Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-20 / 351. szám, péntek

A föderatív rendezéssel összefüggő intézkedések PETER COLOTKA MINISZTERELNÖK-HELYETTES BESZÁMOLÓJA A NEMZETGYŰLÉSBEN Peter Colotka miniszterelnökhelyettes a Nemzetgyűlés tegnapi illésén hangoztatta, hogy a megvitatásra kerülő törvényjavaslatok jóváhagyása jelentősen hozzájárul a csehszlovák föderációról szóló alkotmánytörvény végrehajtásához, nemkülönben ahhoz is, hogy már a jövő év elején megvalósulhasson köztársaságunk föderatív átszervezése. Ezt követve felsorolta az említett lényegbevágó törvényjavaslatokat, amelyek a következők: a kormány alkotmánytörvény-javaslata a szövetségi minisztériumok és bizottságok létesítéséről, törvényjavaslat a szövetségi bizottságok létesítéséről, az ország föderatív rendezésével összefüggő egyes intézkedésekről szóló törvény, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak közrendészeti és közbiztonsági hatásköréről szóló törvény, a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak a sajtóval és más tömegtájékoztatási eszközökkel kapcsolatos hatásköréről szóló törvény stb. A kormány a szóbanforgó törvényeket előterjesztve teljesíti egyrészt a CSKP akcióprogramja alapján ráháruló feladatokat, másrészt eleget tesz a kormány < programnyilatkozatában feltüntetett kötelességeinek is. A kormány az említett törvények előkészítése folyamán elsősorban azt tartoŕta szem előtt, hogy félreérthetetlenül s pontosan kijelölje a szövetségi szervek jog- és hatáskörét, nemkülönben felelősségét is. Gondoskodott arról is, hogy a többi ügyekben a két köztársaság legyen illetékes, és a két nemzeti kormány képviselői teljesen egyenjogúan járulhassanak hozzá a szövetségi kormány politikai irányvonalának kitűzéséhez és politikájának megvalósításához. Az előterjesztett javaslatok törvénybeiktatása egyrészt a föderatív központi közigazgatási szervek alkotmányos létesítésének alapvető feltétele, másrészt azért is szükséges, hogy a köztársasági elnök kinevezhesse a föderáció legfelsőbb államhatalmi végrehajtó szervét — a Csehszlovák Szocialista Köztársaság kormányát. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak a közrendre és a közbiztonságra vonatkozó hatásköréről szóló törvény értelmében sor kerül a nemzetbiztonsági testület felépítésének, irányításának módosítására. Ez a fegyveres testület eddig egységesen volt megszervezve, de irányításuk a jövőben a két köztársaság hatáskörébe fog tartozni. E célból két Nemzeti Belügyminisztérium létesül. Az állambiztonsági testület egyes alakulatai azonban ezentúl ls a föderáció hatáskörébe tartoznak. A Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak a sajtóval s egyéb tömegtájékoztatási eszközökkel kapcsolatos hatásköréről szólö törvény értelmében az említettekkel összefüggő ügyekben, főleg az Irányításra a két nemzeti köztársaság szervei lesznek illetékesek. Nyilvánvaló tehát, hogy a két köztársaságban külön sajtőés tájékoztatásügyi szervek létesülnek. A sajtó, a rádió és a televízió tevékenységének azonban ahboz az elvhez kell igazodnia, hogy belföldi küldetésén kívül mindenkor kellő összhangban legyen a Csehszlovák Szocialista Köztársaság külpolitikai érdekeivel. Ezért központi szervként, szövetségi sajtó- és tájékoztatásügyi bizottság létesül. Feltétlenül szükséges ugyanis olyan kollektív szerv létesítése, amelynek tevékenysége megoszlik az államszövetség képviselői, a sajtó, a rádió, a televízié s a többi tömegtájékoztatási eszköz képviselői között. Ezt az elgondolást a Cseh és a Szlovák Újságíró Szövetség is teljes egészében támogatja. Magától értetődő azonban, hogy nemcsak a két köztársaság, hanem az államszövetség is létesíthet tömegtájékoztatási