Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-04 / 335. szám, szerda

1 ; " * Is*' •»• - . 1 H a lejut a tengerpartra, jeltétlenül menjen el Dubrovníkba, — mond­ták ismerőseim. Kőbe álmodott legenda. CsodálatosI Eleven múzeumI Elragad­tatott, s még annál is elragadtatottabb szuperlatívuszokban beszéltek róla. A bástyákkal megerősített, ftgyelő­tornyokkal megrakott falakról bámul­tam —, hol a tengert, hol ezt a való­ban eleven múzeumot. Az Adria vizéről azt mondják, hogy a legkékebb, de még annál is kékebb itt az ősi Ragúza városfalainak tövében. A vízpáráktól dús, villózó levegőben, az opálos, ezüs­tös, kék tenger színén mint egy fehér álom, hatalmas hajótest horgonyzott. Mélyen, dallamosan bődült a kürtfe, s hirtelen mintha megfiadzott volna, "a hajótest apró mása szántotta föl a nyu­galmas tenger vizét. A középkori kikötő bejárata felé tartott, s csakhamar nyüzsgő kicsi pontok sokasága lepte el a napfényben izzó mészkőtömbökkel ki­rakott partot. Angol turisták voltak. Bár a szezon ideje jócskán elmúlt, a tenger egyre küldi, hozza a kenyeret Jugoszláviának. Azt mondtam kenyeret, s így is van, mert különösen a tengerparti városok főleg az idegenforgalomból élnek. Epp Dubrovník a legszemléltetőbb eleven példája ennek, ahol évente kétszázezer turista fordul meg, s ha fejenként csak ót dollár értékű valutát költenek na­ponta, már ez is pontosan kimutatható milliókra, rúg. 0 legenda, 6 eleven múzeum, kultú­raI Ti remekbe épített templomok, nagyszerű katedrális, román stílusban épült paloták, gótikus, csúcsíves abla­kok, reneszánsz oszlopsorok, barokk kacskaringók: minden kő és minden ut­caszeglet pénzt és valutát fiadzik. Az élelmes Jugoszláv bankok nagyszerűen megépített szállodákba fektetik pénzü­ket sőt hiteleket nyújtanak az egyszerű kisembereknek, hogy bővítsék lakásu­kat, rendezzék be és adják ki egy éj­szakára, két éfszakára, egy hétre, vagy két hétre, amennyire csak lehet a kí­váncsiskodó, pihenni vagy szórakozni vágyó idegeneknek. A kisemberek Iés a nagyemberek is f természetesen azt kedvelik a legfobban, aki a l egtöbb pénzt, a legértékesebb valutát hozza. LAMBETTÁNÉ SOK PÉNZT JÓSOLT fómagam az újvárosban, a falakon kívül épült mai Dúbrovníkban szálltam meg, nem szállodában, hanem a tiszte­letreméltó és nagyon szerény Lambet­ta úr, villamoskalauz családjánál. Nem értem rá azon tűnődni, hol szálljak meg. Mikor kiszálltam a zsúfolt autó­buszból, jó éjszakába fordult már a nap. A szálláskeresés gondjától az élel­mes Lambettáné asszony mentett meg. Hozzá hasonló élelmes kisemberek asz­szonyat gyülekeznek minden menet­rendszerinti autóbusznál, s az utasnak felkínálják a szobát (a szoba csodála­tosképpen szerb—horvát nyelven is szoba (és a kupatilótf az utóbbi fürdő­szobát Jelent). Ne higgye senki, hogy ezzel az élelmes nyüzsgéssel talán konkurrálnának a drága szállodáknak. Dehogy isi A szállodák nem tudják ki­elégíteni a keresletet. Ezért ez az ál­lamilag támogatott és a bankok által is segélyezeti magánvállalkozás. Lam­betta úr családjánál megkaptam min­dent, amire csak szükségem volt. Ké­nyelmes vetett ágyat, meleg és hideg izet, családias, vendégszerető légkört. Bemutatták a fiúkat, aki autószerelő inas, bámész szemű, csacska tskolás lá­nyukat, végignézhettem