Új Szó, 1968. november (21. évfolyam, 302-331. szám)

1968-11-03 / 304. szám, Vasárnapi Új Szó

tefc... És nem kell tolakodnom a zsú­folt vonatban. Az otthon és a munkahely légköre vegyül szűk világukba. Ez a vonat je­lenti a kettő közötti kapcsot és egyben válaszfalat. — Akkorra tartogatom a szabadsá­gom, amikor majd a hidat felrakják a pillérekre. — Azt én se nézem meg. — Megnézem, de távolról a kocsma elöl, egy korsó sörrel a kezembe... — Ne féljetek, a beton kibírja. — Lehet — mondja titokzatosan a szőke. — Én keverem. Egy keverékbe három zsák helyett csak kettőt ra­kunk... — Ne tréfáljl — Bizony isten! A mester mondta, hogy csak akkor tegyünk bele három­mal, ha a mérnök éppen arra jár... — Nem kellene a mesterre hallgat­nod. — ö a főnököm. Azt mondja, ha há­rommal teszünk, a beton nagyon kövér és nehezen megy ki a keverőből... — Haha! Biztosan eladja ... A bajuszos hátraveti magát az ülésen. — Ismerem a mestert. Én is kevertem nála. Soha úgy nem éltem, mint akkor. A betont talicskával szállítottuk házak­hoz. Pálinkával, sörrel, vacsorával trak­táltak. A mester szervezte a dolgot... — Biztosan pénzt is kapott. — Lehet. Nekünk csak kaja meg sör jutott. Az is jól jött. — Az idős munkások nagy kópék. — Mit nagy kópék-? A mester száz koronával kapott többet nálamnál. Va­lahol csak be kell keresnie. — A kőműves is káromkodott. Na­ponta annyi falat berak és neki se volt csak egy százassal több a szalagján ... — Mennyi falat? Egy rendes kőmű­ves nálunk ezt délig berakja, amit ő tíz óra alatt — Be, de magánépítkezésen, nem vállalatnál. Fiatalok. Ismerkednek az élettel. A mellékutakra és mellékvágányokra az idősebbek vezetik őket. Az embernek elkeseredik a szája íze. így megy ez mindenütt? Valamennyien csalnak, lopnak? Ennyit lazsálni mun­kaidő alatt, ennyit csalni és lopni a magánvállalkozóknál nem lehetett. Ilyet csak abban a társadalomban tehetnek, amelyről azt hirdetjük, hogy az övék. Erkölcsi probléma? Életszemlélet? Jellembeli ferdeség? Ez már a lecsapódás, a megnyilvá­nulás. A gyökér sokkal mélyebb: az ösztönök, a követelmények, az ellenőr­zés. Nagy hiba az, ha a mester nem a beosztottak jobb munkára ösztönzésé­vel, hanem „csúsztatással" egészítheti ki jövedelmét. És mindig a vállalat ká­rára ... Az egyén és a közösség érdekei ezen a síkon valahol egyelőre még kettévál­nak. Légkör ez, amelybe a fiatalok be­lecsöppennek, magukba szívják és las­san hozzáidomulnak. A lopás nem lesz több számukra egy jó „heccnél". Egye­lőre ... Brno. Breclav. Ojabb korsó sör. Már nem is számlá­lom, hányadik. Nagy kortyokban nyelik. S ebben a pillanatban nincs számukra semmi fontosabb. — Tegrcn este nyolc korsó sört vág­tam be — -..csekszík a szőke. Kiderül, hogy ő a szakács. Otthon tanult meg főzni, édesanyja halála után ő vezette a konyhát. Délben meleget esznek az üzemi konyhán, a szálláson este maguk főznek. Vacsora után el­néznek a kocsmába. Söröznek. — Városba nem érdemes menni, csak a pénz fogy. A sört ott is megihat­juk ... Ezt a zömök mondja. A másik kocsiban egy csoport az „Akácos utat" énekli rekedt, fátyolos hangon. A folyosón nagy a forgalom. Az étke­zőkocsiból egyre-másra térnek a sörös üvegekkel, Négy fiatal az útitársam. Magyarul beszélnek. Péntek délután nem furcsa ez a Szlovákia felé tartó prágai gyorsban. A folyosó­kon is magyar beszéd hallatszik. Csehországban dolgozó magyar munkások utaznak haza hét­végére. Szomszédaim