Új Szó, 1969. január (22. évfolyam, 1-26. szám)

1969-01-12 / 2. szám, Vasárnapi Új Szó

Meglepi az embert az ezeréves Kairó nyugodt hétköznapi élete. A középületek bejárata előtt a járdán a válságos napokban épített kétméteres téglafalak, homokzsákok groteszkül hatnak a világváros zsongó, zajos forgatagában. A falakon egyszerű plakátok hirdetik a palesztinai felszabadító mozgalom tagjainak hőstetteit, és fiatalokat toboroznak Palesztina felszabadítására. A közel négymilliós város azonban látszólag a megszokott mederben éli életét, mintha mit sem törődne azzal, hogy alig száz kilométerre a tűzszüneti vonalon farkasszemet néznek a korszerű fegyverek és gyakran meg is szólalnak. A látszatnyugalom mögött egy megalázott ország súlyos problémái feszülnek és nagy gondjai húzódnak meg. Valahogy úgy jártam Kairóban politikai ismereteimmel, mint az esővel. Az Egyiptomról olvasott útleírások azt állítják, hogy az eső itt nagyon ritka vendég és ha mégis ellátogat a tájra, akkor is inkább szemerkélés, mint eső... Én viszont alig szálltam ki a repülőgépből, nyomban bőrig áztam. SZŰCS BÉLA kairói jegyzetei 9 Hétköznapi gondok és politika Tudom, hogy kéthetes látogatás elégtelen egy olyan bonyolult társadalmú ország megismerésére, mint Egyiptom. Nem vállalkozom tudományos elemzésre, azonban a több tucat beszélgetés, eszmecsere során bennem kialakult képet, összefüggéseket megkísérlem felvázolni. A társadalom nagy többsége nemigen törődik a világpolitikával, és a hazai események is elég messze esnek mindennapos gondjaiktól. A 8—10-tagú családok megélhetésének biztosítása nem egyszerű feladat. A lakosság hihetetlenül gyors szaporodása nagyon komoly probléma. Máris erősen érezhető a munkalehetőség hiánya. Egyszer a külvárosban belekerültünk az iskolából hazasiető gyermekek végtelen áradatába. Kénytelenek voltunk megállni. Megszámoltam az egyik egyemeletes ház kapujában: legalább negyvenen tértek haza. Az egyiptomi társadalomnak számbelileg nagyon jelentős része nem avatkozik a politikai életbe. Az ország gazdasági problémái túlságosan nem sújtják őket. A kormány ügyel arra, ne dráguljanak a hagyományos közszükségleti cikkek. Az áremelkedés lavináját azonban igen nehéz gátak közé szorítaA kereskedők és a különféle árusok, iparosok népes tábora gyűlöli a háborút, a politikai feszültséget, amely gátolja a turisztikát. A pénzes nyugati turisták távolmaradását alaposan megérzik. Az amerikaiak helyét semmiképp sem pótolják az egyre nagyobb számban érkező nyugatnémetek, vagy a gyérebben látogató franciák és angolok. Nem is szólva a lapos pénztárcájú szocialista országbeli turistákról. ha a lakosság többsége tudja, mit köszönhet a szocialista országoknak) és a kormány egyes tagjainak menesztését követelték. Szemtanúk szerint a mozgalom nem volt Nasszer-ellenes, de az elégedetlenség az ő számára ls figyelmeztetés, hiszen a diákok a vesztes háború után azért tüntettek, hogy Nasszer maradjon az ország élén, majd a vereségért felelős politikusokra, katonákra kiszabott csekély büntetések miatt vonultak az utcára. Ogy tűnik, most számon kérik a kormánytól, hogyan használta fel bizalmukat az ország politikai presztízsének helýreállítására és a gazdaság megszilárdítására (évente 10 000 végzős főiskolást nem tudnak elhelyezni). • Az elnök nehézségei Egyiptom három fő jövedelmi forrása (a deviza jövedelem 60 százaléka) a ••I SZULIMÁN SEJK ELBESZÉLI MENEKÜLÉSÜK TÖRTfiNETÉT. (A szerző felvételei) 9 Differenciálódás Az egyiptomi politikai életben döntő erőnek számító hadsereg álláspontját nehéz megállapítani, de néhány leszerelő katonával folytatott beszélgetésből megállapítottam, hogy tovább folyik a fontos posztokon az őrségváltás. Radikális fiatal tisztek kerülnek fontos pozíciókba, akik nem tudnak belenyugodni a katasztrofális vereségbe, nem nagyon bíznak a pilitikai rendezésben, és úgy látják, hogy elkerülhetetlen egy újabb fegyveres összecsapás Izraellel. A világpolitikai következményekkel