szervezeteket. Ez elsősorban a Csehszlovák Sajtóirodára s a rádió külföldi adásaira vonatkozik. A szövetségi kormány s az említett szervezetek közötti kapcsolat fenntartására ugyancsak a szövetségi sajtó és tájékoztatásügyi szerv lesz illetékes. A miniszterelnök-helyettes azonban hangsúlyozta, hogy az illetékes szövetségi szerv s a két köztársasági szerv közötti kapcsolatok nem alapszanak a fölérendeltség, illetve az alárendeltség elvén. Colotka professzor beszámolója további részében a szövetségi s a nemzeti minisztériumok létesítéséről és illetékességéről tájékoztatta a Nemzetgyűlést, majd ismertette a Nemzetgyűlés bizottságainak egyes javaslatait. A szövetségi egészségügyi bizottság létesítésére tett javaslattal kapcsolatban bejelentette, bogy a kormány nem tartja feltétlenül szükségesnek e bizottság létesítését márcsak azért sem, mert a föderációról szóló alkotmánytörvény szerint a Csehszlovák Szocialista Köztársaságnak nincs erre vonatkozó illetékessége Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szövetségi szervek a jövőben egyáltalában nem foglalkoznak egészségügyi problémákkal, vagypedig nem lenne szükséges a két nemzeti köztársaság egészségügyi szervei tevékenységének egybehangolása. Hasonló problémák merülnek fel a két köztársaság kizárólagos hatáskörébe tartozó közoktatás és a közművelődés terén stb. is. A szükséges egységes megoldások alapjául azonban többek között a szövetségi gazdasági terv és költségvetés szolgálhat a jövőben. Ami pedig a külföldi kapcsolatokat pl. nemzetközi szerződések és egyezmények megkötését, a nemzetközi szervezeteken belül vállalt feladatok teljesítését és hasonlókat illeti, az ezzel összefüggő teendőkre a Szövetségi Külügyminisztérium illetékes, természetesen mindenkor meg kell egyeznie a köztársasági szervekkel. Remélhető, hogy az illetékes köztársasági minisztériumok felveszik egymással a kapcsolatokat és tevékenységük összehangolása céljából állandó szerveket, illetve tanácsokat létesítenek. Célszerű lenne pl., hogy az egészségüggyel kapcsolatban kizárólag föderatív jellegű feladatok megoldására nem egy újabb szövetségi szerv, hanem a Munka- és Szociálisügyi Minisztérium legyen Illetékes. A kormány ezért elhatározta, hogy az említett értelemben módosítja a minisztériumok és a szövetségi bizottságok illetékességére vonatkozó törvényjavaslatot. A szövetségi bizottságokról szóló törvényjavaslat többek között arra utal, hogy a szóban forgó bizottságok paritásosan a két köztársaság képviselőiből létesülnek. Igy mind a két nemzeti politikai terület egyenjogúan befolyásolhatja bizonyos ágazatok irányítását. A szövetségi bizottságok s az eddigi állami bizottságok, illetve kormánybizottságok abban különböznek egymástól, bogy ezentúl csak egy kollektív szerv rendelkezik az adott hatás- és jogkörrel, s fesz illetékes a döntésekre. A szövetségi bizottságok apparátusának illetékessége nem lesz azonos a minisztériumok szakosztályainak illetékességével. Az állam föderatív átszervezésével kapcsolatos egyes intézkedésekre vonatkozó törvényjavaslat bizonyos szövetségi hivatalokra is kiterjed, illetve azokra, amelyeknek élén nem állhat a kormány valamelyik tagja. Ilyen hivatalok a Szabadalmi és Találmányügyi Hivatal, a Szabvány és Mértékügyi Hivatal, a Csehszlovák Állami Bank és más intézmények. Tekintettel arra, hogy szövetségi igazságügyminisztérium sem létesül, feltétlenül meg kellett oldani a katonai bíróságok s a Legfelsőbb Bíróság igazgatásának kérdését. A kormány többször tárgyalt ezekről a kérdésekről s azt javasolja, hogy a katonai bíróságok igazgatására a Nemzetvédelmi Minisztérium közigazgatási szerve legyen illetékes, a' Legfelsőbb Bíróság polgári ügyekben Illetékes részét pedig