Új Szó, 1968. október (21. évfolyam, 271-301. szám)
1968-10-10 / 280. szám, csütörtök
f Vereséget szenvedett a Brno Pardubicén A Slovan győzött Kassán és továbbra is vezet #A Kladno tartja jó formáját # A Sparta csak nehezen győzött a Gottwaldov ellen == A halódik forduló egyetlen meg = Nadrchal kitűnd teljesítménye el = akadályozni a hazai csapat győzet EEE nyitották, hogy az elfizfi forduló == ték a Slovan elleni döntetlent. A = = mának megfelelten az esélyesek = é» a jihlava idegenben is meg tu tot. KASSA— SLOVAN 1:4 (0:0, 0:2, 1:2) Gólok: Závešický, III. Haas, Grandtner, Nedomanský és Mrukvia. Minden jegy elkelt a kassal stadionban, oly nagy volt az ér deklódés a pozsonyi csapat vendégszereplése Iránt. Nagy Iramban kezdődött a mérkőzés. Az első harmadban a hazaiak kezdeményeztek többet, de a Slovan kapujában Dzurilla három-négyszer is biztos gólhelyzetben tisztázott. A másik oldalon viszont Holečeknek !»olt alkalma csillogtatni képességeit. A második harmadban a SÍovaii fokozta az iramot, fölényt szerzett és ezt gólokban ki kifejezésre juttatta. A kassaiak azonban nem adták meg egykönnyen magukat, de hiába vezettek veszélyes támadásokat a Slovan kapuja ellen, mert Dzurilla áthidalhatatlan akadályt leientett számukra. Végül a rutinosabb vendégcsapat megérdemelt győzelmet aratott. PARDUBICE — BRNO 5:2 (2:1, 2:0, 1:1) Gólok: Ondrailna 2, Andit, Volirallk, Dolana, 111. Potsch és Kokš. Teljesen zsúfolt lelátók várták feszült érdeklődéssel a brnólak vendégszereplését. Az első harmadban a közönség nagy örömére a hazai csapat megszerezte a vezetést és a második harmadban mar háromgólos előnyre tett szert. Gyors, kltflnő jégkorongot produkált mindkét csapat. A pardubiceiek az előző fordulóhoz hasonlóan, amikor Pozsonyban 3:3 arányú döntetlent értek el a Slovan ellen, remek teljesítményt nyújtottak és a vendégek csak Nadrrhal kitűnő védéseinek köszönhetik, hogy nem szenvedtek súlyosabb vereséget. LITViNOV— JIHLAVA 1:4 (0:1, 1:2, 0:1) Gólok: Nedved, III. Hrbatý, Ang ústa. Marík, Jiri Hollk. Az első harmadban a Holík-flvérek csatársora volt elemében, a második harmadban viszont Hrbatý és csatársora remekelt. A jihlavalak fokozatosan megnyugodtak és csaknem végig a kezükben tartották a játék irányítását és döntötték el a mérkőzés sorsát. KLADNO —C. BUDČJOVICE 8:1 (3:0, 2:1, 3:0) Gólok: Lidický 3. Kofent 2. Hrabe Nedved, Wimmer, 111. Beran. A budéjovlceiek nem játszottak alárendelt szerepet, de nagyon balszerencsés napot fogtak kl. A lepetésévet a Brno szolgált, mely lenére sem tudta Pardubicén magmát. A pardubicelek ezzel beblioban nem a véletlennek kösz&nhettöbbi négy találkozó a papírforgyőzelmévei végződött. A Slovan dta szerezni mindkét bajnoki ponvégig sportszerű keretek között lebonyolított mérkőzésen a gólhelyzeteiket Jobban kihasználó, rutinosabb hazai együttes szerezte meg a győzelmet. SPARTA—GOTTWALDOV Sil (2:0, 0:1, 1:0) Gólok: Adamec, Volek, Horn iovský, 111. Prikryl. Már az első percektől kezdve hagy nyomás nehezedett a vendégek kapujára, az első gól azonban emberelőnyből esett. A Sparta nem játszott Jól, mivel azonban a Gottwaldov csak a második harmadra Javult fel, kétgólos előnyre tett szert. Az utolsó harmadban a vendégek nagyon feljöttek, a Sparta végső győzelme sokáig veszélyben