Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-20 / 351. szám, péntek

Rohamosan fejlődik Zsolna déli és keleti peremén új lakónegyedek. 552 ágyas űj szálló épül a központban. 1973-tól újabb 1200 nő jut munkalehetőséghez. Jövőre átadják a 600 gépkocsit befogadó garázst Zsolna képe az utóbbi években nagyon megváltozott, különösen a város központjától délre eső új lakótelepek révén. . 1954 óta hat új lakóteleppel bővült a város, két lakótelep pedig most épül.. Eddig mintegy 18 500 lakos költözött be az új városnegyed korszerű házaiba, a már épülő két lakótelep pedig további kb. 4500 lakosnak biztosít majd otthont. A város keleti peremén is megkezdték egy hatalmas lakótelep építését, amelynek 1980-ig (ekkora készül el) mintegy 25—28 ezer lakosa lesz. A VNB építésügyi osztályán megtudtuk, hogy a város történelmi központjában bizonyos épületeket lebontanak, és helyükbe új házakat építenek. A már megkezdett építkezések közül kiemelkedik az új főiskola kollégiumának épülete, amelyben 1970-től 3400 diákot helyeznek el. Az iskola 1980-ra épül fel. Jövőre hozzáfognak egy Prior áruház építéséhez is, s ezt 1972-ben adják át majd a rendeltetésének. Ugyandsak jövőre tervezik a város legnagyobb (552 ágyas) szállodája építésének megkezdését — 22 millió koronás beruházással. Az ipari létesítmények közül a púchovl Makyta n. v. Zsolnán felépítendő üzemének terve figyelemreméltó. Az 1973-ra elkészülő üzem (varroda) 1200 nő alkalmaztatását teszi majd lehetővé. Bővítik a vasúti pályaudvart is, mégpedig egy teherforgalmi állomással. Végül említsük meg azt az építkezést is, amelyhez hasonlóval egyelőre más városunk eddig még nem büszkélkedhet: a hatszintes személyautó-garázs építését. A jövőre átadásra kerülő garázs acélkonstrukció, melynek földszintjén autószervizt rendeznek be. A 600 autó befogadóképességű garázs nem szövetkezeti, hanem a VNB építteti, és a kocsitulajdonosoknak évi bérért adja ki. —fü— Meg kellene teremfeni a piaci egyensúlyt A belkereskedelem kilátásai az elkövetkező időszakban (CSTK) — A belkereskedelmi szakágazati igazgatóság dolgozói beszélgetést folytattak az újságírókkal a belkereskedelem, illetve az élelmiszerellátás terén uralkodó kedvezőtlen helyzetről. Megállapították, hogy november végéig a tavalyi forgalmat 2,1 milliárd korona értékkel meghaladó élelmiszer-mennyiséget adtak el. Nehézségek főleg a sertéshús, a rizs, a só, a gyufa, a kakaó és a csokoládé-készítmények iránti igény kielégítésében mutatkoznak. Továbbra is viszonylag több liszt, cukor, hUvelyesek és tésztakészítmények kerülnek eladásra. A helyzet további alakulását illetően a kilátások nem egyértelműen biztatóak. Átmenetileg több sertéshús kerül az üzletekbe, de a szállítmányok a jövő év elején sem lépik túl az igényelt menynyiség harminc százalékát. A hazai piaccal szemben elsősorban a szlovákiai gyufagyártó vállalatok adósak. Sóból elegendő készletek állnak rendelkezésre, súlyos problémát jelent azonban a gyors szállítás. Bizonyos, már fölösleget jelentő, főleg Szlovákiában eladásra kerülő sószállítmányok érkeznek Lengyelországból, Romániából és az NDK-ból. Valószínű, hogy az ellátás körül 1969 első negyedében a részleges fogyatékosságok ellenére sem lesznek nagyabb bajok. Pl. az élelmiszerbehozataira előirányzott jövő évi eszközök egynegyedét már most kiutalták. Az élelmiszerüzletekre az elkövetkező időszakban az a feladat vár, hogy fokozatosan feltöltsék árukészleteiket és megteremtsék az 1968-as év elejét jellemző állapotokhoz hasonló piaci egyensúlyt. Ez elsősorban az élelmiszeripari termelőktől függ, akiknek elsősorban a belső piac igényeinek a kielégítésére kellene törekedniük. Az állami élelmiszerkereskedelem fennállása 20. évfordulójával lezárult az év győztes élelmiszeripari termékéért folyó verseny első évfolyama. Az értékeléskor csak a piaci újdonságok jöhetnek számba. A bejelentett 237 termék közül csak 87 felelt meg a versenyfeltételeknek. Közülük a legjobbak „Az arany és ezüst merkúr" megjelölést kapták. 