Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-22 / 353. szám, vasárnap

CSEHSZLOVÁKIÁRÓL ÍRJÁK A DNFF zászlaja leng 0 TASZSZ-hirmagyarázat a Csehszlovákiával kapcsolatos burzsoá propagandáról A TASZSZ szovjet hírügynök­ség tegnap hírmagyarázatot kö­zölt a nyugati burzsoá sajtó Csehszlovákiával kapcsolatos tevékenységéről, és megállapít­ja, hogy jelenleg nincs könnyű dolga a bulvársajtónak." Cseh­szlovákiában olyan intézkedése­ket foganatosítanak, amelyek a CSKP Központi Bizottsága no­vemberi plenáris ülésének ha­tározatát kívánják valóra válta­ni és megerősíteni a szocializ­mus pozícióit. Mint ismeretes, a pártszervezetek és a lakosság nagy része helyesli ezeket a határozatokat, de a burzsoá saj­tó propagandistái erről nem ír­hatnak és nem is akarnak írni, mert elégedetlenek, sőt izgatja őket a csehszlovákiai helyzet Javulása". A cikk szerzői - rámutatnak arra, hogy a nyugati újságírók­nak nincs ínyére, ha a cseh­szlovákiai nehézségekért a szo­cialistaellenes erőket hibáztat­ják. Ilyen értelemben kesereg a londoni Times is. A burzsoá sajtó ugyanis a CSKP KB ple­náris ülésének azt a határoza­tát, hogy a sajtó segítse a párt politikáját, a „szabadság el­nyomásának" tekinti. A TASZSZ foglalkozik a New York Times prágai tudósítójá­nak Csehszlovákiából történt kiutasításával is, és megálla­pítja, hogy az amerikai újság­fró nyíltan beavatkozott a ven­déglátó belügyeibe". A burzsoá sajtó nem tette le a fegyvert, sőt különböző módszerekkel folytatja felforgató tevékenysé­gét Csehszlovákia és a többi szocialista ország ellen." O A New York Times vezércikke December 20-án a New York Times vezércikkben foglalko­zott a jelenlegi csehszlovákiai fejleményekkel, és visszatérve a CSKP Központi Bizottsága leg­utóbbi plenáris ülésére megál­lapítja, hogy távolról sem sike­rült megoldani az ország veze­tői előtt álló politikai és gaz­dasági kérdéseket. A lap hosz­szabb elemzés után arra a kö­vetkeztetésre jut, hogy az utób­bi hónapokban rohamosan csökkent a termelés, és ezáltal bonyolult gazdasági helyzet állt elő. Az inflációs jelenségek mind nagyobb méreteket öl­tenek, az árak pedig nyíltan vagy burkoltan folytonosan emelkednek. Az amerikai lap véleménye szerint minél előbb komoly intézkedésekre van szükség, ha el akarják kerülni a legrosszabbat. % A párizsi Figaro Smrkovskýról A Figaro prágai tudósítója a legújabb csehszlovákiai helyzet elemzésével kapcsolatban azok­kal a jelentésekkel foglalkozik, amelyek /ose/ Smrkouskýnak, a Csehszlovák Nemzetgyűlés el­nökének személye körül hazá­jában és külföldön keringenek. A tudósító szerint az elmúlt na­pokban Ismét nyugtalanság érezhető a Moldva partján, mi­vel Kadlec iskolaügyi miniszter távozása után egyre többet em­legetik Smrkovský nevét azzal összefüggésben, hogy a pro­gresszív irányzat képviselője kivál a politikai életből. A francia újságíró ezután össze­gezi azokat a szolidaritási meg­nyilvánulásokat, amelyek Smr­kovský támogatására érkeznek az ország különböző részéről. Ide sorolja például a Szlovák írószövetség elnöksége többsé­gének lemondását, a fémmun­kások szakszervezetének strájk­felhívását stb. A Figaro végül leszögezi, hogy a párt- és álla­mi vezetésben uralkodó viszo­nyok az egységet *és az egyér­telműséget tükrözik. Saigon fölött Tegnap tartotta utolsó ülését az ENSZ közgyűlés Az ENSZ-közgyűlés pénteken befejezte a leszereléssel kap­csolatos kérdések