Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-24 / 325. szám, Vasárnapi Új Szó

Lent Jártam GBmörben. Hanva hosszú, rendezett falu. Fehérre meszelt temploma a házak fölé emelkedik. A bejárat mellett Tompa Mihály sírja. Szobra alatt, egy literes üvegben virág. Szemben a parókia. Szakái János a vendéglátóm. Azon a verandán ülök, ahol Tompa utolsó perceit töltötte. Kezemben tartam a költő jegyzetfüzetét, végigsétálok dolgozószobáján. Elmenőben vagyak, de nem bírom megállni, hogy meg ne kérdezzem, kinek • mnnkája a hatalmas ház verandáján dlizelgő, gipszbél készfiit Tompa mellszobor. — Egy parasztember készítette. A falu végén lakik. IgA Aladár a neve. Parasztember. Tompa Mihály. Gipszszobor. Tehetség. Tudás. Parasztember ... A

z udvaron az asszony apró jószágot etet. Becézgeti őket, letörli homlokát, izzadság altgha van rajta, talán csak megszokásból teszi, vagy ezzel a mozdulattal akarja elkergetni a gondokat. Délidő van. A kutya kíváncsi csaholással elém szalad. Én vajmi keveset törődöm vele, te- klntetemmel a gazdáját kere. sem. A félig fedett csűr alatt íelállványozott, mondanivalóját kibuggyantanl készülő szobrot látok. Mestere néhány lépés távolságból kémleli elképzelésének valóságát. Aztán vizes rutát terít rá, hogy meg ne keményedjék az agyag. Egy traktor lusta pöfögéssel <11 meg a ház előtt. Rövidet dudál. Igó megtörli a kezét, odaveti az asszonynak: Vigyázz, nehogy a gyerekek bántsákl — aztán a kapu felé siet. Kl a mezőre, dolog után, kenyeret keresni. De csak testben, mert lelke ott maradt a szérű alatt, a száradó agyagnál. Micsoda kinok ezekl Keze vésőt fogna és kapát markol. Szeme a régi olasz mesterek 100 MIÉRT ? GÖ ALADAR, M KÉPMÁSÁN DOLGOZIK képeit nézné és műtrágyát lát. Kiegyenesíti derekát, a felhők közé néz, egy pillanatra behunyja szemét, mintha a Sixtusl kápolna kupoláját szemlélné. — Hé, Aladár, siess, lemaradszl A munkaegységek, a falubeliek, az a drága föld, ez a végtelenség. Hát megérti-e egyáltalán valaki, hogy Igó Aladár másra született, másra vágyik. Ki érti meg, hogy számára minden perc kín, amikor mást kell tenni, mint festeni, szobrot alkotni. — Ez az átkozott földi Ez az átkozott paraszti sors! — sóhajt csendesen, csak úgy magának. Egészen magának, mert kinek is panaszkodna. Az apja is paraszt volt. Természetes tehát, hogy fiát Is annak akarta látni, hogy gyarapodjék a föld, a vagyon, amely különben sohasem volt. Aztán amikor megalakult a szövetkezet, fenyegetőztek: hogyha nem írja alá ... munkaszolgálat, bánya, börtön, vagy ki tudja ml vár rá. Ittrekedt Túrja a földet. Szövetkezeti paraszt. Csakhogy ő mindig mást akar ... Még kis fiú volt, iskolába sem járt, amikor már agyagfigurákat gyúrt. Aztán rajzolni kezdett. Felfigyeltek rá. Tehetségesnek mondták, nagy jövőt jósoltak neki. Be kellett vonulnia katonának. Tanulásról szó sem lehetett, csak az álmai maradtak meg. Meg a tehetség és az akarás. Kínok, gyötrelmek, kínok, gyötrelmek. — Az az átkozott vászon minden festéket elnyel. Hogy lehet az, hogy színeim tompák, holtak? Figuráim laposak. A mezőm nem elég zöld, a folyóm nem elég kék. Száz és ezer miért? Száz és ezer: talán holnap síkerQl. Száz és ezer álmatlan éjszaka, átszenvedett nappal. Hat éven keresztül minden szabad idejét a vászon előkészítésének szentelte. Hat év után végre sikerült. Rájött: kifeszíti, beenyvezi, gittezi, aztán feketére alapozza és elindul témát keresni. Hajnalba, meg estefelé. Ünnep és hétköznap. És egymásután születnek a képek. Egy hónap alatt tizennégy is. Teli van velük az első szoba, a hátsó szoba, a konyha, a veranda, a szekrény teteje, minden zug. Télen portrékat fest. A családot, Ismerősöket. Meg szobrot farag. Követ vés, agyagot gyúr, fát farag. Kint a csűr alatt. Már rég akart összetákolni egy kis műhelyt, de se anyaga, se ideje. Telnek