1968. I. 20. res borozó, ahová az emberek nem is annyira borozni járnak, mint Inkább disznótoros ebédre-vacsorára. A Kulacs az egyetlen hely, ahol a disznótoros ételeknek valóban hamisítatlan házi illatuk, izük van. A Kulacs is szövetkezeti vállalat. Nem is egy szövetkezeté, hanem négy szövetkezet tulajdona. Papírjain a dióspatonyi EFSZ pecsétje látható. Odaütik a levelek, okmányok, számlák alá, de Istenigazában még három szövetkezetre támaszkodik: a nyárasdira, a felsőpatonyira, és a hódosira. Marták László, a pincér azt mondja, Hódoson sütik a jó házi kenyeret. Minden reggel 200—300 kilogramm kenyeret szállítanak be az üzembe. Nyárasdon csinálják a házi kolbászt, disznósajtot, meg a hurkát. A bort Felsőpatonyről szállítják. A dióspatonyi is jócskán hozzájárul a borozó és étterem ellátásához. A csalamádé, uborka, salátafélék ls a szövetkezetek terményeiből készülnek, és szövetkezetek készítik el azokat. Nyárasdon négy ember dolgozik a hentes szakmában. Árpi bácsi, csak per Arpibácsi ismerik őt — készíti a nagyszerű kolbászt és a többi „disznóságot". Egész kis vágóhidat rendeztek be a szövetkezetben. Van egy ötezer és egy ezerkétszáz literes hűtőtartályuk, húsdarálójuk, meg minden, ami kell hozzá. Naponta két, három sertést vágnak, s föl ls dolgozzák. Ellátják nemcsak a Kulacsot, de a mezőgazdasági terményfeleslegeket árusító boltot is, sőt Brünnben is van egy boltjuk. A kolbász valóban kitűnő. Annak idején otthon se csináltunk jobbat. Falatozom, s közben arra gondolok, hogy miér; fizetődik ki az egyik helyen jó ételt főzni, a másikon meg miért nem fizetődik ki? öt korona hatvan fillérbe kerül egy adag és tormát is adnak hozzá. Alig néhány fillérrel drágább a virslinél, pedig sokkal jobb annál. Merem állítani, a csabainál is jobb. Két évtizede járom az országot. Aki sokat utazik, rászorul a vendéglátó Iparra. Nos a két évtized alatt furcsa meggyőződés alakult ki bennem: a vendéglátó ipari üzemek nemcsak arra valók, hogy a magamfajta halandó bennük éhét, szomját elverje, főleg arra jók, hogy az embert az akkumuláció, azaz felhalmozás tárgyává tegyék. Magyarul ez annyit jelent, hogy a felszolgált ételek és szolgálatok áránál jóval többet fizessen értük. Minthogy egyáltalán nincs beleszólásom abba, mit — Illetve milyen minőségű ételt szolgálnak fel, és mennyit fizetek érte, állandósult bennem a kiszolgáltatottság érzése. A Kulacs egyike azoknak a ritka helyeknek, ahol úgy érzi az ember, nincs kiszolgáltatva, hanem kiszolgálják, s a felszolgált étel ára arányban van annak minőségével és mennyiségével is. Újabb keletű gazdaságtani szakterminussal élve — ezt nevezik hatékonyságnak. SZELlD MENTEGETÖDZÉS Senki se higgye, hogy mivel az ételek áráról, mennyiségéről és minőségéről okoskodom; nem is jár más az eszemben, csak a gyomrom. Nem vagyok valami nagy étkű ember; olykor pedig úgy belefeledkezem sokféle tennivalómba, hogy eszembe se jut a reggeli, vagy éppenséggel megfeledkezem az ebéd idejéről. Dehát mégis: komoly dolog az étel. Az őskori és ókori népek még isteneiknek is étel- és italáldozatot mutattak be. A mai keresztények és keresztyének istentisztelete is