a Legfelsőbb Bíróság elnöke irányítsa. A miniszterelnök-helyettes megjegyezte, hogy ezek az intézkedések, nemkülönben az állami döntőbíráskodásra vonatkozók is csak ideiglenes jellegűek. Már folyamatban van a bíróságokra s az állami ügyészségre vonatkozó alkotmánytörvény-javaslat előkészítése. Colotka professzor, miniszterelnök-helyettes beszámolója végén jóváhagyásra ajánlotta az előterjesztett törvényjavaslatokat és megjegyezte, hogy ez a föderatív állam szervei sikeres tevékenységének alapvető feltétele. Kis haszon nem haszon? Fényűzés-e a nemzeti hagyományok ápolása? művészet és külkereskedelem A DETVA kisipari termelő szövetkezet egy kb. nyolcvan évvel ezelőtt megalakult és a szlovák népművészeti háziipart egybefogó tömörülés utódja. Termelési profiljának egyik jellégzetes különlegessége, hogy minden gyártmányát népművészeti motívumokkal díszíti és nem gépesítésre, hanem kézi megmunkálásra törekszik. Nyolcszáz dolgozója közül 200 hímzőnő bedolgozó, és ezek Szlovákia falvaiban őrzik az ősanyáktól örökölt hímzést technikát, az olyan — általában feledésbe ment — hagyományokat, mint a trakovícel rátétes díszítés, a toledo stb. Szebbnél szebb asztalterítők és asztalkendők kerülnek kl a kis falusi házakból és várnak vevőkre. A szövetkezet gyártmánytervében azonban legfontosabb a bőrdíszipar, a konfekció és a gyermekjátékok előállítása. A bőrdíszművesek műhelyében kézzel égetik a népi motívumokat a megmunkálásra készülő darabokba, a konfekciős tervezők negyedévenként 50—70 modellt mutatnak be a nagykereskedelemnek, a hulladékból pedig gyermekjátékokat, emléktárgyakat, csecsebecséket készítenek. Mindebből látható, hogy a szövetkezet sokrétű, népművészeti szempontból is hasznos tevékenységet folytat, megérdemelné a támogatást, a buzdítást nemcsak erkölcsileg, hanem anyagilag is. A VALÖSÁG azonban elszomorító. Nem óhajtom figyelmen kívül hagyni népgazdaságunk érdekeit, tudom, hogy az adó az állami költségvetés egyik legfontosabb bevételi forrása, de túlzottan merevnek tartom a pénzügyi hatóságoknak azt a véleményét, hogy aki „népművészeti gyártmányt akar — az fizesse meg!" Túlzásnak tartom a szövetkezet gyártmányaira kirótt 5—30 százalékos adót. Miért? Elsősorban azért, mert a világ. egyetlen haladó országában sem sorolják a népművészeti alkotásokat a luxuscikkek árucsoportjába. Ez — sajnos — hazai specialitás. Ebből ered a fényűzési adókulcs, amelynek következtében a gyártmányok kiskereskedelmi ára a dolgozók többsége számára megfizethetetlen. Mert valljuk be, hiába szeretnénk egy olyan asztalterítőt, amit 100 órás munkával díszített egy Néphímzőnő — ha ez a terítő 850 koronába kerüli Inkább lemondunk róla. Így azután a belföldi piac sem felvevőképes, nem azért (ezt ismét hangsúlyozni kell), mert nincs meg a szép igénye, hanem azért, mert a 30 százalékos adóval duzzasztott önköltség lehetetlenné teszi a kedvező árkalkulációt, azt, hogy a szövetkezet gyártmányait mindenki megvásárolhassa, aki szereti, értékeli a folklór hagyományait. TUDJUK, hogy még a legelmaradottabb polinéziai népek is jelentős nyereséghez jutnak népművészeti alkotásaik révén. A kereskedelmet úgyszólván alig ismerik, de ezeket a gyártmányokat „exportálják". Tudjuk, hogy a nyugati országok lakói szeretik a népi motívumokkal megmunkált lakberendezési tárgyakat, ruhaneműket, népviseletbe öltöztetett babákat, faragványokat, subákat, pásztorbotokat, szóval mindazt, ami érdekes és hatásos ellentétben áll a modern vonalú bútorokkal. A szerzett értesülések alapján nyugodtan állíthatom, hogy a szlovákiai népművészeti gyártmányok világviszonylatban is a piaci mezőny élén haladhatnának. Ezt bizonyltja, hogy a külkereskedelmi kirendeltségeknek, kulturális