Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)

1968-10-10 / 280. szám, csütörtök

Ankét a i Elsősorban abban látom > legjelentősebb vonásalt, hogy nem csak deklarálja, hanem a társadalmi élet minden területén biztosítja hazánk két nemzetének, a cseheknek és a szlovákoknak az egyenjogúságát, önigazgatási és önrendelkezési jogát, s ezáltal hozzájárul a nemzeteink közötti bizalom elmélyüléséhez. A két nemzőt föderatív államjogi kapcsolata lehetőséget nyújt mindkét nemzetnek nemzeti léte kibontakoztatásához, és ahhoz, hogy a sajátos nemzeti érdekeikkel, szükségleteikkel, összhangban, s persze az országos érdekek tiszteletben tartása mellett, fejlesszék politikai, kulturális és gazdasági életüket. A föderatív elrendezés jelentőségét fokozza az a tény, hogy erre a szocialista demokrácia elmélyítésének időszakában kerül sor. A csehszlovák föderáció gazdasági elveinek legjelentősebb pozitív vonásait abban látom, hogy bár a cseh és a szlovák nemzetgazdaság a sajátos szükségletek és követelmények alapján fejlődik, ennek ellenére ez a két nemzetgazdaság a sokoldalú kooperációs és integrációs kapcsolatok nyomán egységes szocialista gazdaságot képez. A szocialista nemzetgazdaság egységének egyik lényeges biztosítékát képezi a központi tervezés — értem itt a fejlesztési terveket — amely a Cseh Szocialista Köztársaság és a Szlovák Szocialista Köztársaság gazdasági különbségeinek kiegyenlítését szolgálja. Véleményem szerint a cseh és a szlovák államszövetség közötti gazdasági kiegyenlítődés mindkét nemzetnek javára válik. *y Bár teljes mértékben elismerem és becsülöm köztársasági elnökünk, Ludvik Svoboda elvtárs érdemeit, tekintélyét, és mély tiszteletet érzek magam is iránta — ennek ellenére a véleményem az, hogy távlati szempontból helyesebb lenne a köztársasági elnöki funkció helyett elnöki tanács létesítésével számolni. Ugyanis egy ilyen országban, mint a miénk, ahol két nemzet ós több nemzeti kisebbség él, az elnöki tanács, mint az államhatalom legfelsőbb szerve — ha abban résztvennének arányosan csehek és szlovákok, valamint képviselve lennének a nemzetiségek is — méltóképpen reprezentálná hazánk nemzeteinek és nemzetiségeinek egységét, és összhangban lenne a demokföderációról Elmondta: H. Zseiirik Sarolta, a NÖ munkatársa KÉRDÉSEINK 1

Miben látja a csehszlovák föderáció minap nyilvánosságra • hozott politikai, jogi és gazdasági elveinek legjelentősebb pozitív vonásait, amelyek véleménye szerint megszilárdítják a szocialista állami egység gondolatát? 2

Milyen változtatásokat, esetleg kiegészítéseket javasolna az • államszövetség alapjait körvonalazó anyagba? 3

Csehszlovák Szocialista Köztársaság föderalizálásával kap• csolatos állásfoglalás leszögezi, hogy a csehek és a szlovákok államjogi viszonyának föderatív rendezésével egyidöben alkotmányerejű törvénnyel kell biztosítani a nemzeti kisebbség egyenjogú helyzetét és sokoldalú fejlődésének feltételeit. Ez az alkotmányerejű törvény — amelynek javaslatával már megismerkedhetett — lesz a kerete a Szlovák Nemzeti Tanács további részleteket szabályozó törvényeinek. Nézete szerint ezekben a törvényekben a magyar nemzeti kisebbségnek milyen konkrét jogait kellene rögzíteni? A NÉPSZABADSÁG a magyarországi nemzetiségek helyzetéről ratikus centralizmus alapelvével is, amely a kollektív vezetést helyezi előtérbe. •3 A Szlovák Nemzeti Tanács törvényeinek, amelyek az alkotmány alapián készülnek, véleményem szerint, a nemzetiségek alábbi konkrét jogait kellene tartalmaznia: a) Határozzák meg, hogy a nemzetiségek egyenjogúságának és önigazgatási jogának gyakorlása céljából milyen központi és alsófokú nemzetiségi, államhatalmi és végrehajtó szervek létesülnek, s hogy azok milyen jogkörrel rendelkeznek majd. Határozzák meg konkrétan, hogy a nemzetiségek létszáma alapján, a SZNT hány