nemigen számolnak. A katonákon kívül a mai Egyiptom másik közvéleményét formáló, befolyásos réteg az értelmiség. Meglehetősen bizalmatlan, de amint megtudták, hogy csehszlovákiai vagyok, ridegségük felengedett és rokonszenvüket fejezték ki a januári politikai célkitűzéseinkkel. Különösen a demokrácia gyakorlati módszerei iránt érdeklődtek, és a sajtószabadság izgatta fantáziájukat. Az utóbbi hónapokban az egyiptomi értelmiség körében is viták folynak, differenciácló tapasztalható. A közel-keleti gordiuszi csomó idegességet, kiábrándultságot okoz, és erősödik, szervezkedik a kormányellenes ellenzék. Valószínűnek látszik, hogy e törekvések mögött újra ott áll a reakciós Muszlim Testvériség is. amely az elmúlt években már többször szervezkedett Nasszer megdöntésére. Sőt, kairói újságíró-körökben úgy vélik, hogy a legutóbbi diákzavargásokban is benne van e szervezet keze. Az is sokat mond, hogy az alexandriai tüntetés hemzsegett a szovjetellenes jelszavaktól (noSzuezi-csatorna, a turisztika és a gyapot. Az első kettőtől megfosztotta az országot a háború, a gyapot jelentős részét pedig férgek tették tönkre. Ha ezt egyelőre pótolja ls az arab országok szolidaritási segélye, a gazdaságban feszültség mutatkozik és az üzleti körökben elég nagy a bizonytalanság (aki teheti külföldre menti tőkéjét, és a feketepiacon dollárért a hivatalos árfolyam kétszeresét is ígérik.) Nasszer elnök igyekszik ügyesen kikerülni a buktatókat, helyzete mégis egyre nehezebb. Noha fő ellenfeleitől megszabadult (Amer marsall katonai csoportja, majd Z. Mohieddin gazdasági opozíciójaj, az ország egyetlen pártját, az Arab Szocialista Uniót, még nem sikerült úgy átszerveznie, hogy valóban a dolgozó tömegek pártja, a rendszer biztos támasza legyen. A rendkívüli kongresszus sem hozott semmi lényeges változást, programot. A pártból még nem lett ütőképes szervezett erő, és ezért hatóköre meglehetősen korlátozott. A vezetők minden energiát a hadsereg újjászervezésére fordítottak, Nasszer elnök Igyekszik kiutat találni a nehézségekből. Egyetért a Biztonsági Tanács 1967. november 22-i határozatával és minden eszközzel politikai megoldásra törekszik. Jarring ENSZ-megbízott többszörös kairól eszmecseréjének eredményeként megállapította, hogy Egyiptom kész a kompromisszumra, azonban nem hajlandó a teljes kapitulációra. Egyiptom sokat vár Nixon kormányától. Amikor Kairóban jártam ott tárgyalt Nixon különmegbízottja, Scranton. Az arab újságírók igen bizakodóan nyilatkoztak az eredményekrőL Scranton kijelentette, helyteleníti, hogy kormánya egyoldalúan támogatja Izraelt. Erre Dajan izraeli hadügyminiszter sürgősen Nixonnál termett, amire Washington magánvéleménnyé degradálta Scranton nyilatkozatát. Franciaország a négy nagyhatalom képviselőinek összehívását javasolja az akut válság megoldására. Kairó támogatja a francia javaslatot. Anglia főleg a Szuezi csatorna mielőbbi megnyitását remélve ugyancsak sürgeti a válság rendezését. A Szovjetunió pedig, a legutóbbi Gromiko látogatás óta élénk diplomáciai tevékenységet fejt ki. Meggyőződésem, hogy az egyiptomi közvélemény többsége a békés rendezés híve. Az egyiptomi kormányt a belső helyzet a gyors politikai rendezésre ösztönzi, sajnos a megoldás kulcsa nincs az ó kezében. Izrael pedig továbbra is visszautasítja a Biztonsági Tanács határozatát, amely a rendezés kiindulópontja lehetne. Sokan azt állítják a fő akadály, hogy az arabok nem hajlandók közvetlenül tárgyaló asztalhoz ülni Izraellel. Véleményem szerint a fő probléma a Biztonsági Tanács határozatának két pontja, és ez az egész válság magva; 1. az Izrael által megszállt területek kiürítése, 2. a palesztinai menekültek problémája. # Tisztázatlan elképzelések Az arabok el sem tudják képzelni a közel-keleti békét az Izrael által megszállt területek kiürítése nélkül. Ezt annyira természetesnek veszik Kairóban, hogy az európai embernek szinte az ajkára forrasztja a kérdést: — És mi lesz ha a megszállók mégsem vonulnak