Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-06 / 307. szám, szerda

A meglepetések fordulója A Brno kikapott Gottwaldovban # Győzött a Jihlava Kladnón # A Litvínov döntetlent ért el a Sparta ellen A jégkorong-bajnokság 14. fordulója Jónéhány vaskos meglepe­tést hozott. Az eredmények köziil a legmeglepőbb a Gottwaldov győzelme a Brno ellen. Nem kisebb' meglepetésnek számít azonban az, hogy a Sparta saját otthonában nem bírt a litvínoviakkal és ez a ' mérkőzés döntetlen eredménnyel végződött. A Slovan Pardubi­cén, bár jobb játékot nyújtott az előző két fordulóban mutatottnál, mégsem tudta a győzelmet megszerezni, meg kellett elégednie a döntetlennel. KLADNO — |IHLAVA 1:4 (0:1, 1:3, 0:0) Gólok: Wimmer, Illetve jar. Ho­Ilk, Jifí Holík, Suchý, Marík. A hazai csapat a találkozó első harmadában az idei évadban eddig nyújtott kitűnő játékával kezdett. Fölényben volt, mégis egy várat­lan támadásból a Jihlava szerezte meg a vezetést. A második har­madban, mely a legélvezetesebb és legjobb játékot hozta, a vendé­gek rövid három perc leforgása alatt három góllal terhelték meg a lelkesen küzdő kiadnól csapat hálóját, s ez mintha elkedvetle­nítette volna a hazai csapat játé­kosait. Mivel pedig a Jihlava is engedett az Iramból, több gól már nem esett. PARDUBICE—SLOVAN 2:2 (0:1, 1:1, 1:0) Gólok: Paleček, Šíastný, illetve Nedomanský, Mrukvia. Nagyon szép és sportszerű mér­kőzést láthatott a több mint 10 0U0 főnyi nézősereg. Az első harmad­ban mindkét csapat játékosai ádáz küzdelmet vívtak a korongért. A Slovan a Pardubice elleni előző kűzésén saját pályáján csak _ ítetlent ért el, s így előre vár­ható volt, hogy ez a találkozó is kegyensúlyozott játékot hoz. A második harmadban a Slovan ngyan 2:l-es vezetésre tett szert, de az utolsó húsz percben a par­dubiceiek csaknem állandóan tá­madtak, szinte a kapujukhoz sze­gezték a Slovant, és ennek kö­szönhetik, hogy sikerült az egyen­lítést jelentő gólt és ezzel egy ér­tékes pontot megszerezniük. GOTTWALDOV— BRNO 4:3 (1:1, 2:2, 1:0) Gólok: Bavor 2, Heim, Kožela, Illetve Špaček, Čeruý, Farda. A mintegy 10 000 szurkoló újon­gása közben ért véget a mérkőzés. Megtörtént ugyanis az, amit min­den -bizonnyal senki sem várt. A Gottwaldovnak sikerült legyőznie nagynevű ellenfelét, a ZKL Brno együttesét. 15 mp-cel a kezdés ntán Bavor megszerezte ugyan a vezetést, utána azonban kihagyott egy büntetőt. Drámai küzdelem, jó mérkőzés, kitűnő játék alakult ki a pályán. A vendégek számta­lan veszélyes helyzetet teremtet­tek a gottwaldovl kapu előtt és sikerült 3:2-es vezetésre szert ten­Ez volt a sakkolimpián Luganóban a 11. fordulót bonyo­lították le. A csehszlovák váloga­tott ellenfele Argentína volt, s találkozójuk 2:2 arányú döntetlent hozott. Ugyanígy Végződött a Ju­goszlávia—USA párharc is. Továb­bi eredmények: Románia—Lengyel orzág 2,5:1,5, Magyarország—NDK 2:1 (1), Szovjetunió—Dánia 3:0 (1), NSZK—Bulgária 1:1 (2), Ka­nada—Fülöpszigetek 3:0 (1). A táblázat állása a következő: Szovjetunió 34,5 (1), Jugoszlávia 27. Egyesült Államok 24 (1), Bul­gária 23,5 (2), Magyarország 23 (1), NSZK 22,5 (3), Arjentína 21,5 ílj, Románia 20,5 (1), Csehszlová­kia 20,5, NDK 19,5 (1), Dánia és Lengyelország 19 (1), Kanada 14,5 |X), Fülöp szigetek 11 (2). Már ismerik Ptechýt A téli Idény nagy eseményének számít az amerikaiak fedettpá­lyás atlétikai sorozata. Erre min­dig kiváló európai versenyzőket Is meghívnak. így