megvitatását. A plenáris ülésen elfogadott számos határozatban visszatük­röződnek a szovjet kormány memorandumában tett konkrét leszerelési javaslatok. A köz­gyűlés egyik határozatában például felszólítja a 18-as bi­zottságot, fokozza tevékenysé­gét az általános és teljes lesze­relésre vonatkozó egyezmény kidolgozásában. Egy másik ha­tározat megbízza a világ-szer­vezet főtitkárát, hogy készítsen Jelentést a vegyi és baktérium­fegyverek esetleges alkalmazá­sának következményeiről. Hatá­rozatban szólítja fel a közgyű­lés a Szovjetunió és az Egye­sült Államok kormányát, minél előbb kezdjen tárgyalásokat a nukleáris fegyvereket célba juttató stratégiai eszközök gyár­tásának korlátozásáról. A közgyűlés szavazattöbbség­gel határozatot hagyott jóvá a gyarmati országok és népek függetlenségét kimondó dekla­ráció megvalósításáról. A 14 af­roázsiai ország nevében beter­jesztett határozatban a közgyű­lés ismét leszögezi, hogy az apartheid gyakorlata, valamint a faji diszkrimináció más for­mái az emberiség elleni bűntet­tet jelentenek. Jellemző, hogy a fenti határozat ellenzőinek csoportját a fajgyűlölő Dél-afri­kai Köztársaság képviselőjével együtt az Egyesült Államok de­legátusa vezette. Egy további határozatban a közgyűlés elismeréssel nyilat­kozott a Nemzetközi Atomener­gia Ügynökség tevékenységéről, és egyhangúlag jóváhagyta a világűr békés célú felhasználá­sában való nemzetközi együtt­működésre vonatkozó határoza­tot. A Reuter angol távirati iroda összefoglaló értékelésében az ENSZ fennállása óta az egyik legunalmasabb és legkevésbé produktív ülésszaknak nevezi a közgyűlés jelenlegi 23. üléssza­kát. Az ENSZ közgyűlés tegnap este tartotta utolsó ülését. Tárgyalások az EURATOM és az ELDO jövőjéről Brüsszel—Párizs — A belga és a francia főváros pénteken a különféle nyugat-európai szervezetek pénzügyi marako­dásainak színhelye volt. Brüsszelben a Közös Piac mi­niszterei tizenötórás kemény alkudozás után az utolsó pilla­natban kompromisszumra ju­tottak, ami lehetővé teszi az EURATOM megmentését a szét­hullástól. A megbeszélések csak szom­baton hajnalban fejeződtek be. A vita arról volt, hogy Francia­ország és öt partnere mennyi pénzt fordítson az európai atomközösség céljaira. A pénzforrások amiatt apad­tak ki, mert ellentétek támad­tak a költségvetés felhaszná­lásának céljait illetően. Egyes tagállamok a maguk kutatási programjait részesítik előny­ben, mások inkább a közös programoknak tulajdonítanak nagyobb fontosságot. Párizsban szintén a jövő évi költségvetésről volt sző az Saigon — Szombatra virradó­ra a dél-vietnami fővárosban számos helyen a Nemzeti Fel­szabadítást Front vörös-kék zászlaját lengette a szél. A sza­badságharcosok a DNFF meg­alakulásának 8. évfordulója al­kalmából tűzték ki zászlajukat az amerikai agresszorok és báb­jaik központjában. Az AFP fran­cia hírügynökség jelentése sze­rint a legtöbb DNFF-zászló Sai­gon kínai negyedében, a Cfio Ionban leng. A zászlókat szom­batra virradó éjjel a partizánok tűzték ki, annak ellenére, hogy a fővárosba vezető utakat az amerikaiak szigorúan ellenőriz­ték. A dél-vietnami szabadsághar­cosok fokozódó tevékenysége Saigon közelében nyugtalansá­got váltott ki a kormánykörök­ben is. Thieu elnök azzal fenye­getőzött, amennyiben a szabad­ságharcosok folytatják támadá­saikat Saigon ellen, küldöttsége elutasítja Párizsban a tárgyalá­sok lehetőségét, A saigoni amerikai