Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-24 / 325. szám, Vasárnapi Új Szó

PÉNTEK ESTE HÉTKOR Ä Prágában tanuló m

ag

yar diákok száma megközelíti a másfélszázat A

z egyik prágai főiskola széles folyosóján várakozom. A nagy táblára kifüggesztett közleményeket, hirdetményeket olvasgatom. Csak úgy időtöltésből. Igy tudom meg, hogy néhány nappal ezelőtt választották meg a főiskolások akadémiai tanácsának vezetőségét. A tanács terjedelmes alapszabályzata alatt a választások eredménye: nevek és a szavazatok száma. A tábla alsó sarkában három rajzszöggel odaerősített cédula ötlik a szemembe. Mint valami apróhirdetés az üzlet kirakatában. Három géppel írt sor és sajátkezű aláírás. A tanács vezetőségében betöltött tisztségemről ezennel lemondok. Indok: belefáradtam a forradalomba. Egyben kijelentem, hogy más szervezetben sem vállalok tisztséget. A további két közlemény tartalma Is megfelelően hasonló. Fiatalok és fáradtak. Kissé megborzongok. Nem korai? Valóban annyi energiájuk fogyott volna már el, hogy a fáradtság jelei mutatkoznak? Megértem, hogy az elmúlt évek és az elmúlt hetek sok csalódást, megrázkódtatást szolgáltattak. Számtalan szép eszme a gyakorlatban csak torz, csonka változatban jelentkezett. Am a megbékélés, a küzdelem feladása semmiféleképpen sem a fiatalokat jellemző tulajdonság ... A

z élmény hatalmába kerít. Újabb és újabb kérdések vetődnek fel bennem akkor is, amikor este hétkor belépek az Arco kávéházba, a Prágában tanuló magyar fiatalok immár hagyományos találkozóhelyére. Hátha Itt megtalálom a választ... A kávéházban mindössze két magyar fiatalt találok. Afféle őrszemként hagyták itt őket, hogy közöljék az érkezőkkel, ma este a kollégiumban találkoznak. Ők kísérnek el a megjelölt helyre. Tudom, nem én vetem elsőnek papírra benyomásaim a prágai magyar fiatalokkal töltött estékről. Bizonyára nem is utolsóként. A lényegen mit sem változtat. Ahányszor valaki közéjük vetődik, annyiszor kerül új élmények hatása alá. A Csallóköztől, az Ipoly és a Latorca völgyétől, a szülői háztól távol, a milliós cseh város forgatagában harminc-negyven itt tanuló fiatal találkozik szabad idejében, és most például előadást hallgat a magyar nyelvről. Nem furcsa? A leendő gépészmérnökök, vegyészek, gyógyszerészek Prágában anyanyelvük, a magyar nyelv szépségeiről, tisztaságáról Ijpllgatnak előadást. A szülőföldtől messze gyarapítják, gazdagítják szókincsüket, gyakorolják, csiszolják a helyes kiejtést. Az előadás után szenvedélyes vrta alakul a tájszólás értékeinek megőrzésérői, a kétnyelvűség problémájáról. Valaki aggodalmát fejezi ki, hogy az innen hazatérő, főiskolát végzett szakemberek anyanyelvükön nem tudják majd kellőképpen érvényesíteni a cseh nyelven szerzett ismereteiket. Olaj a vita tüzére ... Nem ý jkeletű probléma. Sajtóban, szakemberek körében számtalanszor felvetett és megválaszolt kérdés. Most mégis meggyőzőbb minden érv, mert az élet valósága támasztja alá. A gyógyszerész-jelölt magyar iskolába Járt .Vallja, hogy a csehül elsajátított vegytani kifejezések magyar változata nem okoz számára nehézséget, mert az alapot a magyar középiskolában szerezte. Nyugodtan vállalná a vegytani oktatást magyar iskolában is. — Rendben van — hangzik az ellenérv. — De áruld el, mennyi gondot okozott számodra a cseh kifejezések elsajátítása, ha magyar iskolából jöttél? — Látjátok, itt van a kutya elásva. A magyar középiskolában a szakkifejezéseket párhuzamosan tanultam szlovák nyelven is ... Egyik a másiktól elválaszthatatlan. El a mi sajátos problémánk. S ezek a fiatalok nagyon hálósak iskolájuknak, tanáraiknak, akik így felkészítve indították őket útnak. Nem is arról folyik már a vita, nehéz-e a magyar iskolákból érkezett fiatalok érvényesülése a prágai főiskolákon. Teljes az egyetértés, hogy az anyanyelvi oktatás a legbiztosabb alap. A legilletékesebbek vallják saját tapasztalataikból kiindulva. É