központoknak megküldött mintadarabokat egy-két óra alatt szétkapkodják. KÜLKERESKEDELMÜNK azonban nem képes rugalmasan, gyorsan reagálni a külföldi piac Igényeire. A Detva eddig már több külkereskedelmi vállalattal kísérletezett, Pažitnay Juraj mérnök, a szövetkezet alelnöke mégis fanyar mosollyal jelentette ki, hogy egyik partner sem vette fel exportjegyzékére tartósan a szövetkezet gyártmányait. Tudom, hogy tízezer gépkocsit, vagy ötezer traktort exportálni nagyobb üzlet, nagyobb haszon. Ha népgazdasági szempontból fontosnak tartjuk, hogy a csehszlovák polgárok nyugati országokban élő rokonai öt-tíz dolláros ajándékai számára reprezentatív eladóhelyeket tartsunk fenn, akkor még fontosabb lenne, ha piacot teremtenénk a szlovákiai népművészeti gyártmányoknak. Ez ugyanis nem csupán öt-tíz dolláros devizanyereséget jelentene, hanem népművészeti hagyományaink jóhírét is öregbíthetné. PÉTERFI GYULA KIFIZETÖDIK-E? Karácsony hete a disznótorok ideje, s ilyenkor furcsa nosztalgiák fogják el az embert. Ugyan hol tartanak manapság becsületes, igazi disznótort? Robog, robog a kocsi, s én gyermekkoromra gondolok. Nem akadt család a falunkban, mely ne ölt volna legalább egy malacot, de igenis volt sok olyan család, hogy kettőt-hármat is öit. És nem csak a parasztok. A munkásemberek, vasutasok, tanítók kishivatalnokok. Mindenki ölt. Vagy karácsony hetében, vagy vízkereszt előtt. Aki nem ölt, már igen szegény embernek számított, ölt az is, akinek megtermett a belevaló, és ölt az is, akinél nem termett egy cső kukorica, egy szem árpa se. Akinek nem termett, egyszerűen megvásárolta, mert kifizetődött. Kifizetődött, de meddig? Emlékszem, 1940-ben öltünk utoljára. Ettől kezdődően a takarmányra szükséges összeg meghaladta a család lehetőségeit. A háború véget vetett a karácsonyheti és vízkereszt előtti idillnek. Aztán véget ért a háború, de utána sem fizetődött ki a malactartás. A dara, árpa kukorica többe került, mint a hús és a zsír, amit egy hízótól elvárhat az ember. Akinek meg nem termett, azt mondta, nem érdemes vesződni vele. S bekövetkezett az idö, hogy a csibével, kacsával, libával sem volt érdemes vesződni. Baromfit, malacot csak az nevelt, akinek tagföldje volt és természetbeni juttatása a szövetkezetben. Egyre több lett az olyan család, aki a hentesboltokra szorult. S akkor egy különös fejlődés állt be. Emlékszem, hogy volt a falunkban két, három, sőt egyszerre négy hentes is. Mindegyik jól megélt a szakmájából. Naponta — kétnaponként vágtak egy malacot, hetenként egy-két borjút vagy üszőt. Mindig friss húst mértek. Kitűnő szalonnát, kalbászt, hurkát, disznósajtot készítettek. Egyszer csak azt vettük észre, hogy nincs már a faluban csak egyetlen árva hentes, egyetlen hentesbolt, s a füstölt áruval együtt összesen ötven, hetven kilogramm húst kap a falu. A vonatozó munkások Pozsonyban vették meg a hétköznapokra és vasárnapokra szükséges húst. A felvásárló üzem a városba hordta, a falusiak kétszeres áron visszahordták. Ezt is átvészeltük. Van hús, amennyit csak akarsz. A vágóhidak alig győzik átvenni a felvásárolt állatokat. Készítenek disznósajtot, hurkát, kalbászt, véreshurkát is. A mezőgazdaság végkép áttért a nagyüzemi gazdálkodásra. A húsipari üzemek a nagyipari termelésre. Látszólag minden rendben volna, és mégis ... A húst, ha hús, nem lehet elrontani. A jó anyatermészet gondoskodik arról, hogy a sertéshús sertéshús, a marhahús pedig marhahús maradjon. De hurkát, kolbászt, véreshurkát, disznósajtot nem mer venni a feleségem. Ez a kitűnő nagyipar nem tud bánni a fűszerrel. Annyit sem tud, mint a legegyszerűbb falusi gazdasszony. Elsikkasztotta az ételek ízét, savát, borsát. ÜJ KEZDEMÉNYEZÉS Emlékszem, néhány éve épp