tulajdonképpen étel- és italáldozat. A magyar nyelv az étel és élet szót azonos hangokból rakja össze. Annyira azonos hangokból, hogy olykor a szavakat is felcseréli. A parasztember, ha szépen akarja mondani, hogy jó volt a búzatermése, azt mondja: megtermett az élet. A malacnak is gyakran — nem-, takarmányt, darát, vagy kukoricát, hanem életet vet. Érthető, hogy a társadalmi munkamegosztás, szocialista árutermelés következtében egyre gyakrabban merül fel a termelés gazdaságosságának kérdése. Azért mégis csak vigyázzunk. Az élelmiszer áraknak és a vendéglői áraknak rendkívül sok köze van a népegészségügyhöz, családfenntartáshoz, szóval az élethez. S végül is minden termelésnek és a bővített termelésnek is egyetlen célja van: az élet újratermelése. A szigorúan vett gazdasági és gazdaságossági szempontok egy nap odavezethetnek, hogy mindent megkérdőjelezünk: kifizetődik-e? Dehát van-e értelme annak a kérdésnek: kifize-^. tődik-e az élet? BABI TIBOR Prágai levél <l&empéá&eá, hatáwvdefi tanifája matt • Pasečná község nevét hiába keressük a térképen. Legalábbis az ötvenes években kiadott térképeken ez a község egyáltalán nem létezik. Az első köztársaság alatt készült részletes térképeken azonban még megtalálhatjuk. Csinos kis község volt a Cseh-erdöben, közvetlenül a csehszlovák—osztrák határon. A második világháború után a lakosságot kitelepítették, s a községben ott álltak elhagyatottan az üres házak, amiket olykor-olykor csempészek, határsértők vettek igénybe. Aztán a határőrök végül az egész falut eltüntették a föld színéről. Még csak romokat sem hagytak, csupán az elhanyagolt, kiöregedett gyümölcsfák mutatják, hogy itt-ott gazdasági udvar volt valaha. A községhez azonban szántóföldek, rétek, legelök is tartoztak, JÓ minőségű földek, s ezek kiváló termést adtak. Ugyanolyat, mint a határ túlsó oldalán, Ausztriában. S az osztrák parasztok földje, odaát a'képzeletbeli határvonalon túl, olyan mint a jól gondozott kert, s olyan termést nyújt, hogy annak hasznából az osztrák parasztok mezőgazdasági kisgépeket vásárolhatnak, megengedhetik maguknak, hogy bekötőutat építsenek a faluhoz, s a garázsban majd mindeqyiknek ott áll az autója. Ezért rossz szemmel nézték ezt a néhány száz hektár megműveletlen, parlagon heverő földet, amit felvert a gyom, sőt azt kérték kormányuktól, hogy kérje el ezeket a földeket Csehszlovákiától' s adjon helyettük másutt kárpótlást. Ezt persze a csehszlovák kormány kereken visszautasította, mert a földeknek stratégiai értékük is van. Négy évvel ezelőtt azután felébredt a község — vagy legalábbis ami maradt belőle — Csipkerózsika-álmából. A határőrök zöld egyenruhái mellett eqyszerre csak megjelentek a kék munkaruhák is. A prágai ČKD gyár dolgozói védnökséget vállaltak az egykori Pasečná község földjei fölött, s a Frymburki Állami Gazdasággal együtt hozzá láttak, hogy ismét termőfölddé varázsolják az elgyomosodott ezerkétszáz hektárnyi területet. S aztán felberregtek a motorok, .felsivítottak a motoros fűrészek, kezdték kivágni gyökerestől az egykori mezőgazdasági területeken vadon növő fákat. Aztán főttek az ekék és felvágták a gyepet, egyenes sorokba fordítva a barázdát. Minden évben úgy átlag negyven hektár földet tettek termővé. A vetéstervet úgy dolgozták kl, hogy helyet kapott benne minden fontos kultúrnövény, csak a burgonya nem, mert ennek hosszú a tenyészideje, s az a veszély fenyegetett, hogy — mivel ezen a hegyvidéki területen aránylag korán beköszönt a tél, hamar leesik az első hó — kárba vész az emberek munkája. Erős kézzel irányította a munkát