a napok. Harmincnyolc éves. Telnek a napok. Nehéz munkával, szobrászkodással, festéssel, alig pihenéssel, tanulással, képzőművészettörténettel, anatómiával, a technika tanulmányozásával. Csak úgy, magánszorgalomból, belső szükségletből Harmincnyolc éves. Egyetlen vágy fűti, egyetlen gondolat megszállottja. Élő művészt még sohasem látott, még sohasem beszélt vele. Igó Aladár. Parasztművész. Naiv művész. Nem, 6 már se nem paraszt, se nem művész, se nem naiv. Lelke túlságosan sokat kacérkodott a múzsával ahhoz, hogy paraszt legyen, tudása messze túlszárnyalta az ösztönös tehetség kibuggyanását, túlsegítette a naívságon, de mindennek ellenére képesítése, földhözkötöttsége, gondjai nem engedték, hogy valóban művész legyen belőle. Soha életemben nem hallottam ily gyönyörű palóc nyelven beszélni, ilyen választékosan egymás mellé illeszteni a szavakat. Soha életemben nem láttam Ily szent meggyőződéssel, Ily határtalan kitartással engedelmeskedni a belső parancsszónak. Elnézem napbarnította, fekete göndör hajjal övezett arcát. Látom a munkában eldurvult kezeket. Látom az embert, az elveszett tehetséget. És eszembe jut, hány ilyen magyar szikra vált porrá, sohasem tűntetve magasbatörő lánggal. Magára hagyatva, senkitől nem támogatva. OZORAI KATALIN MITŐL SZERETNÉNK MEGSZABADULNI? Milyen ellentétek összecsapása okozta a mai bonyolult helyzetet? Ma már megfigyelhető, hogy az, aki a fő ellentétet a január utáni folyamatban kizárólag a szocialista és antiszocialista erők között véli, szükségszerűen szélsőséges, „bal" álláspontra sodródik. Ebből az álláspontból nézve minden demokratizálási törekvés legjobb esetben revizionistának, de leginkább szocialistaellenesnek tűnik. Az viszont, aki úgy véli, ellentét csupán a szocialista erőkön belül létezett és létezik, az szükségszerűen szemet huny nyilvánvaló szocialistaellenes törekvések fölött. Ha a vélemények kizárólag ebbe a két szélsőségbe csoportosulnának, megoldhatatlan, egyezhetetlen álláspontok kristályosodnának kl, melyek közelítése szinte lehetetlen, és csak burkolt, vagy nyílt szakadás lehet a következménye. A központi bizottsági vita anyagából kiolvasható a kommunisták törekvése a helyzet reális felmérésére, s olyan irány megszabására, amely nem enged teret a szélsőségeknek. Minden szélsőség ugyanis szükségszerűen féligazságokon alapul, melyek nem képezhetik a további munkánk alapját. Melyek tehát azok az ellentétek, amelyek a mai helyzethez vezettek? A Központi Bizottságban feltáruló helyzetkép alapján úgy véljük, a helyzet a következőképpen alakult: a gyökerek valóban a szocialista erőkön belüli ellentétekhez nyúlnak vissza. A kérdés tehát eredetileg nem úgy hangzott, szocializmust vagy kapitalizmust, hanem egyértelműen: szocializmust, de milyet? Társadalmunk úgyszólván minden rétegének a szocializmusnak az a formája felelt meg, amely a CSKP akcióprogramjában nyert kifejezést, s amelyet duböeki irányvonalnak nevezünk. Ebben az irányvonalban — éippen demokratikus Jellege révén — rést találtak magukA CSKP Központi Bizottságának ülésén elhangzott főbeszámoló és számos felszólalás alaphangjából kicsendül, a kommunisták törekvése: megszabadulni mindattól, ami hátráltatja, fékezheti, akadályozhatja az előrehaladást január szellemében. Egyes nézetek szerint a visszahúzó és a szabad fejlődést megkötő kolonc — a konzervatív erők. Más nézetek szerint a külföldi beavatkozást kell okolni mindenért. Ismét más szempontból a szocialistaellenes erők állnak a haladás útjában. A központi bizottsági vita gondos figyelője előtt azonban kibontakozik egy szempont, amely segít a jelenlegi belpolitikai helyzetet bonyolító ellentétek lényegének felismerésében. nak olyan elemek is, melyek semmiképp nem nevezhetők szocialista erőknek. Ezek oly hangosan vettek részt az akkoriban progresszívnek mondott erők oldalán a megújhődási folyamatban, hogy többen egyenlőségjelet tettek az akcióprogram hívet és élősködői között. Hogyan lehetséges, hogy a szocialista erők nem látták meg a nyilvánvalóan szocialistaellenes törekvéseket? A közvéleménynek az a része — döntő többsége —, amely a januári irányvonal mellett tört lándzsát, nagyon nehezen figyelhetett fel ezekre az élősködő elemekre: szótárukat ugyanazok a kifejezések jellemezték, mint a haladó erőkét, úgy léptek fel, mint a szocialista erőkön belüli ellentét egyik része,,