ezen az úton robogtunk. Pozsonytól Nyitra felé. Túl Szereden, jóval Pata mögött akkoriban épült egy szövetkezeti csárda. Eleinte olyan volt, mint egy mesebeli házikó. Valóságos idill. Színesre festett falai, tornáca, az udvar, zöldre festett vaskerítése meszsziről csábította az autósokat. A takaros tiszta helyiségben fehéren terített asztalok várták a vendégeket, s az étlap csupa disznótoros ételt kínált. Kész meglepetés annak, aki sokat utazik, s előre ismeri a vendéglátóipari üzemek étlapját. Tudja, hogy a húst öt-hatféleképpen készítik: kirántják,' fasírozzák, párolják, pörköltként tálalják, főzik, vagy sütik, s hozzá burgonyát, rizst, vagy zsemlyegombócot adnak és nyakon öntik valami ízetlen mártás félével. A kis szövetkezeti csárda hamisítatlan hazai, falusi ízekkel hódította meg az utasokat, s mivel a földművesszövetkezet saját terményeit és termékeit dolgozta és árusította benne, meglepően olcsó volt az ételek ára. Tavaly megint csak erre vitt el utam. A falfestés színei megfakultak. Az eredetileg fehér vászonterítőket szakadozó, ócska műanyagterítőkkel cserélték fel. Falusi menyecske helyett szabványöltözetbe bújtatott, unatkozó pincér szolgált fel most a csárdában. A disznótoros ételeknek már csak a neve emlékeztetett a disznótorra. Éppen olyan rossz, Ízetlen volt minden, mint bármelyik más ócska vendéglőben. Az ételek ára is erősen felszökött. — Mi történt magukkal? — kérdeztem a pincért. — Semmi különös. Besoroltak bennünket a vendéglőipari üzemek közé. Kategorizáltak. Megadóztattak, épp úgy mint a többi vendéglátőipari üzemet. Azóta nem fizetődik ki a csárda. Furcsa érzés fogott el, és még furcsább gondolataim támadtak. Mi az, hogy kifizetődik, vagy nem fizetődik ki? És kinek fizetődik ki, vagy kinek nem fizetődik ki? Emlékszem falumbeli egyszerű parasztasszonyokra, és parasztemberekre. Gyakran éltek ezzel a szóval, de sose húzódott meg mögötte valami pontosan kiszámított üzleti kalkuláció. Annyira nem, hogy kitűnő gazdasszonyok hatvan, hetven éves korukban sem tudják pontosan összeadni, fölmérni, hogy egy-egy sertés hizlalására, vagy egy csibe, kacsa, lúd felnevelésére mennyi takarmány kell, s hogy ez a takarmány mibe kerül. Ismerték ugyan a gazdaságosság fogalmát, takarékoskodtak, gyűjtöttek, fogukhoz verték a garast, de nem kalkuláltak. Ha sertéshizlalásról volt szó, vagy baromfinevelésről, azt mondták: — A terményt ne számold, mert az megterem, a fáradságot és vesződséget se számold, mert az vele Jár. Mégis felneveltek rengeteg baromfit, sok-sok malacot, üszőt, tehenet, ugyanakkor népes családot neveltek, és sose kérdezték, hogy a család kifizetődik-e? Valóban! Kifizetődik-e a család? Kifizetődik-e én magamnak? Ebben a csárdában tudtak főzni kiváló disznótoros ételeket, s mivel megadóztatták őket és nem fizetődik ki, hát rossz ételeket főznek. Szabad-e úgy gazdaságosnak lenni, hogy a meglevő emberi képességeket megsemmisítsük, értelmetlenné, hiábavalóvá avassuk? Nem álltunk meg a patai csárdánál. De Üjlakon az éhség bekényszerített bennünket a helyi vendéglőbe. Az étlapon csak kétféle étel volt feltüntetve, valami levesféle, és házi kolbász. A kocsivezető szeme felcsillant: — Együnk házi kolbászt. — Jól van, együnk házi kolbászt. Megrendeltük, de nem ettük meg. Rágós, rosszul őrölt hússal, zsíros szalonnadarabokkal töltötték meg a belet. Csak a neve volt házi kolbász. A pincérlány azt mondta, a hentestől szerezték be, de nem ő csinálta, úgy szállítják neki, készen. Már nem emlékszem honnan, talán Nyitráról. ^^ Szóval gyári készítmény. De miért házi kolbász a neve? A KULACS 19B

8' XII. Karácsonyheti nosztalgiámnak engedve tértem be Duna- gm szerdahelyen a Kulacsba. A Kulacs messze földön Ismert, hl-