van ez ez idén Is. Január 14. és március 2. kö­zött e versenyek során keli rajtol­nia Lndvik Danéknek, méghozzá öt alkalommal, s a nagyszerű diszkoszvető maga választhatja kl melyik öt versenyt részesíti előny ben. Meghívás érkezett még Pla­chý és Odložil számára is. A nagyszerű olimpiai szereplés te­hát már érezteti hatását Plachý esetében is. A kupagyőztesek EK-jáért Az UEFA Kupabizottsága így ál lapította meg a Kupagyőztesek EK-ja második fordulójának Idő­pontjait: Norrköping—Lyn Oslo november 17-én. Az első mérkőzést a nor­vég fővárosban a hazai csapat 2:0 arányban nyerte meg. ADÓ den Haag—FC Köln no­vember 12. és 27. Dunfermllne—Olympiakos Pi­reusz, Freja Randers—Sliema Wanderers, FC- Porto — Slovan Bra tislava, Dinamó Bukarest—West Bromwich Albion, mindegyik no­vember 13-án és 27-én. Az első mérkőzés pályaválasztója minden esetben az előbb feltüntetett csa­pat. nlük, ennek azonban csak másod­percekig örülhettek, mert a ha­zaiak Heim révén egyenlítettek. Az utolsó harmad 12. percében a közönség nagy üdvrivalgása köz­ben a Gottwaldov tett vezetésre szert és hiábavaló volt a brnóiak igyekezete, az eredmény már nem változott. SPARTA—LITVÍNOV 3:3 (1:1, 1:0, 1:2) Gólok: Libora, Kašfák, fiindeláf, illetve Bubla, Rumi, Hlinka. Emberelőnyből" a Sparta szerez­te meg az első góít és a vezetést. De a gyenge színvonalú mérkőzé­sen kevés szép akciót láthatott a közönség. Ennek ellenére mindkét oldalon adódott néhány veszélyes helyzet, melyet azonban csak egy­egy alkalommal használtak kl. Az utolsó harmadban csupán küzde­lem folyt a pályán. A Litvínov egyenlített, de a Sparta még erő­síteni tudott. Ismét megszerezte a vezetést-. Az egyenlítést Jelentő gólt Hlinka szerezte a mérkőzés utolsó percétien. KASSA—C. BUDČJOVICE 2:0 (1:0, 1:0, 0:0) Gólok: Biely, Sopko. Az első barmadban á kassalak, a másodikban a vendégek kezdtek Jobban. A hazat csapat kapujában Holeüek több Veszélyes helyzetet tisztázott és egy biztos gólhelyze­tet tett ártalmatlanná. A íegjobti játékot a második harmad hozta. Érdekes, az utolsó húsz pereljen ls jó volt a játék, a hazaiak gyak­ran támadtak, de több gól' már nom esett és így az eredmény nem változott. A bajnokság állása: 1. Jihlava 2. Slovan 3. Brno 4. Kladno 5. Sparta 8. Gottwaldov 7. Pardubice 8. Kassa 9. Litvínov 10. C. Budéjovtce 12 0 2 73: 9 3 2 53: 9 1 4 78: 8 3 5 40: 4 4 8 57: 8 0 8 39: 4 3 7 47: 4 3 7 41: 3 2 9 40: 2 3 9 38: 31 24 :40 2i 41 19 40 15 57 12 50 12 53 11 59 11 86 8 83 7 Eredményes tiltakozás A Svéd jégkorong Szövetség a botrányos Kanada elleni mérkőzés után két válogatott mérkőzéstől eltiltotta vétkes kiválóságait, Ster­nert és Nilssont. A svéd jégko­rong-válogatott tiltakozott a dön­tés ellen és sztrájkkal fenyegető­zött. Felháborodásuknak meg is lett az eredménye: a két „tékozló fiú" büntetését egy találkozóra csökkentették. Barická a haimaik Londonban a hagyományos „Ricbmond Trophy" műkorcsolyá­zó verseny kötelező gyakorlatai után az angol Dodd kisasszony ve­zetett az osztrák Nestler előtt, de a szabadon választott gyakorlatok más végeredményt állapítottak meg. A győzelmet ax osztrák Nest­ler szerexle meg, megelőzve az angol Doddot. A csehszlovák színek képvisele­tében ketten rajtoltak, Barická és Bezáková. Az előbbi a harmadik, az utóbbi a hetedik helyet szerez­te meg. Az ünnepelt Imrich S t ach o még mindig fel tudott vonultatni egyet egyet nagyszerű védései közül, pedig ezúttal már búcsűmér­közését játszotta a trnavai pályán. Névnapi búcsúmérkőzés Stacho csapata — Admira Wien 0:0 A trnavai stadionban 10 000 néző előtt került sor Imrich Stacho, ~á csehszlovák labdarúgó-válogatott és a Trnava volt kiváló kapusának búcsú mérkőzésére. Az ünnepelt mintegy 20 percig védett, a néhány könnyebb lövést tett ártalmatlanná. Buberník, -PavIovIC, Scherer, Ja­A találkozó Baráti íégkörfien, tiszta eszközökkel keröít lebonyo­lításra, mindkét félnek lett volna alkalma a maga javára eldönteni a mérkőzés állását, de a kapusok mindvégig helyükön voltak. A mérkőzés után a lelkes trna­vai szurkolók vállukon vitték le ünnepeltjüket a pályáról. Stacho csapata a következő felállításban játszott: Stacho (Schrojf) — j. Zlocha, Popluhár, jarábek. L. Novák, Pluskal (Švec), Buberntk, L. Pavlovié, Scherer, Kacsányi (Jakubčík), Koič. Szünet után Majerník, Knna, Sturdlk, Stíbrányl, Tíbenský, Adó­méi: és Kabát kapott helyett Svec, Rómán át Az olasz fővárosban a „Rómán át" elnevezésű futóverseny 42. év­folyamának küzdelmeit rendezték meg. A 20 km-es távon a Jugosz­láv Nedo Farcsics szerezte meg a győzelmet három olasz előtt. Ugyanazon a távon gyalogló ver­senyt ls bonyolítottak le, s ennek győztese az olasz Abdon Pamich volt. Két csehszlovák versenyző is rajthoz állt, Kocian a 20., Ciboch a 24. helyet szerezte meg. A futók élcsoportja: 1. Farcsics (jugoszláv! 1:00:27, 2. Pnlma 1:01:27, 3. Ambn (mindkettő olasz) 1:02:26. A gyaloglóverseny élcsoportja: 1. Pamich 1:34:29, 2. Nigro 1:35:08 (mindkettő olasz), 3. Möller (NSZK) 1:36:15. VVK időpontok A labdarúgó Vásárvárosok Ku­pájának bizottsága a második for­duló mérkőzéseire a következő Időpontokat jelölte kl: OFK Belg­rád—FC Bologna november 6. és 20, AIK Stockholm—FC Hannover november 12 és 19, Leeds United —FC Napoli november IS és 27. kubčík és KolS posztján. Az Admira csapata a következő játékosokat szerepeltette: Vokl­csevics — Koxllcek, Breiberg (Ha lata). Stann (Lengyel), Strasser, tredernick, Lotschke, Nikischer, Saver, Bener, Kreutz. 9 November 8-án Moszkvában Bonyolítják le a Szovjet Lab'darú­gó Kupa döntőjét, amelyben a Tor­pédo együttese a Pahtyakor Tas­kenttal mérkőzik. O Buenos Airesben kerül sor Dél Amerika nyílt teniszbajnoksá­gára. A wimbledoni győztes Laver már a negyedik fordulófia Jutott, mivel előzőleg Martinez felett ara­tott 6:0, 6:2, 6:3 arányú győzelmet. • Az Atletico Bilbao labdarúgó­csapata a következő idényre angol edzőt akar szerződtetni. Nevét egyelőre még nem hozzák nyilvá­nosságra. Hosszú Idő óta 6 lenne a spanyol labdarúgás első angol edzője. • A Celtic Glasgow labdarúgó­csapatának 5 játékosát nevezték a skót válogatottba, amely ma este Glasgowban Ausztria együttesével mérkőzik VB selejtező keretében. A skót válogatott felállítása a kö­vetkező: Simpson — Gemmell, Mc­Creadie, Bremner, McKinnon, Greig, Johnstone, Cooke, Law, Len­nox. Hughes. • A szovjet jégkorong-bajnok­ság legutóbbi fordulójában _ a Traktor Cseljab'inszk otthonában szenvedett 10:1 arányú vereséget az Avtomobtllszt Szverdlovszk együttesétől. • Casablancában labdarúgó vi­lágbajnoki selejtező mérkőzésen Marokkó együttese 1:0 (0:0) arányban győzött Szenegál váloga­tottja felett. A visszavágóra ja­nuár 5-én Dakarban kerül sor. • Jugoszlávia férfi kosárlabda­csapata Barceiónában 75:47 (26:17) arányban győzött a város együtte­se felett. Jelentős nyeremények 10-es számú tippszelvényfink telitalálatai közül (• helyes ered­mény mind az Ostrava—Trnava, mind a Szeged—Honvéd találko­zón 11:0 volt) a sorsolás a következe sorrendet állapította meg: I. díj, 750 korona: BOSÁK GYÖRGY TAKSONY, galántai Já­rás, II. díj. 450 korona: Kovács László, Rimaszécs 42, rimaszombati |á rás. III. díj, 300 korona: Zámbó Gyula, Komárom, sldl. 28/19. A labdarúgói újabb nagy napja (^RIO DK JANEIRO A FENYPONT^> Közép-európai idő szerint csü­törtökön a korahajnali órákban (dél-amerikai idő szerint szerdán délután) bonyolítják la a világ egyik legszebb városában, a káp­rázatos Rio de Janeiróban a Bra xília— Világválogatott labdarúgó mérkőzést. A brazilok előzőleg két alkalommal mérkőztek az egyre nagyszerűbb eredményeket felmutató mexikóiakkal. Az elsőn 2:1 arányban alulmaradtak, a má­sikon ugyanilyen arányban győz­tek. A visszavágó sikerének fegy­verkovácsa a még mindig utólér­hetetlen Pelé volt. Bizonyára ő lesz a csemegének Ígérkező pár­harc főszereplője is. A brazil csa­pat nagy előnye az összeszokott­ság. Bármennyire jő játékosokból áll is a Világválogatott, azok nem képeznek egységes csapatot, a je­löltek jobbára csak hírből Isme­rik egymást. Ex a tény a brazil teljes sikert sejteti. FUKAR LESZ E A SKÓT CSAPAT? Glasgowban SkAcla labdarúgó válogatottja alső VB selejtező mérkőzését játssza Ausztria együt­tesével. Az osztrákok odahaza [Ul r megszoktuk, hogy a labdarúgás csemegéjét általában *" szerdára tartogatják. Így van ez ezúttaf is. A szurko­lók valóban nem panaszkodhatnak, van mire figyelniük. már elvéreztek az NSZK-val szem­ben, s az elsőség szempontjából nem jöhetnek számításba. A skó­tok elérkezettnek látták az időt, hogy komoly szerepet játsszanak a selejtezőkben, s valószínűleg mindent megtesznek a teljes si­ker érdekében. E találkozó 2. fél­idejét az osztrák rádió 20,55 órá­tól közvetíti. A GALL KAKAS STRASBOURGBAN A francia válogatott ugyancsak VB selejtezőt játszik és ellenfele Norvégia együttese lesz. A talál­kozó kimenetele aligha lehet két­séges. A legutóbbi VB szereplője, a francia együttes másik skandi­náv csapatban, a svéd válogatott­ban kapja csoportbeli legnehezebb ellenfelét. ' A VILÁGBAJNOK KIRUCCANÁSA Bukarestben Románia együttese a világbajnok Angliát fogadja. A vendégek három újoncot „vetnek be": a kapus West-et, McNabb-ot, és Wright-et a védelemben. Jac­kie Charlton helyén, a középhát­véd posztján a már előzőleg siker­rel kipróbált Labone játszik. A román főváros rávilágíthat arra, milyen erős jelenleg az angol vá­logatott. A VÁSÁRVÁROSOK MEZŐNYE A VVK ért néhány érdekes mér­kőzésre kerül sor. Szalonikiben a helyi Arisz ax Gjpesti Dózsát látja vendégül, amely az ismeretes BEK és KEK szereplés lemondása után (Fe­rencváros és Győr) egyedül kép­viseli Európa-szintű 'tornán a ma­gyar színeket. A pesti lila-fehér reknek még Idegenben ls dereka­san helyt kell állniuk. Játékosa­nyaguk kiválósága erre kötelezi őket. A Juventus—Frankfurt találko­zón az olasz csapat esélyei na­gyobbak, míg a Waregem— Légia jobbjának a lengyel csapat Ígér­kezik. (zalai OLASZORSZÁG. Az ötödik for­duló után ez az élcsoport állása: AC Milan 9, Cagliari 7, Jnventus 7, Inter 8 pont. Eredmények: AC Mi­lan—Inter 1:0, Cagliari—Laneros­si 3:0, Varese—Juventus 0:2. JUGOSZLÁVIA. A 12. forduló ntán: 1. Dinamó Zágráb 17 p, 2. Partizán 18 p, 3. Szarajevó 18 p, 4. Crvena Zvezda 14 p. Eredmé­nyek: Crvena Zvezda—OFK 2:0, Vardar—Partizán 1:2, D. Zágráb— FC Zágráb 1:0, FC Szarajevó—Haj­dúk 0:0. SPANYOLORSZÁG. A betedik for­duló után: 1. Real Madrid 14 p, Z. Las Palmas 11 p. Eredmények: Real Madrid—San Seb'astlan 2:1, Las Palmas—Real Granada 1:0. PORTUGÁLIA. A betedik forduló ntán • vezető Benflcának 13, ax Academicának és a Portónak 11 pontja van. Eredmények: Benflca—•• Atletico Lisszabon 4:3, FC Porto—' Sporting 1:1, Academica—Guima­raes 1:1. Sxovjetnnió. A Kijevi Dinamó, amely 56 pontot sxerxett 37 mér­kőzésen, már megvédte bajnoki címét. A legutóbbi fordulóban góf nélküli döntetlent ért el az Ara­rattal szemben. A moszkvai Szpar­tak, amely 35 mérkőzésbői szer­zett 47 pontjával egyelőre a má­sodik, csak gólaránnyal' előzi meg a CSZKA Moszkvát, amely azonb'arí még egy mérkőzéssel többet Ját­szott. HOLLANDIA. A 10. forduló ntán á IS pontos FC Twente vezet a 18 pontos Feijenoord előtt. Eredmé­nyek: FC Twente—AJax 5:1!,­Feijenoord—Fortuna 5:0. BELGIUM. A nyolcadik forduló ntán a Charleroinak 13, a Stan­dard Llégenek 12 pontja van. Ali Anderlecht 10 pontjával a negye­dik. Eredmények: Anderlecht—" Waregen 2:2, FC Liége—Standard í,iége 4:3, Charíeroy—Beveren 1:4. BULGÁRIA. Az olimpiai szünet után a 9. forduló mérkőzéseivet folytatták ^ tíajnokságot. Egyelő­re a 17 pontos CSZKA vezet a IS pontos Levszki előtt. Eredmények: Dunav Russze—CSZKA Cserveno Zname 0:2, Levszki Szófia—Botev 2:0. Angol siker Budapesten (z) Budapesten a Sportcsarnok­ban 1000 néző jelenlétében rendez­ték meg a Magyarország—Anglia asztalitenisz Európa-liga találko­zót. A kiírás értelmében ezúttal is négy férfi, s gy női egyes, egy férfi, és egy vegyes páros mérkő­xésre került sor. B0RZSEI —BARNES 16:21, 18:21 A „hangadó" szinte mindvégig az angol fiú Volt. Börzsel Jóval ke­vesebbet kezdeményezett. A nye­sett íabdamenetek végén Barnes lejtései voltak eredményesebbek. BELEZNAY—NEALE 12:21, 13:21 Mindkét játékos mindvégig tá­madó szellemben küzdött, de a befejezések az angol versenyző­nek sikerültek Jobban. JURIKNÉ—PIDDOCK 21:7, 21:17 A magyar játékos nagyobb'' ta­pasztalata döntött. A második játszmában az angoí lány szoros küzdelemre késztette ellenfelét. BELEZNAY, KLAMPÁR— BARNES, NEALE 16:21, 21:15, 22:28 Az első játszmában az angol pár volt határozottabb. A másodikra a 16 éves Klampár leküzdötte meg­ilietődöttségét, majd a befejező­ben Beleznayvaí együtt Bátran üt­ve, izgalmas csatában biztosította az újabb, fontos pontot. BÖRZSEI, IURIKNÉ — BARNES, MATHEWS A magyar páros nem tudott ér­demleges ellenállást tanúsítani és meg kellett hajolnia a nagyobb tu­dás előtt. Ezzel az angol csapat 3:2 arányban vette át a vezetést. BÖRZSEI —NEALE 27:29, 19:21 Látványos, Izgalmas, fej-fej meT­letti küzdelem, amely az első játszmában az angol játékos sike­rét hozta. A másodikban Börzsel bár 17:12-re vezetett, nem sikerült eredményesnek lennie. BELEZNAY —BARNES Az angoí fiú volt a határozot­tabb és jobban fejezte Be támadá­salt. 3E S E Az angol válogatott tehát vég­eredményben fölényes, 5:2 arányú győzelmet aratott. Különösen fi­gyelemreméltó, hogy az európai élvonalba tartozó magyar férfiver­senyzők egyike sem tudott érvé­nyesülni. A Vienna Főréven Az osztrák II. liga élcsapata, á Vlenna ma 14,15 órai kezdettel a Rapid Bratislava (Főrévl pálya) sporttelepén mérkőzik a helyf együttessel. A vendégek csapatá­ban szerepel a többi között Schro)f, a néger Jacare és a sok­szoros osztrák válogatott Nemet ls.

Next

/
Thumbnails
Contents