Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)
1968-12-29 / 357. szám, Vasárnapi Új Szó
Petőfi Sándor. ÜTI JEGYZETEK rarr^rarMraTTr A z út Fülektől Losoncig sokkal mélyebben véste magát emlékezetembe, semhogy már is elfeledtem volna, ennélfogva most Rima-Szombaton keresztül mentem Losoncra. Rima-Szombat csinos kis város: de oz a két roppant nagy fogadó benne úgy veszi ki magát (hogy magyarosan szóljak), mint mikor a kis unoka fölteszi nagyfejű öregapja pápaszemét. A város alatt foly a Rima vize, melyben úgy megfürödtem, hogy majd bele fúltam. Nem nagy a víz, hanem éppen malom alatt esett a fürdés, hol egyenest keresztül akarván csapni, a habok alá sodortattam. Ha mégis bor lett volna, de vízbe fúlni. . . seoatura! — Hajdan a szép költői világban csak passió lehetett így meghalni ... a sirének és nymphák karjai között; de most már olyan prózai a világ, hogy a szép zengzetes nymphák és sirének rút, néma halakká és rákokká változtak... piha! E meséből az a tanulság, hogy szép, a ki jól tud úszni, mivel én sokkal kisebb mértékben dicsekedhetem, mint sok magyar versirócollegám, kik tengernyi vizenyős verseikbe sem fúlnak bele. Losoncon egy hetet tölték. Dicsőséges eszemiszom világ volt... egyébiránt szellemi élvezetek nélkül sem szűkölködtem; mert Losoncon sok lelkes barátom és sok kedves leányka van. Azt is híresztelték, - alig értem oda, — hogy házasodom s hogy kit veszek el, mi rám nézve igen is hízelgő volt; de mindazáltal e hírt csak mendemondának vagyok kénytelen nyilatkoztatni. .. megnyugtatására hazám mindazon hölgyeinek, kik érettem tón titkon epednek viszonszerelmemtől várva földi boldogságukat. Losonc igen mulatságos kis város .;. a deákság gyakran verekedik. Hős fiúk! az idén is ogyonvertek egy csizmadia-legényt. Béke hamvaira!... és borostyán a ti homlokaitokra, hazámnak ifjú bajnokai! És Losonp egyébként is mulatságos városka. Nem említve fürdőjét, von itt egy úri ember, la ha az utcán mutatkozik, az egész város gyerkőcei fütyülni kezdenek. E hajborzasztó zene fciséri őt utcából utcába. Az egész história, Ha jól értesültem, ez: z említett úri ember több gyönyörűséget lel a borban, mint a vízben. Egyszer, midőn volna ilyetén berúgott állapotban, megállott közel egy kutyához, s azt füttyivei csalogatta maga után ... de a kutya meg sem mozdult, mert hiányában vala a mozdulás egy mellőzhetetlen kellékének: az életnek. E történetnek valaki szemmellátó tonuja volt, s hinc illae fütyülések. Szinte Losoncon van egy öreg funerotor, kire a város egyetemes fiatal sarjadéka azt szokta kiabálni, hogy: - Kuvik, kuvik! Ez a szegény öreg Váczról származott Losonczna, Ama kiabálások űzték őt ide előbbi lakhelyéről. És megérkezett szép álmaival jövendője felől, s a mint a városba lépe, ekkép tdvezelteték: - Kuvik, kuvik! És a jámbor aggastyán békén tűr, mig,nem türelme megszakad; ekkor a gyerekek utón lódul és hajigál utánok tégladarabokat... de a gyerekek megfeszítik gyors inaikat, egyet iramodnak s kétszerezett energiával replicáznak a tégladarabokra, ordítván, süvöltvén: - Kuvik, kuvik! Losoncról Balassa-Gyarmatra mentemben semmi baj sem ért, kivévén, hogy a köpönyegemet Losoncon felejtvén, érte a kocsist vissza kellene küldenem majd félórányi járásról — a kocsis visz szafutott s elhozta a köpönyeget, de nem az enyémet, hanem a másét, s így magamnak keil-e visszalódulnom. Végre útnak indultunk, s