hadveze­tőség tegnap elfogadta a DNFF javaslatát, hogy karácsonykor találkozzék a két fél küldöttsé­ge és vitassák meg a három amerikai hadifogoly elbocsátá­sával kapcsolatos kérdést. Az amerikaiak és a DNFF öttagú, fegyvertelen küldöttsége de­cember 25-én a kambodzsai ha­tármenti Tal Minh városánál találkozik. Jelentések szerint a saigoni kormány csak hosszas diplomáciai tárgyalás után egyezett bele ebbe a lépésbe, jóllehet az amerikaiak koráb­ban már hangsúlyozták, hogy a találkozás amerikai részről nem jelenti a DNFF hivatalos elis­merését. Tran Buu Kiem, a Párizsban tartózkodó DNFF-küldöttség ve­zetője pénteken fogadást ren­dezett a szervezet megalakulá­sánek 8. évfordulója alkalmá­ból. A fogadáson részt vett töb­bek között Csehszlovákia és a Szovjetunió párizsi nagykövete is. A DNFF küldöttségének veze­tője kijelentette, hogy a jelen­legi saigoni kormányt egy új „békekormánnyal" kellene fel­váltani, ha azt akarjuk, hogy előrehaladás történjék a pári­zsi tárgyalásokon. Pénteken este a saigoni kor­mányzat hivatalosan is formát talált arra, hogy elfogadja a DNFF által az amerikaiak szá­mára szabott feltételeket. Mint ismeretes, a DNFF közölte, hogy a három hadifoglyot dél­vietnam-i területen, Saigontól mintegy 90 kilométerre ponto­san meghatározott és a szabad­ságharcosok zászlajával jelzett ponton fogja átadni. A hadi­foglyok átvétele tehát ezen a helyen azt jelenti, hogy az Egyesült Államok de facto elis­meri a szóbanforgó térségre vo­natkozólag a DNFF ellenőrzé­sét, és elfogadja annak felté­teleit. A saigoni kormányzat ezt a diliemmát úgy oldotta meg, hogy „engedélyt" adott a DNFF öttagú küldöttsége szá­mára, hogy úgymond „belépje­nek Dél-Vietnam területére". A DNFF által a találkozó he­lyéül kijelölt pontról szólva egyébként a nyugati hírügynök­ségek megállapítják, hogy az a DNFF ellenőrzése alatt álló körzet, amelyet az amerikaiak úgynevezett szabad bombázási övezetté nyilvánítottak. Erre a területre tehát sem amerikai, sem dél-vietnami katona nem tette lábát. A dél-vietnami kor­mányzat „engedélye" tehát nyilvánvalóan propagandamanő­ver, hiszen a szabadságharco­sok a kormányzat engedélye nélkül szabadították fel már évekkel ezelőtt ezt a körzetet. Az amerikai imperialisták há­borús bűneinek kivizsgálására alakult bizottság közleményben ismertette a december első fe­lében végrehajtott amerikai tá­madások adatait. Ebben az idő­szakban az amerikaiak fokozták a VDK elleni kémrepüléseket. Az amerikaiak ezenkívül táma­dásokat intéztek lakott terüle­tek ellen Guang, Binh, Ha Thinh, Nqhe An és Vinh Linh térségé­ben. Azzal az önkényes nyilat­kozattal, hogy az Észak-Viet­nam fölött lelőtt pilóták ki­mentésére, a mentőakciók fede­zésére minden eszközt felhasz­nálnak, az amerikaiak számos F-4 és F-105-ös típusú gépet küldtek bombázási és egyéb harci feladatokkal a VDK fölé. A közlemény részletesen fel­sorolja azt a 38 légitámadást, amelyet az amerikaiak a szó­banforgó időszakban lakott te­rületek ellen intéztek. Tizenhét falut ért támadás. A bombázá­sok következtében 85 ember meghalt, illetve megsebesült, a bizottság közleménye rámutat, hogy ezek a háborús cselekmé­nyek megcáfolják az amerikai vezető körök kijelentését, hogy békét akarnak. Ismeretlen személyek me­rényletet követtek el a szom­batra virradó éjszaka a VDK vietianei nagykövetsége ellen. Két kézigránát robbant fel a nagykövetség előtti térségben. A