Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-10 / 311. szám, Vasárnapi Új Szó

Jana Brejchová és Jan Káčer E. Schorm. Ai elveszeti fiú visszatérése című filmjében. rdemese Q bizalomra A csehszlovák filmművészet ötven éve Gyakran elgondolkoztam a<.on, hogyan lehetett, hogy azok az emberek, akik az első köztársaság idején készítettek filmet — és közülük sokan jelentős eredményeket értek el, — nem emelték fel kellőképpen szavukat a csehszlovák fimgyártásban létrehozott jónak a védelmére. A háború és 1948 után hogyan fogadhatták el azokat a nézeteket, miszerint az államosítás előtt filmünknek csak valamilyen mellőzhető őstörténete volt, a tulajdonképpeni történelem csak az államosítással kezdődött. Sőt, hogyan tudtak hasonló véleményeket még támogatni ls. Az idő távlatából mindez paradoxonként hat: hiszen akkor éltek és dolgoztak a filmben és lói emlékeztek arra, ami az első köztársaságbeli filmművészetben a különféle értéktöredékektől egészen a. számos, valóban értéktelen alkotásig valós hagyományt, hazai filmkultúrát alakított kl. Ez az időtávlat azonban lehetővé teszt annak megértését is, milyen motívumok vezettek ahhoz, hogy egyetértsenek a csehszlovák filmgyártás első köztársaságbeli formája iránti semmibevevő hozzáállással. Az államosítási dekrétumot követő években — amikor azt a jobboldalt támadásoktól is védelmezni kellett —, majd a február utáni Időszakban két tényről nem szabad megfeledkeznünk. A filmművészet eredményeit Illetően a kapitalista rendszer biztosította feltételek bírálatában a szélsőséges magatartás sem volt ismeretlen. Az államosítás új és pozitív jellege védelmében, valamint abban a reményben és Illúzióban ts, hogy az új körülmények szinte magától értetődően eddig nem sejtett felvirágzáshoz vezetnek, nem méltányolták a már meglévőt. Márpedig ez a nehéz feltételek között ls kialakítja az igazi filmművészet megteremtésére való törekvés folytonosságát, amire az új helyzetben építeni lehetett, amiből a továbbiakban ls kl lehetett Indulni. Az idő azonban jó orvos. Korrigálta azokat az illúziókat, miszerint az államosítás adta kedvező feltételek az alkotás gyors mennyiségi fejlődéséhez vezetnek. S ezt annál ts inkább, mivel a filmgyártás terén rövidesen tért hódítottak a szocialista művészeti alkotások küldetéséről szóló leegyszerűsítések s szóhoz jutottak az ezeket szorgalmazó kívánalmak. Filmművészetünk háború utáni időszakában fokozatosan előtérbe került az a másik illúzió is, mely a semmibevevő, elutasító szemléletet tükrözte, s az államosítás előtti filmkultúra örökségét megtagadta. Egy re világosabbá vált ugyanis, hogy az első köztársaságbeit fimgyártás több valós értékkel rendelekezik, mint ahogy az az első pillanatban tűnhet. E haladó hagyománynak számos eleme nem szűnt meg, hanem a tudatnak része maradt s a szocialista film a fejlődés folyamán — tudatosan vagy anélkül — bizonyos mértékig mégis csak erre épített. Egy cikkben természetesen nehéz lenne körvonalazni, mi képezte ezt a hagyományt. Ezért csak találomra, véletlenszerűen megemlítjük, legalább néhány kiemelkedő rendező nevét. Így Gustáv Machatýét, aki a húszas évek második felében a hazat alkotásokban a világ filmművészete stilisztikai kezdeményezéseire reagál, s akinek neve a világ közvéleménye előtt elsőként válik ismertté. Továbbá Josef Rovenskýt, a jellegzetes nemzeti beállítottságú rendezőt, valamint Martin Fričet, aki terjedelmes filmművészeti alkotásokkal vált ismertté, kezdve a vígjátékoktól egészen a /ánoSík című filmig. Otakar Vávra pedig a céltudatosan épített irodalmi és filmművészeti értékeken alapuló út követője. Rajtuk kívül megemlítjük még Voskovec, Werich alakját, vagy Vanöura, Olbracht, Nový és Nezval írót, illetve Lamač rendezőt, vagy funghansot és még másokat, beleértve Buriant is és még számos színész-személyiséget. E futólagos felsorolás alapján is szembeötlő lehet: az olcsó giccsek áradata mellett megvolt az igazt hazai filmművészetre irányuló törekvés ts. Számos ténnyel bizonyíthatnánk nemcsak ezt a törekvést, de ennek tartalmi és esztétikai irányzatát ls. Például, amikor a film a nemzett sorsot érintette, vagy szociális küzdelmekre reagált, vagy amikor a fasisztaellenes törekvéseknek kötelezte el magát. A filmgyártásban természetesen az állandó viszály és ellentét ts honos volt. Így a haladó szellemű alkotók szándéka és a létező feltételek között; ennek folytán az alkotók szándéka ezekkel számtalanszor összeütközésbe került, mégha igyekeztek is azok elöl kitérni. A filmvállalkozás akkori elvei, a csekély kiadások követelménye és a befektetett eszközöknek mindenekelőtt a hazai piacon fvagy csaknem kizárólag Itt) váló gyors megtérülése a „hódításoknak" nem kedvezett. Ez inkább a befutott filmtípusoknak