Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-10 / 311. szám, Vasárnapi Új Szó

Arckép (Tóthpál Gyula felvétele) húsz éve. De azért tudom, mi történik a világban. Az 0) Szót a királyrévl kézbesítő jóvoltából mindennap megkapom s az utolsó-betűig elolvasom. Ezek után magától értetődő további kérdésem: Mi a véleménye a politikai helyzetről? — Nagyon örülök, hogy ebben az évben felemelték a nyugdíjamat. Szerintem azonban minden házaspárnak 700 koronát kellene kapnia. Sehogy sem értem, miért kapok én a feleségemmel együtt csak 600-at. Különben én soha semmilyen pártban nem voltam. Bízom benne, hogy a nép elhurcolása még egyszer nem következhet be. Innen 18 családot telepítettek kl Magyarországra. A „kitelepítéssel" kapcsolatban egy asszony megjegyezte: — Innen a fiatalok saját magukat „telepítik ki", önként itthagyják a tanyát. Igazuk ls van. Miért is maradnának itt, az isten háta mögött?l Egy férfi azonban megcáfolja: — Jobb itt, mint városonl Ott még a víz is pénzbe kerül. Elmondja, fliogy az ő lánya is éppen most megy fel Bratislavába dolgozni. „Meg is bánja!" — teszi hozzá. Suszt Erzsi is azok közé tartozik, akik elkészülnek innen. A CSISZ vezetőségéből már ki is lépett. A volt elnök berukkolt, a mostani pedig elmegy a tanyáról. — Az állami gazdaságban dolgozom, de csak tavasztól őszig. Télen nincs munka. Pozsonyban lehetőleg konyhán szeretnék elhelyezkedni. Remélem, szlovákul is megtanulok. Végleg ott akarok maradni. A többi fiatal is hasonlóan gondolkodik. Itt a tévé-nézésen és az olvasáson kívül más szórakozás alig akad. Filmvetítés ugyan minden héten van, de csak ha a CSISZ-tagok takarítják a termet. A színjátszásra az a helyiség kicsiTavaly azért így is betanultunk egy darabot — Az állami gazdaság nem szerve* kirándulásokat, kultúrrendezvényeket? — Néha biztosít autóbuszt és jegyet Pozsonyba, színházba meg jégrevűra. A gyümölcskiállítást is megnéztük. Legutóbb meg Komáromban voltunk színházban. Ellátogattam az iskolába is, melynek emeletes épülete 1960-ban épült. Az igazgató éppen elutazott. Az alsó osztályosokat a 19 éves Füzék Katalin tanítja, aki pedagógiai gyakorlatot szerez itt. Két év múlva ugyanis az egyetemre akar beiratkozni. Munkája egyáltalán nem irigylésre méltó, hiszen egyszerre öt osztály tanulóival foglalkozik. Van az Iskolának felsó tagozata is, ami azt jelenti, hogy a kilencedikesek is itt tanulnak— osztatlanul. Az egyes osztályok létszáma kissé szokatlanul alacsony. A hetedikben például csak négy, a nyolcadikban viszont mindössze két tanuló van. A kilencedikesek létszáma őt. Azt hiszem, szerencsésebb lenne, ha a felsőbb osztályosok Királyrévre járnának iskolába. A végzős tanulók eleinte mindenáron otthon akartak maradni, de most már egy kivételével mind Ipari tanulónak készül. A tanulók magaviseletével a tanító néni nagyon elégedett. Valóban helyes, kedves gyerekek az alsóhatáriak. Hosszan elnézem őket, amint az udvaron játszanak. Arcuk színe egészségről árulkodik, tekintetük őszinte, mint általában a tanyai embereké. Az egyik nebulótól megkérdem, ml akar lenni, ha nagy lesz. Habozás nélkül válaszolja: — Orvosi Ez a felelet ls azt a meggyőződésemet erősítette meg, hogy a fejlődés ma már a tanyát sem kerüli el. Ahogy változik a tanya, úgy változik lakóinak gondolatvilága, igénye ls. S Így van ez rendjén. FULOP IMRE Bizony a tanya szót lassan már csak a régi nótákból fogj'uk ismerni. Letűnt világot, elmúlt időket juttat eszünkbe ez a szó. Városok és falvak zajától távol eső házakat, s azoknak dolgos, földet művelő lakóit. Igen, nálunk ma már nagyon kevés a tanya. Csupán hírmondónak hagyott meg belőlük néhányat a fejlődés. Ezek egyike a 330 lakosú Alsóhatár a galántai járás déli szélén. Azaz, hogy ma már ez is csak gyakorlatilag tanya, hiszen 1960-tól községi rangra emelték. Ez azonban mit sem változtat a tényen. A JNB-n is Alsóhatárba irányítottak, amikor közöltem, hogy tanyáról szeretnék írni. Ügy hiszem, a messziről jövő ember némi romantikát várva érkezik a tanyára. ín sem tagadom, hogy bíaItam ilyesmiben. Az első benyomás különösen felcsigázta a képzeletem. A „bodegára" gondolok, vagyis az itteni „trolibuszra", amely nem más, _ mint egy traktor után kötött autó~ buszpótkocsi. Hogy miért adták neki ezt a különös nevet, azt a megkérdezettek közQl senki sem tudta megmondani. A tanyaiak mindenesetre nagyon szeretik a „bodegát", hiszen ez egyetlen