Új Szó, 1968. december (21. évfolyam, 332-357. szám)

1968-12-15 / 346. szám, Vasárnapi Új Szó

T

öbb mint két évtizede gyerekemberként kerültem Csehországba. Dél-Szlovákia magyarlakta városaiban és falvaiban akkor folyt a kitelepítés. Mi, valamilyen szerencsés véletlen folytán, talán azért, mert Igazi proletárok lévén, nem hagytunk volna magunk után sem ingót, sem ingatlant, nem kerültünk sem a Magyarországra áttelepítendők, sem a Csehországba kitelepítendők listájára. Én mégsem éreztem magamat Jól. Sokáig szellemi sötétségben éltünk. Arról, hogy mi történik otthon és a nagyvilágban, csak annyit tudtunk, amit a hazulról kapott levelekben megírtak. Ojság, könyv, rádió nem jutott el hozzánk. Karácsonyra hazamentem szabadságra. Otthon hallottam azt a hírt, hogy a piacon — így nevezik nálunk a város főterét — magyar újságot árulnak. Siettem én is megvenni. Az Oj Szó első száma volt. A nagy kincset elejétől végig elolvastam. Egy-egy cikket többA felszabadulás évében harmadik polgáriba jártam. Mivel később megszűnt a magyar tannyelvű tanítás, kimaradtam az iskolából. Előbb híd- és útépítésnél, majd fűrésztelepen dolgoztam. Közben a tlzenlia tévesek elégedetlenségével lázadtam magam és a világ ellen . .. Lázadva mentem Csehországba is, vállalva „sorsunkat" és az önkéntes emigrációt. Meggyötört nincstelenek és hontalanok: akkoriban éppen munka nélkül álló idősebb bányászok, kőfaragók, napszámosok összeálltak heten, hogy elmennek dolgozni a cseh országrészbe, ahonnan az a hír járta, hogy jól lehet keresni. Engem, a gyereket, a csoport nyolcadiknak azzal a szándékkal vett magához, hogy majd jó leszek vízhordónak, kisegítőnek, amolyan mindenesnek ... Egy erdei kőtörőben kötöttünk ki. Barakkban laktunk, magunk főztünk, mostunk, takarítottunk. üz«n«t ször is átnéztem. ízleltem a szavait, lelkesedve tettem magamévá gondolatait. Nyomban jelentkeztem előfizetőnek, és az járt az eszemben, hogy milyen jó lesz ezt majd munka után olvasni, esetleg munkatársaimnak felolvasni. Dél-Szlovákia más vidékéről is kerültek az üzembe magyar munkások. Esténként körülültük a tűzhelyet és hol politizáltunk, hol meg élményeinket mondtuk el egymásnak. Veres Péter, a Pályamunkások című könyvében írja le azt a hangulatot, amit ott mi is megéltünk. Amikor nevemre címezve megérkezett az Oj Szó, nemcsak én, hanem a barakk minden lakója örült. Társaim hamarosan úgy néztek rám, mint aki mindent tud. Felolvasásokat, amolyan igazi sajtótízperceket tartottam. A hosszas tájékozatlanság után számunkra az akkor még hetilapként megjelenő 0) Szó agyszerre jelentette a fényt, a felemelkedést, a szellemi táplálékot, a világgal történő kapcsolat felvételét. Ma túlzásnak hangzik és magam is megmosolygom, ml akkor mégis úgy véltük, hogy bennünket az Oj Szó — a magyar szó tekintetében — milliomossá tett. Nekem külön emlékek is fűződnek hozzá. Nemcsak olvastam, hanem elkezdtem vele levelezni is. Először Potya Marci védelmében írtam, aki a lap hasábjain hétről hétre beszámolt gyerekes csínytevéseiről, akinek az írásalt a szerkesztőség viszont meg akarta szüntetni, mivel egy olvasó azt írta, hogy Potya Marci beszámolói méltatlanok a szocialista sajtóhoz. Én azt mondtam el, hogy Potya Marci kissé az én életemről is hírt ad. Kértem, hogy a rovatot ne szüntessék meg. A levélhez mellékeltem a korábban titokban írt verseimet is. A levélre nem, a versekre azonban a szerkesztői üzenetekben kaptam választ. „Minden verset szigorúan elbírálunk" — emlékszem ma ls a közel húsz éve jött üzenet első sorára, amelyben többek között az állt, hogy írjak máskor is, és számoljak be életünk eseményeiről. A szigorú, de igazságosnak tartott üzenet arra bátorított, hogy vers-, elbeszélés- és