s a nagy nyilvánosság előtt az úf irányzat támogatóinak szerepében tetszelegtek. Éppen ez a helyzetük nehezítette meg a nyílt és határozott fellépést ellenük. Semmilyen irányzatnak nem érdeke, hogy megbontsa saját támogatói táborát. Am ennek ellenére is voltak törekvések, hogy a haladó Irányzatot megtisztogassuk az élősködőktől. Ezek azonban ilyenkor demagóg megbélyegzéssel rukkoltak ki: aki rájuk mutatott, konzervatívnak minősítették. Ma már nyilvánvaló — nemcsak abból, hogy az élősködők többsége most a Szabad Európa rádióban hallatja hangját —, hogy a szocialistaellenes erők hozzászegődtek az új irányvonalhoz, de nem képezték szerves részét. Ez ma már abból is látható, hogy módszereik kísértetiesen hasonlítottak — és burkoltan ma is hasonlítanak — a januári irányvonal ellenzőinek módszereihez. Hiszen a megbélyegzés (a felosztás: ez konzervatív, ez progresszív) nem hasonlít-e a múltból jól ismert megbélyegzésekhez? A féligazságokkal való zsonglörködés nem a múltból jól ismert propagandamódszer? A becsületes emberek jól látják, hogy számos erkölcsi lebuktatás csupán féligazságok hangoztatásával volt lehetséges: egy ember egésze, munkája, ténykedése soha sem bírálható el egy kijelentése alapján, hanem mindig egész tevékenységének jellege határozza meg hovatartozását. Ennek szem elől tévesztése nem más mint féligazság és demagógia. Jellemző volt a demagógia használata. Akinek igaza van, nincs szüksége népámításra — tudjuk ezt, mégis bedőltünk sokszor olyanoknak, akik hangoztatták: „Lehet, hogy szavaim demagógok, de Jó ügy érdekében ilyenek. Ez progresszív demagógia." Találóan Jegyezte meg annak idején egyik bökversében Vojtech Mihálik: progresszív lehet akár a parallzis ls, de a demagógia sohal Ismerjük a módszereket, hogyne ismernénk. Lapunk ls számtalanszor leleplezte a demagóglát és a féligazságokat a január utáni folyamatban, főleg a nemzetiségi kérdés kapcsán. S emlékszünk még, mily ellenállásba ütközött egyeseknél a demagógia leleplezése, az ésszerűségre való törekvés. De tudjuk azt is, mely erőknél talált ez a törekvés megértésre. Célunk ma — nemcsak a nemzetiségi kérdés kapcsán — megszabadulni mindattól, ami megújhodási folyamatunkhoz hozzászegődve, élősködött rajta. Ez segít felismerni a jelenlegi társadalmi helyzetünkben levő tényleges ellentétek jellegét: melyek a szocialista erőkön belüliek és lényegében módszerbeliek, s melyek esnek a szocialista erőkön kívül, s nehezítik meg a kibontakozást, elkenik a valóságot, és így a januári irányzat becsületes híveit saját színezetükre szeretnék mázolni. Ma már megvan a mérce, amelynek segítségével elválaszthatjuk a konkolyt a búzától. Elég megfigyelnünk a módszereket. Nyilvánvaló, hogy fejlődésünk kerékkötői — bármely oldalon állnak — mindazok az erők és elemek, amelyek megbélyegzéssel, demagógiával, féltgazságokkal zsonglőrösködnek. Az előrevezető erők ls jól felismerhetők a józan elemzésről, a sokoldalú és észszerű helyzetelemzésről, az emberséges eljárásról. Most, a központi bizottsági ülés után már nem téveszthet meg az ellentétek lényegének elkendőzése. Nyilvánvaló lett: előrehaladásunk érdekében szeretnénk megszabadulnt a demagógiától, a megbélyegzésektől, a szélsőséges hangulatkeltéstől, a féligazságok zsonglőréitől. VILCSEK GÉZA