előtt nyolc papírpohár. Nagy élvezettel kortyol­gatják a habos sört. Lassan megered a nyelvük. Egy-egy mondat, szó, sóhaj sorsokról árulkodik. A z ablak mellett ülő magas liú Agatha Christle szlo­vákra fordított detektív­regényét olvassa. Rövid idő múlva félreteszi. — Gyerekek, holnap ilvenkor már sül a liba... — Az asszony kedveskedik ... — szól kaján mosollyal a vele szemben ülő szőke, gyerekes arcú. — Vendégség lesz. Hóój, érzem a pe­csenye illatát! A gondolat a vonatnál is gyorsabban száll hazafelé. Szemében lángok gyúl­nak. A vágy tüze perzsel. — Csak a pecsenyéét?l Az asszonyét nem? — incselkedik a szőke. Az előbbi elmosolyodik. — Éjfél felé érkezem haza. Mindig álmosan fogad... — Majd felébreszted... — Fel bizony! — csettint egyet A iérj újra mosolyog. — Könnyű nektek. Tudjátok, mibe kerül egy asszony? A múlt héten tizen­három koronás ajándékot vittem neki... Mindannyian nevetnek. — Ezért nem fogadnálak kacsa­sülttel. — Ej, nem ls nekem sütik. Tudod, mennyi vendég lesz nálunk? — Akár minket is meghívhatnál... Képzeletüket megtölti az otthon me­lege, pecsenyeillatos varázsa. Mert eb­ből csak minden hét végén Jut nekik. Akkor is csak átmenetileg. Vasárnap délután újra vonaton ülnek, hogy hét­főn reggel az otthontól négyszáz kilo­méternyire ismét munkába állhassanak. Meglopott fiatalok. Kenyérből nincs hiányuk, de ezért a kenyérért otthon, családot, meghitt estéket, gyönyört igérő éjszakákat kell feláldozniuk. Kolínban néhány percet Időz a gyors. Ketten is kiugranak és nyolc, sörrel teli papírpohárral térnek visz­sza. Mohón isznak. Mintha ezzel vala­mit kárpótolnának. A harmadik fiü zömök, ö is nős. A vele szemben ülő; Jó kedélyű, apró bajuszút sógornak szólítja. Talán roko­ni kapcsolat révén, de lehet, csak tré­fából. Neki is kijár a heccből így haza­felé menet. A folyosón árulja el, hogy a szülei rosszul éltek, otthont kere­sett, meg kellett nősülnie. Ez az otthon neki egy világgal ér fel. Meg tudja becsülni, mert éveken át érezte hiányát a szülői háznál. Ő sóhajt fel. — Még két hónap, és Itt a kará­csony. Egy egész hétig leszek otthon! Ismét az otthon. Minden gondolat, minden vágy ott vet horgonyt. — Egy hét szabadunk nem lesz. — Nekem még van szabadságom. Maflák vagytokl A szabadságot télire kell hagyni. — Igen, télen a talpfa csúszik.„ Kitört a nevetés. A talpfa fogalom, amely köré élmény fonódik. Ezt csak ők tudják. Vasúti munkások. Egyszer valamelyikük vál­láról lecsúszott a nyolcvan kilónyi talpfa. Ez szégyen. Éppen olyan, mint­ha a szabó elrontaná a ruhát. — Míg te a síneken fogsz fagyoskod­ni, én az asszony mellett melegedhe­Péntek este. Hétvége. Csehországban dolgozó magyar munkások tartanak hazafelé, csa­ládjukhoz. Fél nap utazás. Holnapután másik fél nap vissza. Napi tíz óra munka. Este főzés, sörözés. Az ötödik napon újra vonatra ülnek. Végigsörözik és éneklik a hosszú utat, és a végtelen körforgás folytatódik. A család, az otthon csak kis epizód életükben. Az asszony, a gyerek csak vendégként fogadja őket, mert meg se melegszenek otthonukban, máris csomagolják a jövő hétre valót. A munka eszköz, amely az ember otthonát, megélhetését biztosítja. A munka öröme abban rejlik, hogy általa teremti meg az ember mind­azt, ami az életét szebbé, tartalmasabbá, gazdagabbá teszi. Vajon elmondhatják-e ezt az otthonuktól távol dolgozó csallóközi ma­gyarok ezrei? ZSILKA LÁSZLÓ

Next

/
Thumbnails
Contents