képviselője kerüljön ki a nemzetiségek soraiból. Továbbá, hogy a központi végrehajtó szervekben, többek között a jövendő szlovákiai minisztériumokban is, hány százalékot képezik majd a nemzetiségek. Ugyanakkor tegyék kötelezővé az alsóbbfokú államhatalmi és végrehajtó szervnek, valamint politikai, gazdasági és kulturális szervezeteknek, intézményeknek, hogy összetételeikben maradéktalanul valósuljon meg a nemzetiségek arányos képviselete. b) Az SZNT dolgozza ki és hagyja jóvá a nemzetiségek saját nyelvüköi való művelődés jogának gyakorlati érvényesülését, határozza meg, hogy a nemzetiségeknek milyen fokozatú művelődési lehetőségeket biztosít. Nézetem szerint ennek a művelődési (iskola) törvénynek a magyarság esetében lehetőségeket kellene biztosítani arra, hogy az anyanyelven való művelődés első-, másod-, és harmaď fokon teljes egészében, míg főiskolai szinten a lehetőségek és szükségletekkel összhangban érvényesüljön. c) Szükség lenne szerintem egy olyan törvényre, is, amely meghatározná a nemzetiségek kulturális és tudományos élete fejlesztésének körvonalait, és lerögzítené, hogy a kulturális és tudományos élet fejlesztésének érdekében milyen nemzetiségi intézményeket létesítenek. d) Szükség mutatkozik olyan törvényre is, amely meghatározná, hogy a hivatalos kapcsolatokban az anyanyelv használata hol és milyen mértékben alkalmazható. Véleményem szerint minden községben és városban, ahol a nemzeti kisebbségekhez tartozó lakosság létszáma eléri az összlakosság 10 százalékát, az anyanyelv használatát a hivatalos kapcsolatokban szentesíteni kell, ami azt jelenti, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvét e községekben és városokban a szlovák nyelv mellett hivatalos, közigazgatási nyelvként kell elismerni. e) Javasolom, hogy a SZNT törvényben határozza meg a nemzetiségek nemzetiségi jellegű szervezetekbe való tömörülésének lehetőségeit ls. Tehát, hogy törvényesen biztosítsa a nemzetiségek társadalmi-kulturális szervezetei alakításának és művelődésének jogát, s hogy lehetőségeket teremtsen arra is, hogy az országos társadalmi szervezetek keretein belül nemzetiségi szekciók létesülhessenek. f) Az elnemzetlenítés különböző formáinak megakadályozása céljából szükség van arra, hogy a büntetőjogi törvényben határozzák meg, milyen büntető eljárást von maga után az elnemzetlenítés gyakorlása és a nemzetiségi ellentétek szitása. A budapesti Népszabadság október 6-1 számában „Nemzetiségeink helyzetéről" elmű szerkesztőségi cikkében a magyarországi nemzetiségek helyzetével foglalkozik. A cikk abból az alapelvből indul ki, hogy a nemzetiségi kérdés ma már Magyarországon nem szerepel a nagyszabású belpolitikai kérdések között. „Ma már a nemzeti kérdés egyik eleme sem tartozik a régi, ádáz Viszályokat felszító ellentétek fogalomkörébe" — állapítja meg a cikk, majd arra a következtetésre Jut, hogy „a nemzetiségi kérdés csakis a magyar társadalom általános problémáinak megoldásával futhatott el a mai állapotához". A továbbiakban áttekintést ad arról, hogy a politikai, gazdasági és kulturális folyamatok, amelyeken a magyar társadalom átment, hatottak a nemzetiségekre is és mindennek tevékeny részvevői voltak. „Eredmények születtek a németek, a szlovákok, a délszlávok és a románok anyanyelvi oktatásában és nemzeti kultúrájuk ápolásában." Megemlíti a cikk, hogy vannak kétnyelvű általános és középiskolák is, továbbá nemzetiségi szövetségek, melyek lapokat is adnak ki. „Helytelen lenne azonban azt gondolni, hogy tennivalóink a nemzetiségi kérdésben ezzel kimerültek" — szögezi le a cikk. — Ha meg is oldottuk az alapvető problémákat s ha fel ls számoltuk a régi elkülönülés és gyűlölködés keserű bajait, még hosszú évekre szóló feladatok állnak előttünk a marxista—leninista nemzetiségi politika továbbfejlesztésében." A cikk reális