szedett össze, s ebből csupán 146 780 koronát térített vissza. Szinte a hihetetlenség határát is túllépő csodálatos módon kezelte Anton H. az ügyfeleit, akik a „jó befektetés", a gyors meggazdagodás reményében kaptak az alkalmon és hatalmas összegeket adtak át neki bizalommal „tuzex-utalványok" vásárlására. Korai örömükben, a vagyongyűjtési hajszában ugyanis megfeledkeztek arról, hogy a pénzátadásról igazolást kérjenek. Hazárd játék volt ez, amelyben egy-két ember részéről óriási volt a tét. Például í. S. talán néhány „tuzex-autót" akart vásárolni, mert több mint 322 000, Z. J. 135 000, M. F. 75 000, J. H. 63 000 koronát „fizetett be" ... A becsapott ügyfelek vallomásából kitűnik, hogy nem bíztak a koronánk szilárdságában. Megtakarított pénzükért tuzex-utalványt akartak vásárolni, hogy egy esetleges infláció után ezeket újból „jő" koronára váltsák vissza... Számításukba azonban hiba csúszott, s erről — bármennyire kellemetlen is — őszintén beszélniök kellett a kihallgatás folyamán ... A jegyzőkönyvhalmazban kerestük a választ: mire költötte Anton H. ezt a temérdek pénzt? Saját bevallása szerint elköltötte ... Évtizedekig volt körzeti jegyző és ehhez hasonló beosztásban, megszokta a könnyű és kellemes életet és ezt folytatta a későbbi években is. A nyugdíjból és a pótkeresetből nem futotta a nőkre és a dáridókra. Ezt a költséges életformát valakinek fedeznie kellett... És jöttek a jóhiszemű pénzes emberek s vállalták az impresszárió" szerepét ... A Kassai Járásbíróság ebben az ügyben első fokon már kimondta az ítéletet. Kerek öt évet kell várniuk a károsultaknak, amíg Anton H. — akkor már 73 esztendős ember — szabadon tárgyalhat velük a több mint egymillió korona viszszatérítésének kétséges módjáról... A 47-éves Anna Z. még cellájában vár a tárgyalásra és az ítéletre, öt később, 1968. október 7-én tartóztatták le, ügyének kivizsgálása már befejeződött. Ez a háromgyermekes asszony alig négy hónap leforgása alatt harminc embertől 1 millió 424 ezer koronát csalt ki, s ebből 283 ezer koronát térített vissza. „Mesterien" végezte tevékenségét. Igaz, nem újonc a „szakmában". Az utóbbi évek alatt 11 esetben ítélték el hasonló bűncselekmények elkövetéséért, összesen 8 év és 10 hónapi börtönre. A legutóbbi büntetését — háromévi szabadságvesztést — tavaly május közepén szabta kl a bíróság, de ő folytatta a „munkát". És milyen ügyesen! Közismert személyiségeket, labdarúgókat stb. keresett fel, akiknek „áron alul" kínálta a tuzex-utalványokat. Ennél nem kellett jobb reklám! Egyre több ügyfél kereste fel „pénzváltási" kérelemmel. És Anna Z. szemrebbenés nélkül vette át a hatalmas összegeket, akárcsak társa, Anton H. A károsultak közül talán senki sem sejtette, hogy a jóhiszeműség vámszedőivel állnak szemben, akiktől nehezen kapják majd vissza könnyelműen átadott pénzüket... Megjegyzésként idekívánkozik: ők, a károsultak is — habár mint szenvedő alanyok — többékevésbé részesei, támogatói e bűncselekménynek. Beszálltak a veszélyes „játszmába", s könynyelműségükért nagy árat fizettek. [KulikI Gondolkozzunk reálisan kartársak. Most mindenki bírál, de képzeljék magukat az én helyemben. Beszéljünk őszintén. En találtam