és neveknek, valamint a fllmárunak kedvezett, a filmkultúrának azonban a legkevésbé sem. Éppen ezért a filmesek döntő többsége támogatta a államosítási dekrétumot, melyet egyébként a filmalkotók illegálisan készítettek elő, s ezért — a saját személyi tapasztalataik alapján — a szocializmusban jobb feltételeket és lehetőségeket láttak a művészet számára, melynek életüket szentelték. Ha azonban szemügyre vesszük az ötven év másik felét, azaz azt az időszakot, mely 45, főleg 48 után kezdődött, megállapíthatjuk, hogy a viszonyok gyökeres megváltozása ellenére az Igazi filmművészet konkrét feltételeinek megteremtésére Irányuló harc tovább folytatódott. Más helyzetben, más előfeltételek mehett: a magánvállalkozók uralmukkal együtt eltűntek, az állam lett a vállalkozó, azonban kultúrpolitikája és azon személyek révén, akiket a filmgyártás élére állított, meghatározta a filmalkotás Iránt támasztott követelményeket és lehetőségeket, Emiatt Ismét súrlódások és cívódások tanúi vagyunk. Ezúttal a szocialista filmművészet fogalmát Illetően jmtvel filmalkotóink zöme a szocialista meggyőződésből Indul kl), mely meghatározza az alkotók szabadságát ts. Az ötvenes évek első fele szemléletesen mutatja a filmmel szemben támasztott dogmatikus és leegyszerűsítő követelmények élettelenségét, melyeknek sok filmalkotó Jószántából és abban a htszemben, hogy így megfelel a társadalmi megrendelésnek, eleget óhajtott tenni. A fejlődés a szűkkeblű normák és az .Igazt szocialista alkotás összeegyeztethetetlenségét Igazolja és bizonyítják ezt a nézők is. Az 1956-os év Impulzusa pezsdítően hat: felcsap a filmek reményteljes hulláma, mely bírálja, tanulmányozza saját korábbi gyakorlatunkat, s fiatal rendező-generáció lép fel. Ezek közé tartozik pl. Jasný A szeptemberi éjszaka, illetve a Vágy című fllmfével, vagy Helge az Apák iskolájával. Ez a bíráló szemlélet azonban ellenszenvet ébreszt s az ötvenes évek végén a természetes és szükségszerű feflödésbe történt beavatkozáshoz vezet. Betiltják Kádár és Klos Három kívánság című filmjét, az egész filmművészetet bírálat alá vetik, melyben mindenekelőtt a kiindulópont — az egyes lehetséges és helyes, vagy legalábbis a vitás részletekben — bizonyul helytelennek. Ezekre ugyanis a művészet társadalmi szerepéhez való régi viszonyulás jellemző s ez nyomja rá a bélyegét. A fejlődést egy ideig fékezik, a társadalom belső mozgásával a hatvanas években azonban ismét megélénkül. Ez az Időszak filmművészetünk utolsó feltörő hulláma, s ez filmünket ötvenéves története folyamán a legmagasabbra emelte s a sokoldalú tehetségek és nemzedékek figyelemre méltó egységével magára hívta az egész világ figyelmét. Említsünk meg néhány tényt." Eletünk őszinte és nyílt tanúvallomása és a szerzői gondolkodás eredetisége. Az egyének nagyszerű együttese, melyben a legfiatalabb nemzedék élenjáró helyet foglal el, azonban ugyanilyen kifejezően érvényesültek a nagyobb művészeti tapasztalatokkal rendező alkotók ls. A csehszlovák filmművészeti csodában — ahogyan a világ közvéleménye tartja számon — különösen figyelemre méltó, hogy a szocialista filmgyártás diadalaként fogadták el, s számos film bíráló fellegével és kicsengésével a szocializmus mellett szól és sok kapitalista országban ts, főleg a fiatal filmesek számára a szocialista filmvállalkozás előnyeit bizonyította, mely ezekben az években találta meg a leghaladóbb arculatát. A köztársaság ötvenéves létezése és a hazai filmgyártás hetvenéves fennállása, filmművészetünket az alkotó erők teljes erejében és fejlődésében érte. S a filmművészet terén ma olyan sajátos tehetségekkel rendelkezünk, amelyeket bárhol sokkal nagyobb és régi hagyománnyal rendelkező országokban is joggal irigyelnek. S az ember csak azt szeretné kívánni, hogy a tehetségek számára továbbra is ilyen teret és kedvező körülményeket biztosítsanak, hogy lehetőségeiket kellőképpen s valóban érvényesíthessék. Ehhez aztyiban a tehetségek mellett feltételek ls szükségesek. S éppen ebből a szempontból szükséges lesz tanulmányozni, mi segített filmművészetünknek fentről, és az utóbbt években felgyülemlett jó tapasztalatainkat tovább kell fejleszteni. Ezek közül a legfonosabb a filmművészek és tehetségük iránti bizalom (az, hogy senki se szabja meg számukra mikor mit tegyenek j s ne vonják kétségbe a szocialista állam polgárait jellemző felelősségtudatukat és fejlettségűket. (Tehát, hogy többségüknél nem kell kételkedni szocialista meggyőződésűkben és nem kell őket szigorú felügyelet alatt tartani

j. S ezt a bizalmat kívánnám filmalkotóinknak — mert meggyőződésem —, hogy a filmek igazolják, mennyire érdemesek erre. M. FIALA Jelenet Jindíich Polák Égi lovasok című filmjéből. A felvételen Jana Nováková és Jiŕi Bednár.