Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-24 / 325. szám, Vasárnapi Új Szó

r-R DVO VÁGÁ LET Gyűjtőcímként használjuk ezt a fogalmat, s vele azt a törekvést szeretnénk jelölni, mely riportok, beszámolók, elemző írások, szociológiai felmérések stb. formájában hírt ad a dél-szlovákiai városok és falvak életéről, munkájáról s gondjairól is. Az a szándék vezérel bennünket, hogy az országban barangolva minél több helyre eljussunk, s lehetőleg minél gyakrabban beszámoljunk arról, amit láttunk — hallottunk. Elsősorban arról, hogy élnek az emberek, milyen problémák foglalkoztatják, s a művelődésügy, és a szellem napvilága segít-e a felemelkedésben. Elsőként a galántai járás egy kis falujába, Vágóra látogattunk. Erről szól az alábbi riport. BevezefS helyett Galántától alig néhány kilométernyire, termékeny földek között, úgyszólván a szered! ipari üzemek kéményelnek árnyékában húzódik meg Vága. Első benyomásra is takaros falu, a rendezett utcákon számtalan új ház feszít délcegen, csaknem minden háztetőn karcsú tévéantenna ível a magasba Az idegen látogatónak rögtön a fura magyar beszéd üti meg fülét: — enyém fiam, tied kenyér — hallja mindenfelől. Csodálkozik egy keveset, aztán megszületik a magyarázat: peremfaluban vagyunk, erre húzódik két etnikum határa és a mindennapos találkozás sok-sok nyomot hagy a két nép nyelvében és szokásaiban. Látogatásunk folyamán kellemes, őszies idő szegődött mellénk útitársul, a napsugár és a felhők felváltva bújtak el és tűntek elő, s ez a jelenség mindenfelé végigkísért bennünket. Igy része( sültünk derűs, melengető élményekben és komor, borongó tapasztalatokban egyaránt. Ä múl» Józsci István, a falu krónikása: A megmaradt adatok szerint a 13. század elején a történelem forgataga négy székely családot egészen Idáig, a Vág partjáig sodort el Erdélyből. Kezdetben halászattal és vadászattal foglalkoztak, később hozzáláttak a földműveléshez is. A település lélekszámra egyre szaporodott. Mátyás király idejében már különleges privilégiuma is volt a faluknak, csakis a király parancsára kellett hadba vonulniuk, egyébként minden más csatározástól mentesítették őket. A középkorban Szered fontos vásári központ volt és az ide vezető országút Vágát is érintette. A hagyomány szerint ebben az Időben sok rabló élt a környéken, akik rajtaütöttek az arra haladó kereskedőkön. A helyi lakosok ennél sokai Jámborabbak voltak, ők egészen az elmúlt évtizedekig csaknem kizárólag mezőgazdasági munkából keresték kenyerüket. Különböző .idénymunkákra elszerződtek a környező és távolabbi vidékekre, otthon pedig főleg gyümölcstermesztéssel, télen pedig kosár és kaskötéssel foglalkoztak. A vágaiak mindig híresek voltak nyugtalan természetükről, ügyes emberek lévén a jó megélhetésért távoli helyre is elvándoroltak. Ez az évszázados hagyomány, persze, más formában és más körülmények között, még ma is érezteti hatását. A falunak jelenleg mintegy 2300 lakosa van. Egy részük a helyi szövetkezetben dolgozik, sokan járnak be Galántára és Szeredre, de akadnak olyanok ls, akik Csehországban találnak munkát. A Délvidéken évek óta vajúdó problémák a távoli munkahely és zsúfolt munkásjáratok az összes többi velejáróival együtt itt is meglelhetők. Derű Adamko János HNB elnök: A falubéliek minden alkalmat megragadtak, ami jövedelmez, nem igen válogatnak a munkában s ezért aránylag jő módban ls élnek. Nézzen ide, itt van azok névsora, akik új házat kezdenek építeni, mind fiatal, hat-nyolc éves házasok és hatvan-hetvenezer korona megtakarított pénzzel rendelkeznek, s az építőanyag egy részét is már beszerezték. Az új, korszerűen berendezett összkomfortos ház, ez ma minden itteni ember legfőbb vágya és ennek valóra váltásáért sem az erejükkel, sem az idejükkel nem takarékoskodnak. Napi munkaidejük jóval több nyolc óránál és az idénymunkák idején az alvásra is alig jut idő. A falubéliek a messze földön híres pattogatott kukorica és újabban ostyasütéssel is jelentős összeget keresnek. Ennek természetesen a helyi nemzeti bizottság is, és közvetve minden lakos a hasznát látja, mert a befolyt adókból fedezik a szükséges közületi munkák költségeit. •ír A pattogatott kukoricáról mindenfelé ismerik a vágaiakat. Nemcsak a környező falvakban, hanem távoli cseh és szlovák vidékekre is eljutnak a hagyományos fehér zsákokkal. Valamikor gyalogosan, vagy szekérrel, ma már motorkerékpáron és főleg gyorsvonattal szállítják a ropogós fehér árut. Néhány helyen megkockáztatom a kérdést: Mutassák meg, hogy készül ez. Elmosolyodnak és rákezdik: — Először is hoszszúszemü, különleges kukorica kell hozzá, már ez is drága mulatság, hiszen hét-nyolcszáz korona az ára mázsánként, ezért jobb ezt ls otthon termeszteni. Ha már van ilyen kukoricánk, akkor egy nagy edénybe faszenet rakunk, és meggyújtjuk, azután egy szitába fél liter kukoricát csurgatunk és a tűz fölött