a televíziós adást. Epp a mexikói olimpiát játéko­kat közvetítették, s láttam a mi csilla­gunkat, Čáslavskát, amint egy pillanat­ra összeborul leendő élete párjával. Lambettáné asszony megkínált ízletes török kávéval, s egy kellemes beszél­getés során megtudtam a kellemetlen igazságot, hogy a csehszlovákiai és a magyarországi turisták a turtstanép proletárját: már messziről megérezni rajtuk a szegényszagot és a pénztelen­séget. Miután elfogyasztottam a kávét, az üledéket a csészealjként használt tányékára boríttatta velem, aztán be­lebámult a csésze falára rakódott fur­csa ábrákra, és sok-sok boldogságot, szerelmet és pénzt lósolt nekem, s fő­leg pénzt, alighanem azért mert cseh­szlovákiai vagyok, s valamiképpen hely­re akarta pofozni a csehszlovákiai tu­rlstanépet sújtó proletársorsot.. s EGY HALHATATLAN REMEKMŰ ELŐTT Jártam a városfalakat, bámultam a tengert, a város háztetőit, s ha nem lett volna világos nappal, Hamlet atyja szellemének éreztem volna magamat. Ironikusan arra gondoltam, hogy az idegeneknek talán meg ts éri, hogy na­pi öt dollár fe/ében Hamlet atyja szel­lemének szerepében tetszelegjenek. Délután egy kis kávéházban német DUBROVNYIKBAN MINDEN LÉPÉSEN NAGY KOROK EMLÉKEIBE ÜTKÖZIK AZ EMBER. Eleven kulissza nyelvű bedekker került a kezembe, s rábukkantam a nyári ünnepi játékok ecsetelésére; kiderült, hogy a város­falak tényleg kulisszaként szolgálnak Shakespeare Hamletjéhez, és a hercegi palota, a „Romeo és fúltá'-hoz, Betér­tem a nagyszerűen megépített kated­rálisba, minden áhítat és elmélyült gondolat nélkül tettem ezt, s mikor a szemem hozzászokott a templomhajó homályához, hirtelen szíven ütött en­nek a köbe-márványba dermedt szép­ségnek ódon varázsa, s kedvem lett volna letérdelni az egyik mellékoltár felett ágaskodó feszület előtt, melynek meztelen, barokkossan tárulkodó, ordí­tó fájdalma görcsbe rántotta a szive­met. Elnéztem a megfeszítettet, s érez­tem, hogy a művész nem a halhatatlan isten fájdalmát, hanem a minden kor­ban és mindennap megfeszített halan­dó ember fájdalmát véste kőbe. El­néztem a főoltár felett az asszony meg­dicsőülését ábrázoló képet: Mária mennybemenetelét. Színei érzékien és érzékletesen sütöttek át a templomha­jó homályán, s az Igazán hívő emberek lelkületéhez méltatlan gondolatokat sugalltak. A hátam mögött apró terme­tű, szomorú apáca törölgette a pado­kat. Egy pillanatra megállt a törlőron­gyot markoló keze. Gyógyíthatatlanul mély szomorúságtól tüzelő szeme rá­meredt a csodálatos képre; egy magya­rázó kurta mozdulattal az oltár felé mu­tatott, s azt mondta: Tizian. Pergamen­színű, sárga volt az arca, és perga­menszínű sárga volt a keze, szomorú a szeme, és még egyszer azt mondta: Ti­zian. Néztem a Tizian-képet és ezt a fehérbe-feketébe öltözött eleven halot­tat és a templomhajó mélyén közöm­bösen ödöngő turistákat, s arra gon­doltam, értik-e az oszlopsorok árnyéká­ban hangtalanul lelátszódó drámát, melynek egyik szereplője a művészet által megdicsőített asszony, a másik pedig az elevenen eltemetkezö asszony. Talán egyikük se gondolt erre. Vidám, tettetés nélküli pogány közömbösséggel szemlélték a művészet köbe és képbe formált remekeit. Hirtelen kiléptem a naptól tüzelő ut­cára. Sok volt már számomra ez a már­ványba