ki, hogy alakítsuk meg a Pengeszínező Vállalatot? Igen, ajánlottam a felsőbb szerveknek egy hasonló vállalat alakítását, de egészen más társítással. A felsőbb szervek jelölték ki az üzemeket. Emlékezzenek csak, négy éve vállalatunk ünnepélyes alakulásakor nem fukarkodtak a bizalmukkal, az elismeréssel. Felszólalásaikat csatoltam az alakulásról írott jegyzőkönyvhöz, felküldtem a minisztériumba. Ez kérem nem alakoskodás, csupán szeretem rögzíteni a tényeket. nek megfelelően, önkéntes alapon társulunk." Hallották? Ilyen elfogultságot igazán nem vártam az igazgató kartársaktól. Méghogy nem védtük az érdekeiket! Ez már hazugság, jól tudják, hogy négy éve alig harminc emberrel kezdtem, és ma kereken kétszáz tagú vállalati igazgatóság szolgálja az üzemek érdekeit. Összehangoljuk a terveket, irányítjuk a termelést, s ha szükséges határozottan intézkedünk ... Azt a négymillió korona befizetést szégyen emlegetni ... Ne szakítsanak félbe, már csupán a javaslataimat ismertetem. Töprengtem a vállalat fejlesztésén és rádöbbentem, hogy a termelési struktúránkat Térjünk a tárgyra. Bátran felteszem a kérdést: mit hozott számunkra az eltelt négy év? Közösen beszéltük meg a fejlesztési terveket, mindenkinek meghallgattam a véleményét. Tudom, gyakran nem tetszettek a döntéseim. De emlékezzenek csak vissza, mindig megindokoltam az állásfoglalásom. Önök csak a saját üzemük, de én a vállalat érdekeit védtem. Elismerem a törvényszerűséget: aki nem tud gazdálkodni, az tönkremegy. Szép elv. De mivel idnokoltam volna a miniszternek, hogy vállalóiamban négy üzem kiváló, három pedig tönkremegy? Ezt a luxust nem engedhettem meg. Arra törekedtem, hogy a vállalat, mint egész elérje az országos átlagot. Talán elfeledték, hogy két éve az első félévben országos elsőséget szereztünk? A jutalmat arányosan elosztottam. S mi lett az eredmény? — Egyesek azt mondták hogyha nem vonom el tőlük a már lekötött nyersanyagot a „kullógó" üzemek számára, s ha engedem, hogy átálljanak a zöld alapszínre, akkor négyszer annyi jutalmat kapnak, mint az országos elsőségért kapott alamizsna. Igen, négy üzemben lett volna prémium, de mit mondott volna a másik három üzem igazgatója? Végleg elveszett volna a tekintélyük. Nézhettem én ezt ölbetett kézzel? Nem. Beszéltem velük, indoklást kértem. Láttam, hogy többre nem futja az erejükből, gyenge képességű egyénekkel dolgoznak. Elismerték, hogy a lila szinű anyagból kevesebbet kellett volna gyártaniuk. Ez a szín nagyon tetszett az üzemben, feltételezték, hogy idővel formálódik a vásárló közönség színérzéke, és akkor könynyedén eladják a hatalmas készleteket. Mikor láttam, hogy az ízlésformálásra nem lehet építeni, megtiltottam a további termelést. S mit tehettem, elvettem bizonyos mennyiségű zöld anyagot az említett négy üzemtől. Így a kritikus helyzetben levő három üzemben is tudtam munkát biztosítani az embereknek. Mentettem, a menthetőt. A vállalat, mint egész elérte az országos átlagot. Igaz, három üzemben rengeteg a készárú, ami jelenleg nem „keresett" cikk, de ha ezt a mennyiséget a hét üzemre számítom, akkor nem léptük át a megengedett tartalékolási százalékot, s nem fizetünk bírságot. Gondoltam, elégedettek az