forgott, végülis nagyobB tapasztaltságának köszönve mindkét bajnoki pontot megszerezte. A táblázat állása: 1. Slovan 0 5 1 0 23:11 U 2. Jihlava II 5 0 1 25:18 10 3. Kladno 8 5 0 1 22:15 10 4 Brno B 4 0 2 35:18 8 5. Pardubice 8 31 2 28:14 7 8. Sparta 8 2 13 22:21 5 7. Litvínov 8 2 13 15:21 5 8. C. BndéJovlce 8 114 12:38 3 S.Kassa 8 01 5 11:28 1 10. Gottwaldov 8 0 0 8 10:31 0 Az Inter és az osztrák reménységek Ma az Inter pályáján 15 órai kezdettel kerül sor az osztrák utánpótlás válogatott (23 éven aluliakj vendégszereplésére. A vendégcsapatban a következő játékosok kapnak helyet: Kaipei (Sportklub), Stachowec (Wacker) — Sara (Austrla), Schmidradner (Sportklub), Witzemann (Wattens), Eisele (Elsenstadt), Ros ner, Böhner (mindkettő Admira), Schilcher (GAK), Horváth (Austria Salzburg), Thometlch (Elsenstadt), Stering (GAK), Poindl, Hickersberger (mindkettő Austria), Kreuz és Pirkner (mindkettő Admira). Kacsányi, az lnter edzője ezt a barátságos találkozót három játékos kipróbálására használja fel. Majthényi (a Dukla BB-től tért vissza) a kapuban fog szerepelni, a középpályán a poprádi Jurča, míg a csatársorban Medviď kap bizonyítási lehetőséget. A találkozót, amely 15 órakor kezdődik, a Csehszlovák Televízió közvetíti. Mexikóból jelentik Vasárnapig már 100 ra emelkedett a résztvevő országok száma az olimpiai játékok színhelyén. A le;iijubb adatok szerint a résztvevő sportolók is túlhaladták a 7000et. A létszám: 7297. A rendezők mé2 19 ország megjelenését várják október 12-ig. A fenti adatok méreteit érzékelteti, hogy Toklóban 94 ország 5711 sportolóval, Rómában pedig 84 ország 5777 sportolóval vett részt. A mexlcól olimpia kerékpáros pályán nemzetközi versenyt rendeztek, melynek keretében Kratze (NSZK) 4:40,24 perccel új világcsúcsot állított fel a 4000 m-es egyéni üldözőversenyben. Az eddigi világcsúcsot az olasz Chemello tartotta 4:42,75-el. Vasárnap az Egyesült Államok olimpiai csapatának néger tagjai csendes tüntetést rendeztek az olimpiai faluban. A néger atléták, köztük a leghíresebbek ls, kokárdával jelentek meg, amelyen a következő felirat állt: „Olimpiai törvényt az emberi jogoknak'. Bzt a feliratot az amerikai négfer atléták már Júniusban is hordták a Los Angeles-i válogató versenyek alkalmával, de Igen sok velük szolidáris amerikai fehér bőrű atléta ls kitűzte. Az olimpiai falu leglátogatot , tabb helye az a kereskedés, amelyekben az emléktárgyakat árusítják A legnagyobb érdeklődést a mi'xikéi sombrérók és a cowboy kaldpok Iránt nyilvánul meg. A sportolók közül számosan teljes cowboy öltözéket vásárolnák gyermekeinek emlékbe. Jozef Szmidt kétszeres olimpiai bajnok rajtjáról az orvos dönt. Szmidt Achilles In sérüléssel bajlódik. Kérdés, rendbejön-e az olimpiai versenyekig. A lengyelek kiváló hármasugrója Rómában 18,81, Tokióban 18,85 m-es eredménnyel győzött, s 17,03 méterrel ő tartja a világcsúcsot is. i i • Az olimpia ökölvívó tornára 309 nevezés érkezett. Mind a 11 súlycsoportban Mexikó, Kuba, az USA, Olaszország, Lengyelország és a Szovjetunió Indít versenyzőt. Tíz ökölvívó képviseli Bulgária, 9 Nay Britannia, Pnorto Rico és Románia színeit. • t • A nyugati hírügynökségek közlik, Tóth Géza tokiói ezüstérmes magyar súlyemelő tippjeit Mexikóra. A magyar súlyemelő szerint a