mentünk most már csakugyan minden szerencsétlenség nélkül... csak útitársam s a kocsinak egy lőcse veszett el. A köpönyeg megkerült, o lőcse nem, minek azon kellemes időtöltést köszönhetném, hogy folyvást oda kellene vigyáznom: nem esik-e Id a kerék? Útba esett Ludány helység, hol a legszebb parasztfejkötőket láttam életemben. Ha megházosodom, onnan hozatok fejkötőket feleségem számára. No! már csak ezért !s megkérhetne minél előbb valami leányka, hogy vegyem el őt nagy hőség miatt késő délután Indulván Losoncról, éjfél lett, mire Gyarmatra értünk. Szép, csillagos holdas éj volt. Az egész város föJött némaság lengett (mondaná Sujánszky); a város fölött tehát némaság lengett, csak egy pár kocsmából hallatszott hegedű, és bőgő-szó s az Ivók egy-egy kurjantása ... másnap vásár volt A vásár legkedvesebb látványaim egyike ... áltáljában mindazon hely és alkalom, hol minél több embert láthatok. Én a természetnek is meleg borótja vagyok; de hiába! egy szép hölgyet, egy részeg embert stb. mégis sokkal nagyobb gyönyörűséggel szemlélek, mint akármi tájat (1845.) BATTA GYÖRGY: Rabok a hóban Befú a hó! Hulljon, szakadjon, addig a 16, mig esik Térdemig ér mari Hulljon, szakadjon, addig a tó, míg esik! Mellemig kúszott! Hulljon, szakadjon, addig jó, míg esik: mi jön, mi lesz még, ha ezt ís elveszik?! N. LÁSZLÓ ENDRE: <1 KESZELI FERENC: Szorongás ki látta siető figuránk körül a fekete gyászkeretet a földi halandók glóriáját a szekfűk őskorát idéző energiát tenyerUnk ráncaiban szétcsorogni ki látta az aszparátusz-vázQ gyötrelmek megszenesedett rétegeit oszlopokká nűtt zsirfoltjait a mocsár bflzenek hullámhosszain lebegni Egyedül Egyedül vágtam neki az útnak, és egyedül leszek, ha a végére érek .. öleltek keménycombú lányok, haraptak nőnemű élőlények. Akkor ... akkor mégis egyedül leszek! Csalf a hűséges út pora tapad homlokomra és figyelmeztet, hogy én is por leszek ... SÁNDOR KÁROLY: Vallomás Hozzad nem deiibab-szerelmeK lobb-lángű vad heve kerget s vágyaim lábaid ele esdekldn le nem hevernek. Nyúgös napok terhet lerázva nálad megnyugvást varok, betöltve önmagunkkal a ránk züduiO világot. ki tudja rólunk, hogy az egyik kín rovására viseljük el másikat ki hinné rólam hogy saját halálom oktat naponta: miképp védjem magam tulajdon életemtől ki érti ezt... ... meg azt ki érti.. a hatodik napon folytatódik a tegnapi gyötrelem s a holnapi kevés öröm már a tegnap tartozása de a holnapután előlege is ki látta siető figuránk körül a fekete gyászkeretet... vágtatunk a szélűén eveinkkel húnunk alatt újságpapírban ürömünk s egy véletlen pillanatban megbotlunk egy náthában egy mozdonykerékben és bárom őrületben kihullunk fekete giOriánkbúl helyünkben esetleg nyomdaiestek marad — gyászjelentés leszünk testestül glóriástól .. . aztán csak a halottkémek jönnek ... KOMLÓSI LAJOS: Hull a hó K függöny mögül nézem, mint röpül p hópelyhek ezre; Almok ólma száll s némán rám talál emléked ma este. Nézem szótlanul s egyre hull, csak hutl a puha hó csendben; Fehérek a fák s fehér éjszakák fénye gyúl ki bennem. Hull a puha hó, selymes takaró simul rá a télre; Nézem szótlanul: hull a hó, csak hull s átölel a béke ... A napokban a Srobár utca sarkán, ott ahol régen Prokkai, az utolsó fiákeres szundított a bakon, vagy pálinkát nyakalt elmerengve keshedt lova bánatán — megállt egy közönséges parasztszekér. A szekéren deszkaülés volt, a