eredménnyel. Ogy látszik, tévedtem. Az emberek önzők, e szabály alól még egyes igazgató kartársak sem képeznek kivételt. Csak a saját üzemükkel törődnek, nem érzik jól magukat a vállalatunkban. Persze eddig nem szóltak, nem volt bátorságuk küzdeni a hibák ellen. Kivárták a megfelelő pillanatot, mikor küzdelem nélkül célba érhetnek. Hallgassák meg ezt a levelet: Alulírott Z. M. R. üzemek igazgatói üzemi kollektívánk megbízásából közöljük, hogy élve a lehetőséggel kilépünk a vállalatból. A jövő évre szóló négymillió koronát már nem utaljuk át. Erdekeinkegyáltalán nem fedi a vállalat neve. Igazán felhívhatták volna a figyelmemet, hogy munkánkban a színek keverése dominál és nem a színezés. Ajánlom, hogy még mielőtt bármit is határoznánk, módosítsuk a vállalat nevét, mert e lényegtelennek látszó kérdés nagy fontosságú. Ragaszkodom hozzá, hogy a vállalat neve kifejezze a termelési struktúrát. A fejlődés mai fokán nem lehet megtűrni a kettősséget, és a kötöttségeket sem. A név, amely a vállalati forma kifejezője, közvetve szintén kötöttséget jelent. Ez közvetve, a vállalat közvetlenül. Ezt nem szükséges bővebben magyarázni, önök tapasztalatból tudják, mennyire igazam van. Legyen az új nevünk: Színkeverő Tröszt. Ez lesz a legmegfelelőbb, hiszen a négy legjobb üzemünk valóban színkeveréssel foglalkozik. A három gyengén gazdálkodó üzemből kettőben aránylag gyorsan áttérhetnénk a színkeverésre. Őszinte leszek, a mi hetedik üzemünk reménytelen eset; tömérdek gondot jelent. Kevés a képzett szakemberük, nincs bennük kereskedelmi érzék, az üzem felszerelése elavult. Nem szólva arról, hogy ez az üzem kizárólag pengeké szítéssel foglalkozik, így termelési struktúrája eltér a többi üzemünkétől. Márpedig tudjuk, hogy csak az azonos struktúrájú üzemek társulása mondható szerencsésnek. Ajánlom, hogy ezt az üzemet ne vegyük fel a trösztbe. Előnyös lenne ha a másik két gyenge üzemünket összevonnánk, ezzel kettős feladatot oldanánk meg. Először, a legképzettebb egyénekből alakíthatnánk vezetőgárdát, másodszor: az új üzem kapacitása hasonló lenne a másik hároméhoz. Így az új tröszt négy, szinte azonos kapacitású üzemből állna. Természetes, hogy a társulást teljesen önkéntes alapon végeznénk, úgy, ahogy a három tisztelt igazgató kartárs javasolta. Bizonyára emlékeznek, hogy beszédem elején már idéztem levelüket. Remélem, ezekkel ai elvekkel egyetértenek. Még egy utolsó javaslatom volna. Mivel e kérdéssel sokat foglalkoztam, és vannak bizonyos elképzeléseim, szeretném ha megbíznának az új tröszt struktúrájának a kidolgozásával. A feladatot megoldom néhány munkatársam segítségével, mert most a tervkészítés időszakában igazán nem engedhetem meg azt a luxust, hogy kivonjam az igazgató kartársakat az üzemükből, ahol ők a termelés motorjai. Biztosítom önöket, hogy objektívan mérlegelem a különböző szempontokat és mindenkor a lényeget: az új Színkeverő Trösztnek — mint egésznek — az érdekeit tartom szem előtt. A taps elmaradt. A kitagadott 7-es számú üzem igazgatóját kényszerzubbonyban szállították a pszichiátriára. Egész úton üvöltötte; „próbálja valaki azt mondani, hogy nálunk nem történik semmi?" Senkt nem cáfolta mag. CSETŐ JÁNOS