cikk-kísérleteimet most már ne csak munkatársaimnak mutassam meg, hanem beküldjem a szerkesztőségnek is és tovább írjak, próbálkozzak. Verseim és elbeszéléseim nem, cikkeim azonban gyakran megjelentek. Választ később sem levél, sem szerkesztői üzenet formájában nem kaptam. Feleletnek a közlést minősítettem. Évek múlva, már mint az Oj Szó belső munkatársa arról beszéltem Szabó Bélának, hogy miként kerültem kapcsolatba az Oj Szó szerkesztőségével. Elmondtam a Potya Marci védelmére írt levelem tartalmát és megmutattam a kivágott szerkesztői üzenetet. Mindkettőnket kellemes meglepetés ért. Szabó Béla nem emlékezett rám, én viszont tudtam, hogy ó írta a Potya Marci közleményeket ls, és a szerkesztői üzeneteket is. Azóta, ha levelet vagy cikket írok, fel-felötlLk bennem az a gondolat: vigyázz, hogy mit írsz le. A szó elszáll, a betű azonban évtizedekig élő bizonyíték marad. Légy tapintatos azért is, mert sohasem tudni, hogy egy-egy leírt sor hogyan hat az emberekre. BALAZS BÉLA évebc MOJLirmL OZSVALD ÁRPAD: Jegenyék A jegenyéket hányszor csodáltam, ahogy ott álltak tavaszban, nyárban, didergő őszben a mezsgye mellett, utat jelezve a messzi pusztán délcegen, hetykén. Árnyékuk hosszán paraszt pihent meg, csavargó, vándor nyújtozott lustán, álmodva ebédet, jó szerencsét. A jegenyéket semmi se védte a nap hevétől, vad szál ha tépte süvegük szélét nyári viharban, nem bújhattak meg más fák tövében, álltak csak árván, iirök magányban, naptól tikkadtan, de mégis büszkén, sose törékeny, hajlott derékkal lapniva gyáván. L. GALY OLGA: Eljön a tél Hiába tagadod — ez már az ősz. Hiába kergeted, kérleled — sőt: gonoszos kedvében fügét mutat, búsító zenével, sárguló levéllel táncolja végig a szélfútt utat. Hiába félsz tőle — eljön a tél. Tavaszodról majd csak emlék mesél. Nagy dunyha felhőknek pelyhe dagad. Fojedre hull havuk — ne érjen védtelen, lábad ha végtelen mezőknek vágna ás jönne a fagy. Hitte!, emberséggel (Folytatás a 9. oldalról) Ott voltam, ott bábáskodtam a napilap — mondhatnám — bölcsőjénél. Jól ismerem azóta is, ma is — politikai és egyéb vonatkozásban — a feltételeket, melyeknek befolyása alatt kellett — sajátos feladataiknak — a szerkesztőknek nap. mint nap helytállniuk. Sose volt ez irigylésre méltó helyzet. Itt nem volt lehetőség — mint a cseh, vagy szlovák vonalon — az árnyalatokra. Kötéseken, buktatókon, akadályokon átverve magát, létének, munkáséletének huszadik esztendejéhez ér lapunk. Bízom benne, az elkövetkező húsz esztendő mégse lesz olyan nehéz, vívódásokkal teli út, mint a múlt volt. 2. Mint vott belső munkotárs, s ma mint barát és olvasó konkurrenciát, jó, egészséges konkurrenciát kívánok ennek a mi — ez idő szerint — egyetlen napilapunknak és szerkesztőinek. Jakab István 1. Az OJ Sző o párt magyal nyelvű napilapja. Ezt a tényt nem hagyhatjuk figyelmen kívül. Az volt és ma is az a feladata, hogy szervezze, megnyerje a magyar dolgozókat a párt politikájának valóra váltására. De éppen helyzeténél fogva sokszor arra ls kényszerült, hogy e politikának ne csak ozokat a célkitűzéseit propagálja, amelyek helyes utat szabnak a szocialista fejlődésnek, hanem azokat Is, melyek helytelen irányba terelik a fejlődést, rossz irányban formálják az emberek gondolkodását. Hogy a szerkesztőség tagjainak nagy része nem értett egyet a kizárólag felülről lefelé való tájékoztatás elvével, azt az a tény is bizonyítja, hogy a megújhodási folyamot idején nem kötelességszerűen végezték feladatukat, mint annyiszor a múltban, hanem harcos kiállást tanúsítottak, ostorozták a hibákat, segítettek megmutatni a helyes utat a népnek és magának a pártnak egyaránt. Megelégedéssel állapíthattuk meg, hogy az Üj Szó kollektívája