zsúfolt múlt. A tenger frtss színekben pompázó látványa csábított. Levonultam a városfalak alá, ahol csen­des víz locsogta körül a hatalmas szir­tek lábát. Elnéztem a zavartalanul für­dőző turistákat. Nők és férfiak. Ok­kersárga meztelenség az okkersárga tűző napsugarakban. Magasan a fejem fölött, a bástyafalba mélyített fülké­ben a város védszentjének szobra állt. Szent Blazius kőarca mereven bá­mult a szikrázó, pogány messzeségbe. Tőlem alig kartávolságra, legalább is úgy éreztem, alig kar távolságra ott ágaskodott Lokrum szigete. 10 szó, ele­ven legenda. Megint elébem tolako­do.t a múlt. Oroszlánszívű Richard visz­szatérőben a harmadik kereszteshábo­rúból tengeri útján szörnyű viharba ke­rült, s ezen a szigeten talált menedé­ket. Hálából megmeneküléséért foga­dalmat tett, hogy ezen a helyen temp­lomot építtet. A raguzai polgárok rá­beszélték, hogy az itt építendő templom­ra szánt összeget ajánlja fel inkább a katedrális megépítésére. Állítólag enge­dett is a rábeszélésnek. Az eredeti templomot 1667-ben földrengés pusztí­totta el. A mai katedrális építését 1713­ban fefezték be. Az eleven legendát körülfolyta, a szikrázó kék tengervíz. Szent Bla­zius kőarca változatlan nyugalommal bámult el felette a tengervízzel össze­folyó láthatár felé. SOUVENIR, SOUVENIR Este a kivilágított utcákon bolyong­tam. Csaknem minden második üzlet emléktárgyakat árusít. SouvenirI Sou­venir! Manapság ez éppen olyan vala­mi, mint a középkorban a zarándokhe­lyeken árúsitott ereklye. Nincs gyógyí­tó erefe, ahogy az ereklyének se volt. Állítólag arra való, hogy emlékeztesse az embert a kedves és egzotikus helye­ken gyűjtött emlékekre, csakhogy jaj annak, akinek ilyen emlékeztetőkre van szüksége. Annak tulajdonképpen ntnCs emlékezete és nincsenek kedves élményei. Vettem mégis egy rézplaket­tet. Dubrovnik panorámáját vésték rá. Állítólag egy vajdasági magyar fiú csi­nálta. Nagyon bohém természetű fid. Nem dolgozik, csak plaketteket csinál. Sőt, inkább nem is eszik, csak azért, hogy plaketteket csinálhasson. Döcögő sárga villamoson tértem ha­za újvárost szállásomra. A villamos ép- ^ pen olyan öreg, rozoga alkotmány volt amilyenek Prága utcáin közlekednek. Ez csak csehszlovák gyártmány lehet, gondoltam magamban ironikusára S valóban az volt: Csehszlovák gyárt­mány. Valamikor az első világháború után, s jóval a második világháború előtt kerülhetett ide. Ez az ócska vil­lamos volt egyetlen hazámbeit ismerő­söm, „akivel" Dubrovnik utcáin talál­koztam. A NAGY DRÁMA KIS MOZZANATA Másnap Csilipiben a repülőtér étter­mében üldögéltem. Egy újságolvasó úti­társam hirtelen felnevetve rámutatott a háromhasábosan húzódó újságcikk cí­mére: Törlesztés l. V. 2005-ben. Ezt mondta a vaskos cím, s eleve borsos odvasmányt igért. A cikkben arról volt, szó, hogy a ljubljanai bank igazgatóta­nácsa hatalmas visszaéléseket követett el a turizmust támogató szubvenciók­kal. Főleg a tanács tagjait részesítet­te előnyben, s magyarán mondva meg­ajándékozta őket, mégpedig hatalmas összegekkel, azzal az ürüggyel, hogy a pénzen rendbehozzák lakásukat, és az idegenforgalom rendelkezésére bocsás­sák. A pénzen valóban villák épültek, de csak egyes tanácstagok privát hasz­nálatára. A törlesztést a kölcsönről szóló szerződések