szemléletét tükrözi, amikor arról szól, hogy az 1960-as népszámláláskor csupán 53 894 ember vallotta magát más nemzetiségűnek és 134 839 más anyanyelvűnek, de ezek a számok nem felelnek meg a tényleges helyzetnek, mivel hozzávetőleges becslések szerint Magyarországon 420 —480 ezer német, szlovák, délszláv és román él s ez a szám határozza meg a további tennivalókat is. „Mindenesetre ma a nemzetiségi kérdés differenciáltabb felismerése és elbírálása a legfontosabb — olvassuk a cikkben. — Mindenütt egyformán fontos azonban, hogy a nemzetiségek számarányuknak megfelelő képviseletet kapjanak valamennyi társadalmi, politikai és érdekvédelmi szervben, amelyben választás útján töltik be a tisztségeket." „Szándékaink nyílt és őszinte voltának legfőbb biztosítéka, hogy a nemzetiségi kérdésben is — mint minden másban — a marxizmus—leninizmus elvei vezetnek bennünket. Nincs értelme tagadni, hogy közvéleményünk érzékeny ebben a dologban, hiszen sok magyar is nemzetiségi sorban él. A magyar kommunisták minden környező nép iránt nemcsak rokonszenvvel vannak, de foglalkoztatja őket e népek sorsa is, eredményeik és gondjaik is. Miért ne foglalkoztatná külön is és közelről a határokon túl élő magyarság sorsa? Egyetlen nép sem vágja el azokat a sajátos kötelékeket, amelyek vele egy nyelven beszélő, egyazon történelmi múltú, egy kultúrájú részével összekötik. Nincs nép, amely ezt megtenné, vagy megtehetné önmaga megtagadása nélkül. A környező országok így vannak a Magyarországon élő nemzetiségi részeikkel és ez teljesen természetes. Mi így vagyunk a környező országok magyar nemzetiségével. Azt gondoljuk, ezeket a szálakat ápolni és őrizni el nem évülő kötelesség. Egyúttal azonban mindig úgy véltük, s ehhez szigorúan tartjuk magunkat, hogy a határainkon túli magyarok sorsa mindenekelőtt annak a nemzetnek a kezében van letéve, amellyel a történelem — különféle korszakokban, sokféle módon — egyesítette őket." Befejezésül a cikk megállapítja: „Mindent meg kell tennünk, hogy továbblépjünk a hazánkban élő nemzetiségek teljes egyenjogúságának biztosításában, nyelvük, kultúrájuk szabad ápolása végett." 6. A francia—orosz paktum beteg Szeptember 30-án, délután 3 órakor repülőgépen, útban hazafelé. A hallgatásba merült Daladier észreveszi, hogy Le Bourget repülőterén hatalmas tömeg gyülekezik. — Ezek azért jöttek — mondja —, hogy kifütyüljenek. Szóljanak a pilótának, keringjen még egy ideig a repülőtér jö lött. At kell gondolnom, mit mondjak nekik, és egyáltalán hogyan viselkedjem. Végre a gép leereszkedik, földet élés megáll. Öriási lelkesedéssel fogadják Daladier-t. Néhány miniszter jön elébe. Garnelin és Chautemps még javában vitatkozik. — Nos, tábornok úr, elették ön elől a kenyeret? — kérdezi Chautemps Gamelintől, aki erre fellobban: — Sosem kívántam és nem is fogom kívánni a háborút, de vannak pillanatok, amikor a becsület és az érdek megköveteli. — Ugyan, ugyan, ne vegye komolyan, csak tréfáltam — vágja el a vitát Chautemps. Az ünnepléstől elképedt Daladier az elsőként odaérkező Guy La Chambre fülébe súgja: — Azt hittem, azért jött ez a tömeg, hogy ellássák a bajomat! — Majd Gamelinnek: — Hát nem valami fényes, de megtettem, amit lehetettI A tömeg áttöri a kordont, és szinte a vállán viszi Daladier-t a nyitott gépkocsihoz, amelyben rajta kívül Georges Bonnet foglal helyet. Több mint ötszázezer ember gyűlt össze Le Bourget és a Rue de Rivoli közt! Egy és háromnegyed órába telik, míg a gépkocsi megérkezik a hadügyminisztériumhoz! A házak már fel vannak lobogózva, és a tömeg mindenütt túláradó örömének ad kifejezést. A hadügyminisztériumban ott van minden miniszter. Szerencsekívánataikat fejezik ki Daladier-nak, és az egyik ablakhoz vonják. Látni akarja a tömeg. Ováció. — Az ostobák — mormogja Daladier alig hallhatóan —, ha tudnák, mit ünnepelnek. Az elképedt Paul Reynaud és Georges Mandel fagyos, mint a jég. Daladier magyarázkodik: — Nem hiszem — mondja nekik —, hogy mást lehetett volna tenni a jelenlegi helyzetben. Annak idején a négyhatalmi paktum híve voltam. Gamelin tábornok nagyon jól tudja. Ebben a kérdésben egyetértett velem. Ma talán újjá lehetne szervezni? Bejelentkezik az amerikai nagykövet. Daladier fogadja és szomorúan mondja neki: — Nem osztom Chamberlain véleményét, aki most jelentette ki, hogy München „a békét jelenti a ml generációnk számára". A legcsekélyebb mértékben sem bízom már Németország szavában. Amilyen zsarnoki mó don Hitler bánt velem, az egyenesen felháborító. v Végül azonban őt is magával ragadja az általános, többé semmitől sem fékezhető öröm: Nem lesz háború! Leszerelik a katonákat! Egymást érik a nálaadás látványos megnyilvánulásai. A nagy újságok ajándékokat gyűjtenek lady Chamberlain számára, s az ajándékok közt még házak és birtokok is szerepelnek. Pierre Étienne Flandin üdvözlő táviratot küld Hitlernek, Chamberlainnek és Mussolininak ... Daladier pedig a tömeg ünneplése közepette a Diadalívnél megkoszorúzza az ismeretlen katona sírját. @ OKTALAN ÖRÖM Genfben a Népszövetség elnöke megindult hangon köszöni meg Chamberlainnek és Daladier-nak, hogy megmentették a békét. — Daladiernak ma Franciaországban oly tekintélye van, mint Poincarénak volt közvetlenül a békekötés után —, jelenti ki foseph Avenol főtitkár. Georges Mandel le van sújtva. — Ez az oktalan öröm, sajnos, azt bizonyítja, hogy a közvélemény mit sem ért az előttünk lezajló drámából! — mormogja. Másnap, október 1-én Léon Blum fejezi ki a franciák igazi érzelmeit, a „Populaire" - ben Irt cikkének bevezető mondatával: „Ügy érzem magam, mint aki a hitvány megkönnyebbülés és a szégyen között hánykódik!" A Bourbon-palotában Louis Marin koroman így foglalja össze a helyzetet: — Az Anglia által alig támogatott, legyengült, fegyvertelen Franciaország, amelytől elfordult Lengyelország és Románia, mert nem bízik többé a hatalmában, az a Franciaország, amely feláldozta Csehszlovákiát, hogy elkerülje a háborút, mert annak megvívásához és megnyeréséhez nem érez már magában erőt, az egész világ színe előtt tanúleiét adta hanyatlásának. Ez már nem Foch és Clemenceau, nem a Mame és Verdun Franciaországa. Ugyanebben a pillanatban Prágában, a Hradzsinban Syrový tábornok, az új miniszterelnök az elmúlt éj eseményeiről nyilatkozva, mikor a tömeg összetörte, lábbal taposta és elégette a francia zászlókat, egyszerűen csak ennyit mond a sajtó képviselőinek: — Elhagytak minket, magunkra maradtunk. Nem megszégyenítő, ha valaki engedelmeskedik barátai tanácsának és a sokszoros túlerőnek. Leküzdöttük fájdalmunkat, kétségbeesésünket és felháborodásunkat, hogy biztosítsuk a jövőt. Q A SZOVJET NAGYKÖVET CÁFOL Október 4., délelőtt 10 óra. A Rue de Grenelle-i szovjet nagykövetség. — Semmiféle szerepünk sem volt ezekben a tárgyalásokban — magyarázza Szuric nagykövet nyugodtan, de szomorúan két miniszternek. — A „Paris Solr"-ból értesültem a müncheni értekezletről. Még a kommüniké tárgyában sem tanácskoztak velünlf. Március óta nem kevesebb, mint hat különböző együttműködési javaslatot tettünk a Foreign Office-nak és Quai d'Orsaynak. Még csak nem is válaszoltak. A Quai d'Orsay bizonyos táviratai arra engednek következtetni, mintha Daladier országom jóváhagyásával cselekedett volna Münchenben, és mintha Moszkva a legszorosabb kapcsolatban állt volna Párizzsal és Londonnal a válság egész ideje alatt. Kénytelen vagyok ezt a sajtóban a leghatározottabban cáfolni. Mindennek pedig kétségtelen eredménye, hogy az országaink közötti egyezmény beteg. Szuric kikíséri vendégeit a dolgozószobájából, és az ajtóban még egyszer megismétli: — Igen, a francia— orosz paktum beteg! KÖVETKEZIK: 7. SZABAD KEZET KÜZEP-EURÓPABAN