mozgatjuk, addig míg szép sárgás-fehér színét meg nem szerzi. — Ez az egész? — nézek rájuk hitetlenkedve. Ojra elmosolyodnak. — Látszólag igen —, persze, azért még sok fortély is akad, a legfőbb az, hogy érezni kell, milyen magasra és mennyi ideig kell „pattogtatni" a tűz fölött, nehogy a kukorica szénné égjen. Mosolygós arcukon látszik, hogy magukban már látnak engem, amfnt odahaza bosszankodva bibelődöm a parázsló tűz fölött. Az ostyasütésről sem kell sokáig faggatnom őket. Mondják ezt ls szaporán, dehát ugye ennek is megvannak a fortélyai. Ezután mély lélegzetet veszek, elég erősnek érzem magam és megkérdem: — Menynyi ebből a kereset? Hitetlenkedve néznek rám, úgy tesznek mintha nagyon meglepődtek volna, aztán rutinosan rávágják: — Ott van rajta, az adópapíron. — Node mégis ... A szezon idején megvan az a havi nyolc-tízezer? — Hát mondjuk, de csak pár hónapon keresztül. Ború Kis gyerekek kocognak ei mellettem, harsány lármával mennek haza az iskolából. A faluban két kilencéves iskola működik, magyar és szlovák. A lakosság döntő többsége magyar, a két iskolába járó tanulók létszáma mégis megközelítően egyforma. Miért? Hallgatom az érveket: — Megtanulják a szlovák nyelvet, könnyebb lesz az érvényesülés. Kétségtelenül fontos érv és a magyar iskolák jövőbeli sorsa nagymértékben a szlovák nyelv tanításának színvonalától ls függ. Az itteni magyar Iskolát azonban igazán nem érheti semmiféle elmarasztalás: statisztikák bizonyítják, hogy az itt végzett növendékek mindenfelé helyálltak, többen már diplomát is szereztek. Vannak más érvek is, például, hogy a szlovák Iskolákban jobban tanul a gyermek. Amikor ez iránt érdeklődtem, bizalmasan elmondták, hogy a szlovák Iskolában tekintettel vannak a tanulók nehézségeire, ezért enyhébben osztályoznak, buktatás úgyszólván alig akad. Sorolják az érveket, pro és kontra tovább. Hallgatom, és újra megerősödik az a régi meggyőződésem, hogy az iskolaügyben alkalmazott struccpolitikának már végre búcsút kellene inteni és őszinte felmérésekkel mindenki számára legelőnyösebb megoldással kellene Javítani a mai helyzeten. Művelődés Gazdag, jómódú falu, ezt hallottam idáig. A sok munkáról beszélt mindenki, amely fáradságos ugyan, de jólétet biztosít. De vajon ml lesz a pénzzel? Házakat építenek, tágasat, szépet, korszerű berendezéssel, ennyit már megtudtam. Mit csinálnak az emberek szabad idejükben — erről ls érdeklődöm. Csomor Lajos iskolaigazgató: — Szabad idő, bizony faluhelyen nem sok akad, de a szórakozási lehetőségek is szerények. Naponta kocsmába lehet járni, vasárnaponként labdarúgó-mérkőzésre, évente néhány mulatságot rendeznek, olykorolykor színházi vendégjátékra is sor kerül, körülbelül ennyi az egész. A sok munka mellett figyelembe kell venni azt, hogy a televízió jóvoltából ma már házhoz jön a kultúra is, ezért érthetően a rendezvények színvonala iránt is megnőttek az igények. Véleményem szerint korszerű, tudományosan megalapozott népműveléssel sokat javíthatunk a mai helyzeten. Forgács Magda, a helyi ifjúsági szervezet elnöke: — Bennünk, fiatalokban még sok a lelkesedés és szeretnénk tenni valamit, hogy segítsünk valamit a mai sivár helyzeten. Brigádmunkával segédkezünk az új kultúrház építésénél, bízunk benne, hogy mielőbb felépül és akkor végre megfelelő körülmények között szervezhetjük kulturális tevékenységünket. Remélem, addigra már MISZ-tagok leszünk, mert ez a mozgalom fiatalságunk körében is nagy visszhangot váltott ki és nagyon sokan jelentkeztek ebbe a szervezetbe, — teszi hozzá befejezésül. Több emberrel beszélgettem a falu kulturális életéről. Pedagógusokkal, a népművelési otthon vezetőjével és a lakosokkal is. Ma, sajnos, szervezett kulturális élet úgyszólván nincs. Egyetlen forrás a televízió és nagyrészt itt is a szórakoztató, könnyed műsorok. Elgondolkoztató ez a helyzet. Falvainkban valamikor sem lehetőség, sem idő nem volt a művelődésre. Ma mindkettő — ha nem nagy mértékben is — adva van, és a várt eredmény mégis elmarad. őseikhez hasonlóan ezek az emberek ls rendkívül dolgosak. A múlttal ellentétben a fáradságos munka Jól is jövedelmez, mégsem lehetünk elégedettek ezzel. Égetően szükséges, hogy elsősorban a falusi értelmiség segítségével megtanítsák az embereket megfelelően kihasználni az elért munkaeredményeket, hogy kitartásuk és fáradozásuk révén felemelkedjenek, ne pédig összezsugorodva egy helyben topogjanak. Befeiezésü! Lassan besötétedik, az éj leple alá bújnak a házak ls. Kigyúlnak a gyér fényt árasztó lámpák. Az utcákon alig tűnik fel valaki, nem csoda, faluhelyt korán kezdődik az éjszaka és korán a reggel ls. Elnézem a főutcán kékes fénnyel hunyorgó neonégőt és közben arra gondolok, lám a modern technikának ez a vívmánya már ide ls eljutott, csak még több kell belőle, hogy eltüntesse a sötétséget és fényt, sok-sok fényt árasszon mindenfelé. SZILVASSY JÓZSEF