ebben az időben nem esett a szélsőségekbe sem a demokratizálódási folyamattal, sem pedig a nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos problémák felvetésében. Illetve a megoldásukra tett javaslataiban. Színvonala tekintetében is sokat fejlődött az Oj Szó húsz év alatt. A szerkesztői kollektívában egyre több a jótollú és bátor újságíró. Megjegyzem még, hogy az Üj Szó színvonalas vasárnapi számából már úgyszólván egy új, sajátos profilú hetilap alakult ki. 2. ^ második kérdésre az elsőre adott feleletből szinte magától adódik a válasz: a) a szerkesztők a felülről vafó tájékoztatás mellett tartsák fontosBak az alulról való tájékoztatást, ai olvasó véleményének megkérdezését Is: b) mindig a nép és a párt közös, Igazi érdekeit tartsák szem előtt; c) az Oj Szó napilap-jellege mellett alakítsák tovább a vasárnapi szóm hetilap-jellegét; d) emeljék tovább a lap tartalmi, formai és főképpen a nyelvi színvonalát Mács József 1. Az első kérdésre nincs mit válaszolnom. Ot évig magam is részt vettem a szerkesztőség munkájában. Akkor is szerettem, most is szeretem az Új Szót, mindennapi olvasmányom. Családommal együtt változatosnak és érdekesnek tartjuk — különösen az utóbbi években — riportjait, választékos és gazdag olvasmányait, külpolitikai aktualitásait, a tarka hátsó oldalt és a sportot. 2. A másik kérdés már komolyabb, elgondolkoztatóbb. En egy kicsit az össz-szlovákiai magyar érdekekbe is belehelyezném az OJ Szót. Szerintem a lap sokkal testhezállóbb lehetne; a szó valóban internacionalista értelmezésében kommunista magyar lap lehetnel Ha konkréton és következetesen segítené a magyar kommunistákat munkájukban, ha felhívná a figyelmet olyanokra, akik munkájukkal, szakértelmükkel és politikai hozzáállásukkal mindenképp megérdemlik, hogy funkciót kapjanak a pártban, a nemzeti bizottságokban, járási, kerületi és központi szinten. Ha segítené Dél-Szlovákiában „fejetetejéróľ talpra állítani a világot, értem •z alatt a joggal kifogásolt képviseleti arány be nem tartását! Más szóval, ha tudná, és ezt az olvasó is érezné, mikor mivel akarja bátran és határozottan megalkuvás nélkül segíteni a közös ügyet Dr. Szabó Rezső 1. A jogfosztottságban élő éj az ötven kilós batyuk árnyékában rettegő csehszlovákiai magyarok számáia az Üj Szó megjelenése jelentette a szülőföldön maradás első reménysugarát, a tiltott anyanyelv használati jogának első megnyilatkozását s a CSKP Internacionalista politikai vonalának első jelét. Az Új Szó a félelemszülte alacsonyabbrendűségi tudatban leledző csehszlovákiai magyarok számára a szó legszorosabb értelmében az agitátor, a kollektív szervező és nevelő volt. Az egyedeire atomizálódott népcsoportot fogta öszsze, vezette a szocializmus útján s szervezte nemzetiséggé — szocialista tipusú nemzetiséggé. A hősi — és távolról sem felmért és megbecsült — első évei utáni hullámvölgyből az elmúlt Időszakban emelkedett ki újra. 2. Az Új Szó: internacionalista pártlap. Maradjon meg ennek, de váljon fokozottabban a párt nemzetiségi lapjává. Amellett, hogy a magyar nemzetiséget az ország egészének vérkeringésébe kapcsolja, és ápolja a nemzetünkhöz kötő eltéphetetlen szálakat, fordítson fokozottabb gondot saját hagyományainkra, fejlessze saját és sajátos létünket, s társadalmi tudatunkat. Konkretizálja és differenciálja jobban, hogy kik a címzettek, hisz társadalmi struktúránk is differenciálódik. Legyen az Oj Szó e kor reális feltételei és az objektív helyzetfelmérés alapján o párt olyan orgánuma, mely a nemzetiség politikai gyakorlatának aktív, marxista irányitójo, a nemzetiség teljes egyenjogúságának védője és harcosa, mert a szocializmus építésének érdekei ezt követelik meg. FONOD ZOLTÁN