súlycsoportok sorrendjében a következők az esélyesek az aranyéremre: légsúly: Földi (magyar), vagy Csetin (szovjet), vagy Nassiri (iráni), pehelysúly: Yosinotíu Miyake (Japán), könnyűsúly: Baszanowszki (lengyel), váltósúly: Kurencov (szovjetl, középsúly: Szelicklj (szovjet), vagy Beljajev (szovjet), félnehézsúly: Talts (szovjet), vagy Kangasnieni (finn), vagy Martin (angol), nehézsúly: Zsabotyinszkij (szovjet). Saját esélyeiről Tóth kijelentette, hogy az ezüstre vagy a bronzra számíthat csupán. Nem hiszi, hopy pillanatnyi képességeiből futná nz aranyra. Faith Mária Mexikóban, ott-tartózkodásának első napján ünnepelte 22. sxületésnapját. Csehszlovákia egyik legjobb magasugrónőjét sxfiletésnapja alkalmából a csehszlovák nagykövetség dolgozói üdvözölték elsőként, majd a tengerészeti zenekar hangversenyt adott ez alkalomból és Jókívánságuknak adtak kifejezést kolléganői 6s ellenfelel is. Felvételünkön Faith Mária a holland versenyzők egyik csoportjának gratulációit fogadja. Alakul a világválogatott Guadalajara mexikói városban a Jövő hét keddjén ülésezik a FIFA vezérkara, s akkor állítják Ossza a november 6-án Rio de Janeiröban szereplő világválogatottat. A brazilok ellen készülő válogatottat Granatkin Irányításával hatos válogató bizottság jelöli ki. A FIFA titkársága kéréssel fordult az illetékes labdarúgó szövetségekhez, hogy számíthat-e kiJelölt játékosaikra. Az angolok, a nyugatnémetek, az északírek, argentinok és uruguayiak még nem nyilatkoztak, viszont néhány lista már Ismeretes. A következőkben felsoroljuk azokat, akiket • válogatott rendelkezésére hajlandók bocsájtanl szövetségeik. BELGIUM: van Hlmst. BULGÁRIA: Aszparuhov. CHILE: Onlntano. Reinoso, CSEHSZLOVÁKIA: Viktor, Adamec. MAGYARORSZÁG: Albert, Bene, Farkas és Szűcs. PERU: Chumpitez. ROMÁNIA: Pircalab. SPANYOLORSZÁG: Amancie. SZOVJETUNIO: Metrevell, Sesxternyev, Jasin. JUGOSZLÁVIA: Dxsajlcs és Osxim. Az Olasz Labdarúgó Szövetség nem járult hozzá a keretbe előzetesen meghívott Domenghini, Faechetti, Mazzola és Rivera szerepléséhez. Valószínű, hogy az AC Milanóban szereplő nyugatnémet Schnellinger szereplése elé ls akadályt gördítenek. így bizony nagyon nehéz lesz a válogató bizottság dolga, csak a rendelkezésére álló futballisták közül jelölheti kl a pályára lépő csapatot. A FIFA válogató bizottsága kedden egy végleges, 16 főből álló keretet jelölt kl (ez lapunk zártáig még nem volt ismeretes), s egyelőre csak találgatások folynak, vajon ki kapja a nagy megtiszteltetést. Annyi bizonyos, hogy a világválogatott edzője az Ázsiában tevékenykedő Dettmar Cramer, nyugatnémet szakember lesz. Módosítják az atlétikai versenyszabályokat A Nemzetközi Atlétikai Szövetség technikai bizottsága a hét végén ülést tartott Mexikóban és több fontos halározatot hozott a versenyszabályok módosításáról. E zeket a határozatokat a nemzetközi szövetség október 10—11. ülése minden valószínűség szerint szentesíteni fogja. A határozatok a következők: 1. A jövőben csakis olyan váltócsapat csúcseredményét hitelesítik, amelynek a tagjai kivétel nélkül ugyanazon nemzetiséghez tartoznak. 2. A rúdugrásnál 1969. május 1től kezdődően az ugrás akkor Is érvényes, ha a rúd átesik a léc alatt a tulső oldalra, Ilyen esetben a régi szabály szerint a csúcs nem volt hitelesíthető. 3. A tízpróba és az ötpróba versenyein továbbra Is mérik « szél erősségét, de az összesített eredményben az új csúcsot akkor Is hitelesítik, ha a futúszámok során a hátszél másodpercenként 2 méternél erősebh volt. 4. A célszalagot a jövőben a futónak vagy a vállával vagy a mellkasával kell átszakítani. 5. A nagy port felvert „sün-cipő" kérdésében a technikai bizottság úgy határozott, hogy csak azokat a csúcsokat hitelesíti, amelyeket a régi, illetve legfeljebb 6 szöggel ellátott cipőkben értek el. A határozat szerint a technikai bizottság a jövőben külön tanulmányozza a „sün-cipő" kérdését. 6. Az ugró- és dobó számokban 6 helyett 8 versenyző tehet újabb három kísérletet. 7. A kalapács- és diszkoszvető versenyeknél a dobószektor ezentúl nem 60, hanem 45 fokos lesz, a kalapácsvetésnél pedig a ketrec dobónyilása öt méterről hat méterre bővül. Ismét szombaton kezdődik A csehszlovák labdarúgó liga 8. fordulóját, az előzőhöz hasonlóan rangadóval, méghozzá szintén szombaton kezdik. Ezúttal a szó szoros értelmében vett rangadóról lesz szó, mert a két jelenlegi éllovas méri össze erejét a trnavai stadionban, míg Prágában, az elmúlt hét szombatján a jobb napokat látott két nagy, a Slávia és a Sparta szerepelt az „örökrangadón". Trtiaván nagy lesz a tét. Majd elválik, hogy kipihente-e a Spartak legénysége a jelentős megterheltetést, vagy pedig tart a hullámvölgy. A Slovan két mérkőzésen (a Bor elleni EK találkozón és a Lokomotívával szemben) egy árva gólt sem tudott összehozni. A hazai csatársor és a vendégek védelmének nagy párharca, és döntetlenhez közeli eredmény várható. Ostrava, a mezőny másik veretlen csapata (a Slovannal együtt), a nagyszerűen védekező Lokomotívát fogadja. Flešárra és társaira nagy feladat vár. Ha a kassai csapat a forró ostravai talajról ls pontot tud elvinni, végérvényesen felzárkózik az élvonalhoz. Az Ostrava az esélyesebb. Trenfiínben a Dukla B. Bystrica a vendég. A hazaiak bizonyára kihasználjak a lehetőséget és kettővel szaporítják pontjaik számát. Prága Isinél rangadót kap a Sparta -Dukla mérkőzés formájában. Nagyon nyílt küzdelemre van kilátás. A Sparta már nagyon sokkal tartozik szurkolóinak. Hogy a törlesztés milyen arányú lesz, vagy egyáltalán sor kerül-e rá, csak a találkozó bizonyítja be. A döntetlenek csapata, a Zilina á Sláviát látja vendégül, s végül a győzelmek rovatában éktelenkedő nullát szeretné egyesre változtatni. Erre határozottan van reménye. Az Internek két döntetlen után most egyszerre kellene két pontot szereznie. Ha ez az újonc Pardubicével szemben nem sikerül, akkor mikori? A VSS a szívós Teplicét bizonyára alaposan próbára teszi, s Kassán Is újabb két ponttal kellene s hazaiaknak gyarapodniuk. Sikerül az esélyesnek győznie? M ost, amikor az amerikai atléták olimpiai felkészülésük során egyre-másra futják a 10,0 mp-en belüli időket 100 m-en, s minden bizonnyal közülük nyeri valaki az olimpiai arqnyat, érdemes egy pillantást vetni a múltra és felidézni a római olimpia 100 m-es versenyének Idegtépő pillanatalt. A döntő résztvevői között volt Háry is, aki elsőnek a világon Zürichben kerek 10 mp alatt futotta e távot. Érthetően ő volt az első számú esélyes, de hiba lett volna az amerikaiakat lebecsülni. Az 1937-es születésű 182 cm magas, 72 kg súlyú szőke Hary remek rajtjáról és kitűnő hajrüjáról volt híres. Vajon ml lesz a döntőben? Jó Ideig tartott, míg a döntő hat résztvevője elkészült. Az első rajt nem sikerült. Harry és az amerikai Sime egyszerre ugrott ki, de egyiküket sem intették meg. A második rajtba Hary egy kissé korán robbant be, a mezőnyt „visszalőtték" a nyugatnémet futót pedig figyelmeztették ... baj lesz, ha még egyszer kiugrik. Halálos csendben térdelt * mezőny harmadszor is rajthoz, de ekkor a kubai Figuerola felemelte a kezét és jelezte, meglazult az egyik startblockja. A versenyzők szemmel láthatóan Idegesek voltak. A negyedik rajt azonban már hibátlan volt. Hary egy kissé bennragadt, dt 10 m-nél előretört és 40 m-nél már kétméteres előnyre teli szert. 80 m-nél erősen feljötl Sime, de végül Hary jobb mellbedobással megszerezte a győzelmet. Az amerikaiakat nagyon letörte a vereség. Fejüket lógatva baktattak a rajthelyhez, s csak miután melegítőjüket Jelvették, tértek annyira magukhoz, hogy gratulálni tudtak Harynak az olimpiai aranyéremhez. Haryt mindenki ünnepelte. A siker, dicsőség azonban olyannyira fejébe szállt, hogy amikor Rómából megérkezett a frankfurti repülőtérre, észre sem vette 17 éves menyasszonyát, aki pedig virágcsokorral kezében boldogan várta jegyesét. Az emberek csodálkozva kérdezték: „Hát ennyire megváltoztathat valakit egy olimpiai győzelem?" Haryról az olimpia után is sokat írtak, beszéltek, de mindig valamiféle botránnyal kapcsolatban. Most Mexikóban még erősebb lesz a 100 m-es síkfutás mezőnye mtnt Rómában, s kíváncsian várjuk, kinek és milyen eredménnyel sikerül győznie. Rómában Hary a világ leggyorsabb embere, az esélyes végzett az első helyen. Mexikóban Hines, Greene és társai bizonyára mindent megtesznek annak érdekében, hogy bebizonyítsák, nem a véletlennek köszönhetik közelmúltban elért fantasztikus időeredményeiket. (k| # Az NDK és Lengyelország jégkorong-válogatottja két mérkőzést vívott Kari Marx Stadtban. Az elsőt a lengyelek 4:3 ra, a másodikat a kelet németek 5:4-re nyerték. # Az angol )uel Róbert nyerte a motocross világbajnokságot a 250 ccm-es kategóriában. A második helyen a svéd Hallman végzett. # Csehszlovákia országos sakkcsapat-bajnokságának döntője befejeződött, a bajnoki címet a VŠ Praha szerezte meg 6,5 ponttal a Dukla előtt. Mark o kijelölte csapalát Jozef Marko, a csehszlovák labdarúgó-válogatott első edzője a Dánia elleni VB visszavágó mérkőzésre kijelölte keretét. Ebben a következő játékosok kaptak helyet: Viktor és Vencel (kapusoki) — Dobiái, Pivarník, Plass, Horváth és Hagara (hátvédek) — Szikora, Kuna, Geleta és Pollák (középpályások) — B. Veselý, Fr. Veselý, Jokl, Adamec és Ján Capkovič. Minden eshetőségre készen még további tartalékok állnak az edző rendolkezésére, akik közül, ha arra szükség mutatkozik, egyiket-másikat Igénybe veheti: Flešár — Táborský, Popluhár, Majerník — Kvašňák, Hrdlička — Jurkanin, Bartalský, Kabát és Daüko. A válogaíottjelöltek kedden, október 15-én találkoznak a Slovan klubhoteljében és itt maradnak a vasárnapi mérkőzésig. Az egyetlen előkés lületi találkozóra csütörtökön, október 17-én, TopoICanyban keiül sor. Ami a ,/Uszavágó mérkőzés felállítását IIMI, úgy tudják, hogy Marko a Erppenhágában szerepeli együttest lflldi pályára.