Václav 5 naj d r. Kovács, és ezzel talán meg is mondtunk mindent. Robusztus testalkatú, erős akaratú, a munkától sohasem félő ember. A ČKD dolgozói úgy határoztak, hogy az egyes munkacsoportok háromhavonként fogják váltani egymást. Csupa szakiparos. Snajdr, a vezetőjük, megkövetelte, hogy a szakmáján kívül mindenki még valami máshoz is értsen. Az emberek háromhónapos brigádmunkára vállaltak kötelezettséget, de nem egy közülük azon túl ts itt maradt. Gépen dolgozó munkásemberek, akik megszokták a rendszeres műszakokat, a zajos városi életet, a nagyvárosi forgalmat, most egyszerre olyasmit éreztek magukban, amit őseiktől örököltek. Mert ezeknek a munkásoknak az apja vagy a nagyapja faluról jött a városba. A természet s a mezei munka szeretete olyasvalami, ami nemzedékről nemzedékre öröklődik — szinte tudat alatt — az emberekben. Standa Stúralán, akt egyébként lakatos, mindjárt látni a mezőn, hogy érti a dolgát. Csak úgy odanéz, szemre felbecsüli s azt mondja: „Ez a sor kéve (lent takarítottak be éppen j még felfér a kocsira, a többit rakjátok asztagokba." Jó volt a szemmértéke, Standa tudja, mit beszél. Mindenütt ott van, és mindenhez ért. Barátjával, Karellal versenyt kötözi kévékbe a száraz lenkórót. Amit mások, a városiak, két kézzel ls alig győznek, azt ö csak úgy félkézzel elvégzi. Látszik rajta, hogy parasztfiú. — Megszöktem hazulról, s megesküdtem az apámnak, hogy mezei munkán engem többé nem látnak. S látja, addig rágták a fülem, míg vállaltam három hónapi brtgádmunkát, aztán már egy éve, hogy itt vagyok. — En is három hónapra szerződtem, aztán már három esztendeje itt vagyok. Elhoztam az asszonyt meg a gyerekeket, felhúztuk a készen vett faházakat, s hát itt éldegélünk — meséli Franta Maršík, szintén kovács. 0 Jár ki géppel a lent forgatni. Igen, géppel, méghozzá olyannal, ami aj itteni műhelyben készült. Mert az volt az első, amikor idejöttek, hogy mindjárt hozzáfogtak egy műhely építéséhez, s azt a gyárból elhozott kiselejtezett megmunkálógépekkel szerelték fel. Most a műhelyben született egy újítási javaslat, amiből alighanem szabadalom lesz. Kezdetben lakókocsiban aludtak, majd később felépítettek egy hosszú deszkabarakkot, s ellátták minden kényelemmel, meleg vízzel, étkezővel és tv-készülékkel. A lakókocsiban reggelig mindig odafagyott a pokrócom a falhoz. Hideg van itt a hegyek között. Magam is csodálkozom rajta, de mégis itt maradtam — mondja Maršík. Így lett számos prágaiból, hogy úgy mondjam, „őslakó" ebben a faluban. Például Gorštč apó, különben már nyugdíjas, aki a lakóhelyiségek meg a fürdő fűtéséről gondoskodik, Franta Vašta tisztviselő, aki ugyan nem tölt itt többet három hónapnál, de évről évre elfön Pasečnába, s végül a vezetőjük, Snajdr, akt végleg Pasečnán telepedett le. Fia beleszeretett a közeli Frymburkban egy cstnos kislányba s magával vitte Prágába. Lányának meg egy technikus tetszett meg, akiből traktoros lett itt Pasečnán, így aztán mind a ketten maradnak. Snájdrné, az öreg kovács felesége helyesli, hogy a férje végleg itt maradjon. O is parasztlány volt, meg tudja fogni a dolog végét. Átlag'harminc ČKD-dolgozó f árt ide havonta. 360 hektár újra termékennyé tett szántóföldet és füvesített legelőt adtak át a CKD munkásai négy év után a Frymburkl Állami Gazdaságnak. S azonkívül itt maradt néhány újsütetű földműves is, akinek az a véleményük, hogy kifizetődik dolgozni a mezőn. Itt maradnak, mint az állami gazdaság dolgozót. S ha véletlenül újra kedvük támadna, hogy gépen dolgozzanak, itt vannak a műhelyek. Nem kell szögre akasztani a szakmájukat sem.