robbanás nem okozott sebe­sülést. A FRANCIA SZOCIALISTÁK KONGRESSZUSA ELDO vezetőinek kétnapos érte­kezletén. Ez a szervezet a nyu­gat-európai országok űrkutatá­si programjait hangolja össze. A részt vevő országok kép­viselői nem tudtak megállapod­ni a jövő évi költségvetés ösz­szegében, ezért csupán annyit határoztak el, hogy 1969-ben minden hónapban összeadják az éppen szükséges pénzt, de az egész évi kiadások nem ha­ladhatják meg az ideit. Párizs — A Párizs melletti Puteaux-ban pénteken megnyílt a Francia Szocialista Párt rend­kívüli kongresszusa. A kong­resszusnak döntenie kell a párt és a Demokrata Szocialis­ta Baloldali Szövetség jövőjé­ről, és a már ismert tervek alapján a Mitterrand köré tö­mörült . köztársasági intézmé­nyek konvenciójával való egye­sülés útján egy új Szociálde­mokrata Párt alakításáról. A kongresszuson ebben a kérdés­ben három javaslatról vitatkoz­nak a küldöttek: a Gaston Def­fere marseille-l polgármestert támogató szervezetek által be­nyújtott javaslat az új pártnak minél előbbi, lehetőleg már ja­nuárban való megalakítását irányozza elő, és azt kívánja, hogy az új párt élére teljesen új emberekből állítsanak veze­tőséget. A vasárnap befejeződő kong­resszus pénteki első napján azonban még nem ezekről a kérdésekről tárgyaltak. A fel­szólalók többsége a Francia Kommunista Párttal való kap­csolatokkal és a csehszlovákiai eseményekkel foglalkozott. A Humanité a kongresszus első napi vitája alapján megál­lapítja, hogy egyes szocialista vezetők a vita tanúsága szerint nem hívei a baloldal igazi egy­ségének. Baloldali politikát folytatni a kommunisták nél­kül csak üres szóbeszéd. Felbocsátották az Apolló 8-at (Folytatás az 1. oldalról) űrhajó a Hold körüli pályára tér, majd pedig visszafelé el­hagyja ezt a pályát, s végül pe­dig, amikor visszatér a Földre. Az Apollo 8. a tervek szerint Katasztrofális árvizek Jugoszláviában Belgrád — Szarajevói jelen­tés szerint Bosznia Hercegovi­nában 20 útvonalon szünetel a forgalom, mert a hirtelen ol­vadás következtében az utak víz alá kerültek. A Dobajmag­laj-Zenica közötti úton a víz magassága helyenként eléri a két és fél métert. Banja-Lukából érkezett hírek szerint óránként 110 kilométe­res sebességei száguldó szélvi­har tombolt ebben a városban. és kb. 500 háztetőt sodort el. Tuzlából jelentik, hogy a kör­nyék lakosságát az elmúlt éjjel az ágyból ugratta ki az árvíz, amely nagy erővel tört e bosz­niai városkára. Titográdból érkezett hírek szerint Montenegro egész terü­letén esik, és a megáradt Mora­csa folyó elsodorta a vukováci függőhidat. Cettnjéből eddig 80 családot telepítettek ki a víz alá került lakóházakból. 110 kilométernyire közelíti meg és tízszer megkerüli a Holdat. A programot lépésről lépésre hajtják végre, azaz, minden na­gyobb manőver előtt döntenek arról, hogy az Apollo 8-at ne irányítsák-e vissza a Földre. Heinz Kamminski, a bochumi csillagvizsgáló igazgatója pén­teken bejelentette, hogy intéze­te nem tesz közzé olyan ada­tokat, amelyeket az Apollo 8. űrhajó sugároz majd Hold kö­rüli útja során. Az Amerikai Űr­hajózási Hivatal, a NASA en­gedélyt adott arra, hogy a hul­lámterjedés kérdéseinek tanul­mányozása céljából az intézet munkatársai lehallgassák az űr­hajó rádióadásait, viszont fel­szólította az intézetet, hogy az így nyert adatokat ne tegye közzé. JÁN MARKO, a Szlovák Nem­zeti Tanács elnökhelyettese tegnap szlovák tudósok és