közlekedési eszközük. S ráadásul Jegyet se kell váltani, teljesen ingyenes. Járom a tanyát. Elnézem a magas fék megritkult, rőt lombját. A házak csinosak, rendezettek. A háztetők íelett tévé-antennák ágaskodnak. Mindössze három nádfedél árulkodik a régi Időkről. Az utca végében magas töltés, amely az Itt folyó Feketevíz szeszélyeitől védi a tanyát. A folyó felett erős, nagy híd nyújtózik. A partot terebélyes fák szegélyezik. A folyó kitűnő fürdési és halászásl lehetőséget biztosít. A távolabbi falvakból-ls szívesen járnak ide a pecázók. A hídtól alig pór lépésnyire 611 a csárda, a tanya leglátogatottabb épülete. Kivált a déli órákban és este. Nyáron a 46 000 koronás havt bevétel sem ritkaság. Ezt már Alföldi Sándortól, a vendéglőstől tudom meg. Elmondja, hogy ebédszünetben naponta elfogy 3—4 hordó sör. Alföldi Sándor itt született s ezenkívül, hogy vendéglős, ó Alsóhatár elnöke is. Az eredmények közül különösen a három éve rendbehozott útról beszél lelkesen. Azelőtt, ha ide bejött egy traktor, s közben megázott a föld, akkor biztosan itt * rekedt, ö csak tudja, hiszen 12 évig mint traktoros dolgozott. A tervek közül további utak kavicsozását említi, meg a villanyhálózat bővítését — még 12 házban nincs villany — és a tűzoltószertár művelődési otthonná való átalakítását. A csárda nagyterme — melyben az állami gazdaság hetente egyszer filmet ls vetít — már kicsinek bizonyult. — Elégedettek vagyunk — mondja többször is az elnök, amíg beszélgetünk. Csupán arra panaszkodik kissé, hogy a járási nemzeti bizottság nem szívesen engedélyezi az új házak építését Alsóhatárban. A csárda előtt találkozom a 74 éves Bondor Gyula bácsival, a tanya legidősebb lakosával. Korát meghazudtolva, kerékpáron érkezik. Sovány, magastermetű ember. Ösz bajúsza alól hosszúszárú pipa áll kl. Munkaruhát visel, lábán hatalmas, nehéz bőrcslzma. — 1920-ban nősültem a tanyára. Akkor még csak tlz ház állt itt. Most meg már több mint száz — mesélL — Mikor volt utoljára el a tanyáról? — kérdem. — Gal'ántán egy, Sellyén két éve voltam utoljára. Pozsonyban pedig nem mestere... Szomszédom nagyon szerette a galuskát. Ha a szolgálati utakban volt némi öröme, ez csak abbál származott, hogy vendéglőben ebédelhetett. Az étlapba bele se pislantott, már messziről kiáltotta a pincérnek: pörkölt galuskávall Mindez azért volt így, mert otthon hiába kiabálta, és hiába rimánkodott. Felesége dolgozó aszszony lévén, estefelé járt haza munkából, és ilyenkor mindig kevésbé munkaigényes vacsorát készített. Annál ts inkább, mert se 0, se a gyerekek nem rajongtak a galuskáért. A szomszédot (felesége sokszori visszautasítása) után megszállta a dac: azért tsl Bebizonyítja, hogy a „sok vele a munka" nem indok, csak kifogás. Bárgyú asszonyoki Évszázadokon át nem főnnek rá, hogy a főzési munkafolyamatok ls leegyszerüStthetők. Ragaszkodnak a berögzött, anyáról leányára szálló szokásokhoz. A főzésből szertartást csinálnak, ahol azon vitáznak, hogy a levesnek szánt húst még hideg, vagy már a forró vízbe kell-e feltenni. Mintha az eredmény nem ugyanaz lenne ... Elhatározta hát, hogy a főzést folyamatok forradalmasítását a galuskával kezdi. A nagy eseményhez fehér kötényt kötött. Az asszonyt és a gyerekeket (hadd okuljanak ők isi) berendelte a konyhába, mert a nagy esemény szemtanúk nélkül fényét veszítené. Mire bekeverte a tésztát, a kts fazékban már forrt a víz. Azért kis fazékban, mert az asszony (ha néhatájt vasárnaponként mégis rászánta magát a galuskakészítésre) mindig nagy fazékban melegítette a vizet. — Nagy fazékban, a sok víz soká forr fel. PazarlásI A tésztát a feleség nagy megrökönyödésére egészben a fazékba fordította és ráborította a fedőt. — Így nll Miért kell a galuskát szaggatni? Időveszteségl A tésztát egészben ktfőzöm, azután pillanatok alatt feldarabolom. Az asszony kuncogva fordult kl a konyhából. — Ha elkészültél, szólj. Bizony erre a hívásra ítéletnapig is várhatott volna. Mert a félóra elteltével a szomszéd még mindig várta, hogy a tészta felföjjön. Próbálta kiemelni villával, késsel, kanállal. Végül is leöntötte a vizet róla, és a fazék alján ott maradt a galuska „egészben". Tésztacsomó, melynek felülete nyálkás, közepe nyers. Ez lett hát az újítás vége, amtn az asszony és a gyerekek ma is nevetnek. Azóta a galuska az a fogalom, amelyet a szomszédéknál említeni tilos. Mintha a szegény galuska tehetne valamiről... ZSILKA LÁSZLÓ