kasban illatos szénaágy és kopott összecsomózott szerszám a lovakon. Mondom, semmi különös, más talán észre sem vette, csak engem állított meg, magam felejtkeztem rá a rozoga saroglyára. Nem tudom, miért, talán mert húsz éve amióta a nagyapám utolszor kihajtott Delem az állomásra — nem ültem szekéren. Vagy lehet, hogy a falu üzent, a ház, az udvar, a kert, ahonnan útnak indultam ... Közelebb bátorkodtam a szekércsodához és észrevettem, hogy a szénaágyat már idei hópelyhek petytyezik és közel a tél. Kl tudja, ml ez az emberben, hogy mindig keres és mindig talál egy csipetnyi bánatot. II. Samu bácsi, a főpincér hóna alá csapta a nyolcrekeszes pénztárcáját és elém sietett, ha beléptem az ajtón. Aztán oly hangosan, hogy mindenki hallja, tessékelt az asztalom felé. — Parancsolfon, művész úr, azonnal hozom a kutyanyelveket. A vendégek nevettek, én pedig fülig pirulva, ingadozó léptekkel siettem a sarokasztal felé. Tizennyolc éves suhanc voltam akkor, vékony-nyakú, szerelmes Trubadúr és művészi mivoltomat egyedül a Ma reggel a régi kávéház telkén, ahol már emelkedik az új szálloda betonskatulyáfa, rámköszönt valaki. — Jó regqelt, művész úr, maga is várta már? A hang, mely úgy ért el hozzám, hogy nem sápadt át rajta az elmúlt tizenkét üzenet kassarol tarkómra növesztett hosszú haj képviselte. De úgy látszik ez Samuban nem ébresztett gyanút, mert a feketém mellé elhozta a kutyanyelveket is, amelyekre aztán édes-bús szerelmes verseket írtam. Sn tudom, már akkor tudtam, hogy az öreg saját pénzéért vásárol nekem papírt, csakhogy most ls legyen egy törzsvendége, akt ír, mint valamikor a New Yorkban Pesten. Akkor még én ls azt hittem, hogy három vers, aminek málnaszörp ize van, egy törzsasztal a Salkház lefüggönyözött ablaka mögött, tökéletesen elég lesz' hozzá, hogy halhatatlanná legyek. esztendó, egy kicsit szomorú volt és egy kicsit bizakodó. Lassan hátrafordultam, és akkor megláttam Samut, akt úgy állt ott görcsös botfára támaszkodva, mintha az tflúságom emlékműve volna. Kopott és szegény. — Olvastam, művész úr, szép volt nagyon. Nem kérdeztem, hogy mit olvasott, nem tudom kiben fakadt szépségek fogták meg a lelkét, de igy is Jó volt ez a perc. Es én nem tudtam, vagy szégyeltem megmondani neki, hogy nem lettem művész, amit olvasott, azt más írta, és hogy a kutyanyelvek, az álmok, a törzsasztal sem volt elég hozzá, hogy ha egy kevéssel ts, de gazdagabbá tegyem az embereket. III. A pad, amelyen ülni szoktam, alacsony, ferdén hátraeső, kopott ligeti lóca. Kék meg sárga festékfoltokat visel magán és a támlája felső deszkájába vonalakat vésett valaki, tizenkét egymáshoz szoruló, függőleges késnyomot. Emlékszem, valamikor én ts így summáztam a napjainkat a Csermely-völgyi sétányon. Még ma ts megtalálhatod az öreg fenyő kiforrott kérgén a végösszeget. Harminc egymáshoz simuló függőleges vonal, aztán sokáig semmi, és még egy a harmincegyedik távol a többitől, szinte feleslegesen. Aztán már több nem következett. Valahol elmaradtál tőlem akár a hajótól a kikötő, kiestél a lelkemből, mint a szememből a táj, amt előtt elvitt egy vonat. Es már nem te, csupán az a harmincegy vonal él bennem tovább, és a tudat, hogy az első szerelem mégsem múlik el nyomtalanul. Nem hal meg az idővel, az őszszel, ami magával vitte. Kt tudja, ml ez az emberben, hogy mindig keres és mindig talál egy csipetnyi örömet. VAJANYI BELA st s