szakemberek csoportjával. Le­ningrádba érkezett. A szlovák küldöttséget az Állami Tudomá­nyos és Technikai Bizottság hívta meg a Szovjetunióba. GOWON, a nigériai szövetsé­gi kormány vezetője fegyver­szünetet rendelt el december 24—25-re. ROMÁBAN több mint 5000 diák tüntetett tiltakozva a ja­vasolt iskolareform és a rend­őrbeavatkozások ellen. Több diák megsebesült, ZO-at letar­tóztattak. KÁDÁR JÁNOS, az MSZMP Központi Bizottságának első tit­kára fogadta Hoang Luongot, a VDK budapesti nagykövetét. A vietnami nagykövet tájékoz­tatta Kádárt a vietnami hely­zetről. JOHNSON elnök, aki harma­dik napja fekszik kórházban, az orvosok tanácsára kórház­ban maradt annak ellenére, hogy állapota megjavult. Az Egyesült Államokban egyébként tovább terjed az influenzajár­vány. December 8—14 között 703 szejnély halt meg influenza következtében. CARLOS HUGÓ herceget, a spanyol trón egyik várományo­sát tegnap nemkívánatos poli­tikai tevékenység miatt kiutasí­tották az országból. AZ EGYESÜLT ÁLLAMOK nyugati partján kb. 75 000 ki­kötői munkás lépett (sztrájkba. Űj kollektív szerződést, a bérek emelését és a munkakörülmé­nyek megjavítását követelik. BUENOS AIRES legszegé­nyebb negyedeinek 21 katolikus papja tegnap a kormány szék­háza előtt tüntetett. A kormány szociális politikája ellen tilta­koztak. HÁROM perui partizánt, akik 1965-ben részt vettek egy kato­nai egység megtámadásában, 25 évi börtönbüntetésre ítéltek. STOCKHOLMBAN 5000 főnyi tömeg vonult az amerikai nagy­követség elé, a DNFF évfordu­lója alkalmából. A tüntetők ha­tározatot adtak át a nagykövet­ségnek, s ebben az ellen tilta­koznak, hogy az amerikaiak kí­nozzák a foglyokat, vegyi fegy­vereket használnak, és támad­ják a polgári lakosságot. NIXON megválasztott ameri­kai elnök a floridai Key Visayn­ben 128 000 dollárért házat vá­sárolt, hogy „kis Fehér Házat" rendezzen be. CEAUSESCU fogadta az SZKP moszkvai városi bizottságának küldöttségét, melyet Promisz­lov, a moszkvai szovjet végre­hajtó bizottságának elnöke ve­zet. ANDREJ GROMIKO szovjet külügyminiszter tegnap rövid baráti látogatásra Kairóba ér­kezett. A BRAZÍLIAI hatóságok pén­teken úgy döntöttek, hogy meg­szüntetik a külföldi hírügynök­ségek előzetes cenzúráját, ame­lyet egy héttel korábban a puccsra emlékeztető politikai fejleményekkel kapcsolatban rendelt el Tavares tábornok. A JAPÁNBAN állomásozó amerikai csapatok parancsnok­sága kénytelen volt bejelenteni, hogy lemond a Tatikawa légitá­maszpont kibővítésének tervé­ről. Az amerikai légierő pa­rancsnoksága követelte Suna­gava környéki települések ki­sajátítását a támaszpont építé­sére, de a lakosság földjeinek védelmére kelt. Az elszánt harc eredményeképpen az amerikai parancsnokság kénytelen volt elállni tervétől. 19B8-BAN jelentősen emelke­dett a fehér telepesek beván­dorlása Rhodesiába. Ma az or­szágban egy európaira 18 afri­kai esik. A bevándoroltaknak köszönhető, hogy a rhodesiai nemzeti jövedelem 10 millió font sterlinggel emelkedett. PÁRIZSBAN Üjévtől drágább lesz az élet. A francia főváros lakosai 26,5 százalékkal maga­sabb adót fognak fizetni. KENNETH KAUNDA, az újra megválasztott zambiai elnök szombaton letette hivatali es­küjét. Az általános'választáso­kon pártja, az Egységes Nem­zeti Függetlenségi Párt többsé­get szerzett a nemzetgyűlésben: a nem végleges adatok szerint a 75 mandátum közül már 45­öt magáénak mondhat.

Next

/
Thumbnails
Contents