szerint valóban 2005-ben kezdték volna meg. Tehát életfogytiglanra szóló ajándékokat osztottak kt egymás között. Természete­sen társadalmi vagyonból. Eleinte nevettem volna, de aztán torkomra forrt a nevetés. Eszembe ju­tott minden, amit láttam itt Dúbrov­níkban, beleértve az óvárost, a városfa­lakkal, ódon templomaival, műemlékei­vel együtt, a tenger kékségével, szikrá­zó egével, szubtropikus növényzetével, hegyeivel együtt, s hirtelen rádöbben­tem, hogy mindez csak kulissza, eleven kulissza egy két világ közé rekedt kis ország drámájához, melynek gazdasági erőfeszítései között a turizmus és ez a ljubljanai botrányos eset csak egy mozzanat. Mindmáig nem tudni, hogy a drámá­nak mikor, milyen jeloldása lesz, s lesz-e egyáltalán feloldása? *0 Ä S (D CD N tu Q) CQ (D N <a — Szereti a férjét? — Nagyon. — A ruháját ts kivasal­ja? — Mindennap. — A cipőiét is kipucol­ta? — Minden reggel. — Befűt a férje szobá­jában? — A tűzre ls mindig én teszek nála. — Főzni is szokott ne­ki? — Mindig a kedvenc ételeit. — Ellátja öt cigarettá­val? — Amerikaival, mert azt szereti. — Itallal? — Imádja az örmény konyakot, veszek is neki minden héten egy litert. — Veszekszik, ha ké­sőn jön haza? — Soha. — Ha részegen érke­zik? — Szódabikarbónát adok neki és hideg boro­gatást a homlokára. — Vesz neki ajándékot a névnapján? — Névnapján, születés­napján és minden na­gyobb ünnepen. — Meg tudná őt csal­ni? — Soha, sohaI — Ha 0 csalná meg magát? — Megbocsátanék ne­ki. — Ha elhagyná? — Hűségesen várnék, amíg visszatér hozzám. — Helyes. Akkor miért mérgezte meg a férjét. — Epp ezért. Ónom már a sok vasalást, cipő­pucolást, főzést, fűtést cigaretta- és ajándékvá­sárlást, a szódabikarbó­nát és vizesborogatást, a hűséget, a sok megbo­csátást. Megmérgeztem őt és kész. Meghal? — Sajnálom önt, asz­szonyom, de azt hiszem, férfe, már holnap el­hagyhatja a kórházat. ZS. NAGY LAJOS Új szolgáltatás Dicséretre méltó változás állt be egy speciális szolgáltatás te­rén, ami bizonyára megelége­dést kelt. Ezelőtt, ha a gyen­gébb szemű emberek a napsu-' gár elől védekezve speciális dioptriás szemüveget kerestek, a szlovákiai optikai üzletekben felvették ugyan a megrende­lést, de az elintézés — az üve­gek komplikáltsága miatt — olykor több hónapig ts eltar­tott. Ugyanis a fehér szemüve­geket egy Csehországban léte­ző üzem tudta csak a színes fémréteggel bevonni. Két hónap óta már Bratisla­vában Is létesült hasonló üzem. A minap felkerestük a Vazov utca 44. sz. alatti műhelyt és megkérdeztük vezetőjét, Vladi­mír Podstavek látszerészt, hogy egy ilyen megrendelés elintézé­se jelenleg mennyi Ideig tart. — A megrendelések elintézé­se már 14 napra csökkent. Or­vosi előírásra és egyéni ren­delésekre is szállítunk. Egyelő­re a fehér üvegeket csak sö­tétebb vagy világosabb barna színű árnyalattal tudjuk bevon­ni. A szemorvos szükség szerint 25—75 százalékos színezést ír­hat elő. Természetesen ún. „ci­lindrikus" üvegeket is bevonha- jJÍE tunk ilyen színes fémréteggel. Az üveg színezése a svájci .g f lo BALZERS gép segítségével tör- v ténik. Nyolc órai kapacitása HÍ. 4 280 üveg. Minden üveget két réteggel látnak el. A műhely jr már fedezi Szlovákia mai sziik- t% ságletét —gk—

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents