Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-06 / 307. szám, szerda

( \ Tizenegy kiló többlet Nem, nem a kedves olvasó súlytöbbletéről akarok beszélni, illetve írni, hanem arról a 11 kiló súlyú nyomtatványról, amelyet egy évben „ellfogyaszt". A statisztika szerint ugyanis ennyi nyomtatott papiros minden csehszlovák polgár átlagos évi igénye és az igény összetevői a könyvek (évente 30 ezer tonna papiros), továbbá az újságok és folyóiratok (évi 80 ezer tonna papiros), majd a gazdasági nyomtatványok, mint például villamosjegyek, belépőjegyek és különféle hivatalos kérdőívek. Soknak tűnik? Pedig még távolról sem közelíti meg a fejlett országok színvonalát, ahol az egy lakosra eső átlagos évi nyomtatványszükséglet közel 50 kiló. Hol nyomtatják? Mármint a fent említett 11 kiló papirost? Természetesen nyomdaiparunk külömbőző üzemeiben. A nyomdákat megtaláljuk hazánk egész területén, vannak közöttük régiek (amelyek közül, sajnos, a nagyzási mánia időszakában sokat bezártak és régi metszésű betűit a szemétbe dobták) és új, korszerű üzemek, amelyek hatalmas példányszámban ontják a könyveket és újságokat. Tulajdonképpen 1440-ben kezdődött, amikor Johann Gensfleisch, vagyis Gutenberg, a könyvnyomtatás összes addig ismert alapelvét összefoglalva feltalálta a korszerű sokszorosítást. De azt mondhatjuk, hogy már sokkal előbb kezdődött, hiszen a régi római és görög könyvmásoló rabszolgák készítettek írásjeleket, amelyeket csak rányomtak a kéziratra, hogy ne kelljen leírniuk a sokszor ismétlődő betűket. Ez volt a kezdet, innen vezetett az út Gutenbergig, aki feltalálta a fémbetűk gyártására alkalmas 3ntvényt, a betűöntő gépet és a nyomdafestéket. Ez az okos úr volt egyébként az első, aki rájött, hogy a borprés, amelylyel az embernek szárnyat adó ital készül, szárnyat adhat az emberi szellemnek is. A borprésből így lett nyomdaprés, ezzel tökéletesítette Gutenberg a találmányát, és ez adta az ötletet, hogy 1968 októberében és novemberében Prágában, az U Hybernüban rendezett kiállításon fordítva olvasandó feliratot láthassanak a látogatók: A nyomtatás szárnyat adott a szellemnek A másik felirat: 500 éves a ^omdaipar. Természetesen a fcseh nyomdaipar, mert éppen 500 évvel ezelőtt jelent meg a „Trójai Krónika", az első nyomtatott cseh könyv amelyből csak két példány maradt az utókorra. Az egyik az üvegszekrénybem látható. Megsárgult lapok szögletes 'jetűk, pazar iniciálék, gótikus írás. A Trójai Krónika — a messlnai Quido della Colono művéből készült fordítás — Trója ostromát írja le. "... János bátor, fiatal, nagyon szép, híres, szerény, erős és jóindulatú férfi volt, az összes erkölcsökkel ékes..." — olvassuk, bár kissé nehezen a nyitott oldal szövegét. Nem tudjuk, hogy ki fordította le és nyomtatta ki a könyvet. Egyesek szerint Plzeöben készült. A városnak valóban volt nyomdásza, de nem tudjuk, ki. Harminc évvel később ugyancsak Plzeňben nyomtatták ki a szlovákiai születésű Mikulás Bakalár, vagyis Mikuláš Štetina művét, Mohammed életrajzát. Néhány év múlva pedig ugyanitt jelent meg Amerigo Vespucci művének fordítása, amelyben az Oj Világban tett utazását írta le. Hogyan nyomtattak a múltban? Körülbelül úgy, mint ma. A gutenbergi alapelv ma ls érvényes — persze maximálisan gépesítve. Ugyanis minden találmány rendkívül egyszerű, és ha valaki feltalálja, további ezreket késztet arra, hogy a találmányt tökéletesítse. A kiállítás meggyőzően bizonyítja, hogy ez a nyomdaiparban is érvSnyes. Az officina. Ez volt a régi könyvnyomtató műhely neve. Itt áll a régi borprés, ma már nyomdaprés. Az egész inkább egy alkimista műhelyére hasonlít. Kovácskemence, öntőforma, betűöntő gép, clnóber és tinta. Egy lépéssel ariébb pedig egy rotációs gép fényképe foglalja el az egész falat, ezen a gépen nyomtatják a Rudé právot. Korszerű, hatalmas teljesítményű svájci gép. Ugyancsak itt mutatják be az újságkészítés belső titkait, a kézirat útját a szerkesztőségből a nyomdáig, a Csehszlovák Sajtó Iroda hírszolgáltatási módszerét, a híranyag feldolgozását, a kiszedett oldalakat és a kefelenyomatokat. Millió gondolatnak ad szárnyat naponta a sajtó. Ma ugyanezt teszi a rádió és a televízió is, de régi igazság, hogy „verba volant scripta manent" — a szó elszáll az írás megmarad, és az emberek jobban szeretnek mindent nyomtatva látni. Vannak olyan területek, ahol a nyomtatás nélkülözhetetlen. Például bármit megköszönhetünk jó szóval, de végül is általában mindenért pénzzel kell úr, aki 1540-ban megtervezte a reneszánsz betűtípust, nem is sejtette, hogy neve a mai napig is foigalmat jelent majd, és az újságírók még ma is az ő nevével jelzik a szedők számára kívánságukat, pld. „12 cic. garmond". A könyvnyomtatás fejlesztésében előkelő helyet foglal el a „cseh négyes": Senefelder a kőnyomás, Husník a fénynyomás, Klíč a mélynyomás és az 1934ben elhunyt Hermann a síknyomás feltalálója. A régi cseh bibliamásolók után ez a néigy feltaláló járult hozzá a könyvnyomtatás világméretű fejlesztéséhez. A gazdag hagyományok örökösei ma a csehszlovák nyomdaipart fejlesztik. Sajnos a nyomdaipar a csehA kiállításon bemutatják a régi uyonidafelszerelést. (VI. Žitný felvétele) megfizetni. És a bankjegyet is nyomtatni kell, sőt a kártyát is, hogy nyugodtan leülhessünk kanasztázni vagy máriásozni. És hiába nagy művészek a filharmónia tagjai, hangjegyek nélkül ők sem tudnak játszani, tehát azt is nyomtatni kell. Mindezt bemutatják a kiállításon. (Öh azok a szép zöld pénzkupacok!) „Nézd csak, nekünk ötezer koronás bankjegyeink ls voltak — jegyzi meg egy idősebb hölgy az első köztársaságban nyomott bankjegyek láttán. Nem is emlékszem rájuk, nekem ugyanis soha sem volt ennyi pénzemi" Ebédjegyek az üzemi étkezdék számára, színes címkék az üvegekre, elegáns esküvői értesítők és színes képek a gyermekeknek... Hiába, a nyomdaipar az élet minden területére behatol. A betű művészetét hirdeti a kiállítás egyik része. A betűnek sérthetetlen szabályai, törvényszerűségei vannak. Ezek évszázadokon át fejlődtek ki és egyetlen céljuk a szépség. Claude Garamond szlovák ipar szerkezetében a hamupipőke szerepére kényszerült: 1948 óta hazánk ipari termelése ötszörösére, de nyomdaipari termelése csak kétszeresére emelkedett. A jövő? „Mi nem tudjuk mit hoz a jövőnk" — mondja Neruda a költő, de a nyomdászok tudják, bár inkább csak a messzi távlatot látják maguk előtt. Eljön az idő, amikor a hírek elektronikus jelzések formájában érkeznek majd a szerkesztőségből közvetlenül az otthonunkba. Csak előkészítjük a papirost, kapcsoljuk a szerkesztőséget, amely fotocellás szedőgéppeí fogja közvetíteni a híreket és fényképeket. Nekünk nem lesz egyéb dolgunk, mint rögzíteni a szöveget és zavartalanul olvashatunk. Pofonegyszerű, nem igaz? De nekem bizonyosan nem nyeri meg a tetszéseimet, mert — mondjon, ki mit akar — az újság elképzelhetetlen a rikkancsok kiabálása nélkül. LENKA HAŠKOVA A CSEHSZLOVÁK DANDÁR HŐSIESEN HELYTÁLLT HUSZONOT ÉVVEL EZELŐTT SZABADULT FEL KIJEV Mintegy 3300 tővel 1943 májusában a Szovjetunióban megalakult az első csehszlovák dandár. A katonák egytől egyig gyűlölték a fasizmust ás fegyverrel akartak harcolni hazájuk felszabadításáért. Tudták, hogy a fasizmus ellent harcban sokan életüket vesztik. A kiképzés során igyekeztek minél jobban elsajátítani a korszerű harcászatot, jelszavuk volt: „Több izzadság a gyakorlótéren, kevesebb vér a harctéren." Szeptember 30-án végre elérkezett a várva várt perc, a katonai szerelvény a front felé tartott. Az út hosszú volt. Október 6-án érkeztek meg Ljutyezs melletti összpontosítási körzetükbe, ahol a K. S. Moszalenko tábornok paranesnoksága alá tartozó 38. hadseregbe osztották ba őket. A hadmozdulatok során a németek által megszállott Kijev alá kerültek. Felderítéssel, harcra valú készülődéssel teltek-múltak a napok. Végül az 51. lővészhadosztállyat együttműködve november 5-én a csehszlovák dandár megkezdte a harcot Kijev felszabadításáért. Még a délután folyamán elérték a külvárost A harci zaj éjszakára sem csendesült cl. Hatodikán Kijev felszabadult. A csehszlovák dandár katonái voltak azok, akik elsőnek érték el a várost keresztül szelő Dnyeper folyó partját. A harcok során 34 csehszlovák katona vesztette életét. A szovjet vezetők a Szuvorov rend második fokozatával tüntették ki a dandárt hősi magatartásáért, A. Sochornak, R. Tesáílknak és J. Burslknak pedig a Szovjetunió Hűse elmet adományoit&k. -néA VILÁG MEZŐGAZDASÁGÁBÓL Mi legyen a szalmával ? A gabonatermesztésnek még napjainkban is az egyik legnagyobb problémája a szalma betakarítása. Költséges és sok munkaerőt vesz igénybe a gyűjtése, a kazalozása, valamint a kész istállótrágyának a talajba való juttatása. Éppen ezért gyakran fölmerül a kérdés, vajon ez a bonyodalmas körforgás gazdaságilag előnyös-e? Több gyakorlati gazdász erről már nem is vitatkozik, egyszerűen gyufával elintézi a szalma ügyét, vagy a szalmával való közvetlen trágyázást javasolja, amit esetleg bőséges mütrágyaadaggal, illetve zöldtrágyával kell kiegészíteni. Aratás idején a gazdálkodók zöme viszont azt fontolgatja, vajon a szalma olyan hulladék-e, melyet a földekről a lehető leggyorsabban kell eltávolítani, avagy kitűnő humuszképző és a talajba történő bedolgozása gazdaságos. Vannak, akik még emlékeznek azokra az időkre, amikor a burgonyaszár elégetéséért azt vetették az illetők szemére, hogy a „nemzeti vagyont prédálják". A szalma fölégetésével kapcsolatban ez a bírálat már 15—20 évvel ezelőtt elhangzott, és ezért figyelembe kell venni minden érvelést. A svédeknek a talaj bumusztartalma a szalma felhasználása révén már annak idején sem okozott gondot. Rajtuk kívül néhány európai országokban szintén hasonló módon oldják meg a szalmaügyet. A Német Szövetségi Köztársaságban pedig, a talaj humusz tartalmának rendkívüli jelentőséget tulajdonítanak. Az ottani közmondások az istállótrágya elsődleges fontosságát bizonyítják. Eszerint a leggazdagabb parasztnak van a legtöbb istállótrágyája. A jól gazdálkodó földműves legjobb bizonyítványa a nagy halom, jól gondozott istállótrágya stb. Viszont a trágya helyes kezelése és a velejáró többi elfoglaltság, a rakodástól az elteregetésig sok munkát igényel. A fejlett országokban, a mezőgazdasági munkaerő állandó csökkenése arra készteti az illetékeseket, hogy az istállótrágyával kapcsolatos összes műveletet felülvizsgálják és a jelenlegi körülményeknek megfelelően csökkentsék a vele j munkaidőt. Nyolc évvel ezelőtt a Neussi Mezőgazdasági Iskola (NSZK) megkezdte erre vonatkozó kísérleteit annak eldöntésére, hogy melyik az a legjobb talajkezelési módszer, amely megőrzi, illetve növeli a talaj humusztartalmát. Az igaz, hogy nyolc év a talaj humusz tartalma mennyiségi változásának a megítélésére rövid idő, és nem lehet belőle levonni elfogadható végkövetkeztetést, de arra elégséges, hogy az elért eredmények fölkeltsék az ember figyelmét. A kísérletezéssel a következő kérdésekre kellett választ kapniuk: • . — Vajon az istállótrágyázás előnyösebb-e a közvetlen szalmatrágyázásnál? — Milyen eljárással kell a szalmát bedolgozni a talajba? Minden alapelv nélkül? Milyen műtrágya adagokkal? Esetleg zöldtrágyával? — Hogyan hat a talaj humusztartalmára, ha a talajba egyáltalán nem juttatnak humuszképző anyagot? — A talajra milyen hatással van a szalma fölégetése? Ezek megállapítására osztottak be egy tábla földet 12 parcellára, amelyeken a kísérleteket több ízben elvégezték. A cukorrépa alá augusztusban hektáronként 600 mázsa istállótrágyát szántottak be. Előbb középmély, majd tél előtt mélyszántást kapott a föld. A kísérlet megismétlésekor decemberben szántották be az istállótrágyát. Mindkét esetben egy szabad istállóban tartott szarvasmarha jól érett trágyáját használták föl. A kísérletezést finom homokos talajon, agyagos homok altalajú, búzatermesztő típusú táblán végezték el. Egy másik parcellán tarlóhántás előtt a szalmát szecskázták és télre mélyszántással a talajba dolgozták. Azon a parcellán, ahol a szalmát zöldtrágyával együtt szántották alá, sűrű zöldszőnyeg lepte el a földet, mivel a talajban aktívabbá vált a biológiai élet. Ennek tulajdonítható, hogy ezen a parcellán rendkívül kedvező eredményeket értek el. Az eddigi tapasztalatok alapján a nem istállótrágyával vagy komposzttal trágyázott parcelláknak sokkal kisebb hozamot kellett volna adniuk. Végeredményben az istállótrágyával javított talajt csak egy esetben lehetett besorolni a legnagyobb hozamot adó parcellák közé, viszont az egyáltalán nem trágyázottat kétszer és a szalma-zöldtrágya kombinációjával javítottat négyszer. Persze ezt az egyedülálló próbálkozást, illetve annak eredményeit nem lehet általánosítani, annál is inkább, mert a kísérletezést váratlan események is befolyásolták. Például az egyik évben az évi csapadék csak 340 milliméter volt. Föltételezhető, hogy ilyen körülmények között az istállótrágya fölbomlása nem történhetett meg a szokott módon. Az is lehet, hogy a száraz esztendőben a sok istállótrágya többet ártott, mint használt, és ezzel magyarázható, hogy a trágyázatlan parcellához viszonyítva a trágyázott terület terméshozama csekély volt. Jóllehet, ez a nézet sem teljesen helytálló, iriert hisz a szalmával és zölddel trágyázott parcellán csaknem olyan hozamot értek el, mint a trágyázatlanon. E cikknek nem az a célja, hogy az egyes eljárások helyességéről vagy helytelenségéről végkövetkeztetést vonjon le, hanem elsősorban az, hogy felhívja a kísérleti eredményekre a figyelmet. Figyelmet érdemel a talajvizsgálat eredménye is. Annak a parcellának, amelyet istállótrágyával trágyáztak) némileg emelkedett a humusztartalma, míg a szalmával trágyázotté nem. Az összes parcella humusztartalma azonban csaknem azonos maradt, 1,3 százalék körül mozgott, és nem lehetett bebizonyítani az istállótrágya előnyét, mert az a parcella sem adott kisebb termést, amelyen a szalmát elégették. (A gyakorlatban a szalmaégetés csak minden harmadik évben jöhetne számításba, míg ebben a kísérlet sorozatban minden évben sor került rá.) Mindezen megállapítások iránt felmerül a kérdés: Vajon milyen hosszú ideig kellene tartani a kísérletezésnek, hogy megállapítható legyen a talaj termőképességének számottevően kimutatható csökkenése. Mindenekelőtt feleletet kellene adni arra, vajon az adott esetben az Istállótrágyávai trágyázott parcella kedvezőtlen terméseredménye csak a véletlen műve volt-e? Vagy olyan ismeretlen körülményről van szó, amely még további bizonyítékokat követel? Esetleg eldönthető-e, hogy a szalmatrágyázás műtrágyával, illetve zöldtrágyával kombinálva jobb hatást gyakorol a föld termőképességére, mint az istállótrágyázás. Természetesen, mindezekre a kérdésekre egyöntetű választ nem adhat a csupán nyolc évig tartó kísérletezés. A fölvetett probléma viszont annyira fontos kérdés, hogy helyénvaló lenne megszervezni további hasonló kísérletezéseket más helyeken, és különböző körülmények között is. (us) 198a. XI. 6.