jfélre hajlik az idő, amikor a kis társaság szedelőzködni kezd. Elnézem a fiatal arcokat. Valahogy úgy tűnik, mintha ezen az estén néhány órára kicsike magyar szigetet alkottak volna a csehszlovák főváros kellős közepén. Látták egymást, elmondták kölcsönös problémáikat és e rövid időre az otthon meghitt légkörét varázsolták ide. Éppen ez a szép összejöveteleiken. Még megegyeznek, hogy két hét múlva újra itt találkoznak. Egyik végzős diáktársuk zenei műsort készít a romanticizmus nagyjairól. Azután elköszönnek és új találkozások, reményében ismét beleolvadnak a nagyváros rengetegébe. Együtt tartok egy kis csoportjukkal. Betérünk egy sörözőbe, mert a habos smíchovi ugyanúgy Prágához tartozik, mint a Károly-híd. A beszélgetés közvetlen. Most teszem fel nekik a kérdést, miért éppen Prágát választották főiskolai tanulmányaik színhelyéül, amikor Szlovákiában, közelebb is maradhattak volna. Igen, erről már maguk között is beszélgettek. Egyöntetűen állapították meg, hogy részben a nemzetiségi meg nem értés és súrlódások elől menekültek. Ebből az elmúlt évek folyamán Szlovákiában bizony akadt több, mint elég, amit a nemzetiségi kérdés megoldatlansága, tisztázatlansága okozott, és nemegyszer éppen a magyar fiatalok érezték fájdalmas kihatását. Ehhez járul szerintük néhány ágazatban a színvonalkülönbség is. A Károly Egyetem végzettjeit mindenütt szívesen fogadják, és a gyakorlat igazolja, hogy o munkaadók előnyben részesítik őket más hazai főiskolák végzettjeivel szemben. Igy kerültek évekkel ezelőtt többen Prágába. Egymásról nem tudtak, csak itt találkoztak. Már akkor is megtalálták egymást és össze-összejártak. Egy ilyen beszélgetés alkalmával vetődött fel a kérdés, hogy kevesen vannak. Mennyivel jobb lenne, ha kibővülne közösségük ... Megszületett a terv, hogy a magyar Iskolákon megkezdik a toborzást. Büszkén újságolják, hogy még soha annyi elsőéves nem volt, mint az idén. Egyikük levelet húz elő táskájából. Most kezdik átírását több példányban, hogy elküldhessék az érettségire készülő osztályoknak. A prágai főiskolákra hívják őket! Feltüntetik, milyen szakok választhatók és biztatják őket. A tavalyi tapasztalatokon felbuzdulva az idén is ellátogatnak minden magyar középiskolába. Szívesen teszik ezt főleg azok, akik ilyen látogatás és biztatás eredményeként kerültek ide. A Prágában tanuló magyar diákok száma megközelíti d másfél százat. Nagyon szeretnék, ha közreműködésük révén ez a szám jövőre és a következő években még nagyobb lenne, és a kis magyar prágai közösség tovább terebélyesedne. A

„kis sziget" nem elszigeteltségé Együtt élnek a ma problémáival, mert az iskola falain át is behatolnak életükbe. Vitatják januárt és augusztust, a tegnapot és a holnap kilátásait. Sok mindent tisztázniuk kell még önmagukban, számtalan kérdésre keresnek még választ. A ma és a holnap újabb kérdéseket •vet fel. Az újonnan adódó tényekkel szembe kell nézni, akár szomorúak, tragikusak, akár érthetetlenek — egyelőre. Ez az élet. A válaszkeresés, az útkeresés a bonyolult problémák útvesztőiben életünk tartozéka. Néha fárasztó, néha talán elkeserítő. Akad csalódás és jelentkezik pillanatnyi megtorpanás. A fáradtság jeleit azonban hiába keresem. Megnyugtató érzés. Mert a fáradtság, a meghátrálás nem fér meg együtt a fiatalokkal. S jóleső érzés tudni, hogy péntek este mindig újra találkozhatom a prágai magyar fiatalokkal. Viszontlátásra hát az Arco kávéházban ... ZSILKA LÁSZLÓ