ki? Igaz, hogy erről a kérdésről Tel Avivban sincs egységes álláspont. Arab újságíró ismerősöm leplezetlen örömmel mutatta az ötmilliós példányszámban megjelenő Time című amerikai hírmagazin (amely következetesen Izraelt támogatta), egyik legutóbbi számát A több oldalas cikk végén megállapítja: „Ha Washington meg akarja akadályozni a legkomolyabb robbanást, felül kell vizsgálnia politikáját, csatlakoznia kell a Szovjetunióhoz, hogy megoldást lehessen találni. Izrael dühösen reagál minden amerikai nyomásra, amelyben a megszállt területek visszaadását sürgeti. Pedig más megoldás nem létezik." # Szulimán sejk népe hazát akar Utoljára hagytam a legbonyolultabb és véleményem szerint legnehezebben megoldható problémát, az Izrael által megszállt területekről elűzött palesztinaiak sorsának rendezését. Történetük ismert: Izrael állam megalakulásakor az ENSZ elhatározta, egy önálló Palesztina megalakítását is. Izrael azonban bekebelezte a palesztinai terület egy jelentős részét és az ott élő arab lakosságot elűzte, (a terület egy része Egyiptomhoz került, de önálló közigazgatási egység maradt, harmadik része pedig Jordánia fennhatósága alatt volt). Az ENSZ segélyszervezetének (UNRWAJ népszámlálása szerint 332 000 volt a palesztinai menekültek száma. Az 1967-es háború után további 408 000 arab menekült el a megszállt területekről (Figaro). Ezek többsége hihetetlen nyomorban sátrakban él a kényszertáborokban és arra vár immár két évtizede, hogy haza térhessen Palesztinába. Az Egyesült Arab Köztársaságban létesített sivatagi gazdaság meglátogatásakor áthaladtunk egyik falun, ahol az egyiptomi kormány teljesen új falut adott át a legutóbbi konfliktus idején a Sinai félszigetről elűzött beduinoknak. 12 faluban dolgoznak a földeken, az asszonyok otthon beduin népi mintákkal díszített varrottasokat készítenek, de a 15 ezer menekültnek nem tudnak teljes foglalkoztatottságot biztosítani, hiszen az egyiptomi lakosság jelentős tömege sem talál munkát. Megálltunk, néhány szót váltottunk Szulimán sejk-kel a település választott vezetőjével és a társaságában lévő öregekkel. Nem akarom leírni a menekülések történetét a sivatagon keresztül, sokan kitalált történetnek tartanák. De tény, hogy bárkit kérdeztem meg a faluban senki sem hagyta ott jószántából otthonát. Miközben az erős és n agyon édes teát szürcsöljük, felteszek egy fogas kérdést az ősz szakállú sejknek: — Milyen megoldást lát a jelenlegi helyzetben? Kicsit tanácskoznak aztán megfon toltan válaszol: — Számunkra más megoldás nem létezik: haza akarunk térni. Azt akarjuk, hogy végre a nagyhatalmak lássák be, hogy a palesztinai népnek joga van a független országra, ahogy azt az ENSZ már 1948-ban eldöntötte. Rá kell kényszeríteni Izraelt* ennek elfogadására. Bosszantó dolog, hogy a világ nem látja, hogy Izrael, amely annyit hadakozik elismeréséért, létéért, nem hajlandó tiszteletben tartani az évezredek óta itt élő palesztinai nép jogát a hazára és függetlenségre. Ha megalakulna Palesztina, az egész közel-keleti helyzet másként alakulna és vsszatérhetne a béke. Most egész Palesztina területe Izraeli megszállás alatt van, lakosságának többségét azonban elkergették. Törheti ezt az igazságtalanságot a világ? Végigmentünk a falun, mindenütt szegénység, és sok-sok gyerek. Elszomorító kép, és ki látja e helyzetből a kivezető járható utat? Hol van az az erő, amely képes rendet és nyugalmat teremteni ebben az elmérgesedett helyzetben. Az izraeli villlámháború nem oldott meg semmit, sőt még jobban összekúszálta a megoldás szálait. Talán egy okos kompromisszum és a nagyhatalmak józan megfontoltsága véget vethetne ennek az áldatlan állapotnak, amíg az ellenőrzés teljesen ki nem csúszik a kezükből és a mindennapok nem válnak a kölcsönös megtorlások sorozatává, amíg a vak szenvedélyek nem rántják a háború „negyedik fordulójába" az itt élő népeket és lehet, hogy a világot. A PALESZTINAI FELSZABADlTÁSl MOZGALOM TOBORZÓ PLAKÁTJAI A KA1RÚI UTCÁN